Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-06 / 285. szám

3 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 6., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP ...A DRÁVÁIG Kaposhomok jótékonysági bált rendezett a Kapos- homokért Somogyért Egye­sület a település faluházá­ban. A rendezvényen be­folyt közel 15 ezer forintot egy településen élő kisgye­rek megsegítésére ajánlot­ták fel - mondta Kóbor Tiborné, a egyesület elnö­ke. Többen pénzbeli fel­ajánlásukkal járultak hozzá a jótékonysági kez­deményezéshez. (mg) Kaposvár a másfél éve mű­ködő Karzat Színház Baráti Kör három tagja látogatást tett a kaposvári színmű­vésznél, Tóth Bélánál ked­den. A régóta betegeskedő művésznek a tagok üdítők­ből és déligyümölcsökből álló csomaggal kedvesked­tek az ünnep közeledtével - mondta Kaponya Ottó, a baráti kör elnöke, (mg) Somogyaszaló-Antalmajor már több éve hagyomány a településen, hogy az ünne­pek közeledtével zenés bál­lal, vacsorával és kulturá­lis műsorral köszöntik a nyugdíjasokat. Az idei ren­dezvényen 110 szépkorú vett részt, s részükre 2-2 e- zer forintos anyagi támoga­tást is biztosított az önkor­mányzat - mondta Fajcsi János polgármester. A jó hangulatú rendezvényt, amelyen a település óvodá­sai mellett az iskolások és a nyugdíjasok is felléptek, bál zárta, (mg) Zamárdi osztrák támogató­jától számítógépet, a Mic­rosoft magyarországi le­ányvállalatától két szoft­vert kapott az S.O.S. rádiós segélyhívó alapítvány. Pá­lyázati pénzből szerettek volna kedvezményesen hozzájutni a szoftverhez, ám örömükre arról értesí­tette az alapítványt a for­galmazó cég, hogy ingye­nesen, támogatásként biz­tosítják ezt a részükre, (fi) Várda házról házra járt a Télapó a településen. A kis csomagok mellett díszfát ajándékozott az önkor­mányzat a falu öt újszü­löttjének. Varga András polgármester elmondta: a facsemetéket a gyerekek szülei közösen ültették el az emlékligetben, (me) A kórházakat gyógyítanák egyeztetés Egy asztalhoz ültek a megye kórházainak vezetői Keresztkérdések. Répa Imre (képünkön) szerint meg kell szüntetni a párhuzamosságokat, ám ehhez az új struktúra okos átgondolására van szükség Először ültek egy asztal­hoz a somogyi kórházigaz­gatók. Megegyezés azon­ban nem született az ágyszámtan végén. Fábos Erika Volt, aki úgy értékelte, hogy tör­ténelmi volt a pillanat és volt, aki úgy, még nem történt semmi - tény: a megyeháza címertermé­ben először ültek egy asztalhoz a megye kórházainak vezetői és fenntartói, hogy egyeztessenek. Végül abban egyeztek meg, hogy újból találkoznak majd.- Szemléletváltozásra van szükség ahhoz, hogy eredmé­nyes egyeztetést lehessen foly­tatni - mondta Répa Imre pro­fesszor, a Kaposi Mór Oktató­kórház főigazgatója. - Tény, a ré­gión belül jelentős aktív- ágyszám-csökkentést kell végre­hajtani. Akkor azonban, ha csak az ágyak számával foglalkoznak a kórházak és a fenntartók, nem jutunk előrébb. Az egészség- ügyi ellátás átfogó átalakításá­ról közös álláspontra kell jutni a megyén belül. Ezt a feladatot csak az egymásra épülő alap- és szakellátás, területi és kiskórhá- zi ellátórendszer segítségével tudjuk megvalósítani, megszün­tetve a párhuzamosságokat. így tehát nem az ágyak száma a leg­fontosabb, hanem egy új struk­túrának az okos átgondolása és alkalmazása. Gelencsér Attila, a megyei köz­gyűlés elnöke azt mondta: a so­mogyi egészségügyi intézmé­nyek fontos lépést tettek annak érdekében, hogy ne elszenvedői, hanem irányítói legyenek az egészségügy átalakításának. A cél az, hogy végül egy olyan egyeszség szülessen, amivel a régiós és minisztériumi tárgya­lásokon egységes megyei állás­pontként lehet fellépni. A keddi tanácskozáson el­hangzott: a siófoki kórház to­vábbra is kitart amellett, hogy idegenforgalmi feladatai és térsé­gének adottságai miatt a súly­ponti intézmények közé kell tar­tozzon. A marcali és nagyatádi kórház pedig szeretné megőrizni aktív-ágyainak nagy részét. Ar­ról azonban, hogy ez a gyakorlat­ban mit jelent majd Somogybán, egyelőre nem született döntés. Félmilliós adomány A FORNETTl Szívbeteg Gyerme­kekért Alapítvány mintegy 15 millió forintot adományozott 14 gyermek-egészségügyi ellá­tást folytató intézménynek a kecskeméti városházán. So­mogybái a Református Egy­ház Mosdósi Tüdő és Szív­kórháza 500 ezer forintot ka­pott, melyből gyermek és fel­nőtt újraélesztésére egyaránt alkalmas defibrillátorkészü- léket vásárolnak. Minden in­tézmény maga dönthette el, mire költi az adományt, mely­nek segítségével komolyabb fejlesztéseket lehet végrehajta­ni a gyermekosztályokon. Gyorssegély a marcali kórház gyerekosztályának KÉT ÉS FÉL MILLIÓ FORINTOS gyorssegélyt kapott a K&H Csoport Gyógyvarázs prog­ramján keresztül a marcali kórház csecsemő és gyermek- osztálya. A program sürgőssé­gi anyagi forrásával olyan ne­héz helyzetű gyermekgyógyá­szati intézményeket segít, me­lyek munkája életbevágóan fontos az adott tér­ségben. Idén a marcali kórházra esett a választás. Rőth Zsuzsanna osztályvezető főor­vos elmondta: az elmúlt évben 1557 gyermeket ápoltak. Az osztály több műszere is állandó szer­vizelésre szorul. Sosem jön rosszkor a segítség' az elavult eszközök pótlására m\\\ JEGYZET Halálnak halálával KEGYES VAGY JÓ HALÁL. Gö­rögül: eutanázia. Akad be­lőle aktív és passzív. Utób­bi a gyógyíthatatlan beteg döntése, mely szerint le­mond az életét meghosz- szabbító, de nem megmen­tő gyógykezelésről. Előbbi viszont az orvosé is, hiszen halálba segíti páciensét. Hazánkban - és a fejlett vi­lág országaiban - ez még akkor is bűncselekmény, ha a beteg maga kéri. EZT A NÉZETET KÍVÁNJA fe­lülírni egy „szakhonlap”. Az eutanazia.hu internetes oldal szerkesztője ugyanis túllép a maradi világ tana­in, szerinte „minden em­bernek joga, sőt kötelessé­ge a társadalom érdekében lemondani az élethez való jogáról, ha a gazdasági ér­dekek indokolttá teszik”. Szerinte ilyen eset lehet az öregség, a súlyos betegség, a testi vagy szellemi fogya­tékosság, sőt a tartós mun­kanélküliség is. Ugyanis „felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékének..." A HONLAP SZERKESZTŐJE az utódokra hivatkozik. Pedig akár a múltba is tekinthet­ne. Hiszen nem is olyan régen, alig hetven évvel ez­előtt már akadt valaki, aki a társadalom „haszontalan tagjait” tízmilliószám küld­te a halálba. Akár át is le­hetne venni tanait, így nem kellene új ideológiát gründolni. A betegek és öregek mellett lehetne bőr­szín, vallási hovatartozás vagy egyszerűen csak származás alapján is sze­lektálni. Ha már a társada­lom érdeke úgy kívánja... ám MIELŐTT VALÓBAN beve­zetjük, tegyünk egy pró­bát. Mondjuk a honlap szerkesztőjén. Hiszen egyik kritériumnak bizo­nyosan megfelel: ő is gyó­gyíthatatlan. S nem mel­lékesen, esetében az össz­társadalmi érdek is meg­valósul... 360000-1 000000 Ft értékben- Fix havi törlesztés -10% önerő átvállalás- Ajándék téli gumi garnitúra- Használt autó beszámítás emelt áronl — ..rn^YVi...n/i , rn, i/ /JVMförrrrrlhrr? Az Ön márkakereskedője: SUZUKI Klenovícs Kft. 8700 Marcali, Noszbpy u. 14. TeL: 85/314-673, 85/415-402 info@suzukimarcali.hu www.auto.shop.hu I Karácsonyi akció! Takarítson meg akár 100 000 Ft-ot! A hallókészülék-viselők körében legsi­keresebb termékek kedvezményes vá­sárlási lehetőségével szeretnénk hoz­zájárulni minden család örömteli kará­csonyához. Természetesen választható „láthatatlan" fülbe helyezhető és fül­mögötti változat is. A sikeres mene­dzserek tökéletes hallását a legújabb nyitott illesztési high-tech technológia biztosítja. Segítse Ön is szeretteit bará­tait, a beszélgetéshez nélkülözhetetlen hallás biztonságával. A nagy érdeklő­désre való tekintettel december 15-ig meghosszabbítottuk az akciót, így aki addig rendeli meg a kiválasztott és ki­próbált terméket, úgy 30-50%-os áren­gedményben részesül. ▲ 7400 KAPOSVÁR, FŐ U. 38. TELEFONSZÁM: 06-82/526-632 INGYENESEN HÍVHATÓ ZÖLD SZÁM: 06-80-2044-89 mMx'f KattintSON ránk! A Somogy megyei online ^ friss hírek kátéké !Ov 8**

Next

/
Oldalképek
Tartalom