Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-14 / 38. szám

12 A , 5 KRIMI&BU LV ÁR/MŰSOR SOMOGYI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR 14., SZERDA * a íj Egy emberélet ára: öt év börtön agyonverte Ismerősét az a két petőfiszállási férfi, akit öt, illetve négy és fél év bör­tönbüntetéssel sújtott a Sze­gedi ítélőtábla. Az elsőrendű vádlott és társa italozás után látogatott el későbbi áldoza­tához, aki nem rejtette véka alá, hogy nem látja őket szívesen. Ezért megverték, majd kicipelték az istállóba. Amikor pedig felfedezték, hogy halott, elégették, és a holttestét elásták. Mortimer-ügy: betegség miatt elhalasztva elnapolták az emberölés kísérletével vádolt Mortimer perének tárgyalását, az ügy­véd ugyanis igazolást adott védence betegségéről. A vád szerint a gyanúsított két éve a kardjával megszúrt egy 15 éves fiút a buszon. Megverték és kirabolták a trafikost HÁROM FIATALT KERES a rendőrség, akik egy nyír­egyházi trafikos kirablásá­val gyanúsíthatok. A tette­sek megverték és összekö­tözték a dohánybolt tulajdo­nosát, majd elvitték a teljes aznapi bevételt. @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.REOGEL.HU Új utakon a Cotton Club szabad a swing! Holnap Martfűn folytatódik az országos turné A miskolci baltás gyilkos beismerte, hogy ő végezte ki családtagjait Szabó Zoltán Attila A négy tagot számláló ének- együttesből nyolc év után, bé­kében és egyetértésben vált ki Szűcs Gabriella és Kozma Orsi. László Boldizsár és Fehér Gábor azonban hamar rátalált két új gráciára: Mezőfi Gabriellára és Bartus Patríciára. Már az elsc koncerten feltűnt, hogy teljes w összhang köztük. így azutár nem csoda, hogy a kvartett nem a próbateremben, hanem szín­házakban, kultúrházakban és kocsmákban próbál. „A csapat erősebb lett zene­ileg. A két lány vokálisán job­ban passzol hozzánk” - emlí­ti büszkén a zenekarvezető László Boldizsár. Meséli, hogy jelenlegi összetételében a Cot­ton Club Singers szívesebben próbál. „Lendületben va­gyunk. Nem véletlen, hogy re­kordhosszúságú turnéra vállal­kozunk, hiszen máig 30 koncer tét kötöttünk le, de tárgyalunk továbbiakról is. Negy­venig meg sem állunk” - informál. Ha terveik valóra vállnak, az 1995-ben alapított ze­nekarbeállíthatja, avagy felülmúlhatja saját - tava­lyi - rekordját. Szám sze­rint: az ABBA JAZZ Show negyven állo­máshelyén összesen húszezren látták-hal- lották a Cottont. A nagy cél érdekében most a magyar lakta területekre is kiruccannak. László nemrég a filmvilágba is tett egy kirándulást, Jancsó Miklós filmjében (Ede megevé ebédem) szerepelt. „Jól éreztem magam ebben az új közegben, már csak azért is, mert színész­nek készültem. De gyorsan hoz­záteszem: nálam a zene az első” - summázza. S hogy mennyire így van, arra példa, hogy a Cot­ton Club nem kíván egyedural­kodó lenni az énekegyüttesek egyre gyarapodó piacán, s a jót akkor sem vetik meg, ha - lát­szólag - semmi közük hozzá. Sík Olga tanítványait, a doo wopban utazó Bells-t például ők patronálják. Emellett a szegedi Fool Moon vokálegyüttessel is szövetségre léptek. László Bol­dizsár amondó: közösen viszik a fáklyát, népszerűsítik az élő zenét. Az Uránia Nemzeti Film­színházban lépett először színre a megújult, ugyanakkor a gyökereihez - a negyvenes évek életigenlő swingjéhez - visszataláló Cotton Club Singers. Kisbaltával szabdalta össze fele­ségét és 10, illetve 18 éves gyer­mekét az a 45 éves férfi, akit hét­fő este a miskolci Búza tér busz- pályaudvarán, az eset után né­hány órával elfogtak a rendőrök. A gyanúsított később beismerte szörnyű tettét. Mint Kökényesi Antal megyei rendőrfőkapitány elmondta: a férfi még szombaton került szóváltásba családtagjai­val, amikor megjelent alsószuhai otthonukban. A tragédia ennek az összeszólalkozásnak lett a kö­vetkezménye. A gyilkos kihallga­tása során kifejtette, hogy félté- kenységi dráma áll az ügy hátte­rében, amit ő „indulati cselek­ménynek” nevez. ■ Három embert ölt meg a féltékeny férj: felesé­gét, 18 éves flát és 10 éves lányát. A 45 éves Greskó László ko­rábban többször volt büntetve. „Személy elleni erőszak bűntet­tét is elkövette, ez azonban 30 éve történt" - jelezte a főkapi­tány. Karácsonykor feltételesen, kedvezménnyel szabadult. A tettes 22 éves lányát is meg akarta ölni. A harmadik gyerek azonban nem tartózkodott ott­hon a tragédia idején (főiskolai tanulmányai miatt). A rendőrök őt a történtek után az apa elfogá­sáig biztonságba helyezték. ■ televízió-műsor ii j'i |fl H is.30WSTelesh0f> 6.M Tájwitin 5.50 Haf-katte' 5.50 Nap-kette j s'oo TVSkop I S.OORaggel s’oo Határtalan határok '© 6.00 Reggeli Ébresztőshow Turisztikai magazin 9.00 A tv ügyvédje 9.00 Századfordító magyarok 7.00 Lety, a csúnya lány © 8.00 Agora 6.35 Rendkívüli népek Benne: Hírek félóránként 6.25 Tények reggel A megoldások show-ja 9.55 Világvédett lehetne (mexikói sorozat) 8.30 EU-járat 7.30 Zamatos Európa ££| 10.05 Receptklub 6.55 Mokka 9.55 Mit főzzünk ma? 10.05 Roma magazin 8.00 Baywatch © 9.00 Kikötő (ismétlés) 8.05 Pusztuló műemlékek © J 10.15 Top Shop 9.00 Szóda Telefonos játék 10.05 Szívtipró gimi © 10.35 Domovina 9.00 Halálbiztos diagnózis © 9.20 Magyarok Afrikában 9.10 A fenntartható város \M 11.20 Receptklub 10.00 Teleshop (ausztrál sorozat-40/18.) 11.05 Kárpát expressz 10.00 Gyilkos sorok© 10.10 Külvárosi rendőrök © 10.10 Világörökségek... 11.35 Egy rém rendes család © 11.35 Alfréd Hitchcock © 11.10 Titokzatos Násztya 11.30 Átjáró (ismétlés) (olasz sorozat, ism.) 11.10 Folytassa, Janiié! © (amerikai vígjátéksorozat) (am. krimisor. -1985-1989) (orosz-am. sor. -127/42.) 12.00 Híradó délben 11.05 Petrocelll (ismétlés) © 11.00 Prizma (ismétlés) 12.05 Híresek és gazdagok 12.15 Simlisek bandája © 12.30 Észbontó 12.15 TV Taxi (ismétlés) 12.30 Delta 12.10 Kojak (am. krimisor.) © 11.30 Kívánságkosár 12.40 Rangiroa © ^ (amerikai vígjáték, 1994) 13.25 Szenzáció! 12.30 Nemzetiségi magazinok 12.55 Közelítő 13.10 Magnum © 14.00 Szövetségben a fákkal 13.05 Őslénytalány © Fsz.: Jeremy Piven (am. vígjáték, 1974) 101' 13.25 Babatévé 13.30 Sorstársak (amerikai akciófiIm-sorozat) 14.30 Equator klub (ismétlés) 14.25 Határtalan határok P 13.40 06-91-334-334 Fsz.: Jack Lemmon 13.55 Netkori 14.05 Életem Afrika 14.15 Halálbiztos diagnózis © 14.55 A színek szülőföldje, 15.00 Telefortuna M 15.05 Disney-rajzfilm 15.30 Lisa csak egy van 14.55 Kormányváró 15.00 Vigyázz, kész, rajt! (amerikai krimisorozat) Catania 16.05 Zamatos Európa M 15.35 Isteni sugallat © 16.30 Bűbájos boszorkák 15.25 Feszti körkép 15.30 Kogart 15.15 Gyilkos sorok© 15.25 Utazás a mítoszok földjén 16.45 Akik Kínát 'W 16.30 A szembesítőshow © 17.30 Everwood 15.55 Fogadóóra 16.00 Válaszd a tudást! (amerikai krimisorozat) 16.00 Skippy kalandjai választották © Q 17.30 A klbeszélőshow © 18.30 Tények Hírműsor 16.25 Quinn doktornő © 17.30 Regélő kövek (13/5.) 16.20 Petrocelli © (ausztrál sorozat) 17.50 A csúcsokon túl 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Aktív Magazin © Í7-ÍS Híradó 18.00 Klikkerek © 17.25 Vészhelyzet © 16.30 Négyzetméter 18.50 Ki hitte volna? 19.00 Te vagy az életem © 19.30 Jóban Rosszban 17-20 Körzeti híradók 18.25 Esti mese (amerikai sorozat) 17.00 Világunk (ismeretterj. sor., 7.) (argentin sorozat) (magyar sorozat) 17.35 Bűvölet © 18.35 Membrán 18.30 Rózsaszín párduc 17.50 A házigazda ajánlja 19.45 A fájdalom gyermekei, „ 19.35 Fókusz© 20.10 A mélység fantomja © (olasz sorozat - 205.) 53 19.00 Kultúrház (amerikai rajzfilmsorozat) 18.00 Híradó. Sport a remény unokái © Pj Közszolgálati magazin (am. misztikus sorozat) 18.30 Jog alap 19.30 Híradó este. Sport 19.00 Benny Hill 18.30 Váltó (dokumentumfilm) PjJ 20.30 Barátok közt © 21.15 Született feleségek 18.40 Tv-taxi 20.10 A fotográfia kalandja (angol vígjátéksorozat) 18.45 Mese 20.50 Feltáruló akták ; (magyar sorozat) -Special© 19.00 Híradó (francia dok.film-sorozat 19.30 Vidióták © 19.00 Külvárosi rendőrök © AzAngolKlub W 21.10 Veszett vad© (amerikai vígjátéksorozat) Sporthírek. Időjárás -10/1.) FF (magyar show-műsor) (olaszsor.-48/15.) 50' - szovjet hírszerzők (am. akciófilm, 2003) 85' Fsz.: Teri Hatcher, Marcia 19.40 Valentin-napi Önök kérték! 20.40 Etűdök építészetre 20.00 Pőreparádé © 20.00 Szólíthatlak Nagy-Britanniában © Fsz.: Tommy Lee Jones, Cross, Felicity Huffman, Éva 20.40 Maigret: Árnyjáték © (fr. ismeretterj. sor.-7/1.) (kandikamerashow) szerelmemnek?© j 21.50 Hadurak © Benicio Del Toro Longoria. Brenda Strong (olasz krimi, 2005-2/1-2.) 21.05 Kultúrház 21.05 A helyszínelők © (olasz tévéfilm, 2004 - 2/1.) J Roosevelt és Sztálin 22.55 Alias © 22.20 4400 © 22.30 Szerda este 21.35 Majdnem híres © 22.05 A nemzet 21.35 Híróra 22.50 Oroszlánszívű Richárd ^ (amerikai akciófilm-sorozat) (amerikai misztikus sorozat) 23.00 Kultúrház (amerikai film, 2000) 118' színe-java © 22.35 A gonosz érintése © ésSzaladin© y 23.50 Reflektor © 23.20 Tények este 23.30 Híradó. Időjárás Fsz.: Kate Hudson, (francia-angol-német- (amerikai film, 1958) (ismeretterj. film) ►3 0.05 A félelem kórháza © 23.50 Pókerarcok © 23.35 Sporthírek Patrick Fugit, amerikai-japán film) 0.15 Dvorak: 8. (G-dúr) szimfó- 23.55 Túlsúlyos kedvenceink © (amerikai misztikus sorozat) i (amerikai film, 1998) 116' 23.45 Lapozó© BillyCrudup Fsz.: John Travolta, Emma nia (dokumentumfilm) 'H 1.50 Odüsszeia © 1.55 Mindörökké zsaru © 0.15 Pollock© 23.35 Halló, halló! © Thompson, BillyBobThomton 1.25 Mese 0.50 Apró tippek szülőknek (amerikai kalandfilm-sor.) (amerikai krimisorozat) (amerikai film, 2000) J (angol vígjátéksor.-83/13.) 0.40 Kukkolók © 1.30 Az olasz (orosz dráma, 2005) (ausztrál sor., 17-18.) g HÍR TV _ _ MAGYAR ATV _ _ VlÉl ItoOSFOHI IMilM SPORT! .... .“^ÉÉMÉB HBQ ‘IMlliiBIII DISCOVERY HftM 12 .00 Hírek, ismétlések. 15.05 Európai hír- 1135 Közvetlen ajánlat. 12.05 Laci bácsi kony- 16.00 Dokumentumfilm. 17.00 Színházi ma- 11.15 Fedett pályás gyeplabda-vk 14.00 8.45 Angol labdarúgás. 10.15 Sakkmagazin. 630 Házi háború 655 Yu-GFOh 825 A hú- 12.00 Az építőipai királyai. 13.00 Halálos adó. 15.30 A birodalom titkai. 16.05 Kont- hája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 1330 Játszma! gazin. 1730 Biztonsági zóna. 18.00 Nagy me- Snooker 17.00 Tenisz 1800Vitorlázás 1805 10.45 Atlétikai magazin. 1130 Spanyol láb- gom srácai Egyiptomban 9.45 A három nővér fogás. 14.00 Brainiac. 15.00 Hogyan ké­S raszt. 17.00 Híradó. Sport 1730 Csintalan. 1635Közvetlen ajánlat 17.05 Laci bácsi kony- zőgazdasági magazin. 18.30 Túl gazdag - Szerdai válogatás 1810 Lovagló-vk, Vigo darúgás. 12.45 Férfi vízilabda. 15.15 Horgász- 1135ArseneLupinl3.45Hölgyválaszl530 szült. 16.00 Egyszeregy ilyet...! 17.00Ame­ö 1830 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 1930 hája. 1735Természet!ilm. 1800Fórum. 1835 Doris Duke titkos élete (am. film-2.). 2020 19.10 Rider Club Magazin 19.15 Golf 19.45 sport. 1815 MAV-Club révkalauz. 1845Alpe- Arandigunr 17.25 Szerelmünk lapjai 1930Az rikai hotrodok. 18.00 Amcsi motorok. 1900 *2 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 2030 Lapzárta. Híradó. Időjárás. 1925 Ejjenes beszéd. 2000 Jog-alap. 2030 Hírháló. 21.00 Szemben az Golfklub 19.50 Vitorlázás 19.55 Szerdai váló- sisí-vk. 17.45 Férfi kosárlabda. 20.00 Mai ellenkező nem 21.00 Tök alsó-Európai túr- Állítólag...20JX)Azépítöiparkirályai.21.00 K i 21.00 Híradó 21.2135 BBC Reporters. 2235 Dominó. 21.00 Friderikusz most 22.05 Doku- igazságszolgáltatással (amerikai film). 23.00 gatás20.00Snooker23.00Labdarúgás030 helyzet 20.15 Arany pillanatok. 2030 Angol né 2225 Rómeó és Júlia 025 Mobil 2.05 A Csoda, hogy élek. 22.00 Valódi tetthelyek. O GyógyHír. 22.40 BBC-híredó. 23.05 lapzárta mentumfilm. 23.10 Játszma! A 737-estitka l.OOMindörökkéJúlia! (208.) Rali-vb ! labdarúgás. Arsenal-Manchester City bokszedző 23.00 Sportkocsi születik I KAPÓS TV BOGLÁR MARCALI HELIKON RAGIO HHHI REGIÓ RAdIíHHHM PETŐFI RAdTo""^BÍ KOSSUTH RÁdIŐ^H 08.00 Képújság 17.00 Színházi magazin Napközbenfolyamatosan képújság, hírekkel, 16.00-19.00 óránként közszolgálati hírek... 7.00-9.00 A Helikon rádió reggeli műsora 535-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántú- 4.00 Óránként Hírek, időjárás 5.03 Hajnali 4.00 Óránként: Hírek 9.04 Napközben 1730 Fórum, ism. 18.00 Flört, ism. 1835 közérdekű információkkal 19.00 Híradó 19.00 Marcali Híradó 19.05 Sporthíradó ism. 9.03 Napraforgó 11.03 A Helikon rádió SMS Ion 14.00-18.00 Dél-után... - Információs dallamok6.03Kívánságreggel8.45Sportreg- 1133 Pokolbéli víg napjaim 3.12.00 Króni­'Q Pótkerék ismétlés 19.00 Kapospont-a Ka- 19.15 Mi somogyiak-magazin 20.15 Mottó 20.10 ...mi somogyiak 2030 Hírháló 21.00 élő kívánságműsora 13.00 Helikon Krónika műsor, hírekkel időjárásjelentéssel, közérde- gél 9.17 Petófi-délelőtt 10.10 A vélemény sza- ka 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv M posTv hírműsora 1930 Kapós Sport 1930 -kulturálismagazin20.40Híressomogyiak- Szembenazigazságszolgáltatással.am.film- 13.0818.00 Délutáni Randevú 1830 A nap kű információkkal 1730 Dél-Dunántúli Kró- bad 11.03 Sporthírek 11.10 Életmódmagazin 1330 A református egyház félórája 14.10 (3 Géniusz- kulturális magazin 19.45 Közelkép: portré 21.10 Ismétlések 2330 Képújság dráma 23.00 A 737-es titka, német krimi vendége 19.00 Helikon Krónika 19.08 Irrte- nika 18.00 Eső Krónika, Háttér 19.00 Új Est- 12.04 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Időjárás, Zene-szóval 15.05 Ökosansz 16.15 Magyar­'W Puskás Béla helytörténet kutató 20.00 Ka- | j 01.00 Mindörökké Júlia, arg.f.sc I raktív kívánságműsor | időben! A Régió rádió szórakoztató műsora | sport 13.17Slágermúzeum 14.04Zeneszerda országról jövök... 17.05 Digitális 17.45 Kék (É pospont 2030 Kapós Sport ismétlés 20.30 S'ÁTÁTOÍÍÍ''RlÍHrrBB telefonos játékokkal 2230 Kossuth Rádió - 15.03 Sporthírek 1804 Csúcsforgalom 1830 bolygó 19.00 Határok nélkül 1930Sportvi­Hírháló 21.00 Szemben az igazságszolgálta- ......................................•••••••• ■ ......................................................... - • •. .................. Éjjel. Nemzetiségi műsorok: horvát nyelvű: Zöld válasz 19.03 Sportpercek 1930 Klasszi- lág 19.48 Mese 20.04 Aranyemberek2037 tá ssal-amerikai filmdráma 23.00 Kapós Kró- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Színházi magazin 20B0 Hírbáló - az or- Hírek, információk, időjárás, érdekességek. 9.00-10.30, 20.00-20.30, német nyelvű: kus bécsi operettekből 20.03 Gospel 21.04 Nagy Endre: Egyváros regénye 8.21.05 Ma­nika, éjszakai magazin: Útravaló, Kapospont, tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek. sorozatok szág híreivel 21.00 Szemben az igazságszol- Minden nap 18 órától a Balaton rádió SMS- 10.30-12.00, 19.30-20.00, szerb nyelvű: Gyöngyhalász22.03Szalmaszál23.15Zené- gyárak a nagyvilágban 2230 Mérleg 23.00 i Kapós Sport ! 21.00 Esti film í gáltatással, am. filmdráma kívánságműsora I 13.00-14.00,20.30-21.30 ben élek - Szalóki Ági énekesnő 0.10 Éjszaka I Kenő 23.04 Nagy mesterek... 0.10 Éjszaka

Next

/
Oldalképek
Tartalom