Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-24 / 47. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR 24., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 Kaposvár a savaria Országos Történelem Tanulmányi Verseny megyei döntőjét rendezték Kaposváron. A Pedagógus-továbbképző Intézet által szervezett megmérettetésen a marcali Berzsenyi gimnázium tanulója, Segyevy Dániel győzedelmeskedett a kaposvári Munkácsy gmrná-' zium diákja, Kövezsdi Gábor és a marcali Bicsérdi Adrienn előtt, (mg) Kaposvár pénteken tartotta soros ülését a Somogyi Tudósklub. Balogh László, a Kaposvári Egyetem gazdaságtudományi karának dékánja az adóreformok nemzetközi tapasztalatairól tartott előadást az érdeklődőknek. (szá) Kaposvár pénteken a megyeszékhelyen is megemlékeztek a kommunizmus áldozatairól. Az ünnepségen Wittner Mária ‘56-os forradalmár az 1956-os eseményekről beszélt, (szá) Kaposvár somogybán tavaly az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programból, valamint a Sapard-prog- ramból több mint 860 millió forint uniós és nemzeti forrást használtak fel a térségek fejlesztésére, továbbá a vidék tárgyi és szellemi örökségének védelmére. Sok pénzt költöttek az infrastruktúra javítására, s külön keret volt az alternatív jövedelemszerzést biztosító gazdasági tevékenységek támogatására, (av) Nagybajom pöttyös farsangot rendeztek a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola speciális tagozatán. Közösen elégették a szalmából készített tavaszváró babát, majd minden osztály különböző pöttyös jelmezbe öltözött, tanáraikkal együtt. Az alsó és a felső tagozatos tanulóknak vetélkedőt szerveztek, játékos, tréfás feladatokat kellett megoldani, (szá) Simonfa jótékonysági bált szervezett a Zselici Vadvirág Óvoda szülői munka- közössége és a nevelőtestület. A bál bevételét a kisdedóvó eszközeinek fejlesztésére fordítják (szá) Pénz életképes gazdáknak vidékfejlesztés Ötvenhárom jogcímen lehet támogatást igényelni Vida János marcali gazdálkodó (balról) Pásztohy Andrással. A támogatási rendszert úgy alakították ki, hogy ösztönözze a fiatal gazdálkodókat Somogy 70 milliárd forintot szeretne szerezni a mezőgazdaság fejlesztésére. Márton László Megtöltötték az érdeklődő gazdák pénteken a marcali művelődési házat, ahol a vidékfejlesztési program keretében 2007 és 2013 közötti támogatási lehetőségekről tartott tájékoztatást a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium biztosa. Fontos szerepe van a mező- gazdaság fejlesztésének, mivel az ország területének negyven- nyolc százaléka szántóföld - hangzott el a tájékoztatón. Ötvenhárom támogatási jogcím áll majd a gazdák részére a pénzek lehívásához. Pásztohy András miniszteri biztos azokról a támogatásokról beszélt elsődlegesen, melyek már áprilistól igényelhetők. Ilyen például az állattartó telepek fejlesztése, korszerűsítése, gépbeszerzések, energiaültetvények kialakítása. Hangsúlyozta, hogy a támogatási igényeket nem pályázat, hanem kérelem formájában nyújthatják be az életképes gazdálkodók és gazdaságok. A támogatási rendszer ösztönzi a fiatal gazdálkodókat. Hét irodában segítenek HÉT OLYAN KIEMELT IRODA működik a megyében, ahol hatósági állatorvos, növény- és talajtani szakember, valamint erdőfelügyelő is segíti a falugazdász-hálózatot. Ezek lehetővé teszik a gazdák részére a széles körű, gyors segítségnyújtást. Tíz somogyi kistérségbe csaknem kétmilliárd jut Megérkezett Korognai Károly pályázata is Az idei évben 19,3 milliárd forint támogatást nyújt az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium 159 többcélú kistérségi társulás közoktatási, szociális, gyermekjóléti, mozgókönyvtári és belső ellenőrzési feladatainak ellátásához. Ebből a pénzből Somogy tíz társulása 1 milliárd 807 millió forint támogatást kap. Emellett a 48 leghátrányosabb helyzetű társulás felzárkóztatására további 5 milliárd 800 millió forintot fordít a kormány. Várhatóan az érintett barcsi, csurgói, lengyeltóti és tabi kistérségeknek mintegy 260-300 millió forint jut. A támogatásra vonatkozó pályázati felhívásokat a regionális fejlesztési tanácsok február 28-ig teszik közé. ■ Gungel Mónika Mint megírtuk, a Csiky Gergely Színház igazgató-főrendezői posztjára kiírt, pályázatra elsőként Znamenák István vezető rendező jelentkezett. Pénteken Korognai Károlynak, a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatójának pályázata is megérkezett a kaposvári városházára. Szita Károly polgármester tegnapi lapzártánk előtt érdeklődésünkre azt mondta: mivel a törvény szerint a (február 21-i) határidőt betartja az is, aki annak lejártáig postán adja fel a pályázatát, azok akár a jövő hét elején is érkezhetnek. Meg nem erősített információk szerint Schwajda György drámaíró, volt színházigazgató és Csiszár Imre, a Magyar Színház rendezője is jelölt lehet. HSUK Luxus a lakás? BEVEZETIK AZ INGATLANADÓT, avagy sem? Erről beszélnek az emberek úton-útfélen. Én most úgy gondolom: ha más nem is, ez eldönti majd, hogy a következő ország- gyűlési választásokon kire szavaz a nép többsége. értem persze, hogy csökkenteni kellene a munkavégzést, s növelni a fogyasztást terhelő adókat. Mert így igazságosabb, s ez teszi lehetővé a fejlődést. De az emberek többsége adózott már a fizetése után, amiből a fedelet maga főié építette. S félő, hogy ez ügyeskedők, akik minden körülmények között képesek kisiklani a hatóságok markából, most is elintézik valamiképp, hogy százmilliókat érő palotáik után - amit persze minimálbérből építettek - ne kelljen adózniuk. Mert nekik úgymond jobb az érdek- érvényesítő képességük. hol A HATÁR, ami után adózni kell? 5 millió, 15 millió vagy 25 millió forintnál? Már látom, ahogy az értékbecslők izgatottan dörzsölik a markukat. (Lesz újfajta hálapénz?) S ebben az esetben nem 300 forintos vizitdíjról van szó, hanem minimum tízezer, százezer forintokról, amit évente kell leróni az államkasszába. Ahonnan - így gondolják ezt legtöbben a környezetemben - majd elszivárog a pénz erre-arra, időnként kontrollálhatatlanul. szerintem a 21. században nem luxus, hogy egy család lakással „dicsekedhet”, amire több évtizednyi munkával, plusz az ugyancsak megadóztatott örökségből, továbbá óriási kamattal terhelt kölcsönből tett szert. Mégiscsak nonszensz, hogy ha bevezetik az ingatlanadót, akkor - a döntéshozókon kívül - egyedül a hajléktalanok dőlhetnek hátra elégedetten. Öt hónapja nincs alpolgármestere Karádnak Kaposváron a BMW és a Mazda schneider Több mint háromszáz vendég a megnyitón A Rinya mentén nincsen tüske a polgármesterekben Csaknem öt hónapja követ el mulasztásos törvénysértést a karádi önkormányzat, mivel a képviselő-testület legutóbbi ülésén sem választott alpolgármestert. Kovács József jegyző azt mondta: a tavaly októberi önkormányzati választások óta ötödször tárgyalta a testület a témát. Baranyai Károlyné polgármester jelöltje a megválasztáshoz szükséges minősített többséget most sem kapta meg. A polgármester ugyanazt a képviselőt jelölte, mint korábban. Arra lett volna szükség, hogy a tíztagú testületből legalább hatan rá voksoljanak. ■ Krutek József Megnyitotta kapuit a Schneider Autóház Kft. BMW és Mazda márkakereskedése Kaposváron. A pénteki megnyitón több mint háromszáz vendég volt kíváncsi az új szalonra. Schneider János ügyvezető igazgató köszöntőjét követően Balás Béla megyéspüspök adta áldását az autóházra. A BMW és a Mazda gépkocsik teljes választékát bemutatja az új szalon, a márkaszervizekben a BMW- és a Mazda-csoport által előírt legkorszerűbb műszaki és diagnosztikai berendezésekkel és felszerelésekkel dolgoznak a szakemberek. A nyitáshoz kapcsolódóan számos kiemelkedő ajánlatot kínálnak az érdeklődőknek. ■ Meiszterics E. Schneider János ügyvezető igazgató és felesége köszöntötte az ügyfeleket A kaszói szennyvízrendszer kialakítása, a kisbajomi falugondnoki szolgálat létrehozása, a nagyatádi vásártér rekonstrukciója s átfogó projektként az integrált közös intézményi fejlesztés - többek között ezek azok a programok, melyek kiemelten fontosak a Rinya menti kistérség napokban elfogadott cselekvési tervében. A Dél-dunántúli Regionális Operatív Program 2007-2008- ban megvalósítandó elképzelései közé huszonkét terv került, melyek a kistérségi polgármesterek többszöri egyeztető megbeszélése után kaptak támogatást. Tüske ezúttal senkiben nem maradt.- Fontos tervek között kellett rangsorolnunk - mondta Ormai István nagyatádi polgármester, a Rinya-menti Többcélú Önkormányzati Társulás elnöke, aki elégedetten állhatott fel a tárgyalóasztlatól. - Más projektek mellett az ágazati operatív programok sorába került a régóta várt térségi szennyvíz- elvezetési rendszer kialakítása, melyhez hozzátartozik a nagyatádi szennyvíztisztító korszerűsítése is. Ez a program önmagában 6,2 milliárd forintba kerül. ■ Csikós M. ■ 6,2 milliárdba kerül a szennyvíz kezelése. CZENE ATTILA