Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-27 / 49. szám
MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR 27., KEDD Híres kóstolók a leilei pincében konyári János leilei borász új borokat készít A kishegyi pincészet két házasítással rukkol elő. Egy cabernet- syrha vörös és egy szárhegy névre hallgató fehér cuvee az idei év újdonsága. - A fehéret egy hónapon belül, a vöröset várhatóan az év végén palackozzuk, mondta Konyári János. - Még nincsenek kész, de mindkettő szépnek tűnik, a fehér kifejezetten. Az újdonságokat csak néhányan kóstolhatták meg eddig. Miklósa Erika világhírű operaénekesnő például a szerencsések közé tartozik. Régi barátságban van a Konyári családdal, és nemrég járt a pincéjükben. SH-FORTRE A zselicszentpáli virágkötő HORVÁTH ímréné tősgyökeres zselicszentpáli. Születése óta a faluban él, és mindig növényekkel foglalkozott. Ahogy sokan a településről, hol zöldséget, hol pedig virágokat vitt a kaposvári piacra, nemrég pedig egy kis üzletet nyitott ott. Önszorgalomból régóta foglalkozott virágkötészettel, három éve azonban meg is tanulta. Mindig kivette a részét a közösségi munkából is. Ő volt, aki aláírásgyűjtést kezdeményezett a hóvirágszedésért. - Amióta emlékszem magamra, azóta szeretem a virágokat - mondta Horváth Imréné.- Meggyőződésem, hogy meghálálják a törődést Szép szavak az iskolában lengyeltóti névadó Kétnapos rendezvénysorozat sok versennyel Együtt olvasták a legszebb verseket. Makarész Zoltán (balról), Kondor Kitti, Sebestyén Tamás Fodor András özvegyével lapozták a Fodor-köteteket Kilenc éve vette fel a lengyeltóti általános iskola Fodor András költő nevét. Azóta születésnapján, a Fodor-napokon emlékeznek a névadóra. Márton László Az ünnepélyes megnyitón Vértes László irodalomtörténész emlékezett a Kossuth-díjas költő munkásságára. A rendezvény elKözvetít a Suli TV AZ INTÉZMÉNYBEN központi szerepet kap a médiaoktatás. Havi egy alkalommal a Városi Televízión keresztül az iskola életéről szolgáltat híreket a Suli TV. Az ünnepség alatt is öt kamerával dolgoztak az iskola tanulói. Felvételeket készítettek az eseményekről, riportokat a vendégekkel. Az iskola ünnepéről készített felvételeket márciusban láthatják a tótiak. ső napján megyei versenyeknek adott otthont az intézmény. Negyven felső tagozatos diák nevezett a megyéből a versmondó versenyre, amelyet kilencedik alkalommal rendeztek Lengyeltótiban. Három éve az ünnepséghez kapcsolódva a megyei szépíró-versenyen is összemérhetik tudásukat az alsó tagozatos gyerekek. Somogybán elsőként a lengyeltóti iskola hirdetett ilyen versenyt, amelyen idén már nyolcvan kisdiák ült a padokba, hogy megmutassa a zsűrinek legszebb betűit.- Az iskola szeretné elérni, hogy tanulói minél teljesebb ismeretekkel rendelkezzenek a névadóról, ezért került a programba a „Ki tud többet Fodor Andrásról?" vetélkedő, mondta el Zsombok Lajos igazgató. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Fodor András özvegye is. A háziversenyek, a rendhagyó irodalomóra és a sportesemények mellett a gyerekeknek lehetőségük volt megismerkedni a költő gyermekkorával, amelyről 89 éves testvére, Fodor Erzsébet beszélt A névadó halálának tizedik évfordulója alkalmából az iskola diáklapja emlékszámot jelentetett meg, amely a költő utolsó napjait eleveníti fel. Hétfőn a több tagintézményből álló iskola nyolcvan pedagógusának három csoportban nemzetközileg elismert szakemberek tartanak felkészítő foglalkozásokat. A bezárás réme fenyeget: júniusig biztosan oktathatnak a Csalogányban A SOMOGY megyei Gyógypedagógiai Intézmények sporttalálkozójára készül a Csalogány iskola. Hetedik alkalommal, de lehet, hogy utoljára lesz házigazdája az eseménynek. Már a véleményeztető fórumokon is túl voltak, miután kiderült, a fenntartó megyei közgyűlés az intézmény bezárására készül. A 2002-ben partnerközpontú minősítést kapott iskola harminc éve foglalkozik sérült gyermekek oktatásával. Nyolcvanegy diákja van, akik közül a szakértői vélemények alapján húsz gyermek integrálható általános iskolákba. A többieknek továbbra is speciális iskolában kell helyet és lehetőséget biztosítani a tanulásra. NAGYON MEGLEPETT, hogy nem kaptuk meg azt a lehetőséget, amit más megyei működtetésű intézmény, hogy sorsunkról átvilágítás után döntsenek - mondta Farkas Edina, az iskola igazgatója. PAPSZT LAJOS POLGÁRMESTER nem tartja kizártnak, hogy megmarad az iskola: A döntés joga és a felelősség is a megyét illeti. Úgy gondolom, ha a siófoki zeneiskola kiemelt szerepet kap a költség- vetésben, akkor ennek az intézménynek is van létjogosultsága. Nem zárkózunk el a más alapokra helyezett működtetési formától sem. Várjuk, hogy ebben az ügyben a megye megkeressen minket. Múltidéző fotók a több mint tízezer darabos gyűjteményben Ha valakinek régi, Lengyeltótiban készült vagy a településsel kapcsolatos fotóra van szüksége, akkor biztosan Kiss Antalhoz fordul, aki megszállottan gyűjti és digitalizálja a néha már sárguló képeket. Több mint tízezer fotót dolgozott fel az elmúlt négy évben. Keresték már régi képekért Ausztráliából és Svájcból is.- Édesapám fotózott. Igaz, nem ebből élt, de én már olyan családba születtem, ahol az ötvenes években komoly fényképezőgépe volt - vallott magáról a gyűjtő. 1964 óta ő is készít képeket, így több mint háromezer olyan fotót tudhat magáénak, amely a települést, az ott élő embereket, Lengyeltóti rendezvényeit örökítette meg.- A városi televízióban mutattam be régi képeket, óriási volt utána az érdeklődés. Azóta rendszeresen jönnek hozzám az emberek a fiók mélyén vagy hagyatékban talált, sok esetben mások számára talán értéktelennek tűnő fotókkal - tette hozzá. - Az igazi nagy segítség a beazonosítás téren a 87 éves édesanyám. A legidősebb fotó 1905. április 9-én a település főterén egy gyűlésen készült. A 1920-as évektől már rengeteg képet őriz. A gyűjtemény válogatott darabjai több kiállításon is szerepeltek.- Szeretem a képeket, sok mindent elárulnak - mondta Kiss Antal. Igazolásként mutat egy képet, hogy az ötvenes évek elején mit kínált a település műszaki boltja. A kirakatáról készült fotón jól látszott, hogy a néprádió mellett néhány békebeli termosz árválkodott, és hagyományos hullámpapír csomagolásban sorakoztak a negyvenes izzók. ■ M. L. Kiss Antal műhelyében életre kelnek a régi képek Hiánnyal és hitellel sem számolnak a tóti büdzsében Egyhangú szavazással fogadta el a képviselő-testület a település idei költségvetését, melyből kiderül, sem hiánnyal, sem hitellel nem számolnak. A fejlesztésekre negyvenmillió forintot különítettek el. Ez a keret szolgál majd az esetleges pályázatok saját forrásának biztosítására is. ■ M. L. IKRZRT BÁBOLNA Balatonkeresztúr TK PÁLYÁZATOT HIRDET: gépértékesítői munkakör étel: felsőfokú mezőgazdasági, műszaki végzettség ^rületi képviselő el: felsőfokú agrár végzettség lésére Somogy megye területére, et benyújtásának határideje: 2007. március 09. R ZRT 8648 Balatonkeresztúr, Pf.17. 575-920, 30/552-0085 (itet) SZOLGtiLTflTtiSfllNK: • műszaki vizsgáztatás helyben, - műanyag alkatrészek hegesztése, minden típusra 3,5 tonnáig, - alkatrész értékesítés,- zöldkártya (benzin-dízel), - személy és kishaszonjármüvek javítása,- számítógépes motordiagnosztika, - autóvillamosság, hibakód olvasás-Törlés - autómosás, szervizlámpák nullázása - szélvédő javítás-csere-gravírozás, kommunikáció a computerrel - karosszériajavítás,- professzionális fékjavítás, - gyorsszerviz,- klíma szerelés-töltés javítás, - kedvezményre jogosító szervizkártya,- gumiszerviz. - Hyundai szerviz (gyártótól független) LEQyELTÓTI Kaposvári út 7. Tel.: 85/330143 4 [Suzuki Varázslat Most százezreket spórolhat! VÁLASSZON! akár 1,99% THM, vagy könnyített hitei vagy használt gépkocsiját emelt áron számítjuk be. ár Jöpn el, válasszon kedvére, r F ] tippeljen és nyerjen V egy$X4-et! ^ s ; * t • I f .*■ í / * I ■ :'