Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-02 / 28. szám
12 SIÓFOKI TÜKÖR SOMOGYI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR 2., PÉNTEK Uniós már a játszótér a kiliti Béke téren uniós már a kiüti városrész Béke terének a játszótere is. Nagy Sándorné alpolgármester, a település- rész önkormányzati képviselője arról tájékoztatott: kicseréltették a régi játszó- eszközöket és újjal is bővült a park. Képeslapok repítenek a balatoni múltba rövid időn belül a harmadik kiadványa jelenik meg Matyiké Sebestyén József helytörténész múzeumigazgatónak. Kettő már olvasható; az egyik Balatonfü- redről szól, a másik Kaáli Nagy Dezsőről, a balatoni kikötők építőjéről. A napokban kerül ki a nyomdából az Időutazás a Balaton körül, ez képeslapok segítségével repít a múltba. Jövő Háza lehet a hajdani kenyérgyárból uniós pályázati pénzből tervezi a kenyérgyárépület hasznosítását a siófoki önkormányzat. Az ötvenes években épült gyár hasznos alapterülete közel négyezer négyzetméter, s több mint tízezer négyzet- méter zöld terület csatlakozik hozzá. Kiállításoknak, zenei produkcióknak, fesztiváloknak adhatna helyet. Elférne egy siófoki helytörténeti anyag is. Előzetes egyeztetések folynak arról is, hogy a Jövő Háza tudományos, oktató- és szórakoztató-központ is részt vehetne a programban. Tizennégymillió forintot nyert a városi kórház tizennégymillió forint pályázati támogatást nyert a siófoki kórház a szaktárcától az egészségügyi ellátó- rendszer átalakítására, a szükséges változtatások megkezdésére. A komfortosításhoz kapcsolódó költségekre fordítja majd ezt a pénzt a siófoki intézmény. A támogatás feltétele a fenntartó garanciavállalása a beruházások végrehajtására, amit a város képvise- lő-testülete a legutóbbi ülésen megszavazott. Alkudnának még a vízművel repülők Negyvenmilliót kér a DRV Zrt. a csarnokért Negyvenmillió forint bérleti díjat kér a DRV Zrt. a siófoki önkormányzattól annak a csarnoknak a használatáért, ahol a tervek szerint a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti gyűjteménye kapna helyet. Sokallják ezt a pénzt a képviselők azzal együtt, hogy örömmel veszik, ha új turisztikai attrakcióval gazdagodhat a város. Az az elképzelés: a vízműcsar- -nok néhány évig szolgálna kiállítóhelyül, véglegesen a kiliti repülőtérre álmodták a bemutatót.- A múzeum kikötötte: csak fűtött csarnok lehet a bemutató- hely, s az önkormányzatnak vállalni kell a közüzemi költségeket; ez benne is van a bérleti díjban - mondta Balázs Árpád polgármester. - A nettó negyvenmillió forint így is sok - vélekedett Hamvas Péter, az idegenforgalmi bizottság elnöke. - A vízműnek is az az érdeke, hogy ne álljon üresen a csarnok, vagyis talán lehet még alkudni... Balázs Árpád szerint ha a kiállítás Siófokra kerülhet, annak több előnye lesz, bármennyi legyen is a bérleti díj. Folytatják a tárgyalásokat a DRV Zrt.-vel, erre a képviselő-testület egy háromfős bizottságot választott. ■ Két bomba a gépben A BALATONBÓL KIEMELT re- pülőgéproncsoknak is állandó kiállítóhelyet szeretne létesíteni Siófok. A legújabb, kiemelésre váró roncsot a búvárok már bemérték, beazonosították. Észlelték azonban, hogy két bomba van a gépnél. A tavasz- szal várható a tűzszerészek érkezése, a kiemelésre csak a hatástalanítás után kerülhet sor. Kiürítik a bérlakásokat a város üdülőterületén Kiürítik és értékesítik az üdülőterületen lévő önkormányzati bérlakásokat - így döntött a siófoki képviselő-testület. Ezek a helyi Termofok Kft. értékelése szerint leromlott műszaki állapotúak, felújításuk gazdaságosan már nem oldható meg. Balázs Árpád polgármester szerint csak a lakások szinten tartására évi száz-száz- negyvenmillió forintot kellene költeni. Ráadásul a Balaton-part közelében ezek a városképet is rontják. - Tizenhat éve az el nem adható törzsvagyonba sorolták a Évi 100-140 millió forint a fenntartásuk. bérlakásokat, mára azonban megérett a helyzet arra, hogy változtassunk ezen - mondta Balázs Árpád. - Az a kívánatos, hogy egyetlen bérlakás se legyen az üdülőterületen. Hasonló jellegű ingatlanokat számoltunk már fel a belvárosban; lebontottuk vagy értékesítettük azokat. A kiürítés és az eladás látszik célszerűnek a Bala- ton-part közelében is. A lakóknak pénzt ajánlanak, hogy bérleti jogukról ennek fejében mondjanak le, vagy cserelakást ajánl fel a város. ■ F. I. Ingyenes parkoló a halásztelepen városközpont Átterveztetik a közlekedés rendjét, hogy csökkenjen a járműforgalom- Nem baj, ha drága lesz a plázaparkoló, ez is a városközponthoz közel épülő ingyenes parkoló igénybevételére ösztönöz- mondta Balázs Árpád polgármester a képviselő- testület ülésén. Fónai Imre Szezonon kívül csak 120 forint egyórányi parkolás, idén nyáron ez már 270 forint lesz; csökkenteni akarják a parkolóhelyek számát a városközpontban A halászattól és a hajózástól vásárol ingatlanokat az önkormányzat az ingyenes parkoló kialakítása érdekében. A Balatoni Halászati Zrt. nettó 247, a Balatoni Hajózási Zrt. 9,5 millió forintért adja a területeit. Balázs Árpád polgármester úgy kalkulál: a vételre most elköltött pénz akár már két év alatt megtérülhet. - A városban „parkolási gondot oko- „ zó" cégek befizetéséből jöhet § vissza ez az összeg - mondta a | polgármester. - A leendő pláza a | városközepi beruházása helyén I nem tudja biztosítani az előírt számú parkolóhelyet, ezért megváltást fizet. A Coca-Cola céggel pedig úgy állapodtunk meg: a most megújítandó, négy évre szóló szerződésben a strandi szórakoztató létesítményéhez parkolóhelyeket igényel, s ezeket húszmillió forintért bérli a nyári időszakban. A plázától ennél is lényegesen komolyabb nagyság- rendű befizetés várható, a kettő együtt ebben az évben elérheti a százmillió forintot. A hasonló, de kisebb bevételekkel együtt tehát száz- és százötvenmillió forint közötti összeg folyhat be. A leendő plázához is épül parkoló, mégpedig egyszintes mélygarázs, ott azonban nem helyezhető el az épület nagyságának megfelelő számú jármű. Erre jegyezte meg Balázs Árpád: - Azt nem az önkormányzat, hanem a pláza üzemelteti majd, s nyilván a parkolási díj nem lesz alacsony Ez azonban nem baj, hiszen amúgy is az a célunk, hogy a városközpont forgalmi terhelése csökkenjen. Emiatt is tartjuk fontosnak az ingyenes parkoló megépítését. Ezzel együtt pedig szakértők dolgoznak rajta, hogy megtervezzék a belváros új közlekedési rendjét, ami már megfelel egy jelentős üdülővárosi központnak. másfél éve folynak a tárgyalások a társaság és a város vezetése között a siófoki halászati telep megvásárlásáról. - Ha nem jön létre az üzlet, akkor a zrt. elköltözteti központját Irmapusztára - tájékoztatott Balázs Árpád polgármester. Baráth István, a vevőnek kijelölt, önkormányzati tulajdonú Balaton-parti Kft. igazgatója arra hívta fel a figyelmet: a halászattal szomszédos ingatlant háromszoros négyzetméteráron kínálják, vagyis nem köt rossz üzletet a város. Stabil piaci pozíciójú építőanyag-, szerszám- barkácsáru-, szerelvény, fürdőszoba-, festék-, vasáru kiskereskedelmi szakáruház további bővüléséhez keres siófoki munkahelyre KERESKEDELMI ÉS MARKETING VEZETŐT. Feladatok: beszállítói kapcsolattartás és szerződések, áruszortiment kialakítás, készletstruktúra, termékcsoport bövités-szükítés, piacbővítés, értékesítési akciók, árstratégia, marketing, statisztikák, ellenőrzés, leltár, munkaerő toborzás, munkaidő beosztás, területi képviselői rendszer kialakítás és minden a felsővezetést nem érintő egyéb vezetői feladat. Elvárásaink: közgazdasági egyetemi diploma. 10 éves kereskedelmi gyakorlat, felhasználói színtű PC-ismeretek. kiváló kapcsolatteremtő és szervezőkészség, idegennyelv-ismeret, büntetlen előélet, jogosítvány, nagy munkabírás, rendezett magánélet Amit kínálunk:- versenyképes jövedelem,- szakmai fejlődési lehetőség,-jó csapatmunka,- stabil háttér és biztonság hosszú távon. Fényképes önéletrajz leadást határideje: 2007. február 28., /kizárólag e-mailben/ tnfo@budaikft.hu Információs telefonszám: 20-957-8002 DR. BARTÓ LÁSZLÓ Ügyvéd irodája elköltözött Üj címe: Siófok, Fő u. 97. fsz. 1. Tel.:84/312-074 30/2S5-87-48 Bérbeadjuk akár hosszabb távú üzemeltetésre is Siófok Aranyparton lévő 200 férőhelyes szállodánkat. Jelentkezés levélben “Ös fenyves” jeiigére: 8600 Siófok Fő u. 55. A magyar piacon több, mint tíz éve tevékenykedő nagykereskedelmi cég keres csapatába Somogyi településekről vagy közvetlen vonzáskörzetükből értékesítőt Feltételek: kereskedelmi gyakorlat, több éves gépjármű vezetői gyakorlat, büntetlen előélet, telken belüli parkolási lehetőség egy Ford Transit számára. Amit biztosítunk: fix vevőkör, gépkocsi, mobiltelefon, bejelentett munkaviszony. Jelentkezés: részletes önéletrajz küldésével, “ÉRTÉKESÍTŐ SOMOGY” megjelöléssel kizárólag a slofok.supervisor@vimpex.hu e-mali címen. AKCIÓ! Minőségi Dimex 5 kamrás nyílászárók közvetlenül a gyártótól. 15% év eleji kedvezmény: 600x 600 bny 13.022 Ft+Áfa 900x1200 bny 34.713 Ft+Áfa 1500x1500 bny 35.714 Ft+Áfa 1000x2100 panelos ajtó 118.915 Ft+ áfa-tói Te!.: 20/9181-532 Fax: 06/22-439-609 E-mail: tbalazs6@freemail.hu Az akció a visszavonásig ésvényesl BwiTv i TrY/Á Mi Siófokon marasztalják a Balatoni Halászati Zrt-t EbÜÜ3 Február is idevár! ^ mm M m ám m -mm Suzuki Mar csak 2 hétig vetünk "spórolhat" Több százezer forintos kedvezmény a KANIZSAI SUZUKINÁL! nyltvatartás 9 12-ig!!" Bővebbet a kanizsai Suzuki Márkakereskedésben Megjelenéstől a ké&siet erejéig!