Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-15 / 39. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR 15., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP mmmsmtm Folytassa az oktatást? Horváth szilárd megyei fő­ügyész: - Azon töröm a fe­jem, folytassam-e oktatói pá­lyafutásomat az igazságügyi főiskolán. A kar elindítását Kaposvár szorgalmazta, a város kaparta ki a geszte­nyét, ám szakmai okokból be kellett vonni a pécsi jogi egyetemet is. Több kaposvá­ri kollégámmal a kezdetek­től tanítottunk a karon, ám kiderült, a következő évtől Pécsett lesz oktatás, Kapos­váron a kifutó évfolyamok maradnak. Nem az utazás anyagi vonzatai miatt gon­dolkodtam el a folytatásról, sokkal inkább erkölcsi okokból, mondhatni lokál­patriotizmusból. A kercseligeti citerás bán imre kercseligeti cite­rás: - Édesapámtól lestem el a citerakészítés fortélya­it. Ha felkérnek, még ma is elkészítem a hangszert, ám többnyire inkább csak ját­szom rajta. Méghozzá nem is akármilyen sikerrel. Hat­éves koromban kezdtem, s 1972-ben megalakítottuk a kercseligeti citerazene- kart. Hárman vagyunk, he­ti rendszerességgel próbá­lunk, s havonta egyszer biz­tos, hogy fellépünk valahol. Csak az bánt, hogy a fiata­lokat már sajnos nem ér­dekli ez a hangszer. Ők többnyire a gitár mellett kötnek ki, szerintük a cite- ra már a múlté. Pedig nem nehéz megtanulni. Játékos Biztos kezdet Nikién fejlesztés Segítik az eltérő élethelyzetekben élő gyerekek felzárkóztatását Niklán a hat évnél fiata­labb gyermekeket és szü­leiket segítik. Vigmond Erika Biztos kezdet. Olyan esélyterem­tő kezdeményezés, ami az eltérő , élethelyzetekből induló gyerme­keket és családjaikat támogatja. Fülöpné Kesztyűs Ágota polgár- mester, a program koordinátora elmondta: szakmai programmal pályáztak, a foglalkozások elindí­tásához önerőből kellett biztosí­tani a feltételeket. Berendezték a szobát, fejlesztőjátékokat vásá­roltak. A hat évnél fiatalabb gyer­mekeket és szüleiket tulajdon­képpen ugyanazok a szakembe­rek segítik, mint eddig: a védőnő, a családgondozó, a pszichológus vagy hitoktató, de csoportos fog­lalkozások keretében. Ezeknek közösségkovácsoló ereje is van. Koroknainé Fábos Judit, a program óvodapedagógusa sze­rint a lehető legkorábban tud­nak segítséget nyújtani a gye­rekeknek, hogy megfelelő érettséggel kerülhetnek az óvo­dába is. A szülők pedig gyakor- g lati tanácsokat kapnak: gyér- | meknevelésről, főzésről vagy g arról, hogyan osszák be a pén- í züket. Jelenleg tizenegy család- § dal foglalkoznak Niklán. Fejlesztőeszközök a civilek házában. A játékokat minden gyermek használhatja, nem csak a Biztos kezdet-programban részt vevők Kis faluban tanult, nagy országba vágyik klarinét és eliza Ma már egyértelmű, hogy örök életre szól a kapcsolatuk- Nem hagy el, s ha bajom van, mindig számíthatok rá - ezt mondta az iharosberényi Soós Eliza a párjáról, ami ebben az esetben nem egy hozzáillő fi­atalember, hanem a hangszere. A milliós értékű klarinét. Nagy­jából egy évtizede van­nak együtt jóban-rossz- ban, illetve maga a hang­szer nem ugyanaz - a jelenlegi is csak köl­csönben van Elizá­nál -, de a kötő­dés egy klarinét­hoz nem változik. Most úgy tűnik: életfogytig tar­tó lesz kettőjük kapcsolata. Ami egyébként már a helyi általános iskolában bon­takozott, ahol May Győzőtől, a csurgói zeneiskola igazgatójá­tól tanulta az alapokat. Eliza nővére akkor már klarinéto- zott, és a hugi egy nap azzal állt May Győző elé: én klari­néttanár aka­rok lenni. A lány úgy em­lékszik: a peda­gógus csak mo­solygott. A ki­jelentés akkor azért hangzott furcsán, mert Eliza kedvence Oroszország nem sok köze volt még a hang­szerhez, most meg azért, mert Eliza nem akar tanítani. Sokkal inkább zenélni. Azon kevés somogyi egyike, aki a budapesti Liszt Ferenc Ze­neművészeti Egyetem Tanár­képző Intézetében tanulhat. El­sőéves, tavaly csupán másod­magával vették fel klarinét szakra a tizenhárom jelentke­zőből. Napi öt-hat órát gyako­rol, ha kedve szottyan rá, jöhet a „maszek ráadás”. Régebben a csurgói fúvósokkal is fújta, ma már nem nagyon van ideje rá, viszont bekerült egy klarinét­zenekarba a fővárosban. A jö­vőt illetően azonban nem túl derűlátó.- Hogy szólista legyek, an­nak az esélye egyenlő a nullá­val - mondta a diáklány. Még egy félállásért is kapkodni kell. Ebben a rendszerben minden­kinek megvan a helye, a lapo­kat leosztották. Az számít, mi­lyen versenyeken nyert valaki, van-e jó kapcsolata. A főiskola után szeretné elvégezni a ze­neakadémiát, amely jó belépő bárhová a világon. Nemhiába jönnek külföldről sok pénzért, „magyar papírért” tanulni a fi­atalok. Eliza azt mondta: mind­egy, hogy melyik országba si­kerül kijutnia, de a kedvence Oroszország, és leginkább ott játszana hivatásszerűen a kla­rinétján. ■ Varga Andrea Díszelnököt választott a várdai egyesület Díszelnökévé választotta a Vár­dai Ifjúságért és Polgárokért Egyesület a legutóbbi ülésén Szász Endre feleségét, Szászné Hajdú Katalint - tudtuk meg a szervezet elnökétől, Varga And­rástól. Úgy tűnik, a társaság ha­mar elérte célját, miszerint újjá­élesszék a falu művészeti és szel­lemi életét. Ezt mi sem bizonyít­ja jobban, mint hogy a korábbi huszonöt tagú szervezet immár negyvenre gyarapodott. A vár- daiak első közös programja márciusban lesz, Budapestre ki­rándul a csapat, ahol megnézik a festőóriás, Van Gogh kiállítá­sát. A későbbiekben író-olvasó találkozókat is szerveznek. ■ Meiszterics E. Tíz étteremben lehet torkoskodni Somogybán Polgárőrökkel védik a völgyet közös cél Hatékonyabb felderítés, nagyobb biztonságérzet Táplálék hétvégén és a szünetekben a gyerekeknek A régióban hetven, Somogybán tíz étterem csatlakozott a torkos csütörtökhöz. A Turizmus Zrt. Nagy ízutazás 2006 elnevezésű kampányának legsikeresebb eseménye a torkos csütörtök volt. Több tízezer vendég evett fél áron az első ilyen program keretében, így a második al­kalommal majd duplaannyi ét­terem csatlakozott az ország­ban a kampányhoz, mint egy évvel korábban. A kedvezményt biztosító éttermek listája a www.menjunkenni.hu honla­pon érhető el. Hegyi Zsuzsanna, a Turizmus Zrt. dél-dunántúli igazgatója azt mondta: a dél-dunántúli ré­gióból vesz részt az akcióban a A maradékok ideje hamvazószerdával kezdő­dik a nagyböjt A nagyböjt negyven hétköznapja előzi meg a húsvétot. Hamvazó­szerda után - a magyar ha­gyomány szerint - torkos csü­törtök következik, amikor még a böjt kezdete előtt min­den maradékot büntetlenül el lehet fogyasztani. legtöbb étterem. A cél pedig az éttermi kultúra népszerűsíté­se és az, hogy legalább időn­ként, a helyi embereket is rá­bírják, keressék fel a vendéglá­tóhelyeket. ■ Fábos Erika Horányi János tabi rendőr őr­nagy, a Koppány völgyi működő polgárőr-egyesületek vezetőivel találkozott. - Arra kértem az egyesületek vezetőit, hogy legyen szorosabb a kapcsolattartás és in­formációáramlás az őrs és a pol­gárőrségek között - emelte ki Horányi János. - Az őrs területén ugyanis emelkedett az illegális fa­lopás, a házaló kereskedés, a be- surranás és a trükkös lopás. Ezért számítunk a polgárőrök segítsé­gére: a közlekedési baleseteknél közreműködjenek a forgalomirá­nyításban, illetve biztosítsák a rendezvényeket, mivel ezeket a feladatokat rendőri erővel nem minden esetben tudjuk megolda­ni. Számítunk arra is, hogy figye­Horányi János: Szükség van az együttműködésre, mert a kistér­ségben sok a lopás és besurranás lemmel kísérik a beszivárgó bű­nözőket, és gyors jelzéssel, a gép­kocsi rendszámának felírásával, mozgásuk megjelölésével segítik munkánkat. Az őrs parancsnoka a szoro­sabb együttműködéstől olyan ha­tékony, a lakosságot kiszolgáló eredményes munkát vár, ami visszaszoríthatja a bűncselekmé­nyek elkövetését, illetve hatéko­nyabb felderítéshez vezet A Koppány völgyben Ando- cson, Bábonymegyeren, Bonnyán, Karádon, Kányában, Somogymegy- gyesen és Tabon működik egye­sület. Somogyacsán is megala­kult, bejegyzése folyamatban van. Az egyesületek 129 tagot tarta­nak nyilván. ■ Krutek József Pályázatot nyújtott be a tabi kép­viselő-testület a Gyermekétkez­tetési Alapítvány „Mindenki ebé­del 2007” című programjára: 15 rászoruló óvodás és kisiskolás ellátását segítik, a 75 ezer forint önrészt biztosítják. így az alapít­vány segítségével a nehéz körül­mények között élő óvodások és iskolások a hétvégeken és a szü­netekben is meleg ételhez jut­hatnak. A képviselő-testület ha tározott arról is, hogy sikeres pá­lyázat esetén a városban műkő dő két-két óvoda és iskola veze tői közösen döntsenek a támo gatandó gyerekekről. Tabon aí alapítványi szállítmányok átvé telével a szociális szolgálatoi bízzák meg. ■ Krutek J

Next

/
Oldalképek
Tartalom