Somogyi Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-27 / 23. szám
or un i bUMUüYI MIKLAK - ZUUí. JMlMUMrt z/., ozuividmi iu A terembajnokság döntőjében lép műfűre a Scania Kaposvári Rákóczi Odasóztak a szlovákoknak röplabda A harmadik felvonásban már osztálynyi volt a különbség Körmenden remekeltek a sportiskolás kosárlabdázók A debreceni Főnix-csarnokban lép műfűre szombaton a Scania- Kaposvári Rákóczi FC élvonalbeli labdarúgócsapata. A cívis városban rendezik ugyanis a Tippmix Teremlabdarúgó Bajnokság döntőjét, melyen nyolc csapat küzd még a „tél bajnoka" címért. - A terveknek megfelelően hétfőn és a pénteki elutazás előtt még délelőtt gyakoroltunk a teremben, de az időjárás „jó- .voltából" csütörtökön is beiktattunk egy termi foglalkozást - mondta Prukner László, a Sca- nia-Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. - Azzal együtt, hogy nem a műfüves terembajnokságra való felkészülés a fő fele- datunk, szeretnénk jól szerepelni Debrecenben. ■ Több ezer nézőt és remek hangulatot várnak a Főnix-csarnokba . A zöld-fehérek szerdán a Ferencváros ellen lejátszották első felkészülési mérkőzésüket, mellyel kapcsolatban a kaposváriak szakvezetője elmondta: - Figyelembe véve, hogy ez volt az első meccsünk és eddig edzésen sem voltunk sokszor, nagy pályán elfogadható játékot nyújtottunk. Ez különösen az első félidőre vonatkozik, mert utána teljesen szokatlan felállásban játszottunk. A Rákóczi teremdöntős keretéhez két tesztelésen lévő játékos és egy saját nevelésű fiatal labdarúgó is csatlakozott. Az elmúlt idényt Siófokon töltő Ribi István és a kanadai Jeovannie Peart mellett Balogh László is bekerült az utazókeretbe. A Tippmix Teremlabdarúgó Bajnokság csoportbeosztása: „A“ csoport: Scania-Kaposvári Rákóczi FC, DVSC, REAC, Pécs. „B“ csoport: Tatabánya, MTK, Sopron, Újpest. A zöld-fehérek mérkőzései: 12 óra: Rákóczi- REAC, 14.20 óra: DVSC-Rá- kóczi, 15.20 óra: Rákóczi-Pécs. A csoportok első és második helyezettjei játsszák az elődöntőket. A két vesztes a bronzmecs- csen találkozik, míg a finálé 19.10 órakor kezdődik. ■ Temesvári Iván @ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: WWW.SONUNE.HD Mózer Zoltán (balról) megmutatta a pozsonyiak elleni találkozón, hogy milyen az igazi szélsőütő @ TOVÁBBI FOTÓK: WWW.SONUNE.hu Fontos győzelmet aratott a Közép-európai Liga utolsó hazai fellépésén a Kométa. Fenyő Gábor Kométa-KaposvárVKP Bratislava 3-0 (21,20,16) Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 650 néző. V.: Prodanovics (horvát), Gallun (osztrák). KOMÉTA-KAPOSVÁR: ifjabb Laszczik (1), Kántor (19), Kovács Z. (11), Németh Sz. (16), Mózer (10), Bánhegyi (1). csere: Molnár D. (liberó), Nagy ]. (-), Czintula (-). vezetőedző: Mészáros Péter, edző: Zarka Péter. VKP BRATISLAVA: Holfy (2), Patuc (6), Pelucha (5), L. Húsár (6), Vojkovic (4), Joscak (12). CSERE: Hody (liberó), Begmenko (1), Rostar (-), Koncai (-), Kohut (-). vezetőedző: Jaroslav Nősek. edző: Iván Húsár. A MÉRKŐZÉS ALAKULÁSA. í. JÁTSZMA: 4-5, 7-10, 12-10, 15-14, 20-17, 25-21. 2. JÁTSZMA: 5-3, 10-6, 15-10, 15-13, 20-18, 25-20. 3. JÁTSZMA: 5-4, 10-5, 15-8, 20-11,25-16. Kántor Sándor kezdte a pontgyártást a szlovákok ellen, a nyitójátszma első fele mégis a vendég szlovákoké volt. Aztán újra csak jött Kántor, s három pazar ászával ismét a házigazda kaposváriaknál volt az előny. A folytatásban bár jó pár nyitás célt tévesztett, a végjátékban jobban összpontosító Kométa végül biztosan gyűjtötte be az első játékrészt. A második felvonásban sem változott a képlet; a Kántor Sándor, Németh Szabolcs, Mózer Zoltán alkotta trió testesítette meg a kaposvári nehéztüzérséget, a jókora takarókat kiosztó Kovács Zoltán pedig láthatóan jó barátságot kötött Fortunával. A harmadik, utolsó játszmában aztán már osztálynyi különbség mutatkozott a magyar kupagyőztes és a szlovák bajnok között; egyedül csak az égimeszelő Jakub Joscak tudta a jól muzsikáló hazaiakkal úgy- ahogy tartani a lépést. Az ifjabb Laszczik Iván, Bánhegyi István duó két szép blokkot is összehozott, Kántor pedig újra Padlót szaggattak a kaposvári klasszis bivalyerős nyitásai KÁNTOROK IS TANÍTOTTAK a régi falusi iskolákban. Pénteken este Kántor Sándor is oktatta a szlovák bajnokcsapat játékosait a csarnokban. A fontos ütközet végére 19 pontig jutott, aminek több mint a fele foghatatlan ász volt; már a nyitójátszmában öttel „kínálta meg” a pozsonyiakat. Azt is érdemes volt megfigyelni, hogyan irányít szóval a pályán. Mindig volt véleménye, de - még a legnagyobb hazai bakiknál is - soha nem dorgált meg senkit hangosan. Jg Erre mondják: igazi vezér- egyéniség a pályán. Kántor Sándor szórta az ászokat elkezdte szórni a foghatatlan ászokat. A végén aztán jöttek a cserék: Bánhegyit Nagy József, Mózert pedig Czintula Mihály váltotta fel, nem sokkal később pedig már kezdetét is vehette a győzelmi örömmámor. Nagy kár, hogy most jó darabig nem láthatjuk hazai pályán a Kométa alakulatát; mind a játék, mind pedig a hangulat első osztályú volt Amúgy a házigazdák megadták a módját a hazai búcsúfellépésnek. Zárva maradtak a pénztárak, viszont minden szurkolónak jutott Kométa- ajándék, a szünetekben pedig a kaposvári Maistro Lovasklub táncos lábú lányai izzították tovább az amúgy is jó hangulatot. JÓK: Kántor (a mezőny legjobbja), Németh Sz., Mózer, Kovács Z., illetve Joscak. mészáros PÉTER: - Menekülünk a Maribor elől... A jövő hétvégén azért ennél egy kicsit több - és főleg pontosabb játék - kell a szlovén városban. JAROSLAV NŐSE: - Látványosan megzavarta csapatomat az alacsony terem. Komoly gondunk volt a nyitásfogadással, amelyet az egyébként is jól játszó és lelkes kaposváriak remekül kihasználtak. A körmendi sportcsarnok a fiúkosárlabda Országos Junior Kupa selejtezőjének résztvevőit látta vendégül. A kadettekhez hasonlóan az országos nyolcas döntő a cél, de ebben a sorozatban csak két tornát rendeznek. A remekül védekező és fegyelmezett játékot bemutató kaposvári egylet mindhárom mérkőzését megnyerte a rangos mezőnyben. Fekete Ádám edző tanítványainak egy mérkőzést kell nyerniük a soron következő, budapesti fordulóban a továbbjutáshoz. eredmények: Kaposvári Kosárlabda Klub-Lami- Véd-Körmend 87-76. Legjobb kaposvári dobók: Vojvoda (21/6), Takács (21/12), Márkus (21/9), Bíró (11). Kaposvári Kosárlabda Klub-Vasas-MKB Eurolising 88-66. Legjobb kaposvári dobók: Vojvoda (21/9), Márkus (21/9), Takács (19/9), Soós (10). Kaposvári Kosárlabda Klub- MAFC 70-54. Legjobb kaposvári dobók: Márkus (29/9), Takács (14/6), Vojvoda (10). ■ Kun Z. A labdarúgás jovojet vitatlak meg Kaposváron Két fontos összejövetelt is szervez a jövő hét elején a Somogy Megyei Labdarúgó-Szövetség; mindkét eseményt Kaposváron a megyeházán tartják. Hétfőn 10 órakor az MLSZ- szabályzatokat felülvizsgáló és módosító adhoc-bizottságának a tagjai tartanak tájékoztatót a következő bajnoki szezonra tervezett verseny-, fegyelmi és átigazolási szabályzat, valamint a pályarendszabályok változásairól. Az értekezletre a szomszédos Baranya, Tolna és Zala megyéből is érkeznek szakemberek, s lehetőség lesz a módosító javaslatok benyújtására, illetve megtárgyalására is. Kedden 16 órától az ÖLLÉ, azaz az Országos Labdarúgópálya Létesítési Program munkatársai ismertetik majd a terveket és a finanszírozási lehetőségeket. A meghívott polgármesterek mellett a szervezők természetesen várják a sportegyesületek képviselőit, s az érdeklődő szakembereket is. ■ Fenyő G. Három Csima dobogós a sí Magyar Kupában Támadásban kell javulni Kecskeméten kosárlabda nb i/A A felújított csarnokban vendégeskednek a kaposváriak Az ausztriai Turracher Höhe-n rendezték az alpesi sí Magyar Kupa újabb futamát. A kaposvári Alpok-Adria SE versenyzői három érmes helyezést is elértek óriás-műlesiklásban. A Serdülő II. korosztályban Csima Réka első helyen zárta a küzdelmeket. A Gyermek II. korcsoportban Csima Laura második, a Mini II. korosztályban Csima Ferenc a harmadik lett. Január végén Csima Réka a serdülőválogatott tagjaként Szlovákiában indul korosztályos Világkupafutamon. A hóhiány miatt csak szlalomversenyt rendeznek, mert a pálya óriás-műlesiklásra alkalmatlan. ■ K. Z. Csima Réka kiválóan teljesített, meghívták a serdülőválogatottba Újabb nehéz feladat előtt áll a Kaposvári KK férfi-kosárlabda- csapata. Az elmúlt hétvégéhez hasonlóan erősebb játékosállománnyal rendelkező együttes otthonába látogatnak Szőkéék. Az NB I/A csoportos bajnokság 15. fordulójában az Univer KSE felújított csarnokában szerepel szombaton a somogyi gárda. A legjobb nyolc közé jutás szempontjából is sorsdöntő összecsapás a korábbi műsorban közölttől eltérően egy órával korábban, vagyis 17 órakor kezdődik. A kecskeméti együttes a vártnál gyengébb őszt produkált, igaz - a csarnok átépítése miatt -, valamennyi mérkőzését idegenben vívta. A Meszlényi Róbert edző vezette csapatban a sérült Tezale Arcie-t az amerikai Ben Adams váltotta. Az ő lendületes játékával idén már két győzelmet aratott az Univer, jelezve, hogy hazai pályán egész más teljesítményre képes a csapat, mint korábban. A kaposváriak szerdán újabb előkészületi mérkőzést játszottak, ezúttal Dombóváron. Az elsősorban gyakorlásra szánt találkozón mindkét gárdában akadtak sérültek. Végül a Csirke Ferencet és Henry Uhegwut nélkülöző vendégek nyertek. A pihentetett játékosok csütörtökön már újra edzettek és ha semmi nem jön közbe, szombaton játszanak is. A napokban megújult a Kaposvári KK hivatalos internetes honlapja. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége öt évvel ezelőtt kötött névhasználati szerződést az Enternet- Internet 2001 Kft.-vel. A fővárosi cég cserébe elkészítette a női és férfiliga, valamint a csapatok - így a Kaposvári KK - weblapját, illetve ingyenes tár-20-30% (BHNDlj MÁRKABOLT KAPOSVÁR. SOMSSICH P. U. 2. helyet adott. A cég a szerződés lejárta után még évekig biztosította szolgáltatását egészen idén januárig. A zökkenőmentes váltást a www.webgyarto.hu csapata segítette, amely díjmentesen megtervezte a megújuló honlapot és a tárhelyet adja a jövőben. ■ Kun Zoltán @ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: www.sonline.hu A kezdőcsapat kaposvári kk: Sullivan Phillips (angol), Henry Uhegwu (amerikai), Szőke Balázs, Hendlein Roland, Orosz László. 4 4 I i l