Somogyi Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-27 / 23. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JANUÁR 27., SZOMBAT ,Erős várunk a nyelv"! MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Halott a holott? nyelvünkben több mint hatszáz éve jelen van a „holott" kötőszó. Olyan összetett szó, amelynek előtagja a „hol", utótagja pedig az „ott". Az összetételt megjelenésekor - a hol-hoz hasonlóan - helyhatározószóként használták. Az ott-nak nyo- matékosító szerepe volt: „Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él..." „Holott se- besecük, öl, fog, vitézkedik, homlokán vér lecsordul." - írja Balassi a XVI. században. Nála még az eredeti jelentése és szófaja van a szónak: „hol, ahol" és helyhatározószó. (Határozószóként egyébként ma már „régi, régies" a stílusminősítése.) A KÉSŐBBIEK SORÁN fejlődött ki - többek között - alárendelő időhatározói és megengedő kötőszói szerepe: Megitta a vörösbort, holott a fehéret kedvelte. Elment kosárlabdázni, holott rosszul érezte magát. Petőfinél: „Itt minálunk nem is hajnallik még, holott máshol már a nap úgy ragyog." Lengyel László politológustól egy idézet: „Ezek azok a helyzetek, mikor egy ország úgy tesz, mintha egységes volna, holott nem az..." E mondatokban „bár, ámbár, jóllehet, habár, pedig, noha, ellenben" kötőszóként szerepel a „holott". 1928 BAN SZÜLETETT csodaszép dalában lózsef Attila is használja: „Holott náddal ringat, / holott csobogással, /kékellő derűvel, / tavi csókolással. // Lehet, hogy szerelme / földeiül majd mással, / de az is ringassa / ilyen ringatással." a „holott' tehát hol itt, hol ott még feltűnik; de megtalálható-e, honos-e mindennapi beszédünkben? Esetleg már félig halott a ritkán hallott holott? Holott stílusunk élénkítése, hatásosabbá tétele érdekében szükség lenne rá! Kaposvári levente a sarkkörön túl fogolysors Keményfi Béla, az AR-87-es számú rab nyolc évet töltött a gulágon A falon kitüntetések, honfoglalásra emlékeztető tabló, no és egy kép Szörényi Éváról, a harmincas-negyvenes évek filmcsillagáról. Vas András- Gyerekkorom óta imádom a régi magyar filmeket, és ő az egyik kedvencem - magyarázza Ke- ményfi-Kimer Béla, aki politikai fogolyként nyolc évet húzott le a hajdani Szovjetunióban gulágon, s erről könyvet is írt, melyet Sára Sándor filmesített meg. - Megszereztem a címét, írtam neki, és képzelje, válaszolt.- Azóta leveleznek? 1 - Annyira remeg már a keze, hogy nem tud írni. Viszont amikor Hévízen járt kúrálni magát, találkoztunk. Ő egy dedikált képet adott magáról, én pedig a könyvemmel leptem meg: Magyar leventék a sarkkörön túl.- Az életből merítve?- Méghozzá a sajátomból.- Mikor került ki?- Negyvenhat májusában hurcoltak el. De már előző év novemberében letartóztattak. Tizenkét nappal azután, hogy hazatértem Ausztriából, ahol szintén fogolytáborban voltam. Tizenhat éves múltam.- Cseberből vederbe.- Ausztriában csak a honvágy gyötört. Leventeként tereltek ki minket, a csapatommal Judeny- burg alá kerültünk, amikor véget ért a háború. Ötödmagam- mal hazaindultunk.- Gyalogosan az Alpokon át?- Egy ideig. Aztán elkötöttünk hat kerékpárt.- Azzal sem kisasszonysport.- Háromszáz méter után angolok karjaiba szaladtunk...- Irány a fogolytábor?- Rendesek voltak, bevittek egy laktanyába, ahol megetettek. Akadt ugyanis egy kis félreértés. Nem tudtunk angolul, csak ami ránk ragadt útközben, így hát, amikor kérdezték, kik vagyunk, nem azt feleltem: I’m hungary, hanem I’m hungry. m s i Keményfi-Kirner Béla nyolc évet töltött politikai fogolyként a Szovjetunióban. Szenvedéseiről filmet is forgattak- Magyar helyett éhes. Végül is utóbbi is igaz lehetett.- Klagenfurtba kerültünk egy magyar fogolytáborba. Onnan Olaszországba, Udine mellé törzstisztek szolgáinak. Nekem egy ezredes jutott. ló dolgom volt, főleg miután áthelyezték, Bécsbe. Naponta láttam a hazainduló katonavonatokat, írtam anyámnak, derítse ki, van-e bántódásuk a hazatérő leventéknek. Azt válaszolta, nincs tudomása róla...- Sokba került a tudatlansága.- Kikönyörögtem a tisztemtől, engedjen haza. Ráállt, majd a búcsúzásnál azt mondta: Fiam, fogsz te még sírni emiatt!- Ő már sejthetett valamit.- Én viszont boldog voltam, lőhettem haza. Kaposváron bejelentkeztem a rendőrségen, igazoltak, így beiratkoztam a gimnáziumba. Tizenkét napja voltam itthon, amikor elvittek az oroszok.- Gulágra?- Egyelőre még csak Nagykanizsára. Három hónapig vallattak. Azt hitték, partizánkiképzést kaptam.- Sikerült vallomásra bírniuk?- Megszöktem. Menekülés közben eltaláltak a vesém magasságában. Az üldöző szovjet katona azt hitte, meghaltam, de be akarta biztosítani magát, fejemhez nyomta puskáját s meghúzta a ravaszt.- Kitalálom: üres volt a tár...- A kanizsaiak összeszedtek, s bevittek a kórházba. Éppen műteni akartak, amikor ismét megjelentek a szovjetek, s már vittek is. Ezúttal Zaporozsjéba.- Mit akartak egy ülni sem képes nyomorékkal?- Tőlük kérdezze. Mindenesetre tíz évet kaptam. Az első másfélben megtanultam oroszul, valamint a földön csúszni.- Egy munkatáborban ez még mindig kevéssé hasznosítható.- Ők másként gondolták. Látták a javulást, s útnak indítottak. Először Dnyepropetrovszkba kerültem, onnan Harkovba, Gorkijba, majd Kirovba.- Közelítünk a sarkkörhöz.- Át is lépjük. Kohásztól északra, Vorkuta környékére kerültem. Negyvenkilenc novemberében érkeztem meg egy szál vászonnadrágban, még sapkám sem volt.- Nem jó ómen.- Mínusz negyven fok volt és vagy háromméteres hó.- Nem véletlenül volt ez a gu- lag egyik központja.- Másfél száz tábor volt a körzetben, lágerenként öt-tízezer fogollyal. Eleinte rengeteg magyar is volt köztünk, amikor három év múlva eljöttem, ketten voltunk.- Viszont végre hazajöhetett!- Igen, novemberben. Előbb megjártam Szverdlovszkot és Tajsetet. Utóbbi szigorított tábor volt, így azonosítót is kaptam. Én lettem az AR-87-es rab. S itt tudtam meg, hogy meghalt Sztálin.- Hogy letörhette a hír...- Ennek köszönhettem, hogy hazaindultunk. Május végén pakoltak vonatra, két hét alatt értünk Lvovba. November húszadikán pedig átléptük a határt.- ló hosszú vámvizsgálat.- A magyar állam nem akart visszafogadni bennünket... Négy és fél havi vita után aztán jöhettünk. Huszonharmadikán érkeztem Kaposvárra. Éjjel fél tizenkettőkor kopogtam be anyámhoz. Először nem hitt a szemének, azt hitte, régen meghaltam. Még misét is mondatott értem... Óriási szerencse, hogy végül marháskodtunk egy kicsit étlapozó A kevesebb több lenne: a hangzatos nevek mögött csalóka ételek bújnak meg a kaposvári Polgári étteremben Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olvasóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná Voltunk már mindenféle falusi fogadóban, jártunk Balaton-par- ti csárdában, ezúttal valami igazán városias helyre vágytunk. No és hát az én koromban már az időjárás is meghatározza az utazási kedvet, így arra gondoltam, az ember bekaphat néhány falatot a város szívében is. Főként, ha a választott hely valóban méltó nevéhez, azaz igazán polgári. A kaposváriak számára persze lehet akármi a neve az étteremnek, mindenki csak Diófaként emlegeti a közelmúltban több tulajdonosváltáson is átesett gasztrointézményt. Pincérek és séfek jöttek-mentek, ám a berendezés nem változott: még mindig ugyanaz a garnitúra fogadja a vendégeket, mint évekkel ezelőtt. Pincérünk viszont vadonatúj, s meglehetősen türelmes: szépen megvárja, míg elhelyezkedünk, s kétszer is visszajön, mire sikerül választanunk. Az előételeket ezúttal átugorjuk, s mohón kanalaznánk is a levest, ha nem lenne annyira tűzforró. Persze ez még mindig jobb, mint ha lehelni kellene, hogy melegedjen, de mégis. Amúgy a francia hagymaleves küllemében nem taíálni kivetnivalót, s a sajttal sem spórolt a szakács, ám a krutont helyettesítő mega- kenyérkockák némileg rontaÉrtékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): fegyelem, figyelem KÖRNYEZET (1-10 pont): megállt az idő étel (1-20 pont): hangzatos vegyes vágott 7 ry d! nak az összképen. A gazdag húslevesből pedig a zöldborsót hagynánk el, legalábbis ilyen formában. Kemény, már-már nyers a láthatólag inkább csak díszítőelemként, mintsem ízfokozóként a lébe hajigáit zöldség - a tökéletesen megpuhult répa-gyökér duóval szemben így igencsak nagy a kontraszt. Szintén csalódunk kicsinykét a húsban: tudjuk, persze, levest ritkán főznek szűz- pecsenyéből, a rágóból viszont a mentolosat kedveljük... Ezek után némi szorongással, s nagy türelemmel várjuk a második fogást, mely jó fertályéra múltán érkezik is. A tálalással nincs probléma, a Rossini-bélszín és a tejszínesgombás fogasfiié látványa is növeli étvágyunkat. Utóbbi tündöklése viszont csak a második villáig tart, ugyanis kiderül, az ételhez jobban illene a tejfölös gomba név, a fogas ugyanis háromfalatnyi darabka képében jelenik meg a tányéron. Ezen még túllépnénk, ám a mártásban egyedül a hagyma ízét lehet érezni: érthetően, ugyanis úgy is maréknyit tudunk félrekotorni, hogy a felét át sem bogarásszuk. A lakoma nyertesének egyértelműen a bélszín bizonyul. A Rossini fedőnév gombás-zöld- borsós-libamájas ragut takar, mellyel derekasan beborítják a meglehetős vastagságú marhát. Ami - miután pincérünk előzetesen a szokásoknak megfelelően érdeklődik a kívánt sütési időről - éppen megfelelően sikerül: nem csizmatalpszá- raz, de nem is tocsog a vérben. A választás tehát már-már tökéletesnek tűnik, nem úgy a köretként mellé ajánlott burgonyakrokett. Egy ilyen fogás - és természetesen a vendég - bizony jobbat.is érdemelne, mint fagyasztott zacskós kísérőt. Ha csak utóbbit - no és a fogast - nézzük, még borsosnak is találnánk a számlát, ha csak az étlap által ígérteket, elégedetten távoznánk. így viszont nem a legjobb szájízzel...
