Somogyi Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-26 / 22. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JANUÁR 26., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3 Kaposvár új helyszínen ren­dezik meg a farsangi hangversenyt; pénteken este hat órakor a Liszt Fe­renc Zeneiskolában adnak műsort a tanárok és a diá­kok - közölte Papp Tibor, az intézmény igazgatóhe­lyettese. A program kereté­ben valamennyi tanszak hallgatói fellépnek, (hm) Mernye befejeződött a művelődési ház belső fel­újítása, melynek során az épület teljes festését és a parketta rendbetételét vé­gezték el a település köz­munkásai. Az önkormány­zatnak csak az anyagkölt­ségeket kellett biztosítania - mondta Kisfalusi András polgármester, (mg) Somogysárd befejeződtek az Engels, a Rákóczi, a Vö­rösmarty és az Orgona ut­cában, valamint a Szabad­ság térnél a vízelvezetési munkálatok. Mindezek mellett az útpadka feltöl­tését is elkezdték már a szakemberek. A beruhá­zás mintegy 700 ezer fo­rintból valósulhatott meg, s a munkálatok várható­an február végéig befeje­ződnek - tájékoztatott Csikós-Nagy Márton pol­gármester. (mg) Szenna a 6 ÉVE folyamato­san működő Lázi dombi mesék táncházsorozat idén is folytatódik Szenná­ban. Az idei első vendég az énekes, mesemondó Berecz András lesz, aki Sinka-ének című nemrég megjelent lemezét mutat­ja be zenész barátai köz­reműködésével január 27- én 18 órakor a művelődé­si házban, (mg) Toponár A KAPOSVÁRI EGYE­TEM ad otthont ezen a hé­ten szombaton a kilence­dik dunántúli regionális méhésztalálkozónak. Első­ként Pásztohy András, az FVM miniszteri biztosa tart előadást a méhészet lehetőségeiről, ezután Bögréné Bodrogi Gabriel­la, a szaktárca címzetes fő­tanácsosa számol be a mé­hészeti nemzeti program tapasztalatairól. A tanács­kozást több előadás és szakmai bemutató egészí­ti ki. (hm) Halásztelepet vett Siófok képviselő-testületi ülések Beteges még a barcsi rendelőintézet Sok pénzről döntöttek tegnapi ülésükön a siófoki képviselő-testület tagjai. Újváry István (balról), Lapos Gábor és Balassa Béla készülődik a vitára A siófoki önkormányzat megvásárolja a Balatoni Halászati Zrt. telephe­lyének egy részét. SH-összeállítás Fontos, zsebbe vágó döntések so­rát hozta tegnap a siófoki képvi­selő-testület. Megvásárolja az önkormányzat nettó 247 millió forintért a Balatoni Halászati Zrt. több mint egyhektáros ingatla­nát; itt van jelenleg a cég telep­helye, ami túlságosan nagy már a halászoknak. A város ingyenes parkolót alakít ki a területen. Ba­lázs Árpád polgármester azt mondta: két év alatt megtérül­het az ára, hiszen a kólás cég és a leendő belvárosi pláza építői parkolóhelyeket bérelnek, illetve parkolómegváltást fizetnek. Döntöttek ezzel együtt arról is, hogy újabb négyéves megálla­podást kötnek a Coca-Colával a jól ismert strandi szórakoztató­létesítmény üzemeltetésére. A gyógyulás útjára lépett a barcsi rendelőintézet, de még odébb van, mire megnyugtató­an rendeződik az állapota - ezt állapították meg vizsgálatuk so­rán az ÁNTSZ szakemberei. Tá­jékoztatójuk tegnap került a vá­Februártól emelkedik Tabon a szemétszállítás díja emelkedik a szemétszállítás díja február l-jétől Tabon. Er­ről is határoztak a városa­tyák. A díjemelés mértéke 19,3 és 24,2 százalék közötti. A hatvanliteres edény után évente 6.279forintot (plusz áfát), a száztíz literes után pedig 10.382 forintot (plusz áfát) kell majd fizetnie a la­kosságnak. A testületi ülésen Schmidt fenő polgármester javaslatá­ra levették a napirendről a művelődési központ jogutód­lással történő megszüntetését és a városi könyvtár alapító okiratának módosítását. Nem érkezett ugyanis meg a szak­minisztérium hivatalos állásfoglalása. Schmidt Jenő: még ne mó­dosítsuk az alapító okiratot ros képviselő-testülete elé. - Rö­vid időn belül másodszor vizs­gáltuk meg a rendelőintézet kö­rülményeit, s bár látszik a javu­lás, még mindig sok a javítani­való - mondta Hajdú Vilma, az ÁNTSZ dél-somogyi szervezeté­nek vezetője. - Az elvárt higié­nés követelményeknek több szempontból még mindig nem felel meg az intézmény, ahol évente 125 ezer embert gyógyí­tanak. Az itt dolgozóknak nincs öltözője, étkezője, kevés a sze­mélyzeti vécé és a raktár. Ne­hézkes a betegmozgatás, sza­bálytalanul tárolják az eszközö­ket és a veszélyes hulladékot... Panasz van a betegekre is, töb­ben lopnak a rendelőintézetből és gondatlanságukkal tönkre­teszik a berendezéseit. Solti Pál a parkolás megoldatlanságát tette még hozzá, Feigli Ferenc polgármester pedig azt javasol­ta: kamerázzák be az intézetet, hogy kiszűrjék a károkozókat. Egyelőre lekerült a napirend­ről a városgondnokság alapítá­sa Csurgón. Ugyanakkor arról döntöttek a csütörtöki testületi ülésen a képviselők, hogy júli­us l-jétől a lakosságra hárítják a kommunális szilárd hulladék szállításának a díját, amit eddig átvállalt az önkormányzat. Laczó János képviselő hangsú­lyozta: a szolgáltató a díjszabás­nál vegye figyelembe a különb­ségeket, például az egyedülálló ne fizessen annyit, mint egy nagycsalád. Kovács Tamásné jegyző elmondta: rendeletben fogják szabályozni a díj össze­gét. Jezierszky István fogorvos azt mondta: mivel a város kö­telező feladatát látják el vállal­kozásban, ezt méltányolhatná az önkormányzat a helyi ipar­űzési adó kivetésénél. JEGYZET CZENE ATTILA A kicsi nem kell senkinek a pénztárosnő hátrahő­költ, amikor kétmaréknyi húszforintost tettem elé, majd újra a jobb zsebem­be nyúltam. Aztán vádlón szegezte rám a szemét. Én rögvest magyarázkod­ni kezdtem, hogy a kis fémkorongok az Állami Pénzverdéből származ­nak. Miért nem fogadhat­ná el ezeket két doboz kefir, kilónyi narancs, fogkefe és fogkrém, har­minc deka sajt, egy kar­ton ásványvíz, légfrissítő, húsz darab írható CD-le- mez, no és egy olcsó por­szívó ellenében. Igaz, utóbbi megdobta kissé a számlát, de mégis­csak jogállamban élünk vagy nem? látszott rajta, hogy na­gyon ideges. Azt hajtogatta egyre: ennyit nem tud át­venni, szó sem lehet róla, nem, nem, nem. Arra nem is figyelt, hogy elmagyaráz­tam neki: az összes apró innen való, mert másutt nem vásárolok, meg hogy legutóbb amiatt panaszko­dott minden sorban álló­nak, hogy nincs aprója, aki tud, fizessen azzal. Akkor viszont összerezzent, ami­kor a másik zsebem felé nyúltam, s azt mondtam neki: ha nem elég a hú­szas, végszükség esetére van nálam egy halom kü­lönválogatott tízforintos is, azokon Szent István koro­nája látható... végül is ráértünk volna tovább iszapbirkózni, mert bármily sokan is álltak a többi pénztárnál, mindenki arrébb sorolt mögülem. De a nő végül is a segítségem­mel felstócolta, majd besö­pörte a húszasokat. NEM ÉREZTEM DIADALT egy cseppet sem. Szomo­rúsággal töltött el, hogy újra rá kellett döbben­nem: a kicsit csak addig becsüljük, amíg az még nagynak, számít... A horvát Kaproncával színesedik a Pannon Paletta pályázat Közös programokra nyertek pénzt az uniótól, lesz közös kerékpártúra is a Drávánál Az interneten a siófoki a legjobb somogyi kórház Szita Károly: már eddig is gyümöl­csözött a horvát kapcsolat Kapronca és Kaposvár sikeresen pályázott az unióhoz a Pannon Paletta projekt lebonyoh'tására. A most kezdődő és jövő februá­rig tartó horvát-magyar közös program nyitókonferenciája csü­törtökön volt a kaposvári város­házán. A magyar oldal csaknem húszmillió forintot, a horvát fél pedig több mint 109 ezer eurót nyert a pályázaton. Szita Károly polgármester a nyitókonferencián azt mondta: Kapronca és Kaposvár évtizedes kapcsolatára most először fi­gyelt föl az unió. - Hiszem, hogy ez a projekt az oktatás, a kultúra és a turizmus területén tovább erősítheti a két város közti, ed­dig is gyümölcsöző kapcsolatot- hangsúlyozta. - A következő feladatunk megfogalmazni egy újabb pályázatot, hogy még töb­ben részesülhessenek az együtt­működés nyújtotta előnyökből.- A két nép együttműködése mindenki számára kívánatos - mondta az ünnepségen Zvoni- mir Mrsic, Kapronca polgár- mestere. - Ezt mi sem bizonyít­ja jobban, mint hogy sikeres lett a közös pályázat. Iván Bandié, Horvátország magyarországi nagykövete hangsúlyozta: a két nép szolgál­tatja azokat az eredményeket, amelyeket az unió elvár tőlünk. Erre bizonyíték az elmúlt 11 év. A közös projekt kaposvári résztvevője az önkormányzat mellett a városi művelődési köz­pont, a Tourinform iroda, a hor­vát kisebbségi önkormányzat, a zeneiskola, a Zöldpont Életmód­klub, valamint a kecelhegyi lo­vassport-egyesület. Horvát ol­dalról 12 partner vesz részt a megvalósításban. Először töb­bek közt brossúrák, CD-k, vá­rostérképek készülnek. Ezenkí­vül tíz különböző program meg­valósítását támogatja az unió a program keretében Kaproncán és Kaposváron. Ilyen lesz töb­bek közt a kaposvári kisebbségi nap, a borverseny, a farsang, ezenkívül a kaproncai lovastor­na és a szabadtéri koncert, va­lamint a közös kerékpártúra a Dráva kerékpárúton. ■ M. K. Zvonimir Mrsic: az együttműködés az unió számára is kívánatos A siófoki lett a megye legjobb kórháza a Házipatika inter­netes portál szavazásán. Közel százezer voksot adtak le a vi­lághálón. A kórházak összesí­tett listáján a siófoki négyes át­lagosztályzatot érdemelt ki, és a huszonharmadik helyen vég­zett. A rangsorban a következő somogyi intézmény a Kaposi Mór 3,4-es osztályzattal, mely a hetvenhatodik helyre jó. Var­ga Ferencnek, a siófoki kórház főigazgatójának az a vélemé­nye: a szaktárca Év Kórháza pályázata objektívebb, ez a szavazás nagyon szubjektív. A tárca versengésében 2004-ben lett első a siófoki a kisvárosi kórházak között. ■ F. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom