Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-26 / 48. szám

3 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR MEGYEI KÖRKÉP Munkát várnak a vonzerőtől cselekvési terv A kis fürdőknek másutt kell kopogtatniuk pénzért Vonzó tájak. Minden évszakban kínál látnivalót a drávaszentesi rét és a nemzeti park szentesi központja Mezőcsokonya-Patosfa betö­rők fosztották ki mindkét település élelmiszerboltját. Előbbiből dohányárut vit­tek el a hívatlan látogatók több százezer forint érték­ben, Patosfán a bejárati aj­tót feszítették fel, majd negyven karton cigarettát loptak el. A kár kétszáz­ezer forint, (me) Mezőcsokonya az egészség- nevelési program kereté­ben egymillió-négyszáz­ezer forintot nyert az álta­lános iskola. A pénzből a tornatermet újítják fel, ki­alakítanak egy konditer­met, valamint a gyerek­úszás és korcsolya oktatá­sát támogatják, (szá) Nagyatád kihelyezett el­nökségi ülést tartott a Tu­dományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) megyei el­nöksége. Horváth Szilárd irodavezető ismertette a tavalyi eredményeket, s az intézmény fejlesztési ter­veit. Az ülésen részt vett Ormai István nagyatádi polgármester, akivel az együttműködés lehetősé­geiről tárgyaltak, (hm) Nagybajom véget értek az egész várost megmozgató Csokonai-napok az általá­nos iskolában. A több mint egy héten át tartó rendez­vénysorozatot szalmabáb- égetéssel és a Pálóczi Hor­váth Ádám Művelődési Házban jelmezes farsangi bulival zárták, (szá) Somogytamóca színházba ment Somogytamóca; a helyi egyesület és a falu­ház szervezésében vasár­nap este harmincán ültek buszra és utaztak el a pé­csi teátrumba. Operettet nézett a népes tarnócai publikum: a Luxemburg grófjával szórakoztatták őket a pécsi színészek, (ni) Szőlősgyörök egy helyben elkövetett lopás kapcsán került a rendőrség látókö­rébe az a két gyugyi fia­talkorú, akikre a nyári strandlopások alkalmával felvett személyleírás is rá- illett. A kihallgatásuk so­rán hét, Balatonbogláron, illetve Fonyódon elkövetett strandi lopást ismertek el a fiatalok, (ml) Megállapodtak a Dráva menti önkormányzatok a térség főbb fejlesztési irányairól. Nagy László Abban volt nézeteltérés, hogy mi legyen a kis termálfürdőkkel.- Mindenkinek fontosak az utak. A térség lemaradásának egyik fő oka a rossz infrastruk­túra - mondta Feigli Ferenc, a társulás elnöke. - Sikerült elér­ni, hogy bekerüljön a programba a 6-os és a 68-as főközlekedési utak megerősítése, szélesítése. A kisebb utak közül a Darány- Lakócsa, Heresznye-Bélavár kö­zötti szakaszokra és a drávagár- donyi bekötőútra igyekszünk pénzt elnyerni, és fontos a Kálmáncsa-Kisdobsza, Homok- szentgyörgy-Rinyabesenyő, Csokonyavisónta-fürdő-Rinya- újlak összekötő utak megépíté­se. Ezek a térség átjárhatóságát javítják majd. A Szulok-Homok- szentgyörgy vonalon kerékpár­út építéséről is szó van, amely a barcsi vasútállomásig vezetne. Kiemelt helyet kap a tervben az egészség- és a vízi turizmus. A Duna-Dráva Nemzeti Park ér­tékeire, a Dráva természeti adottságaira alapoznak. Igye­keznek továbbfejleszeni a drá- vai szabadstrandot, sétányt. A barcsi gyógyfürdőnél a szállo­da, panzió és kemping építésé­nél remélnek fejlesztési támo­gatást. A gyógyfürdőkhöz lovas, horgász-, falusi, bakancsos és vadászturizmus is kapcsolódik, ezzel nyújthat vonzó kínálatot a térség. Elhangzott: a tervezett A somogyi agrárágazat moderni­zálására, a vidékfejlesztésre és a környezettudatos gazdálkodásra az Európai Mezőgazdasági és Vi­dékfejlesztési Alapból (EMVA) 70-75 milliárd forintot használ­hatunk fel 2013-ig. Erről Varga Gábor, a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSZH) főigazgatója számolt be. A hét­éves uniós ciklus óriási lehetősé­fejlesztések több mint három­száz új munkahelyet teremte­nek Barcson és körzetében. Kálmán László szuloki jegyző arra kért választ: a falu termál­fürdőjének fejlesztése miért nem kaphatott nagyobb hang­súlyt a cselekvési tervben? Ez a települése számára létkérdés. Fejlesztés nélkül a jó hírű strand nem felel meg az előírá­soknak. Ha nem tudják időben elvégezni a szükséges korsze­rűsítést, nem nyithatják meg a get tartogat számunkra. - A si­kerhez jól szervezett programok­ra van szükség - húzta alá -, Ma­gyarország vidékfejlesztési stra­tégiai terve és programja - a tár­sadalmi egyeztetést követően - hamarosan végleges formát ölt. A közeljövőben kihirdetik a támogatás formáit; a tervezet szerint 57 jogcímén érhetők el az EMVA-forrásai. ■ H. M. strandot tavasszal, és a népes külföldi vendégkör elpártol tő­le. A társulás elnöke azt mond­ta: nagyon kicsi az esély arra, hogy ebből a forrásból erre a célra sikerüljön pénzt szerezni, másutt kell megtalálniuk a víz­forgató berendezéshez szüksé­ges pénzt. - Szuloknak a csatát nem velünk, hanem majd a ha­tóságokkal kell megvívnia, hogy a beruházás elvégzéséig működtetni tudja a fürdőjét - hangsúlyozta Feigli Ferenc. Irodalomból, történelemből, ma­tematikából, fizikából és infor­matikából versenyzett a régió húsz szakközép-és szakiskolájá­nak 120 diákja a szakiskolai ta­nulók országos közismereti ver­senyének regionális döntőjében Kaposváron. Tóth Imrétől, a szer­vező kereskedelmi szakközépis­kola igazgatójától megtudtuk: a 9. és 10. osztályos diákok isko­Bakancsos turisták hozzáértők mondják, bár a térségben még mindig ke­vesen hiszik el, hogy jó ke­zekben a vidék adottságai vonzó idegenforgalmi kíná­latot jelenthetnek. A Drá­va, a nemzeti park, a kis­régió gyógyfürdői alkalmas környezetet teremtenek a rekreációra. Iájukban írták meg a selejtező­dolgozatokat. A legjobb teljesít­ményt nyújtók jutottak a regio­nális döntőbe: 560 indulóból százhúszan. A győri országos döntőbe jutáshoz azonban tan­tárgyanként már csupán hu­szonhét diák szerzi meg a jogot. Hogy kik lesznek azok, az két hét múlva, a dolgozatok értéke­lése után derül ki. ■ M. K. JEGYZET Tábla van, csak út kell körbeért a balatoni bringa- körúti Kétezerkettőben kür­tölték világgá a jó hírt, na­ná, hogy illő csinnadrattá­val, nemcsak helyi, hanem „nagypolitikusok” jelenlété­ben. Azóta számos idegen- forgalmi fórumon elhang­zott: a Balaton egyik kitöré­si pontja a kerékpáros turis­ták idecsalogatása lehet. BALATONFÖLDVÁR. Szántód és Balatonszárszó ehhez ké­pest éppen most nyújt be pályázatot uniós támogatás­ra - a balatoni bringakörút egy szakaszának a megépí­tésére. Az nem volt titok, hogy Zamárdi és Szántód között a két haragos szom­széd határvitája miatt nem készülhetett el a bringások útja, úgyhogy már eleve volt egy kis csalás azokban a kétezerkettes nyilatkoza­tokban is. még ha csak az a néhány kilométer hiányozna... Ak­kor nem fordulhatna elő, hogy miközben az éppen il­letékes turisztikai „feje­sünk” azt szavalja, hogy szinte egyetlen csíknyi ke­rékpárút már a Balaton- part, a biciklis turista nem egy helyen valami egészen mással szembesül. Látja ugyan a táblát: balatoni bringakörút, csak a bicikli- utat nem találja. Sok helyen ugyanis védett, kiépített, biztonságos kerékpárút se­hol, a meglévő közutat jelöl­ték meg annak, ehhez meg elegendő volt néhány tábla. Földvár és Szárszó között két autó sem fér el egymás mellett a parti úton, olyan keskeny és még hepehupás is - oda is kitették a táblát... FITYISZT MUTATVA a nagypo­litikának, helyi összefogás­sal a települések egymás között elhatározták: majd ők megépítik azt a bringa- utat. A nagypolitika már amúgy is megtett mindent - csinált hírverést meg táb­lákat. A többi már pofon- egyszerű... Európai pénzalapokkal kacérkodnak a gazdák Még két hétig izgulhatnak a szakiskolás tanulók Az utakra költik a megspórolt pénzt Kányában Tizenhat éve fejlesztésre várnak Csurgó térségében Valódi bringautat építenének biztonság Balesetveszély Földvár és Szárszó között Saját forrásból 4,5 millió forin­tot költött járdaépítésére, a te­metőbe vezető aszfaltút és híd helyreállítására a kányái ön- kormányzat. Schmuck Ferenc polgármester elmondta: évek­kel ezelőtt a Matáv az optikai kábel vezetése során fólbontot- ta a Fő utcában a járdát 650 mé­teres szakaszon. Bár a Matáv annak idején ígéretet tett a re­konstrukcióra, az nem bizo­nyult időtállónak. - A járdát térburkoló kővel újítottuk fel - mondta Schmuck Ferenc pol­gármester. - Tetszetősebb, mint az aszfalttal borított. Ha gond van a távvezetékkel, ak­kor a fölbontás és a helyreállí­tás is egyszerűbb. ■ Krutek J. A csurgói kistérség munkaerőpi­acának meghatározó szereplőit hívta beszélgetésre a Dél-dunán­túli Regionális Munkaügyi Köz­pont. Tarrné Törzsök Piroska, a Somogy megyei kirendeltség ve­zetője elmondta: ez az a kistér­ség, ahol 16 éve elmarad a re­mélt gazdasági fejlődés, a fog­lalkoztatottság sem növekszik, miközben a munkanélküliség nő. A résztvevők felvetették: a pályakezdő diplomásoknak nincs lehetőségük elhelyezked­ni a térségben, de jó szakmunká­sokból nagy a hiány, mert a szak­mák presztízse leértékelődött. Kékes Ferenc általános főigaz­gatóhelyettes elmondta: komp­lex fejlesztést és felzárkóztatást segítő kormányzati program készül a 28 leghátrányosabb kistérség számára, ami 2-5 mil­liárd forint pluszforrást jelent­het a csurgóiaknak is. A romák foglalkoztatásában az a cél, hogy „dolgozzál, ne segélyért nyújtsd a kezed”, ám ezt nehéz megvalósítani, gyakran 8 álta­lános iskolai végzettségük sincs. Esetenként nem is pénz­kérdés a segítésük: a mentalitá­sukon kellene változtatni, ami­ben a civil szervezetek együtt­működésére számít a munka­ügyi szervezet. Előfordult: felkí­nálták a lehetőséget a nyolc ál­talános befejezésére, de több száz emberből nem jött össze egy 15 fős csoport. ■ Varga A. A balatonfóldvári kistérség há­rom települése, Balatonfóldvár, Balatonszárszó és Szántód közö­sen pályázik kerékpárút építésé­re. Ha támogatáshoz jutnak, a Balaton-part közelében halad majd az új szakasz, amely része lesz a balatoni bringakörútnak. A három településen is létezik ugyan táblával kijelölt kerékpár­út, ám ez nem valódi bringaút, egyszerűen annak minősítették a meglévő közutat.- Ha elnyerjük a támogatást, akkor valóban kerékpárút épül - ígérte Bezeréti Katalin bala- tonföldvári polgármester. - Balatonszárszó és Balatonföld- vár között különösen rossz a meglévő, parthoz közeli közút Környezetbarát turizmus. A balatoni vendégek igénylik a szolgáltatást állapota, még személygépkocsi­val is balesetveszélyes rajta közlekedni, nemhogy kerékpár­ral. Olyan keskeny ugyanis az út, hogy jobb lett volna, ha nem teszik ki a bringakörutas táblát, mert így azt hiszik a kétk­erekűzés szerelmesei, hogy ott biztonságosan haladhatnak, a valóságban pedig egyáltalán nincs így. Szántód és Zamárdi képvise­lő-testületének békülése már azt is lehetővé teszi, hogy meg­épüljön a két település közötti kerékpárútszakasz, amelyre évekkel ezelőtt megvolt a szük­séges pénz is, a hosszadalmas határvita miatt mégsem lett be­lőle semmi. ■ Fónai I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom