Somogyi Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-22 / 18. szám
MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JANUÁR 22., HÉTFŐ Egy test Krisztusban csillag És kereszt elválaszthatatlan egymástól. E két jelkép emlékeztet a Megváltó születésére és szenvedésére, halálára. De emlékeztet az összefogásra, azokra a templomokra is, amelyeket protestánsok-ka- tolikusok közösen építettek, és tornyaikon mindkét felekezet szimbóluma látható. Ugyanakkor emlékeztet a Szentlélek közösségteremtő erejére, arra, hogy tartozunk Valakihez és valakik közé. egyetemes imahetet tartanak a keresztyén egységért Somogy-megye számos közösségében. Jézus parancsa: „Menjetek el...”, nagy kihívás az egyháznak. Az egyház útja nem más, mint egy testté lenni. Az Újszövetség legszebb fejezetei közé tartozik Jézus főpapi imája azért, „hogy mindnyájan egyek legyenek.” Ahhoz, hogy egyek lehessünk, szeretnünk kell, ahhoz pedig, hogy szerethessünk, ismernünk kell a másikat. Hogy megismerhessük egymást, meg kell teremtenünk a találkozás lehetőségét. sokféle képpel találkozunk a Szentírásban, amelyek az egységre utalnak, ilyen a szőlőtő-szőlővessző példája vagy Krisztus teste. A különböző keresztyén egyházak közösen keresik az egység megvalósulásához vezető utat, ennek „mérföldköve” az egyetemes imahét. Ezeken az ökumenikus alkalmakon a lelkészek és plébánosok egymás templomaiban hirdetik az evangéliumot. Az összejöveteleken katolikusok és protestánsok együtt imádkoznak-énekelnek, együtt sírnak-örvendeznek. A test tagjai valóban egymásra találnak. A Krisztusba vetett hit és az imádság ereje élteti és tartja össze őket. Jézus elkelne ma Magyarországon imahét A keresztények egységéért imádkoztak, s hogy közelebb kerüljenek Istenhez Egyetemes Imahét kezdődött vasárnap a kaposvári református templomban. Az idei sorozat, a Krisztus-hívők Egységéért két témát állít egymás mellé. A zsúfolásig megtelt kaposvári református templomban Balás Béla római katolikus püspök hirdetett igét Márkus Kata A két téma egyben két meghívás az egyházaknak és az egyes embereknek: törekedjenek a keresztény egységre és imádkozzanak érte, valamint fogjanak össze az emberi szenvedésre adandó válaszokban. A keresztények egységéért mondott Imahét alapgondolatát a dél-afrikai Umlazi régióban élő keresztények készítették elő, a katolikus egyház ezt helyeselte, a magyar- országi történelmi egyházak pedig rábólintottak. Bellái Zoltán református lelkész az egyetemes imahét kaposvári nyitórendezvényén azt mondta: azért jöttek össze a hívek a város különböző pontjairól és a különböző felekezetekből, hogy közelebb kerüljenek az Istenhez, s hogy mutassák a világnak: vagyunk, méghozzá sokan vagyunk. Balás Béla római katolikus megyéspüspök János evangéliumának néhány sorát idézve azt mondta: e néhány sorban benne van az alapvetés, Istennek az erre adott válasza, s az ennek ellenére jelentkező csőd magyarázata. - Isten nélkül fekete az ég, vigasztalan a gyász és fogalmunk sincs, hogy előre vagy hátra megyünk - mondta. - Isten nélkül az alapértékek zavarodnak össze, nem tudni, ki a jó és ki a rossz. Népünk sajnos nem érti a bűn szót, azt teljesítménynek gondolja, hiszen egy egész iparág megél belőle. Balás Béla szerint Isten képtelen nézni a gyengeségünket. A teremtés nem más, mint az Ő gazdagságának a szakadatlan megosztása másokkal, akkor is, ha koldusbotra juttatja magát. Isten válasza a történésekre az Ő cselekedete, amely megtöri a csendet és helyükre teszi a dolgokat. Csoóri Sándort is idézte, aki szerint az államban akkora baj van, mint egykor az egyházban, ezért egy Luther-kaliberű ember kellene. Azt már Balás Béla tette hozzá: Jézus Krisztus kellene ma Magyarországon. Hét felekezet hívei Somogy vallás szerinti megoszlása a népszámlálás adatai szerint: Római katolikus: 236153 fő Református: ________ 29 501 fő Ev angélikus:_________ 7 703 fő Gö rögkatolikus;_____ 942 fó Ba ptista: __............. 438 fő Iz raelita:____________________145 fő Or todox:_______________ 109 fő Ne m tartozik egyházhoz: 29 209 fő Nem válaszolt 27 026 fő Templom, igehirdető AZ ÖKONOMIKUS IMAHÉT TOVÁBBI KAPOSVÁRI PROGRAMJA JANUÁR 22-28. KÖZÖTT: 22- én Jézus szíve templom, Szemerei János evangélikus lelkész, 23- ÁN Szent Margit templom, Márkus Mihály református püspök, 24- én Szent kereszt templom (donneri városrészben), Bellái Zoltán református lelkész, 25- ÉN Evangélikus templom, Péteri Pál pápai prelátus, plébános 26- án Szent Imre templom, Paróczi Zsolt baptista lelkész, 27- én Baptista templom, Rózsás László katolikus apát-plébános, 28- án Székesegyház, Kurdi Zoltán metodista lelkész. AZ IGEHIRDETÉSEK KEZDETE mindennap 18 óra. Nosza, pályázzanak a civilek nonprofit Három igénylés határideje jár le egy hét múlva A fiataloknak sorházakat építenek Somogyjádon Egy hét múlva három, a civil szervezetek, egyesületek számára kiírt pályázat jelentkezési határideje zárul le.- Harminchatmillió forint regionális forrás juthat a szervezetek működési támogatására. Egy pályázó legfeljebb hárommillió forintra nyújthatja be Igényét - közölte Kárnyá- czkiné Vajai Csilla, a Nonprofit Szektorért Alapítvány (Nosza) ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a nemzetközi kapcsolatok építésére szolgáló kiírás keretében további 69 millió forintot osztanak ki. Egy-egy szerveződés maximum másfél millió forinthoz juthat. Ugyancsak országos pénzügyi keret segíti a civil társaságok nyomtatott sajtótermékeinek előállítását. - A pénzből hírlevelet, saját kiadványt készíthetnek az egyesületek, s ezenkívül sokszorításra, terjesztésre is elkölthetik - tette hozzá az ügyvezető igazgató. - A három kiírásra még január 29-éig lehet jelentkezni. Somogybán a januári adatok szerint háromezernél több civil szervezet található. Nagy részük a szociálpolitika és a sport területén tevékenykedik, ■ Harsányi Miklós Iroda Kaposváron A noszát a Szociális és Munkaügyi Minisztérium bízta meg a Somogy megyei civil szolgáltató központ működtetésével. A szervezet kaposvári irodáját Kovács Tamás elnök vezeti. Valóra válhat sok somogyjádi fiatal álma, az önkormányzat ugyanis újabb hatlakásos sorház építésére biztosított lehetőséget. Már az 1980-as évek elején épültek szövetkezeti sorházak a településen. Ennek mintájára döntött úgy a képviselő-testület, hogy az időseknek és fiataloknak hasonlót épített. Az elmúlt három évben az önkormányzat öthektárnyi területet vásárolt, amelyen a teljes közművesítés után kezdődhetett el a telkek ki- parceUázása. Lőrinczné Kiss Ilona polgár- mester elmondta: eddig hat lakásba költöztek bé fiatalok. Júliusban további hat lakást vehetnek a birtokukba, s a tervek szerint nyáron egy újabb hatlakásos sorház építésébe kezdenek. - Elsősorban fiatal párokat szeretnénk Somogyjádra csábítani. Nem titkolt célunk, hogy ezzel növekedjen a település lélekszáma, s a jövőben többen járjanak az óvodánkba és az iskolánkba - árulta el a polgármester. ■ Gungel M. Lemondatnák a kormányfőt 68-as főút Sok közlekedő dolgozni küldte a tüntetőket Megtartanák a gyerekosztályt belváros A főigazgatónak a kórház megmentése a fontos A tüntetők konvoja szombaton délelőtt áthaladt Nagyatádon; a városlakók egy része a ház előtt vagy ablakából kihajolva az ujjaival „V” betűt mutatva, biztatóan öklöt rázva vagy meleg teát kínálva fogadta a tüntetőket. Amikor újra lezárták a forgalmas 68-as főút egyik felét, a rendőrök ötpercenként engedték elindulni az autókat egy-egy irányból. Több sofőr káromkodva szidta a tüntetőket a késedelemért. - Hát miért van erre szükség? Úgysem érnek el vele semmit. Inkább dolgoznának, ahelyett, hogy minket bosszantanak - mondta egyikük. Az asszonyok sem hiányoztak a tüntetők közül. S ahol nők vannak, ott étel is van. Néhá- nyan egy jókora gulyáságyú mellett szorgoskodtak. - A rendőröket is megkínáljuk, hiszen ha másként is, de végigállják velünk a napot - magyarázták. A tüntetők aláírták a háromoldalas petíciót, amelyben a kormány leváltását, új választások kiírását és szakértői kormány felállítását is követelik. Ezt ma adják át az országgyűlés elnökének. Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke magánemberként járt a 68-as főúton. Megállt, amikor a tüntetőkhöz ért Azt mondta: beszélgetett az emberekkel és megállapította, hogy nagy az elszántság bennük, a-hogy az elkeseredés is. ■ Csikós M. A nagyatádi kórház előtti békés demonstráció egy többgyermekes család kezdeményezésére jött létre. - Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a gyermekosztályra szükség van - mondta Fábián Zoltán szervező. Az intézmény vezetése tavaly tett javaslatot a képviselő-testületnek, hogy vegyen részt a kórházi átszervezésre kiírt minisztériumi pályázaton. A szaktárca ugyanis a gazdaságosabb működést megcélzó kórházak ágy- szám-csökkentéséért pénzt ígért. Hetven ágy, közte a gyermekosztály 25 ágyának leépítését vállalták, ami utóbbi esetben az osztály megszűnésével volt egyenértékű. A képviselőKié a felelősség, ha a gyerekek nem érnek időben kórházba? testület megszavazta a szakmai javaslatot, a kórház év végén nyert a pályázaton.- Az intézmény egészének megmentése a feladatunk - mondta Bóta László főigazgató főorvos. - A gyermekosztály működéséhez nincsenek meg a feltételek; hosszú idő óta nem tudjuk betölteni az osztályvezető főorvosi állást, s az osztály kihasználtsága sem megfelelő. Ha mi nem lépünk, a minisztérium veszi el az ágyakat, amivel rosszabbul járunk. Ormai István polgármester, Gyenesei István (Somogyért Egyesület) és Kuzma László (Fi- desz-MPSZ) országgyűlési képviselő segítséget ígért. ■ Cs. M. 4 Tüntetők Somogybán öt helyen vonultak az utakra szombaton a demonstrálok. Szántód J ( Somogy ) r„ ,-J Kaposvár • s Berzence Nagyatád . • ' h \ ’ \ i )