Somogyi Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-02 / 1. szám

5UMUUYI NiKLAM - ZUUÍ. JAINUAK Z., I\tUU Naplót írnak a pecások határidő Január tízig várják a múlt évi összesítőt az egyesületben Három generáció a pecabotnál. Somogybán az egyik legnépesebb civil szerveződés a horgászegyesület, amelynek csaknem kilencezer tagja van sasa Baiaíonszemes Romániába készülnek a szentesi bap­tisták. Olyan kis faluba visznek téli holmit, ahol a nép igencsak szegény kö­rülmények között él. Ami­kor legutóbb kilátogattak, minden falubeliről lábmé­retet vettek; úgy tapasztal­ták, erre van a legnagyobb szükségük: gumicsizmára és meleg zoknira, (fi) Berzence madarakat etet­nek a Kavulák János Álta­lános és Zeneiskola diák­jai. A napközisek vállalták, hogy naponta feltöltik az iskola udvarában elhelye­zett madáretetőket. A Du- na-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságától és helyi gazdáktól is kaptak etető­anyagot a gyerekek, (va) Kastélyosdombó év végén is kirándultak és közös programokat szerveztek a helyi nyugdíjasok. Tizen­heten nézték meg a vörsi betlehemet, a csokonyavi- sontai fürdőt pedig nyol­cán keresték fel. A Sze- retetlánc Egyesület és a nyugdíjasok közös rendez­vényén pedig a dombói szépkorúak Oscar Wilde: A boldog herceg című mű­vét itt is előadták, (ga) Kőröshegy az örökségünk, Somogyország kincse ki­tüntető címet nyerte el a kőröshegyi katolikus mű­emlék templom. Erről a megyei közgyűlés elnöke értesítette az önkormány­zatot. A templom a nyári orgonahangversenyek révén is ismert, (fi) Sávoly HAGYOMÁNYTEREMTŐ hangverseny volt a templom­ban. Az óvodások és isko­lások mellett a balatonke- resztúri Bárdos Lajos Női Kar adott koncertet Tenger- di Győző vezénylésével, (ve) Zákány első alkalommal indulnak ifjúsági kategóri­ában is a Drávagyöngye Művészeti Csoport néptán­cosai a megyei - Együd Árpád emlékére rendezett - néptáncversenyen. A fel­készülést már megkezd­ték az ifjú táncosok. Az együttes ezúttal alsósok­ból álló csoportot is indít, somogyi táncokat adnak majd elő. (va) A horgászoknak megkez­dődött a visszaszámlálás; a fogási naplókat január 10-ig kell leadniuk. Harsányi Miklós- Senki ne hagyja figyelmen kí­vül a dátumot - mondta Zsiborás Magdolna, a horgászegyesületek megyei szövetségének ügyveze­ellátás Bővítenék Tíz-tizenöt készülékre volna még szükség a csurgói jelzőrendsze­res házi segítségnyújtásban - de­rült ki Kisné Madács Ilona, a csurgó gondozási központ vezető­jének beszámolójából, amit az el­múlt év utolsó testületi ülésére készített el. A jelzőrendszeres szolgáltatás 2006. február 1-jén indult, jelenleg 46 készülékkel működik Csurgón és még öt tár­sult településen. tő igazgatója. - A feledékenység súlyos gondokhoz vezethet. A horgászattól akár fél évre Is el­tilthatják azt a személyt, aki nem juttatja el a fogási naplót. A tavalyi mérleg később, a milliónyi adat feldolgozása után derül ki. Fodor György, a hor­gászegyesületek megyei szövet­ségének elnöke azt mondta: a 39 tagegyesületnek csaknem 8000 tagja van. Ha beleszámít­- Igyekeztünk igazságosan szétosztani a készülékeket - mondta Kisné. - Megkérdeztük a háziorvosokat, az ő javaslatuk volt a döntő, de figyelembe vet­tük a szociális rászorultságot is. A jelzőrendszeres házi segítség- nyújtás 24 órán biztosít segély­kérési lehetőséget. Eddig alig fordult elő téves riasztás, s a vá­rakozók listája folyamatosan bővül. ■ Varga Andrea juk a gyermek- és ifi pecásokat, akkor számuk eléri a kilencez­ret is. Az elmúlt évben mintegy 600 új horgászt regisztráltak. Az elnök kitért rá; a somogyi horgászok túlnyomó többsége felelősen gondolkodik. Ezt alá­támasztja az is, hogy a fogási napló rendszerint határidőre megérkezik. A dokumentum egyébként olyan lényeges, mint a gépkocsiknál a zöldkártya. A jelzőrendszeres szolgáltatás a házi segítségnyújtásra épül, tudtuk mega vezetőtől. Utób­bi keretében 2005-ben 68 em­ber ellátására igényeltek nor­matívát, 2006-ban már 103-ra, 2007-re 126-ra. Ennél azonban 20-25 százalékkal több a gon­Sok horgász már elkészült az összesítéssel; a kaposvári Tallián Tamás néhány nap múl­va adja be a naplót. Az ötven éve horgászó férfi a desedai 8,5 kilós fogasnak és a 10,5 kilós nyurgapontynak örülhetett. Pe­tő Péter is sűrűn körmölt, épp­úgy, mint Tóth László. Négy ol­dalt teleírt, s az biztos: a fiatal­ember nem panaszkodhat. 30 kilós harcsát is zsákmányolt. dozottjaik száma. így a gondo­zónők naponta 8-10 embert látnak el, miközben 5-6 lenne a szabályos. Az is gond, hogy a diétás étkeztetést nem tudják vállalni, de idén mára hétvé­gékre is kiterjesztették a szociá­lis étkeztetést. Diétás koszt nincs, de van vasárnapi ebéd a jelzőrendszert, mert nagy szükség van a segítségre Nő a gondozottak száma a csurgói térségben JEGYZET NAGY LÁSZLÓ A szegénység előjoga ILYENKOR ÉV VÉGE TÁJÁN adományokat gyűjt a fél or­szág a nála rosszabb hely­zetben élő másik felének. Közben más is gyűlik: meglepő tapasztalatok, amelyekről a jószolgálat­ban részt vevők mesélnek. Adományosztásokról, ame­lyek szinte sosem mennek simán. Aki nem kap, az azért reklamál, hogy miért nem tartják elég elesett­nek. Akiknek jut a szere- tetcsomagból, azok között is van, aki megsértődik: micsoda dolog, hogy őt sze­génynek tartják. Vannak olyan családok, ahol egyál­talán nem mosnak. Ha el­koszolódik a ruha, inkább újra bekopogtatnak a kari­tatív szervezet raktárába. Ingyenebédekről hallani, amit a gyerekeknek szer­veztek, de csak az anya ér­kezett meg ételhordóval. Aztán másnap a szomszé­dok mondták el, hogy a szülők odahaza megették a gyerek ebédjét. bentlakásos iskola veze­tője mesélte: nem ritka, hogy hétfőnként pizsama, kabát nélkül küldik el a szülők a gyereküket. Aztán adományokat kapott az is­kola Németországból, s eb­ből egy ideje felruházzák a hiányos öltözetű kölyköket. Sokszor azonban a ruha csak egy hétig tart, a gye­rek a következő hétvégén már ismét anélkül érkezik vissza. Tudomásukra jutott: egy ilyen adománykabátot sörre cserélt a szerető apa. Segítségnyújtásra szükség van. Az állami segélyekkel, az egyre-másra érkező ado­mányokkal azonban mint­ha leszoktatnánk az embe­reket a felelősségvállalás­ról. Sokan egyenesen azt gondolják: ez a gondosko­dás nekik jár, mert rossz körülmények között élnek. VALAMI MEGROMLOTT itt egy kissé. És ez aligha az ado- mánykonzerv. MIT VÁR A 2007-ES ESZTENDŐTŐL? gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke: - Nem lesz könnyű időszak. Úgy érzem, hogy 2007. egyaránt nehéz lesz a családok, az önkormány­zatok s különösen a megyei önkormányzatok számára. Az új év mégis fordulópont lehet életünkben. Ekkor kell megol­dani a 2008-ban érkező uniós . pénzek fogadásának előkészí­tését. A somogyiaknak azt kí­vánom, hogy a megszorítások ellenére érezzék: mellettük áll az új megyei vezetés. Bízom az emberek megértésében. gyenesei István országgyűlési képviselő: - Azt várom 2007- től, hogy a görbe utakat egye­nessé, a göröngyös utakat pe­dig simává tudjuk tenni ebben az esztendőben. Bízom benne, hogy kiáltjuk majd a megke­rülhetetlen próbákat és köz­ben úgy tudunk örülni saját eredményeinknek, hogy köz­ben mások tetteit is képesek leszünk megbecsülni. Szeret­ném még, ha sikerülne megfo­gadnunk Goethe szavait: „...ne gyűlölj egy embert se, s a töb­bit hagyd az Úristenre.” kolber István országgyűlési képviselő (MSZP): - Arra szá­mítok, hogy az ország fejlesz­tése újabb nagy lendületet vesz. Munkahelyeket terem­tünk, utakat építünk és iskolá­kat újítunk fel. Szeretném, ha a somogyi emberek is gyara­podnának. Az előttünk álló időszaktól azt várom, hogy ja­vul a somogyi falvak helyzete, s jobbak lesznek a közlekedési feltételek. Másik vágyam, hogy az országban és a me­gyében ne a széthúzás, hanem az összefogás érvényesüljön. lamperth móníka önkormány­zati és területfejlesztési minisz­ter: - Békességet és nyugodt építkezést várok 2007-től. Ko­moly feladatok várnak ugyanis az idén a kormányra. Bízom ab­ban, hogy ehhez úgy a társada­lommal, mint a politikai pártok között, értelmes párbeszéd lesz. Fontosnak tartom, ezért remé­lem még, hogy jól él az idén az ország az uniós lehetőségeivel. Azt is tudom, nehéz év lesz a 2007-es, miniszterként azon le­szek, hogy az ebből adódó fe­szültségeket oldani tudjam. szászfalvi László. Csurgó pol­gármestere országgyűlési kép­viselő (Fidesz-KDNP): - Nehéz évnek ígérkezik a 2007 gazda­ság és költségvetés tekinteté­ben az önkormányzatok és a lakosság számára is. Számos kihívással kell szembenéz­nünk, felértékelődnek a kis kö­zösségek - a civil, az egyházi, a települési és a családi közössé­gek -, hiszen ezekből lehet erőt meríteni. Ezt a várhatóan ne­héz időszakot csak összefogva lehet kibírni, ezért különösen fontos a közösségépítés. szita károly, Kaposvár polgár- mestere: - Békességet és nyu­galmat, Kaposvárnak további fejlődést. Tudom, ha egymás­nak vetjük hátunkat, minden nehézséget együtt és közösen le tudunk győzni. 2007 végén is büszkén tekintünk vissza az adott év közös munkájának eredményére. Kaposvár 2007- ben is fejlődni fog; ennek egyetlenegy záloga van, még­pedig a kaposváriak akarata és összefogása. Céljainkat kö­zösen tűztük ki és közös aka­rattal valósítjuk meg. K

Next

/
Oldalképek
Tartalom