Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-22 / 299. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 22., PÉNTEK 13 SAJTÓ ÉS TANULÁS Ákos szólóban folytatja fekete gyémánt Elkészült a TNT-együttes frontemberének legújabb lemeze Zenét komponál és dalszöveget ír. Dobrádi Ákos, a TNT együttes frontembere vadonatúj szólólemezzel lepte meg a közönséget. Mjeiszterics Eszter A dalszerző-énekest élőben lég- korábbarLtavasszal hallhatják a rajongók, addigra tervezi a Fekete Gyémánt című album országos turnéját,- Mennyiben különbözik az új szólólemez hanganyaga az egykori TNT-slágerektőI?- lóval színesebb és érettebb dalokat tartalmaz az új album. Olyan formabontó lemezt hoztunk létre, amelybemfellelbető a pop műfajától a rockos, jaz- zes alapokig számos műfaj. Emellett természetesen pör- gős, táncolós slágerek is helyet kaptak az albumon. ,- Miről szólnak a dalok?- Egyszerű, emberi témákról. Énekelek a szerelemről, a hitről, a zenéhez való kötődésemről és a személyes élményeimről is.-• A zenét és a szöveget is te írod. Melyik jön előbb?- Általában először a dalla- jnot komponálom meg és arra írok szövegeket. Ugyanakkor előfordul, hogy tudatosan írom meg a dal mondanivalóját és .azt később megénekelem. Ezen az albumon másfél-két évig dolgoztam.- Leülsz a zongorához és írsz? Vagy várod az ihletet?- Inkább az utóbbi. Ha késztetést érzek rá, leülök a zongoATNT-vel indult a karrierje dobrádi Ákos 1975. szeptem- t bér 7-én született Győrben. Ki-. I lencéveskorától négy évén át l tanult klasszikus zenét zongo- / rán. 1991-ben Létray Zoltán ve- l zette be Ákost a könnyűzene I rejtelmeibe, olasz dallamokat, ■ 1 klasszikus keringőket, operett- < betétdalokat és a mindenkori i aktuális slágereket tanult, ked- ; vencei: filmje: Forrest Gump. i könyve: Merte: íme a király! \ énekese: Freddie Mercury. , énekesnője:: Szekeres Adrienn, i rához és improvizálok, keresem a nekem tetsző hangzásokat. Aztán meghallok egy hangfoszlányt, amely hónapokkal később ismét előjön és lassan megszületik, körvonalazódik a dal.- Van olyan barátod, akinek kikéred a véleményét az utómunkálatok során?- Az állandó zenekarom természetesen részt vesz a hang- szerelésben, így elfogadom a tanácsaikat, de egy ideje már nem kérem senkitől, hogy hallgassa meg a számokat. Nem azért, mert nem érdekel mások véleménye, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy egy dalt befejezni nem lehet, csak abbahagyni. Mindig azt érzem, hogy van még mit alakítani, finomítani a zenén, pedig.az idő sosem elég rá.- Tavasszal indul az önálló turnéd a Fekete Gyémánttal. Mire számíthatnak a rajongók?- Fergeteges show-műsorral készülünk, koreográfiával és látványelemekkel. Az ország tizenöt városában mutatom be a lemezt, köztük Kaposváron is.- Gyermekkorod óta a zene körül forog az életed. Nagyszerűen zongorázol és énekelsz. A dalszerzést is lehet tanulni?- A tehetség a legfontosabb, viszont folyamatosan fejleszteni kell az adottságokat.- Jövőre szeretnék egy bostoni egyetem könnyűzenei-zeneszerzői szakára jelentkezni, ahol olyan zenéi műhelyben tanulhatnék, amely egyedülálló a világon.- Dalszerzőnek vagy zeneszerzőnek tartod magad?- Egyelőre dalszerzőnek, de szeretnék fejlődni, hogy esetleg később zenés darabot, talán musicalt is írjak. Ahhoz azonban még rengeteget kell tanulnom. A TNT-EGYÜTTES első dala (l Ba- kancsdal volt, az első önálló kislemezük pedig a Rendőrnő. A legnépszerűbb slágerek: Titkos üzenet, Bele vagyok zúgva, Lakatlan sziget, Sírni tudnék, Holnap hazautazom, Bolond, aki sír, Tiltott perc, Nem jön álom a szememre, Kicsi geszti nye, Egyetlen szó, Nem találok szavakat. A zenekar 2000-ben vehette, át a MAHASZ Arany Zsiráf díját Az év dance-albu- ma kategóriában. Fergeteges diáknap a Berzsenyiben kritika A legnépszerűbb tanárokat Alma-díjjal jutalmazták a gimisek A Berzsenyi gimi ismét megmutatta, hogy a diákélet nemcsak tanulásból áll. Fergeteges diáknapot rendeztünk az iskolában, amelyet nagy erejű kampány előzött meg. A legizgalmasabb pülanat az volt, amikor a két versengő osztály kampányfilmjeit mutatták be. Az ellenfeleink egy Sliders-paródiát adtak elő, mi pedig egy igazgatónő elrablásáról szóló filmet hoztunk össze. A kampányhoz még hozzátartozott a plakátolás, módszeresen beborítottunk minden függőleges helyet a suliban. Különféle Hollywood-i hírességeket is segítségül hívtunk a plakátoláshoz, de nem sikerült az, amire vállalkoztunk. Vesztettünk. Sajnos, nem a mi jelöltünk nyert, akit Gyovai Csabának, alias Gyovesznek hívnak. Az igazgatónő az újdonsült dirinek, Rostás Edinának adta át a suli kulcsát és ezzel az uralmat a diákságnak, persze csak egyetlen napra. Kihirdették a már hagyományossá vált Leg-leg-leg eredményeit is, szavaznunk kellett arról, hogy kit tartunk a legszebb lánynak, legstílusosabb egyénnek a suliban. A tantestületet is bírálhattuk, Alma- és Citrom-díjat kaptak a legtöbb szavazatot begyűjtött tanárok. A győzteseket pedig megjutalmazták finomabbnál finomabb csokikkal. Ezen a napon azonban nemcsak az elménket mozgathattuk meg, hanem a testünket is, ösz- szemérhettük tudásunkat a tanárainkéval röplabdában. Ez a sport általános népszerűségnek örvend mind a tanárok, mind a diákok körében, a 12-esek csapata harcolt a tanári kar válogatottja ellen. A vállalkozó szelleműek megcsillogtatták énektudásukat a karaoke-ban. Olyan személyek is porondra léptek, akikről azt hittük, hogy közönség előtt sohasem lépnének fel. Fél óra elteltével kisebb énekkarnak megfelelő embertömeg verődött össze az aulában, s rendületlenül énekelték az örök klasszikus Edda- és Piramisslágereket. Még ha néha hamis is volt, kellőképpen felrázta a hangulatot. ^om Magamba zárva Sikít az Univerzum; szétomlanak a percek, a múló idő elemészt, akár pislákoló gyertyalángot a hajnal. A Nap vörösre festi vérrel az eget, elhullnak lassan az őszi falevelek, és én csak némán bolyongok megláncolt dimenziók közt a hovátlan éteri térben, hol magányosan peregnek szét kósza, rideg, acélos emlékek. Pendülum Az óraműben jár az inga. Nyugtalan éjszakában gázolnak a füstokádó szörnyek. Kába köd megpihen a szorongó városon; sikítanak a térben rohanó, őrült minutumok: Az óramű belül vadul ketyeg, Én állok s semmit sem teszek, csak minden perccel kevesebb leszek. Karácsonyi meglepetés Zsédatól no£i » í Casino Royale inte bosszantja, hogy a gyönyörű VesperLynd (Éva Green) személyében felvigyá- ■ zót rendelnek ki mellé. Am miután közösen túlélik Le Chiffre és bérgyilkosainak merényletsorozatát, beleszeret a lányba, és ez olyan bonyodalmakhoz vezet, melyek örökre átformálják Bond életét. A Casino Royale-ban Montenegró mellett a szabad világ ellenségeinek legyűréséhez Bondnak helyt kell állnia Angliában, Ugandában, Madagaszkáron, Miamiban és a Bahamákon is. rajongókat Zséda, amelyen a tavalyi album dalaiból is válogat, ezenkívül Rakonczai Viktor szerzeményeiből is énekel. A karácsonyi lemez valóban ünnep Zséda számára, hiszen szólókarrierje eddigi legsikeresebb évét zárja idén. A december 27-ei koncertet a Millenáris Teátrumban rendezik meg, és minden bizonnyal lehengerlő lesz. A 21. James Bond-film, a Casino Royale Lan Fleming 1953-ban megjelent első regényén alapul, és a 007-es ügynök pályafutásának kezdetéig vezeti vissza a nézőt A hatodik 007-es (Dániel Craig) újabb életveszélyes bevetésre indul. M. (Judi Dench) első küldetésében James Bondot a terroristák bankárával, Le Chiffre-rel (Mads Mikkelsen) „ismerteti össze“: Montenegróban a Casino Royale-ban egy hatalmas tétekre menő pókermérkőzésen kell legyőznie a nagystílű bűnözőt. Bondot eleZséda az elsők között lepte meg rajongóit tavaly a karácsonyi albumával. A jól ismert karácsonyi dalok helyett új szerzeményeket ajándékozott a közönségnek, ame lyek az ünnep meghittségével, emelkedettségével teliek, és mindannyiunkban életre keltik a gyermekkori emlékeket. Az albumon hallható 11 dal a szerétéiről, az ünnepről, az 1 önzetlen ajándékozásról, az összetartozásról szól, amelyek különleges zenei élményt nyújtanak a hallgatóknak.- Ajándékot szerettem volna | készíteni az embereknek. Karácsonyi albumot, amelyben I mesélek az érzéseimről, az | emlékeimről, a gyermekkor I behavazott karácsonyairól, az j egymás mosolyából erőt merí- j tő családomról. Amint előhív- j tam az emlékeket, ráébred- | tem, hogy én kapom a min- I den eddiginél szebb ajándé- \ kot - mondta Zsédenyi Adrienn. Idén karácsonyi koncerttel örvendezteti meg a ta oldalt szerkesztette: Meiszterics Eszter Telefon: 82/528-154 E-mail: eszter.meiszterics@axelspringer.hu A diákok cikkeit teljes terjedelmükben a www.sonline.hu hírportálunkon olvashatják. A $A7TÓ ti TANULÁS