Somogyi Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-19 / 16. szám

Ha elmarad a béremelés, sztrájkolnak a Volán-dolgozók- Tudomásom szerint a Kapós Vo­lán idei üzleti tervében három százalékos béremelés szerepel, amelyet nem fogadhatunk el - emelte ki Dobi István. Utalt rá; míg a hatalmas adóssággal küz­dő vasúttársaságnál 8+1,5 száza­lékos bérfejlesztésre van kilátás, addig igencsak elgondolkodtató, hogy az országban működő hu­szonnégy Volán-társaságnál nul­la vagy minimális mértékű bér- növekedésre adja áldását a mun­káltatói oldal. Dobi István jelezte: ha nincs más választásuk, Somogybán is sztrájkolnak a munkások. Úgy vélte: a négyórás leállás komoly felfordulást okozna a tömegközle­kedésben. Torma Kálmán, a zrt. vezérigazgatója utalt rá; országos ügyről van szó. A felek álláspont­ja pillanatnyilag távol van egy­mástól, ám a megoldásra az utol­só pillanatig lehetőség van. ■ Harsányi Miklós SOMOGYI GAZDASAG SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JANUÁR 19., PÉNTEK Az utasok színvonalat várnak Négymilliárd forintra pályázhatnak állami támogatás Somogybán Barcs és Csurgó a két leghátrányosabb térség Somogybán mindössze két kistérséget sorolt a kiemelten hátrányos helyzetűek közé a kor­mány. Azonban több pénzre pályázhatnak. Nagy László A korábbi félszáz helyett idén már csak 28 térséget tart súlyo­san hátrányos helyzetűnek a kormány. Somogynak mindösz- sze két területe került be a leg­hátrányosabb helyzetűek közé: Barcs és Csurgó környéke. Ezek azonban minden eddiginél na­gyobb összegű állami támoga­tásra számíthatnak a felzárkóz­tatásukhoz. 120 milliárd forint áll idén a rendelkezésükre. Ez, ha csak egyenlően elosztanák, akkor is térségenként négymil­liárd forintot jelentene. Valójá­ban azonban a pályázataiktól függően jelentős eltérések le­hetnek az összegekben. A prio­ritásokat nyolcfős bizottság ál­lítja össze. Ennek tagjai között várhatóan ott lesz Feigli Ferenc barcsi polgármester is.- Március végéig kiderül, hogy milyen fejlesztéseikhez pályázhatnak támogatásért ezek a térségek. Nyilván min­den olyan elképzelés támoga­tást kap, amely új munkahe­lyeket teremt, elősegíti a fel­zárkóztatást - mondta Barcs első embere. - Szeretnénk el­Feigli Ferenc: Végre lapot osztottak a határvidéknek érni, hogy az elnyert összeget önerőként is felhasználhas­suk, mert ez más pályázatok­nál lényegesen javíthatná az esélyeinket. A tőkeszegény tér­ségek ugyanis sok jó pályázat­nál már a kiírásakor elvérez­nek, mert túl magas önerőt ír­nak elő. A leszakadó térségek nem képesek az előírt pénzt az elnyerhető támogatás mellé odatenni, így csak a lemaradá­suk növekszik tovább. Voltak, akik attól is tartottak, hogy ha a térséget hátrányos hely­zetűnek nyilvánítják, és ilyen címen jut állami pénzhez, azzal elzárja magát más források­tól. Ez is épp ellen­kezőleg alakul. Egyetlen szempont létezik csak: segí­teni ezeknek a tér­ségeknek a felzár­kóztatását. A barcsi polgármester el­mondta: kezdeményezte a hát­rányos helyzetű Dráva menti térségek összefogását, amivel lényegesen javíthatják a pozí­cióikat. Csurgó, Barcs és a ba­ranyai Sellye, valamint a határ túloldalán Verőce térsége kö­zös pályázatokkal igyekszik majd minél nagyobb szeletet megszerezni a hátrányos hely­zetűek sokmilliárdos kereté­ből, hogy végre elindulhasson a súlyos gondokkal küzdő ha­tárvidék talpraállítása. Mitől hátrányos helyzetű egy térség? AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁS rémé nyében sok térség igyekezett bekerülni a legnehezebb hely­zetűek közé. Gazdasági muta­tói, munkaügyi statisztikái alapján azonban Somogybái csak Barcs és Csurgó esetében tette ezt indokolttá. A két so­mogyi térségben 15-18 százaié kos a munkanélküliség s ez az állapot jószerével a rend­szerváltás óta változatlan. Tab kimaradt SCHMtoT jenő tabi polgármes­ter szerint a különféle muta­tók teljesítését figyelembe véve nincs már a leghátrányosabb 28 kistérség között a Koppány- völgyt Ennek oka Tab lehet, hiszen az ipari üzemek teljesít­ményének növekedéséből adé dóan emelkedett az egy főre jutó GDP. Ugyancsak nőtt a személyi jövedelemadébefize tés összege, javult az infra­struktúra. Azaz: a 18 pontos mutató eredményei szerint már nem sorolták a tabiakat a leghátrányosabb kistérségek közé. Talán ezért nem hívták meg január 12-én a kormány és a leghátrányosabb helyzetű kistérségek számára szerve­zett tanácskozásra. Gondolkodjunk együtt - a termelő és a Pioneer - a termelésről Pioneer stúdiumok Új lehetőségeket, megoldási módokat és technológiát mutatunk be hónapról hónapra Az elkövetkezendő néhány hó­nap a következő termelési évre való felkészülés jegyében fog el­telni. Az előttünk lévő 2007-es esztendőben a termelők sok új lehetőséggel (bioetanol, biodízel) és sok új megoldási móddal, technológiával fognak találkoz­ni. A Pioneer - mint az innováci­óban élenjáró vállalat - az elmúlt években kiterjedt kutatásokat folytatott a fenti témákban. Mivel szeretnénk megosztani a terme­lőkkel ezeket az ismereteket, út­jára indítjuk a Pioneer Stúdiu­mok sorozatot. Ez azt jelenti, hogy januártól augusztusig rend­szeresen megjelenünk olyan szakcikkekkel, amelyek a kuko­rica-, napraforgó- és a repceter­mesztés egy-egy speciális, új te­rületét érintik. Ma a Pioneer Stúdiumok ke­retében a Pioneer kukorica-hib­ridek 2006-os teljesítményéről és a magas olajsavtartalmú (HO) napraforgó-technológiáról olvashatnak. Pioneer kukorica-hibridek teljesítménye, 2006 A 2006-os esztendő ismételten komoly kihívásokat állított a ku­koricahibridek elé. A megkésett tavaszi vetések, a talán soha nem látott módon hideg május után júliusban már komoly aszállyal kellett szembenézni a virágzás során. Majd szeptemberben és októberben zöld száron érve kel­lett leadni a hibrideknek a ter­mésből a vizet. Ez egyes hibri­deknek jobban, másoknak ke­vésbé sikerült. A FAO-szám alapján várható nedvességhez képest alacso­nyabb vízzel kerültek betakarí­tásra a korai 300-as Pioneer-hib- ridek, valamint a 2007-ben be­vezetésre kerülő PR38B12, a Reseda, a PR38A24, a PR37F73, a PR36R10 és a PR36N70. A FAO számuknak megfelelő vízzel került betakarításra a PR37D25, a PR36K67 és egy versenytárs hibrid. FAO-szá- muknál magasabb vízzel került betakarításra a Ribera és a leg­több versenytárs hibrid. A Pioneer-hibridek többsége a 2006-os évben a FAO számá­nál jobb vízzel került betakarí­tásra, mivel ezek a hibridek ké­pesek voltak zöld száron is a gyors vízleadásra. A Pioneer az elmúlt évek gyakorlatához ha­sonlóan a 2006-os évben is több új, kiemelkedő teljesítmé­nyű hibridet tesztelt bemutató­soraiban. A már jól bevált és idén is ki­emelkedően teljesítő 37D25 és 38A24 és 36K67 mellett négy új, a mezőny fölé magasló hibri­det ismerhettek meg a szántó­földi bemutatókon a termelők. A 2007-ES SZEZONBAN BEVEZETÉSRE KERÜLŐ HIBRIDEK A: PR38B12 (FAO 310) PR37Y12 (FAO 390) PR37F73 (FAO 430) PR36D79 (FAO 410). A négy hibrid közül a legna­gyobb népszerűségre a 37F73 tarthat számot, mivel minden talajtípushoz kiválóan alkal­mazkodik, virágzáskor kiváló­an tűri a légköri aszályt és a 2006-os őszön bizonyította ki­emelkedően gyors vízleadó ké­pességét. A 2007-es hibridpaletta ösz- szeállításakor érdemes figyelem­be venni, hogy három termésben bővelkedő év után vagyunk, ami­kor az ember már elgondolkozik azon, hogy hamarosan érkezhet egy a 2000-es vagy 2003-as aszá­lyos évjárathoz hasonló év, ami­kor a Pioneer-hibridek kiemelke­dő stressztűrő képessége és meg­bízhatósága jelenti a biztonságot a kukoricatermelők számára. sípos Péter kukorica termékmenedzser Pioneer magas olajsavtartalmú napraforgók A magas olajsavtartalmú napraforgók fokozódó jelentősé­gét időben érzékelve a Pioneer évekkel ezelőtt lépett a HO hib­ridek nemesítése terén. Az e té­ren történt haladásnak köszön­hetően a mára elért piacvezető pozíció tehát nem véletlen. Egy­re szélesebb skálája áll rendel­kezésre olyan napraforgófajták­nak, melyek az olaj minőségé­nek javításával párhuzamosan versenyképes termőképesség­gel és betegségekkel szemben való ellenálló képességgel ren­delkeznek. Termesztésük ennél fogva gazdaságos. A HO napraforgók teljesítmé­nyét, olajsavtartalmát vizsgálan­dó, 2006-ban az ország 21 pont­ján állítottunk be magas olajsav­tartalmú hibridekkel üzemi mé­retű kísérleteket Az eredmények alapján ismét bebizonyosodott az, ami szakmai körökben mára köztudott, hogy hibridjeink olaj- savtartalma a legmagasabb a pi­acon, 91-92,5% között változik. Ezzel a tulajdonsággal a Pioneer HO napraforgók termesztésekor könnyen elérhető a felvásárlók által előírt minimális olajsavtar- talom még szántóföldi körülmé­nyek között is. Az olaj minőségének fontos­sága mellett talán még fonto­sabb a hibridek termőképessé­ge és olajtartalma. Az üzemi kí­sérleteinkben (2. ábra) 2006- ban az Olsavil és a PR64H41-es adta a legmagasabb termésátla­got. Közülük a H41-est tartjuk az egyik legjobb választásnak, hamarosan az Express® tole­ráns változata is elérhető lesz. Ez a legalacsonyabb Pioneer HO hibrid. Tőlük alig elmarad­va a szárhoz kúposán ízesülő tányérral ren- r“r~\ d e 1 k e z ő /oo\ PR64H61-es és a félig lehaj- PIONEER, ló tányérállású a ccmpanv és legmaga­sabb olajtartalmat produkáló PR64H24-es következik nem szignifikáns különbséggel le­maradva. A sort a PR64H45-ÖS hibrid zárja. Éréscsoportját te­kintve a legkorábbi hibridről van szó, azoknak a termelők­nek ajánljuk, akik az igen korai éréscsoportú hibrideket kere­sik, pl. azért, mert deszikkálás nélkül akarnak napraforgót ter­meszteni. A Piopeer-ajánlat tehát a HO- hibrideknek egyedülállóan szé­les választékát kínálja a terme­lők számára. Ezek a termékek mind termésátlagban, mind beltartalmi mutatókban a leg­jobb ajánlatot jelentik a piacon. Az ország számos pontján ren­delkezünk komoly, sikeres, a legtöbb helyen több éve tartó Pioneer HO napraforgó-termesz­tési tapasztalattal. Akár merre is megyünk, legyen az Duna- falva, Jánoshalma, Hort, Szajk, Pécs, Mohács, Boly, Kaposvár, Döbrököz, Hódmezővásárhely vagy Székkutas, a legjobb üze­mi termésátlagokról tudunk be­számolni. A sokéves magyarországi kí­sérleti, nemesitől és üzemi ta­pasztalat alapján tehát méltán mondhatjuk: HO napraforgó = Pioneer napraforgó DR. PIUKOVICS LÁSZLÓ Olajnövények ▲ termékmenedzsere ♦ 12 Pioneer nagyüzemi kísérletek eredményei 2006 1. ábra 24 hely 13000 ..—--—-n ♦ PR36K67 PR36D79 ♦ veresnytárs 5 ♦ ♦ PR38A24 PR37F73 pr-mmti 12000 -----------....)■ * —,tt MnnMn< i♦Hmm—. »--­? P R37Y12* £ ♦PR36R10 | PR37D25* « ♦ PR37W05 | 11500 T~~»fM.ytárs2R®E,,A ♦PR36N70 | PR38B12 virJUf.1 # 11000 - j— RESEDA 4«™«nytárr3 PR38R92^ pRMV91 10500--------------t-----------—\———------\— ----------1----------------------— ------; +P R39D81 10000 —-----i.................—4----------------l— --------------1—--------i—..............—i 17 19 21 23 25 27 29 Betakarításkor! víztartalom (%) A 2007-es szezonban bevezetésre kerülő hibridek Pioneer HO Napraforgó Hibridek Termése és Olajtartalma 2. ábra Üzemi Kísérletek Magyarország, 2006 3.25 t .....••••••-•.....|........................................................................ 32 ""“J41 ♦ ouavil 3,0 ~ “ ______"jr....... i“ I | 3.05 |---­* »Í— 2.95---­2 o J. .........& poejuéc__.i..,.................. .............. ...■ ■ •• ._i 2. 85 I------------------------------------------------i--------<----------1 49 .5 50 50.5 51 51.5 52 52.5 Sí a nlalfartalnm t°/.\ 2006-ban az Olsavil és a PR64H41-es adta a legmagasabb termésátlagot

Next

/
Oldalképek
Tartalom