Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-01 / 281. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 1., PÉNTEK 10 Halálos baleset történt Mezőberény határában ÉLETÉT VESZTETTE az a férfi, akinek gépkocsija tegnap reggel Mezőberény határában frontálisan ütközött egy kisteherautóval. A két jármű azért karambolozott, mert a Békéscsaba felé haladó kisteherautó áttért a szemközti sávba. Újabb lincseléssel gyanúsítottak rács mögött ELŐZETES LETARTÓZTATÁSBA helyezett a bíróság újabb három olaszliszkai gyanúsítottat, akik részt vettek egy tiszavasvári tanár agyon- verésében, miután a férfi a kocsijával elsodort egy helybéli kislányt. A három letartóztatott egyike a kislány édesanyja. Életveszélyes állapotban a megégett kisgyerekek súlyos, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett két kisgyerek a Hajdú-Bihar megyei Hencidán. A baleset akkor történt, amikor anyjuk magára hagyta őket. A rendőrség eddigi vizsgálata szerint a 2 és 6 éves gyerekek meggyújtottak egy papírt, hogy lássanak a sötétben, így keletkezett a tűz. @ TOVÁBBI hírek: www.reggel.hu Havas már csak levezet mozdonyvezető Régóta unja már a politikusok betanult szövegeit Valószínűleg nincs még egy riporter, aki annyira megosztaná a nézőket, mint Havas Henrik. A „tanár úr” nem tagadja: sportnyelven szólva levezet a Mokkában, és már nagyon unja a politikusokat. Dián Tamás- Hogy érzi magát a TV2 reggeli műsorában?- Most, hogy csak kéthetente vagyok képernyőn, egy fokkal jobb a helyzet, de azért így is fárasztó. Bár már húsz éve kelek hajnalban, ezt nem lehet megszokni. Igaz, volt rosszabb is: amikor a Reggeli Krónikát szerkesztettem, számomra fél háromkor kezdődött a nap.- Mennyire tud felkészülni egy-egy adásra? Képben van a napi eseményeket illetően?- Előző este e-mailben megkapom az adásmenetet, így a műsor szerkezetét nagyjából át tudom tekinteni. Ami a napi sajtót illeti, nem vagyok jó helyzetben. Hat óra tízkor érkezem a stúdióba, bő fél óra múlva kezdünk, ennyi időm van arra, hogy átfussam az aznapi lapokat. Közben persze sminkelnek, a fodrász is dolgozik, vagyis eléggé sűrű ez a harmincöt perc.- Kihívás önnek a Mokka, vagy már csak egy munka?- Olyan izgalom már nincs ebben a feladatban, mint amilyennel például a Napkelte indulásának idején kellett szembenéznünk. Akkoriban ha behívtunk egy politikust, sohasem tudtuk, hogy mit fog mondani. Ma pont az ellenkezője történik. Jönnek a pártemberek, és mondják az előre megfogalmazott szövegeiket. Bevallom, ezt már nagyon unom. Ha egy hasonlattal jellemezhetném a helyzetet: a 90-es években kirándultam, vagyis arra mentem, amerre csak akartam, most meg egy kötött pályán mozgó mozdonyt vezetek. A „tanár úrnak" is nevezett riportert nem érdekli, hogy egyeseknek nem szimpatikus, szerinte / csak a nézettség számít- Fogalmazhatunk úgy, hogy sportnyelven szólva ön már csak levezet?- Igen, így is lehet mondani. Szerencsére azért vannak jó pillanatok, amelyek néha engem is feldobnak.- Utoljára mi volt ez?- Na, azért ezek a jó pillanatok olyan gyakran nincsenek, hogy emlékezzek is rájuk...- Mit szól hozzá, hogy önt sokan enyhén szólva nem kedvelik?- Ez engem nem érdekel. Ebben a világban csak a nézettség számít. Amíg reggelente tönkreverjük a konkurenciát, addig mondhatnak rám bármit. Egyszer készült egy felmérés, amelyből az derült ki, hogy nagyon megosztom az embereket, viszont mindenki figyel rám. Szerintem amíg ez így van, nincs baj. Havas Henrik SZÜLETETT: 1949. június 25-én iskolái: József Attila Tudomány- egyetem, jogtudományi kar pályája: a Magyar Rádió riportere 1978-95, Nap Tv műsorvezetője 1989-98, 1999- től az RTL Klubban szerepel, 2004-től a TV2 alkalmazza A rendőrök szerint nem lehetett cserbenhagyás a hosszúpályi eset Nem gyanúsítják cserbenha- gyással azt a nőt, aki még a hét végén elgázolt egy nőt a Hajdú- Bihar megyei Hosszúpályiban, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A helybéli középkorú roma asszony a mentőautóban meghalt. A rendőrség szerint az autót vezető nő és mellette ülő férje azért nem állt meg azonnal, mert látták, hogy a környező házakból emberek szaladnak az utcára, és féltek a hozzátartozóktól. A helyszíntől 500 méterre azonban kiszálltak a kocsiból, leállítottak egy szembő' érkező járművet, amelynek v ■ A romák úgy emlék* nek: a férj vezette az S tót, s miután elkapta vitték vissza a helyszí, i, >1 ’ zetőjével mentőt hívattak a rülthöz, és értesítették a rt -dó séget is. Ezután, látva) aí t e- ző rendőröket és mentőket szatértek a baleset helyszíi A roma szemtanúk :v szemben úgy emlékeznek, a férj vezette az au >t, megállt, majd továbl a^i- A rokonság állítja: ők érv. A és vitték vissza őt a baleset színére. A rendőrségen a<zo> megerősítették: nem r autós üldözés, a sofőr maga l vissza, miután már biztoti bán érezte magát. KRIMI&BU LV ÁR&MŰSOR- ***** *wmmmm mm i mi i w simm mmmm mmmrmmmmmmmmmmmmmmm TELEVIZIO-MUSOR ul |74 I rtl klub %I 11 wM2Mq^iifl|nH|| m7“ '"MMlllHiü mTIIB^MÍ I ¥msat3 1MEHI spIItriIíMHÉí, ÍH 5.30 WS Teleshop 6.00 Strucc© 5.50 Nap-kelte 5.50 Nap-kelte 6.00TVShop 6.00 Reggel 6.00 Kutyaábécé(25.) 10 6.00 Reggeli Ébresztőshow 6.25 Tények reggel 9.00 Napló '56 © 9.00 Társaink, rabszolgáink... 7.00 A liliomlány 8.00 Agora 6.30 Ássuk ki a csatabárdot! J { 10.00 Receptklub (ismétlés) 6.55 Mokka j 9.05Pláza© 9.30 Delta (ismétlés)© j 8.30 EU-járat 7.25 Kávékóstoló (4.) y 10.15 Top Shop 9.00 Stahl konyhája (olasz sor. - 230/221-222.) 9.55 Farkas Ferenc. Musica 8.00 Baywatch 9.20 Heuréka! (ismétlés) 8.00 Merész régész © J 11.25 Receptklub 9.10 Szóda Telefonos játék 10.00 Napi mozaik giocosa 9.00 Halálbiztos diagnózis 9.50 Hegyestű-kilátó 9.00 Autók - A formatervezés \M 11.35 06-91-334-334 10.10 Teleshop 10.55 Mit főzzünk ma? 10.05 Hrvatska krónika (ismétlés)® 9.55 Magyar elsők 10.10 Az emberevők földjén Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 11.25 Hajrá, skacok! 11.30 Vevő-szolgálat 10.35 Ecranul nostru 10.00 Gyilkos sorok © 10.10 Chárly© 0.50 Cinketánc Benne. 12.00 Híradó 11.55 Észbontó 12.00 Híradó délben 11.05 Kárpát expressz 11.05 Vadmacska © 11.00 Kívánságkosár 11.15 Poll-túra (9-10.) .........'..................................................................................................................................................................;...................................................................................................................................... ............................................. t— 13.35 Három nindzsa 12.50 Halál a Níluson © 12.30 Panoráma © 11.30 Átjáró 12.10 A liliomlány © 14.00 Kézjegy 12.35 A 20. század nem hagyja magát © (angol krimi, 1978) 134' 12.50 Napló'56 © 12.00 Híradó délben (amerikai-mexikói sorozat) | 14.40 Egy év a királyi botanikus nagy pillanatai (4.) © (am. kalandfilm, 1995) 80' Agatha Christie regényéből 12.55 Nyugalom völgye 12.30 Panoráma © 13.10 Kojak© kertben I 13.30 Küzdelem az életért H 15.05 Disney-rajzfilm Fsz.. PeterUstinov 13.15 Sorstársak 13.00 Válaszd a tudást! (amerikai krimisorozat) 15.10 A lélek horizontja 14.30 Kutyaábécé (25.) S 15.35 Csacska angyal 15.25 Jó barátok 13.40 Sírjaik hol domborulnak? 15.00 Infogeneráció (12.) 14.15 Halálbiztos diagnózis 15.30 Charly© 15.00 Telefortuna M 16.30 A szembesítőshow © 15.55 Lisa csak egy van© 14.15 Szívek szállodája 15.25 Nap-nyugta 15.15 Gyilkos sorok © 16.15 Bioritmus 16.05 Kávékóstoló (4.) 'H 17.30 A kibeszélőshow © 16.25 Az elveszett ereklyék © 15.00 Regi óra 18.00 Érzékeny ifjúság © (amerikai krimisorozat) 16.30 Talpalatnyi zöld 16.40 A tengeri vidra visszatér 0 18.30 Híradó Esti kiadás 17.25 Everwood 16.05 Szívtipró gimi © (francia ifjúsági sor. -11.) 16.15 Maigret© 17.00 Világunk 17.45 Szivarozzunk! ..........................................................,............................................................................................................................................................................................ .................................... 19 .00 Te vagy az életem 18.30 Tények Hírműsor 17.00 Híradók 18.30 Klikkerek © 17.25 Vészhelyzet © 17.50 A házigazda ajánlja 18.45 Múzeumról múzeumra (argentin sorozat) 19.00 Megatánc + 17.20 Bűvölet © 19.05 Membrán (amerikai sorozat) 18.00 Híradó. Sport (3-4.) © 20.00 Fókusz© 19.05 Aktív Magazin © 18.10 Jog alap 19.30 Híradó este 18.30 A Simpson család 18.30 Váltó 19.55 Biztonságos? (1.) © M Közszolgálati magazin 19.35 Jóban Rosszban 18.20 Szomszédok Sporthírek Időjárás (amerikai rajzfilmsorozat) © 18.40 Mese A fürdőszobában rjj 20.35 Barátok közt © (magyar sorozat) (magyar sorozat) 20.05 Kultúrház 19.00 Benny Hill 19.00 Labdarúgó Borsodi Liga - 20:50 Háztartástan zöld módra (magyar sorozat) 20.10 Megatánc - Döntő (6.) 19.00 Híradó este 20.35 Filmidő (angol vígjátéksorozat) ZTE-Fehérvár (ismereti film, 5. rész) Fsz.. Varga Izabella A Tv2 tehetségkutató műsora Sporthírek. Időjárás A vágy árnyai© 19.35 Vldíóták © 20.55 Katasztrófák orvosai 21:30 Háztartástan zöld módra W 21.15 Lost - Eltűntek Zsűritagok. Keveházi Gábor, 19.45 Tv-taxi 21.05 Kultúrház 20.05 Emberi történetek (magyardok.-film-2/l.) (ismereti film, 6. rész) (amerikai kalandfilmsor.) © Juronics Tamás, Kishonti 20.05 Sinkó László 21.35 Sztárral szemben © (am. dokumentumsorozat) 21.35 Híróra 22:05 Életben maradni Tűz és víz Ildikó, Novák Péter, Daniela A Kossuth-dijas színművész- (amerikai film, 1998) FF 21.10 A helyszínelők © 22.35 Pétervári banditák © (am. ism. sor., 3. rész) (16) Fsz.. Matthew Fox Hernandez Faith szel Alföldi Róbert beszélget Fsz.. Kenneth Branagh (amerikai krimisorozat) (oroszsorozat- 54/25-26.) - Veszélyes utakon 22.10 Odaát © [ 23.00 Tények este 21.05 Frank Ríva © 23.25 Soprontól 22.10 Szemtől szemben 0.20 Chopin. 23:00 Világok harca J J (amerikai a kciófi I m-so rozat) 23.30 A sejt® i (francia krimisor. -12/12.) Vancouverig© j (am. krimi, 1995) 173' © 12 etűd, op. 25 Amerika pánikban y 23.10 Rovarinvázió © 1.40 Mister Sterling , 22.00 Péntek este 01.15Wagner Fsz.. Al Pacino, Róbert De 1.35 Mentor (ism.) (dokumentumfilm) ^ ■ (amerikai katasztrófafilm) (amerikai sorozat) 23.00 Kultúrház (angol-magyar tévéfilm sor., Niro, Val Kilmer, Jón Voight 3.05 Kolozsvár - Nápoly 0.05 Irány a Földközi-tenger ^ Fsz.. Mickey Rourke Még egy kérdés 23.25 Hírek. Időjárás 8. rész, 1983) 1.25 Kukkotok - A film © és vissza (ism. sor., 23. rész) 'H 0.50 Reflektor © 2.30 Aktív (ismétlés) © 23.45 A vágy törvénye 02.10 Klikkerek (ism.) (amerikai erotikus film) | (magyar portréi, 2001) 1.05 Légi ösvények | 1.10 MeneTrend 3.00 Az ügy (ismétlés) © (spanyol film, 1987) 97' ® 02.40 Membrán (ism.) , 3.05 A helyszínelők Szellemi kalandozás (kan. ism. sor., 22. rész) V) HhTtv’HBBBBBBI MAGYAR ATv"nHHI HÁLÓZAT "'ÍHHH EÜrÖSPÖrFTHHI SPORT 1 IMIM WBIMMI DÍSCOVERY-'"VH O ...................................................................................................................................................................................................................................................... ...................................................................... ............................................................ ...........................................................-b 1230 Ismétlések. 14.00 Reggeli járat 15.00 11.05 Közvetlen ajánlat. 12.05 Laci bácsi 14.30 Infománia. 15.00 Maksavízió. 830 Rali-vb Candiff 9.00 Sílövő Vk 10.00 Láb- 8.45 Angol labdarúgás. 10.15 Zuhanyhíradó. 630MindörökkéBvis81X)félvételindul!830 11.00 Fából vaskarika. 12.00 A tíz legtöbb, j Reporters. 1530TalkingMovies,16.00lngat- konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 1530Irányjelzö. 16.00Pénzhalász. 17.00 danígásl2.00SlövőVkl3.15SilövöVkl4.45 11.00Aranypillanatok.lL45Nóikosáriabda. Magunkramaradtunkl0.00Zsarulesenll.45 13.00 Discovery-atlasz. 15.00 Brainiac. ^ lanpiac. 1630 Soroló. 17.00 Híradó. 1730 Kvízaréna. 16.30 Ingatlanpiaci panoráma. Business-mix. 1730 Csacska angyal. 18.20 Labdarúgás 15.45 Golyósport - Bowls 1730 1430 Labdarúgás. 16.45 MKB Heti helyzet A tizedik nyár 1325 Csajok a jégen 14.55 16.00 Egyszer egy ilyet vezetni!. 17.00 Európai híradó. 18.00 Hírvilág extra. 1830 Ba- 17.00 Laci bácsi konyhája. 17.30 Vonalkód. AMustangbemutatja:RápSzínHáz. 1830 Labdarúgás 18.00 Sílövő Vk 19.00 Alpesi sí Vk : 17.45 Magyar jégkorongéiba Volán Retrószerelem 16.35 Galaxis-útikalauz stop- Amerikai hot rodok. 18.00 Amcsi motorok, rangok). 19.00 Híradó. 1930 Lapzárta. 20.00 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. 1925 Egyenes Hajsza a felhők felett. 20.20 Jog-alap. 2030 Alpesi sí Vk, 22.00 Trmbetsport-Eb Fevrta-Újpest. 20.30 MotorShowl. 21.00 posoknak 1825 P.G. Woodhouse: PiccadHIy 19.00 Állitótag.... 20.00 A tíz legjobb. 21.00 Péntek 8. 21.00 Híradó 21.2130 Célpont beszéd. 20.00 Újságíróklub extra. 21.00 20.30 Hírháló. 21.00 Pusztító idegen (am. 2230Rali-vb,Cardiff23.00Labdarúgás2330 Szériában.2130Premier-síp.22.00Póker.UK Jim20.00Mozl!Mozi!Moá!2030Mindörök- Az utolsó 24 óra. 22.00 Törvényszéki O 22.00 Esti gyors extra. 2230 BBC-híradó. Friderikusz most 22.05 A nó helye. akciófilm). 23.00 Mindörökké Júlia! Hírek 23.45 Extrémsport-magazin Open. 2345 Golfmagazin. 0.15 Kick-boxEb. kéElvis 22.00 Kisiklottak nyomozók. 23.00 Ötödik sebesség. : KAPÓS TV BOGLÁR Tv"**^BMi MARCALI Tv“^BB1 HELIKON RADLO^HIi I BEftTO pa»57TNNB1 PETŐFI RÁDIÓ "VI KOSSUTH RÁDIÓ UHUI 08.00 Képújság09.00 Korzó - délelőtti maga- Napközben folyamatos képújság 19.00 Bog- Óránként közszolgálati hírek, programajánlók, 7.00-9.00 A Helikon rádió reggeli műsora 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántú- Óránként: Hírek, időjárás 4.09 Folk-óra 5.03 4.00 Óránként' Hírek, időjárás 539 Falurádió zin a Kapós Tv-ben 10.00 Képújság 17.00 Ián Krónikák-közélet magazinműsor 19.50 felhívások 16.00-18.00 óránként Hírpercek 9.03 Napraforgó 11.03 A Helikon rádió SMS j Ion - Hírek, információkl4.00-18.00 Dél- Hajnali dallamok 6.03 Kívánságreggel 8.45 9.04 Napközben 11.04 Cigányfélóra 1133 '0 Business-Mix magazin a Kapós Televízióban Bencze Show 20.20 BBSC-Balatonszemes 19.00 Hírmagazin (Híradóösszefogl. + Sport- élő kívánságműsora 13.00 Helikon Krónika után... - Információs műsor, hírekkel időjárás- Sportreggel9.17Petőfi-délelőttl0.10Avéle- Heródes napjai 5.12.00 Krónika 12.40 Ki ny►H 1730KaposváriKK-Paks-Kosáriabdamérk. női kézilabda-mérkőzés közvetftésefelvételröl híradó 20.15 ...mi somogyiak 20.30 Hátráló 13.08-18.00 Délutáni Randevú 18.30 A nap jelentéssel, közérdekű információkkal 1730 mény szabad... 11.10 Életmód-magazin er ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a 0 18.59 Útravaló 19.00 Kapospont-A Kapós 22.00 Ismétlések 2330 Képújság 21.00 Pusztító idegen-am. akciófilm 23.00 vendége 19.00 Helikon Krónika 19.08 Inte- Dél-Dunántúli Krónika 18.00 Est Krónika, Hát- 12.04 Jó ebédhezszól a nóta 13.00 Időjárás, háznál 13.30 A metodista egyház félórája xpű Tv hírműsora 19.20 Kapós Sport 1930 Pót- Dolcsi-vita - amerikai-kanadai vígjáték raktv kívánságműsor tér 19.00 Új EstídőbenIA Régió rádió szórakoz- sport, közlekedés és vízállásjelentés 13.17 14.10 F*éntek kávéház 15.05 Rádióélet 17.05 kerék, ism. 19.59 Útravaló 20.00 Kapospont 5"JPII“*""I,II,IIII“RAT ATOM RAnnT'VflH I műsora telefonos játékokkal 2230 Kos- Slágermúzeum 14.04 Péntektől péntekig Holnaprakész 19.00 Határok nélkül 1930 ism. 2020 Kapós Sport ism. 2030 Hírháló .......................................s................................................................... .....................................................................StMB suth Rádió - Éjjel Nemzetiségi műsorok: hor- 16.04 Csúcsforgalom 18.30 Védett utakon Sportvilág 19.48 Mese 20.04 Aranyemberek 21 .00 Pusztító idegen - am. akciófilm 23.00 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 10.00Híradó II..ism. 13.00 .Mi Somogyiak...', Hírek, információk, időjárás, érdekességek. vát nyelvű: 9.00-1030,20.00-2030, német 19.03 Sportpercek 1920 A rádiózás napja 2035 Visszagalopp 10/10.21.05Tetten ért Kapós Krónika, éjszakai magazin: Útravaló, tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok ism. 16.00 Híradó II., ism. 1630 Háttér20.30 Minden nap 18 ólától a Balaton rádió SMS- | nyelvű: 1030-12.00,1930-20.00, szerb nyel- 21.04 Kabarénaptár 22.03 Netidök 23.15 szavak 21.15 Világvevó 2230 Fórum 23.00 Kapospont Kapós Sport, Pótkerék 21.00 Esűfilm HálózatTV 21.00 Pusztító idegen, am. film kívánságműsora vű: 13.00-14.00,2030-2130 Mozizongora 0.10 Éjszaka Kenó 23.04 E® hazában... 0.10 Éjszaka