Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-24 / 47. szám

5 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR 24., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Samu, a nagytermészetű tinédzser bölénycsorda mh Már öttagú az elképesztő étvágyú kaposmérői bika háreme Gelencsér László néha friss hajtásokkal kínálja a villanypásztor által határolt mezőn kóborló bölényeket. De a gazda is tartja a távolságot; főleg akkor kell vigyázni, ha felemelkedik a farkuk... Féltucatnyi bölény rója a kaposmérői határt, azaz egyre bővül Samu, a bika háreme. Vas András Panka végül csak egy hugicát kapott: bár Gelencsér László íjké- szítő kaposmérői birtokán tavaly még úgy tűnt, Samu és háreme három taggal bővül, az elsőnek érkező csemetét csak egy újabb üsző követte, így jelenleg féltu­catnyi bölény rója a domboldalt.- A szaporulat miatt örülök, hogy mindkét utód tehén lett - mondja a tulajdonos, miközben a karám felé bandukolva átvá­gunk a vasúti síneken. - Gene­tikailag nem gond, hogy a má­sodik generáció a saját apjától lesz majd vemhes. Lengyelor­szágban a második világhábo­rút követően szinte kipusztult az erdei bölény, aztán néhány bikának köszönhetően ismét magára talált a populáció. Nagyobb gondot okozhat, hogy idővel kicsi lesz a mostani kifutó. A bölények szeretnek vándorolni, s ha a mostani fél tucat helyett már húsz-harminc fős csorda bolyong fel s alá, elő­fordulhatnak majd összetűzések.- Emiatt vettem meg a szom­szédos hét hektárt, már be is fü­vesítettem - teszi hozzá Gelen­csér László. - Eledelnek min­denképpen elég lesz, remélem, a hely sem lesz szűkös. Ez persze még a következő évek problémája, jelenleg legin­kább Vilmos és Boglárka okoz­nak gondot, akik nem szívesen engednek be a kapun. A két te­kintélyt parancsoló komondor miatt félve lépünk a szögesdrót mögé, főként amikor látjuk, hogy az őrcsoport harmadik tagját, egy német juhászt mi­lyen játszi könnyedséggel tepe­ri le a pár kisebb tagja, Boglár­ka. A megszeppent - és megalá­zott - eb nyüszítve rohan ar­rébb, így nem repesünk az örömtől, amikor a két komon­dor minket vesz górcső alá. Sze­rencsére gazdájuk jelenlétében moderálják magukat, így ép bőrrel közelebb jutunk a domb­tetőn legelésző famíliához.- Az aknákra vigyázzanak! - int a rengeteg bölénylepény fe­lé házigazdánk, így fél szemmel az egyre közelebb merészkedő állatokat, fél szemmel emésztő­rendszerük termékét figyeljük - ennek megfelelően időnként megbicsaklik a láb a pataszab­dalta réten. Az újabb villanypásztoron már csak Gelencsér László mászik át, s közelít óvatosan az elkerülőút forgalmát méla egyhangúsággal tanulmányozó minicsorda felé. Kezében frissen vágott fűzfaágat tart: egy kis csemege a legelé- szésre ráunt állatoknak.- Főként a friss hajtásokat szeretik, de elrágják a vasta­gabb részeket is - magyarázza, miközben Samu, a háziúr ki­csámcsogja kezéből az egyre rö- videbb ágat. - Ezért is kerítet­tem körbe ezt a friss telepítést ­mutat a szomszédos apró liget felé -, ugyanis egy hét alatt le- zabálnának róla mindent. Persze érthető a nagy étvágy. Az aprócska borjak már két és fél mázsát nyomnak, míg Sa­mu, a még mindig növésben lé­vő bika veri a nyolcszáz kilót.- Télire fogyott egy keveset - teszi hozzá Gelencsér László. - Hiába enyhe az idő, ők megnö­vesztették a szőrüket, épp most kezdenek vedleni. Láthatóan melegük van - állítja, majd gyor­san elsasszézik az egyik közelítő tehén elől. - Ha emelgetik a far­kukat, jobb megtartani a megfe­lelő távolságot - magyarázza. A csorda közben nekilendül, eldübörögnek a birtok másik vége felé, a tó partjára. Nehézke­sen követjük őket, szerencsére a vízparton újabb villanypásztor állja útjukat, így látótávolságon belül maradnak. Ha már a für­dés elmaradt, Samu új időtöltés gyanánt bepróbálkozik a vezér­tehénnél - kevés sikerrel...- Bár elmúlt az ideje, még na­gyon fickós - nevet Gelencsér László. - Pedig a tehén már való­színűleg vemhes. De hát ilyen fickó, nagy természete, elképesz­tő szexuális étvágya van. Mint a tinédzsereknek általában... Európában valamennyi vadon élő bölény tizenkét lengyel őstől származik A BÖLÉNY A MÉRSÉKELT öv leg­nagyobb szárazföldi emlőse, 3-5 méter hosszúságot és 1,8 méter magasságot ér el. Az utolsó Kárpát-medencei pél­dányt 1814-ben ejtették el Er­délyben. Visszatelepítésük a vadonba 1951-ben vette kezde­tét Lengyelországban. Vala­mennyi ma élő vad bölénynek az a tizenkét példány az őse. A bölény veszélyes állat. Nem véletlen a figyelmeztető tábla ÁRPÁSI ZOLTÁN A bolondok országában EGY 68 ÉVES NYUGDÍJAS mun- kásnő tisztelt meg soraival a napokban. Levelében azt ír­ja, harminchat évet dolgo­zott egy munkahelyen, há­rom műszakban. Amikor a minap ezzel büszkélkedett, körülröhögték, s azt vágták a fejéhez, elég bolond volt. Mindezt annak kapcsán ve­tette papírra, hogy a megye egyik üzemének megszűné­se miatt 432-en kerültek ut­cára, közöttük olyanok, akiknek ez volt az egyetlen és első munkahelye. Ok is bolondok lennének? - teszi fel a kérdést Meg is vála­szolja: igen, mert elhitték, érdemes volt becsületesen dolgozni és a céghez hűsé­gesnek lenni. HALADJUNK A KORRAL, tün­tessünk, tiltakozzunk ahogy a tanárok, az orvosok, az ápolók, a gyógyszerészek, a közalkalmazottak. Menjünk az utcára követelni, törni- zúzni-rombolni, kordont bontani, mint a volt minisz­terelnök, tönkretenni, amit eddig felépítettünk - írja. olvasom a levelet, és egyre azon jár az eszem, lehet-e egy munkásasszonynak iga­za ebben az országban? Vagy ő is csak egy büdös baloldali, másoknak egy eszelős jobboldali? Attól füg­gően persze, hogy melyik oldalról ír kritikusan. Más megközelítésben: lehetnek-e a bolondok normálisak? Azok, akik bolond módjára elhitték, hogy övék az ország, maguknak építik. S akiknek most a pofájukba vágják: bár hihették, hogy övék volt, de ma már láthatják, hogy nem maguknak építették. Hanem azoknak, akik most bolondnak tartják őket. AKÁRHOGY IS NÉZZÜK, ezt a szerencsétlen sorsú hazát mégiscsak a bolondok tet­ték élhetővé. Ne hagyjuk őket bántani! Ha baj van, nagyon nagy baj, újra csak ők fogják felemelni ezt az országot. Uj hangot keres a Nehézeset zenekar A fiatalok vevők az elmúlt évtizedek slágereire i Új énekest keres a kaposvári Ne­hézeset zenekar. Takács Tamás billentyűs, Oros András basz- szusgitáros, Csonka Dániel do­bos és Peltzer Sándor gitáros másfél éve zenél együtt, főleg a ‘70-es, a ‘80-as és a ‘90-es évek rockslágereit játsszák. Azt mondják: erre vevők a fiatalok. A négy srác autodidakta mó­don, kevés zenei előképzettség­gel kezdett évekkel ezelőtt ját­szani, csak úgy hobbiból. He­tente kétszer próbálnak egy ju­tái próbateremben. Jelenleg má­jusi koncertjükre készülnek, « amelyet egy háromnapos moto- § rostalálkozón rendeznek meg a | Deseda Kempingben. A srácok J állítják: nem a kotta számít, I Csonka Dániel sok próbával készül a zene­karkoncertjére. csak fül kell a jó zenéhez. Olyan slágerzenéket adnak elő, mint a Karthágó, a Bikini vagy a Dire Straits dalai, ugyanakkor saját zenét is szereztek már. Takács Tamás azt mondja: eddig női énekesük volt, aki nemrég ki­vált a zenekarból. Most kipró­bálnák, hogyan szólal meg a Nehézeset egy férfihanggal. A zenélés ugyan csak hobbi­juk a munka mellett, mégis pél­daértékű az elhivatottságuk. Ál­lítják: az általuk játszott sláge­reket mindenki ismeri, így a kö­zönség is kiveheti részét a nagyszerű bulikból. Megéri er­re áldozni a szabadidejüket, mert a zene összetartja a fiata­lokat. ■ Meiszterics Eszter OLVASÓI ÜZENETEK VIDEÓ A hajléktalannak volt ka­merája, számítógépe, internetje? Saját lakása nemiévén. Ki vagy kik készítették a felvételt. Ez is ér­dekelne. Kíváncsi EGÉSZSÉGÜGY Az ápolónőre ki gondol havi 60 ezerért? Takarít, ápol és írnok ezért! 21-én több jö­vedelemről írtak lapjukban. ÜZENET Ne haragudj Szerkesz­tőke, de vitatkoznék veled. Nem attól „magas" egy elme, hogy in- nen-onnan ellesett szót olyan szö­vegkörnyezetben használ, amely­be egyáltalán nem illik. Bizonyára észrevetted már, hogy ékezetek nélkül írok, de ez a telefonom hi­bája. Meg is ölne a szégyen, ha nem tudnék írni magyaros mű­veltségterületem ellenére. Hát i m m ma sms: 20/968-9444 még akkor, ha értelmetlen dolgo­kat írnék. Sokszor az egyszerű, vi­lágos beszéd nagyobb elmét ta­kar. Üdv. Csibi (Csibike! Igazad van, imádlak. - A szerk.) MUNKA A leszázalékoltakat kelle­ne eltávolítani a munkahelyekről. (Miért? - A szerk.) GYŰRŰ A lányom két napja kapott ajándékba egy gyűrűt a Tesco áru­házból, potom kilencezer forintért. Egy nap múlva visszavitte, mert a tenyérrésze idomtalanná vált. Megjegyezték neki, hogy elküldik megjavíttatni, és március 17-re meglesz. Szerintetek bemenjek és fordítsam rájuk az asztalt, mert egy diákról van szó, és nem erdőn dolgozott a gyűrűben. Vélemény? Magdi (Magdi! Ne borítsd rájuk az asztalt, inkább kérd vissza a pénzt, vagy ballagj el a fogyasztó- f védelmi felügyelőségre. - A szerk.) I MÓR Lomnici szerint a bíróságon f is előfordulhatnak hibák. Ez igaz, f de az itt elkövetett hiba súlyos kö- J vetkezménnyel járhat. Ha lenne | halálos ítélet, Kaiser már nem él- ) ne! Meg még sokan mások. Tehát | továbbra is az a véleményem, hogy az ország börtöneiben to­vábbra is sok ártatlan ül. Vekker J MUSZTÁNG A város polgármeste­re és a cég vezetősége közösen 1 döntött a bezárásról. Gratulálok | polgármester úr! Valószínűleg még nem volt munkanélküli. Bebe | (Mit tehet egy polgármester a gaz- 1 daságilag megalapozott érvek el- j len. - A szerk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom