Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-11 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 6. szám

A színész házaspár mesebeszédei liptai claudia és férje, Gesztesi Károly közös mese­lemezre készül. Az ötletet tavaly született kislányuk, Panka adta, akinek hamaro­san mesélniük kell majd. Mobillal forgatott filmet a színpadi sztár kamarás iván mobiltelefon­nal készített filmet, amelyet a héten véget ért Filmszem­lén is bemutattak. Többen felvetették, forgathatna egy játékfilmet is. Mobil nélkül. Jéghokicsapatot szervez Feró, a rocker NAGY FERÓ annyira beleha­barodott a korcsolyázásba, hogy elhatározta, jégkorong­csapatot szervez. Nyugdíjas Cicamica a Bábszínházban A futrinka utca legendás lakója, Cicamica, azaz Szöllősy Irén 87 éves. A hé­ten együtt „nyávogott” lá­nyával a gyerekek örömére a Bábszínházban. film Nem számított rá, azt hitte, álom az egész A legjobb női alakítás dí­ját kapta a Magyar Film­szemlén Kovács Kata, a Kythera című filmben nyújtott produkciójáért. Csontos Tibor- Meglepte az elismerés?- Olyannyira, hogy sokáig el sem akartam hinni. Két órával az eredményhirdetés előtt tud­tam meg, hogy nekem ítélték ezt a díjat. Azt hittem, álmodom, hi­szen nem számítottam rá.- Soha jobb beugrót az ismert­séghez egy színésznek.- Remélem, ez az elismerés hoz majd felkéréseket. Minden­esetre egy színházi és egy filmes rendező már meg is keresett a díjkiosztó után, de a részletekről babonából nem beszélek.- Ez az első nagyjátékfilmje, keveset is tudunk önről.- 2003-ban végeztem a kolozs­vári egyetem színész szakán. Ak­koriban részt vettem az erdélyi Filmtett tábor munkájában, ahol készítettünk is egy kisjátékfil­met, s azt mondta, ha nagyjáték­filmet forgat, számít rám. Ez volt a Kythera, amelyet ő rendezett, és fel is kért az egyik főszerepre.- Miért nem láthattuk eddig?- Németországban éltem, on­nan jöttem Magyarországra, de eddig elkerültek a felkérések. Nem játszottam még magyar színpadokon, utoljára főiskolás­ként szerepeltem otthon többek között a Sirályban, a Kaukázusi krétakörben, a Brahms és a macskák című darabban. Ez utóbbit különösen szerettem. Ének- és táncórákra járok, so­kat olvasok, s remélem, a Kythera után színházakban is bizonyíthatok. Filmszerelem kovács kata imádja a filmforgatások hangu­latát, nem véletlenül je­lentett számára igazi él­ményt a Kythera készítése. A filmet várhatóan már­cius elején mutatják be. Kovács Kata sze­retné, ha még töb­bet foglal­koztatnák Kovács Kata sikere 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19. • Tét: (06-20) 8282-015 * tavfehigyeíedJonnesterJiu Budapesten bulizott Madonna divattervezője A Nagy Britmánia estjén buli­zott Madonna és Kylie Minogue egyik kedvenc divattervezője, Nicola de Main. A huszon­kilenc éves angol tervezőlány a londoni Fashion Week előtt egy héttel a Millenárison tartott egy minibemutatót legújabb kol­lekciójából. Az ezüstszínűre festett arcú modelljein látható saját tervezésű anyagokból ké­szített ruhák, garbók és szok­nyák megtették a hatásukat, a brit divat magyar megszál­lottjai nagy ovációban törtek ki a rövid show után. Nicola de Main magyar hírességek társaságában töltöt­te az estét, s miközben elárul­ta, hogy nagyon izgalmas és jó helynek találja Budapestet, a napjaink brit elektropopja egyik üdvöskéjének számító Ladytron dallamaira ropta a táncot saját tervezésű, fekete­fehér alkalmi szettjében. ■ Máté-dalok Malek módra Két telt házzal emlékeztek meg a Művészetek Palotájában Má­té Péterre. Malek Andrea kap­ta a legkevesebb tapsot. Nem véletlenül. Túl indiszponált volt, az első előadás első dala után az ásványvízhez mene­kült. Behozta másfél literes fla­konját a színpadra, letérdepelt, s meghúzta. De még ez sem se­gített, nem jött meg a hangja. ■ Zsámár Nagy utazás Nagy jótékony alapon Egymillió-ötezer forint egy kot­táért! Ennyit adott tegnap a Pe­tőfi Rádió Adomány-hagyo­mány című jótékonysági árve­résén (epilepsziás gyerekek speciális fejlesztésére megy az összeg) egy fiatalember. De mi­lyen kottáért! Dés László Nagy utazás című hatalmas sikerű slágerének eredeti, a szerző ál­tal ceruzával írt, egyetlen pél­dányáért. ■ TEM HIRDETÉS Vegyes átlagfogyasztás: 4,7-9,3 1/100 km, C02-kibocsátás: 125-224 g/km. Az ajánlat a 2007. jan. 1-től 2007. márc. 31-ig kötött vevőszerződésekre, illetve a készlet erejéig érvényes. Érdeklődjön márkakereskedéseinkben, a FordVonalon: 0640200024 vagy a www.ford.hu-n . A képen látható autó illusztráció! légkondicionálóval A FordFocus dacolva az elemek erejével, képes megküzdeni a legféktelenebb tengeri viharokkal és az éles kanyarok veszélyeivel. A legszélsősé­gesebb körülmények között is érzi az utat.. Feel the difference MOZAIK ■ * Csúcstechnológia u*u értékei ŐRMESTER * ŐRMESTER TÁVFELÜGYELET * Rendkívül előnyös dtisxate * Omágos lefedettség; Online internetes elérés * GPRS teebnnlógu * .hatékony kivonuló t) 1 ul

Next

/
Oldalképek
Tartalom