Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-12 / 36. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR 12., HÉTFŐ Módjában áll adakozni? Tóth Lóránt kaposvári erdőmérnök: - Igyekszem a lehetőségeimhez képest segíteni másokon. Ameny- nylt a család nélkülözni tud, azt eljuttatjuk a rászorulóknak. A cél a fontos! Legutóbb az erdélyi árvíz- károsultak javára adakoztam. Számomra az a fontos, hogy az adomány oda jusson, ahol tényleg szükség van rá, és ahova én szánom. Sajnos, az ellenkezőjéről is hallani. HORNUNGNÉ BANDI GABRIELLA kaposvári pedagógus:- Tudok és szoktam is adakozni. Gyeden vagyok, három gyermekem van, így pénzt nem tudunk a családi kasszából elvenni. De a három gyerek után ami játék, ruha, bútor, egyéb apróság feleslegessé válik, azt rendszeresen eljuttatom a rászorulóknak. Még a barátaimtól, ismerősöktől is elkérem ezeket a megmaradt dolgokat. Tóth józsefné kaposvári pénztáros: - Szívem szerint adakoznék a rászorulóknak, de nem tudom megtenni. Rokkantnyugdíjból élünk, a férjem beteg és szociális járadékos vagyok. A saját családunknak nagyon szűkös az anyagi helyzete, minden fillért nagyon be kell osztanunk, meg kell gondolni minden kiadást. így nem tudok pénzzel segíteni. Mindenkire süssön a nap támogatása csökkenő normatíva veszélybe sodorja az intézményt Márquez gondolata itt is helyénvaló: lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de egészen biztos, hogy valakinek te jelented az egész világot. Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte a kaposvári Napsugár Gyógypedagógiai központ. F. Szarka Ágnes Tíz éve megszűnt Kaposváron az egyetlen olyan intézmény, amely a súlyosan fogyatékos gyermekeket is képes volt befogadni. Ekkor a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete vállalta a Napsugár Gyógypedagógiai Tanácsadó és Fejlesztési Központ működtetését.- Hamar kiderült, hogy sokkal több ellátásra szoruló gyermek él a megyében, mint gondoltuk - mondta Hegedűs Lajos, az egyesület elnöke.- Egy elhunyt tagunk, Kalmer János hagyatékából származó házban kezdődött meg a Napsugár központ működése. Egy évre rá kaptuk meg ezt az épületet a várostól. A lepusztult házra több millió forintot kellett költenünk, hogy működőképes intézetet hozzunk létre. Az anyagiak hiánya miatt többször került végveszélybe az intézet, már a bezárás gondolata is felmerült. A normatív támogatások csökkenése újból nehéz helyzetet teremt.- Sokszor én magam sem tudom, hogy miből van pénzünk. A támogatások az inflációnál nagyobb mértékben csökkennek. Ám a Napsugár vezetői makacs emberek: pályáznak, adományokat gyűjtenek, jótékonysági rendezvényeket szerveznek. Mi is igyekszünk forrásokat előteremteni. Az intézményeinkhez befolyt összegek átcsoportosításából, vállalkozási tevékenységekből, de ha így csökken a normatív támogatások összege, az előbb- utóbb súlyos gondokat jelent az intézmény fenntartásában. Eddig tudtunk fejlődni, most fennáll a veszélye a visszafejlődésnek - tette hozzá az elnök. Évente változó létszámmal működik a Napsugár központ. Tavaly száznegyven, az idén mintegy száz gyermeket gondoznak.- Célunk a lassabban fejlődő kisbabák és sérült gyerekek születésüktől huszonhárom éves korukig terjedő komplex, átfogó fejlesztése, személyiség- Jbrmálása. - mondta Kanalics- né Beleznai Csilla, a központ igazgatója. - Ők más általános iskolába, tanintézetbe nem tudnak elmenni. Az a legnagyobb örömünk, ha egy gyermek végül kikerül az iskolánkból, s másutt képes folytatni a tanulmányait. A templomjuk felújításáért hálóztak a karádiak KÖZEL FÉLMILLIÓ FORINT gyűlt össze szombaton Karádon a római katolikus templom felújítására szánt jótékonysági bál bevételeiből. Nikii Zsolt plébános elmondta: a helyi egyházközség a farsangoláshoz kapcsolódva harmadik alkalommal szervezte meg a jótékonysági bált, melyen legalább 250-en mulattak. A műsorban a nyugdíjasok mellett az általános iskola tanulói és az alapfokú művészet- oktatási intézmény növendékei léptek föl. A helyi mező gazdasági zrt. hízót biztosított a vacsorával egybekötött mulatságra. A bevételt a műemlék templom toronysisak faszerkezetének felújítására fordítják. krutek J. Kulka másoknak is szívesen ad vasárnap a Napsugár egyik sztárvendége Kulka János volt. Mint tiszteletbeli kaposvári, a Csiky Gergely Színház egykori tagja, azt mondta: a felkérést Kaposvár miatt vállaltam, és szerencsés voltam egész életemben, a pályám során sok pénzt kerestem. Ebből vissza kell forgatni oda, ahol igazán szükség van rá. Kulka János: egy közszereplőnek kötelessége az ismertségét mások hasznára is fordítani. Barcs filmvetítéssel egybekötött hitmélyítő összejövetelt tartottak a művelődési központban. A „Merre keressem a szabadítót” című beszélgetést Laiszné Nagy Annamária pécsi pedagógus vezette, (ga) Baté folytatódik az új lakóingatlanok kialakítása, értékesítése a településen. Eddig nyolc telek talált gazdára, még ugyan eny- nyit akar értékesíteni az önkormányzat. A közművesített telkekre főként fiatal, gyermekes családok jelentkezését várják, (szá) Csokonyavisonta harminchat donor jelent meg a véradáson. A helyi és rinya- újlaki önkéntesektől mintegy 14 Uter vért gyűjtöttek össze, közülük ketten most adtak először vért. (ga) Fótié VÉGE FELÉ KÖZELEDIK a pálinkafőző szezon. A falu szeszfőzdéjében megtudtuk: gyümölcsből már szinte aüg főzetnek, most már inkább törkölyből akarnak pálinkát nyerni, (szá) Görgeteg sikeres véradó napot tartottak a településen. A negyvennégy önkéntes csaknem tizenhét liter vérrel segítette a rászorulókat. A vöröskeresztszervezetnek három fiatalt először sikerült megnyer- ni-e e nemes célra, (ga) Lakócsa HELYI ÉS SZENTBOR- bási siker született az iskola asztalitenisz-bajnokságán. Az alsósoknál Schne- ider Kristóf, a nagyoknál pedig a címyédő Gadanecz Zoltán győzött. Az intézmény háziversenyén négy település tizenhét diákja vett részt, (ga) Nagyatád sportbált tartottak a nagyatádi Árpád Fejedelem Általános Iskolában. Az immár hagyományos, évek óta rendszeresen megrendezésre kerülő mulatságon sportolók és sportbarátok gyűlnek össze, hogy egy kellemes estét töltsenek el együtt. Az éjszakába nyúló, zenés táncos est bevételéből sportprogramok szervezését finanszírozzák majd a rendezők, (asm) Kétszer annyian várnak az orvosi rendelőkben Tömegek keresik fel a háziorvosi rendelőket Somogybán, mert szeretnék megspórolni a hamarosan bevezetendő vizitdíjat. Antal László Somogy megyei háziorvos-szakfőorakarják íratni a gyógyszereiket. Nem tudatosul az emberekben, hogy havonta csak egy alkalommal lehet megtenni ezt. A szabályozás szerint ettől eltérni csak különös indokkal lehet, például ha valaki sürgősen elutazik. A betegnek amellett, hogy fizetniük kell, többet kell majd várniuk a rendeléseken, mivel a vizitdíjjal járó adminisztráció miatt nagymértékben megnőhet majd a várakozási idő. A kórházak is készülnek a vizitdíj bevezetésére, de az már biztosnak látszik, hogy lassú lesz a bevezetés és bankkártyával nem lehet fizetni. ■ M. G. vos szerint megduplázódott a beteg- forgalom. A háziorvosok várótermeiben naponta mintegy 100 beteg fordul meg. Ennek oka persze az is, hogy az utóbbi hetekben növekedett a felsőlégúti megbetegedésekkel jelentkezők száma.- Kaposfő és Kisasszond háziorvosi körzetét látom el, s nálunk naponta az eddigi ötven helyett száz beteg jelent meg a rendelésen. Sokan előre fel Szövött gyapjú és honolt csipke Az iskola két nyugdíjas pedagógusának nyílt kiállítása a kaposvári Zrínyi iskolában. Novák Ferencné (jobbról) vászon- és gyapjúszövéseit, Sánta Mihályné horgolt csipkéit hozta el a tárlatra. Az alkotók negyed évszázadon keresztül voltak kollégák Kétezertízig rekultiválják a bezárásra ítélt lerakókat Még ebben a hónapban kihirdetik a közbeszerzési eljárás eredményét és szerződést kötnek a tendergyőztessel az új szállító járművek és eszközök észak-somogyi üzemeltetésére a délbalatoni, Sió-völgyi hulladékgazdálkodási programban. Erről Balázs Árpád siófoki polgármester, az önkormányzati konzorcium elnöke tájékoztatta a Somogyi Hírlapot. Kétezertíz december harmincegyediké az uniós program befejezésének a végső határideje - ezt is elfogadták a konzorcium legutóbbi, szekszárdi tanácsülésén. Eszerint eddig az időpontig be kell fejezni a megszüntetendő lerakók rekultiválását is. A három új lerakónál pedig a sok-sok ígéret után ebben az évben mindenképpen meg kell már kezdeni a kivitelezési munkát, hogy tartható legyen a kitűzött határidő; Somban és a tolnai Cikón új létesítmény épül, az ordacsehit pedig korszerűsítik. A lerakók építését végző kivitelező kiválasztására kiírt közbeszerzési pályázat is lassan a vége felé közeledik. ■ Fónai Imre ■ Rövidesen kiválasztják az új lerakók építését végző kivitelezőt is. I Előre felíratnák a gyógyszereiket.