Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-15 / 39. szám
6 DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ SOMOGYI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR 15., CSÜTÖRTÖK Bognár Jenő, Bátaszék polgármestere és Adorjáni Márta, a polgármesteri hivatal műszaki osztályvezetője a szépen rendbehozott Kossuth utca bejáratánál Régiós szinten a források pályázatok Még a kis települések is kaphatnak nagy segítséget Az utak építése fejlődési pályán tartotta a várost- Ha nincs ez a pályázati lehetőség, akkor nem tudtuk volna előrelépni. Bognár Jenő megállapítása nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint is igaz. Ugyanis a TEÚT-nak köszönhető program nemcsak a jó utakat, de a biztonságos forgalom feltételeit is megteremtette a településen.- Tavaly az addig meglehetősen lelakott Kossuth utcát is rendbe hoztuk - folytatta a város polgármestere. - Bátaszék második legforgalmasabb utcájáról van szó, igen megnyugtató számunkra, hogy túl vagyunk a munkán. Ugyanez történt még több mint féltucat más utca esetében is. A minőségi javulás esztétikai szempontból is komoly pluszt adott a városnak. Mindent összegezve tavalyelőtt 22 millió, tavaly pedig 12 millió forint támogatás - valamint az ehhez járuló, tetemes saját erő - biztosította a település fejlődését. Ezt a jónak bizonyult irányt kívánják tartani: amennyiben lehetséges, a jövőben is számolva a TEUT-pályázatokkal. ■ így nyitott kaput a balatonföldvári szabadtéri színpad Az első felvonás sikerrel zárult: Balatonföldváron a Bajor Gizi Szabadtéri Színpad közvetlen környezete immár része a városi csatornahálózatnak. A rákötés tavaly történt meg, ennek hiányában - lévén szó kiemelt üdülőkörzetről - semmilyen produkció nem kerülhetett a világot jelentő deszkákra. A TEKI révén a település mintegy 4 millió forintot költött a vizesblokkokra, magának a színpadnak a megújítására, sőt, a korszerű hang- és fénytechnika telepítésére. A múlt év nyarán már művészi produkcióknak is tapsolhatott a közönség. Ám ezzel még nincs vége a műsornak - tudtuk meg Beze- réti Katalin polgármestertől. Akár egy újabb TEKI-, akár más pályázat is segíthet a folytatásban, azaz a nagy múltú létesítmény gyarapításában. A második felvonásban - bár még a jövő zenéjeként, de igazi csemegeként - ott szerepel egy olyan nemzetközi találkozó, melyet a szabadtéri színpadok tartanak Balatonföldváron. ■ Az önkormányzatok finanszírozása, kiváltképp a kistelepüléseken, köztudottan forráshiányos. A fejlesztések állami támogatással, sikeres pályázatokkal lehetségesek. Szeri Árpád Az önkormányzatok fejlesztéseit szolgáló TEKI-, CÉDE-, LEKI- és TEÚT-pályázatok keretei viszonylag szerények, ezért főként a kisebb beruházások megvalósítását segítik elő.- Elsősorban az önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó infrastruktúra megteremtéséről van szó - adott tájékoztatást Csordás Zoltán, a Dékiunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség pályázati igazgatója. - Ezen belül a humán infrastruktúrára gondolhatunk, azaz az oktatás, művelődés, egészségügy, szociális ellátás és a sport területén megvalósuló fejlesztésekre. Avagy a termelő infrastrukturális beruházásokra, tehát a közművesítésre, utak építésére, továbbá a turizmushoz kapcsolódó korszerűsítésre, valamint az ipari fellendülést célzó beruházásra. A pályázati célokat tekintve jól látható, hogy viszonylag széles a skála és ezzel együtt nagy az önkormányzatok mozgástere. Mármint abban, hogy az éppen időszerű gondjaik közül melyiket sorolják előbbre és kívánják mielőbb megoldani. Természetesen az anyagi lehetőségeikhez mérten. Az eddig is a regionális fejlesztési tanácsok által kezelt TEÚT- pályázatok mellé a TEK1-, CÉDE, LEKI-pályázatok és a decentralizált vis maior keret a 2006. évi költségvetési törvény értelmében kerültek a regionális fejlesztési tanácsokhoz: egészen addig ugyanis a megyei terület- fejlesztési tanácsok hatáskörébe tartoztak. A váltás után az eljárási rend gyakorlatilag nem változott, mindössze a döntést hozza az előzőhöz képest más testület.- Bízunk benne, hogy a váltás zökkenőmentes lesz, már csak azért is, mert a megyei területfejlesztési tanácsokkal jó a kapcsolatunk: amennyiben lehetőségünk engedi, együttműködünk a pályázati programok lebonyolításában - húzta alá Csordás Zoltán. A támogatás elnyerésével még nincs vége az önkormányzat, illetve a kistérség tennivalóinak. Sőt, az igazi feladat csak ekkor következik, hiszen tíz éven át működtetni kell a fejlesztéssel létrejövő szolgáltatásokat. A társulásból fakadó előnyök ekkor érvényesülhetnek hatékonyan. A pályázókat éppen ezért ösztönzik arra, hogy társulási formát hozzanak létre. Az immár tízesztendős múltra visszatekintő pályázati formák részévé váltak az önkormányzati tervezésnek, a települések költségvetéseinek. Sőt, ettől az évtől kezdve minden bizonnyal még jobban felértékelődik ezen pályázatok szerepe. Hiszen az új rendszerben megjelennek az EU-s nagytámogatások: ebben a szerkezetben a március elsejétől ismét pályázható TEKI, CÉDE, LEKI és TEÚT majdhogynem lét- szükségletté válik azon önkormányzatok számára, melyek kisebb mivoltuk, anyagi helyzetük miatt kimaradnak az uniós pályázatokból. Kilencszemélyes új autóval viszik házhoz az ételt Kutason mintegy harminc időskorú igényel meleg ebédet nap mint nap. A rászorulóknak egy új mikrobusszal viszik házhoz az ételt. A jármű beszerzéséhez a CÉDE is hozzájárult.- A CÉDE révén 1 millió 800 ezer forintot nyertünk, ugyanennyit kaptunk illetékes minisztériumi forrásból - adott tájékoztatást Egyed György, a település polgármestere. - A mikrobusz összköltsége beüzemeléssel együtt 6 millió 200 ezer forint volt. Ez azt jelenti, hogy maradt különbözet is: a fennmaradó összeget az önkormányzat pótolta a saját kasszából. Á kilencszemélyes autó egyébként nemcsak azoknak segít, akik meleg ételben szűkölködnek. Ha arról van szó, akkor a betegeket is elfuvarozza az orvoshoz, kórházba a közeli Nagyatádra. Sőt, a valóban sokoldalú és kényelmes jármű a helyi sport- és kulturális események idején is jó szolgálatot tesz, szállította már a nyugdíjastalálkozó résztvevőit is. ■ Hatmillió forint jutott a kosárból a törekvő falunak Szentkatalin dombvidéken található kicsiny település, lakóinak száma a kétszázat sem éri el. A falu ugyanakkor tekintélyes léptékű beruházást hajtott végre tavaly: a LEKI révén 6 mülió forinthoz jutott, a pénzt a csapadékvíz elvezetésére szolgáló árokrendezésre használta fel.- Az olyan kistelepülések, mint amilyen Szentkatalin, nem is reménykedhetnek másban, mint ebben a pályázati formában - jelentette ki Toperczer Istvánná polgármester. - Az árokrendezést, pontosabban az első ütemet teljes mértékben megvalósítottuk. Idén folytatni kívánjuk a munkát a második ütemmel, sőt, jövőre belevágunk a harmadikba is. Bízunk abban, hogy ismét részesei leszünk a leghátrányosabb kistérségek számára megoldást nyújtó LEKI-nek. Előnyt jelent, hogy betagozódtunk a húsz települést tömörítő szentlőrinci kistérségbe: így a pályázati pénzeket egymás között osztjuk fel, szükség szerint és az érdekek egyeztetése után. ■ Értelmező szótárral a mozaikszavak tengerében a közvetlen területfejlesztési célú támogatások körébe tartozik a területi kiegyenlítést szolgáló célelőirányzat (TEKI) és a céljellegű decentralizált támogatás (CÉDE). Sok kistelepülés számára fontos a szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújítása (TEÚT) nevű pályázat Tavaly jelent meg a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása (LEKI). A vis maior olyan esemény, amelynek bekövetkezése nem elhárítható. További információ a www.deldunantuLcom/patyazat honlapon olvasható. A konferencia felmutatja a támogatási eredményt Terület-és vidékfejlesztési konferenciának ad otthont március 2- án és 3-án - pénteken és szombaton - a Kaposvári Egyetem. Sitányi László, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség gazdasági igazgatója mindenekelőtt arra hívja fel a figyelmet: a rendezvény széles együttműködéssel zajlik, a támogatók sorát pedig a paksi atomerőmű nyitja.- Az előadások is az átfogó szemléletet példázzák: az első napon Kovácsné Kiss Zita a megyékről, dr. Kovács Katalin Pécsről, mint Európa egyik 2010-es kulturális fővárosáról, Szabó Lo- ránd pedig Dombóvár városáról beszél. Emellett a vendégek megismerkedhetnek egy sikeres vállalkozással és egy civil szervezettel is. Az a célunk, hogy a terület- és vidékfejlesztésről különböző nézőpontok alapján kapjon tájékoztatást a közönség. A második nap a szekcióüléseké, itt a főszerep a szakmai szerzőké, az egyetemi oktatóké, PhD-hallgatóké. A szervezők azt igyekeznek felmérni, illetve tudatni, hogy miként jelentkeznek a különböző támogatások hatásai. Ebben a felmérésben játszottak jelentős szerepet végzős hallgatók, akik a kistérségekben gyűjtöttek fontos információkat Természetesen ezek a tapasztalatok is megjelennek abban a későbbi konferenciakiadványban, melyet haszonnal forgathatnak az érdeklődők. ■ HIRDETÉS HÁROM FOLYO kerékpáros túraútvonal (Mura-Dráva-Duna) Szeretsz bringázni? Van egy jó csapatod? Nyerjetek egy osztálykirándulást a Dráva partjára! Ha érdekel a kaland, és a Dél-dunántúli régió (Baranya, Somogy, Tolna megyék) egyik középiskolájába vagy általános iskolájának felső tagozatába jársz, nem kell mást tenned, minthogy válassz magad mellé még 9 osztálytársadat és nevezzetek be a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség négyfordulós, Három folyó kerékpáros túraútvonal elnevezésű versenysorozatába! Az első három fordulóban a tudásotokat kell bizonyítani, és a www.kerekparut.com honlapunkon keresztül kell megválaszolni az egyes kérdéseket. Ha a következő hónapokban sikeresen veszitek az elméleti akadályokat, akkor bekerülhettek az első 10 legjobb csapat közé, akik egy egész napos, kerékpározással, ügyességi versenyekkel teli végső küzdelemben mérhetik össze erejüket. Ha nyertek, ti lehettek az osztály kedvencei, mert elvihetitek őket egy kétnapos, kalandokkal teli Dráva parti osztálykirándulásra. A további helyezett csapatokat is gazdag nyeremények várják, amelyekből szintén az egész osztály részesül. A játékszabályokat és a részletes információkat keresd az interneten: WWW.kerekparut.com AZ OLDAL A DEL-DUNANTULI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS TÁMOGATÁSÁVAL JELENT MEG. (88657) Dél -tlunáriltilj régió www.deldunantul.com A NORTH Kast South West SH „-JNTERREG NIC BBB M sm*. rí?) SFT' • slovenija ■ éém , A2Í' fcíf&a HH magyarország \ UJTOStTRÉM ipnmecseki erdészeti zrt. ^ KSH hrvatska 1 "p * 7 ■■■■■■ Vll S természetes úton... _____________ A projekt a Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszádsági Programban, az Európai Unió As íj a Magyar Köztársaság társfinanszírozásával valósul meg.