Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-21 / 298. szám

13 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ Wekler Ferenc a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Mecseknádasdon tartott ülésén, mellette Széké József, Mohács polgármestere Számít a kistérségekre stratégia Jó programokat kell kitalálni közösen a régió javára Kizárólag szakmai alapon lehetséges döntéseket hozni- A programértékelő bizottság­nak, ugyanúgy, ahogy a többi­nek, igen komoly feladata van és lesz - mutatott rá Feigli Ferenc elnök, aki egyúttal Barcs polgár- mestere. - Elő kell készítenünk azokat a szakmai, segítő anyago­kat, melyek alapján a regionális fejlesztési tanács megalapozott, korrekt döntéseket hozhat. Rész­letesebben szólva: a fejlesztési ta­nács a közeljövőben pontosan meghatározza, hogy mikor, mi­lyen feltételek mellett jelenjenek meg a pályázatok. Ez alapján az is eldől, hogy a programértékelő bizottság a többi testülettel szoro­san együttműködve, mely pálya­művekkel foglalkozzon. Feigli Fe­renc még egy tényezőre felhívta a figyelmet: a jelenlegi politikai megosztottságban azt is be kell bizonyítaniuk, hogy a döntések nem politikai, hanem szakmai alapon, hozzáértő személyek vé­leményei nyomán születnek meg. Magától értetődően a tér­ség, az itt élő emberek, mindany- nyiunk javára. ■ Az egyeztetések az egész régiót győztessé teszik- Örülök, hogy megkaptam a bi­zalmat, amivel élni, és semmi­képpen sem visszaélni szeret­nék - fogalmazott Gelencsér At­tila. A regionális fejlesztési ta­nács monitoring bizottságának vezetője, a Somogy Megyei Köz­gyűlés elnöke a területi kiegyen­lítés megvalósítását kiváltképp fontosnak tartja. Azt, hogy az együttműködésből mindhárom megye kellőképpen profitáljon.- A jövő év az alapozás, a rá­hangolódás, a társadalmi viták, a politikai-szakmai egyezteté­sek és a jó pályázatok megírásá­nak esztendeje lesz. Bizottsági elnökként is azt vallom, hogy mindig az erősebbnek kell gesz­tust gyakorolnia: ezt várom a kormánypártok delegáltjaitól, a tanácsban ülő tagjaitól. A folya­matos egyeztetések eredménye­ként pedig nem valamelyik ol­dal, hanem a régió kerül a győz­tesek közé. Annak is örültem, hogy a programértékelő bizott­ságnak ugyancsak Somogy me­gyei elnöke lett. Munkánkat legjobb tudásunk szerint látjuk el: máshogy nem is lehet, de nem is érdemes. ■ Megalakultak a Dél-Du­nántúli Regionális Fejlesz­tési Tanács (DDRFT) bi­zottságai. Wekler Ferenc elnök hangsúlyozta: még sűrűbb lesz a menetrend. Szeri Árpád Valamennyi bizottság konszen­zussal, azaz egyhangú döntéssel alakult meg: ezt is a fegyverté­nyek közé sorolja Wekler Ferenc. A Dél-Dunántúli Regionális Fej­lesztési Tanács elnöke fel is so­rolja őket: a tervezési, az innová­ciós és gazdaságfejlesztési, a mo­nitoring, a külkapcsolati és a programértékelő bizottságot.- Feladataik a következő évtől megnövekednek - folytatta az elnök. - Ez a megállapítás ugyanakkor a fejlesztési tanács­ra is igaz. Bizonyára látszott már az elmúlt hetekben is, hogy a testület menetrendje a korábbi­aknál lényegesen sűrűbb lett. Az előzőekhez képest egy idő­szakon belül lényegesen több­ször fogunk ülésezni. Bízom ab­ban, hogy a jövőben nem első­sorban személyi kérdésekkel foglalkozunk majd, hanem a re­gionális fejlesztésekkel. Nem kétséges, hogy a tanács döntése­inek előkészítésével lesz mun­kájuk bőven a bizottságoknak. Az elnök mindehhez hozzátet­te: a tanács december 20-i, dom­bóvári ülésén elfogadta az ideig­lenes Dél-dunántúli Akciótervet. Erre azért volt szükség, mert csak így lehet néhány pályázatot már a jövő esztendő elején kiír­ni. Ezután, a következő év első hónapjaiban pont kerülhet a vég­leges akcióterv végére is.- Ehhez kérjük a kistérségek segítségét is. Azaz javasoljuk, hogy saját maguk is készítsenek kistérségi akciótervet. Ezek ösz- szegzése után áll össze a régió akcióterve: tehát az, hogy mit, milyen fejlesztéseket szeretnénk a következő két évben regionális szinten támogatni. Lényeges szempont, hogy a programok egymásra épülje­nek. Hiszen hiába ta­lál ki valamit a fej­lesztési tanács, ha az adott kistérségben egészen más a fejlesztés Iránya. Ez odafelé is igaz: hiába szorgal­maznak olyasvalamit a kistér­ségben, ami nem illeszkedik a régió operatív programjába, stra­tégiájába. Az együttműködés el­engedhetetlen. Wekler Ferenc a jövőre nézve azt is hangsúlyozta: ha nincs megfelelő számú pályázat, avagy ha a fejlesztési tanács bár­milyen oknál fogva nem írja ki időben a pályázatokat, akkor re­ménytelen abban bízni, hogy megérkezik automatikusan az EU-s támogatás. A ti­tok nyitja, már ha van egyáltalán titok: jó programokat kell kitalálni közösen. Ezek végrehajtását lehet finan­szíroztatni EU-s és hazai forrá­sokból. Az elnök a tőkeinjekciót igénylő területeket számba véve úgy fogalmazott: ezen a téren ép­pen elég megoldandó gonddal kell számolni. Továbbra is a köz­lekedési feltételek javítását tart­ja elsődlegesnek a régióban. Eh­hez kapcsolódik a munkahely- teremtés és a gazdaságélénkítés.- Most, az esztendő végén, a közelgő ünnepek alkalmából azt kívánom: a jövő évtől dol­gozzunk egy nyugodtabb han­gulatú országban és nyugod­tabb hangulatú régióban! Vala­mennyiünknek egy sikeres ré­giót kívánok! Azt, hogy min­denki gyarapodva tapasztalja meg a saját településén is a nyugodt, megbízható munka eredményét. Ha így lesz, akkor mindenki jól fogja magát érez­ni a Dél-Dunántúlon. Az eddigi elnök az új ciklusban is bizalmat kapott Szabó Loránd, Dombóvár polgár- mestere egyedüliként folytatja el­nöki munkáját annak a bizott­ságnak az élén, melyet az előző ciklusban is vezetett. - Bízom benne, hogy az újraválasztás egyaránt szól a testület szakmai tevékenységének, valamint az én munkámnak is - mondta az in­novációs és gazdaságfejlesztési bizottság elnöke. - Mielőtt pol­gármester lettem, behatóan fog­lalkoztam az innováció kérdés­körével, s megszereztem, egye­düli tanácstagként az innovációs brókeri végzettséget is. A terület tehát számomra ismert. Ered­ményként könyvelhetem el, hogy az átalakuló bizottsági rendszer­ben is el tudtam fogadtatni: ez az a testület, melyben végképp nincs helye az aktuálpolitikának. Speciális szakterületekkel foglal­kozunk, nehéz megtalálni a régi­óban a hozzáértő szakembere­ket. Nekünk sikerült. A jövő év­től azt várjuk, hogy a vállalkozók - segítségünkkel - az átalakuló pályázati rendszerben is megáll­ják a helyüket. ■ A bizottság már három pályázat kiírását javasolta A tervezési bizottság a Dél-du­nántúli Regionális Operatív Program mellett készülő akció­tervek szakmai előkészítő bizott­sága. A testület ezeket a terveket terjeszti a regionális fejlesztési tanács elé. Gonda Tibor elnök, Pécs alpolgármestere új szakmai kihívásként éli meg, hogy a DD ROP elvi céljaiból az akcióprogra­mon keresztül milyen feltételek ipellett lesz pályázati kiírás.- Nemcsak minőségileg, ha­nem mennyiségileg is új típusú munka vár ránk - folytatta Gonda Tibor. - Bizottságunk tagjai - valamennyien hozzáér­tő szakemberek - tudomásul vették, hogy egy szorgosan ülé­sező testületbe jelentkeztek. A kezdeti időszakban kétheten­ként adunk egymásnak találko­zót. Első ülésünket kedden már meg is tartottuk, három pályá­zat kiírását javasoltuk a fejlesz­tési tanácsnak. Munkánkat ha­tékonyan segíti a regionális ügynökségen belül működő ter­vezési osztály, ez a csapat átfo­góan látja a régió szereplőinek fejlesztési elképzeléseit. ■ Egy híján húszán vannak a legnagyobb bizottságban A DÉL-DUNÁNTÚLI Regionális Fejlesztési Tanács tervezési bizottságának Gonda Tibor, az innovációs és gazdaság- fejlesztési bizottságnak Sza­bó Loránd, a monitoring bi­zottságnak Gelencsér Attila, a programértékelő bizottság­nak Feigli Ferenc, a kül­kapcsolati bizottságnak Ko­csi László lett az elnöke. A tervezési, a monitoring, a programértékelő és a kül­kapcsolati bizottság hat tag­gal működik. az innovációs és gazdaságfej­lesztési bizottság tagszáma tizenkilencre emelkedett. m Wekler: fel­adataink meg­növekednek. Fejlesztési kérdésekben egységes a Dél-dunántúli régió előrelépés A fejlesztési tanács tagjai egyhangú döntéssel fogadták el a Regionális Operatív Programot Mlszler Miklós A Regionális Fejlesztés Opera­tív Program (ROP) idei lezárá­sa apropóján a folytatásról adott tájékozatást Miszler Mik­lós, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyve­zető igazgatója.- A ROP régiónkra jutó, mint­egy 17 milliárd forintos keretét már ez év elejére sikerült elköl­teni - kezdte mondandóját Miszler Miklós. - Ez azt mutat­ja, hogy egyrészt nagy a pályá­zói aktivitás az európai uniós forrásokra, másrészt a kollégák jó munkát végeztek mind a pro­jektfejlesztés, mind a pályázat- kezelés terén. A folytatás azon­ban - amikor már a Dél-Dunán­túlnak hétéves saját, 195 milli­árd forintos operatív programja lesz - még jelentősebbnek vár­ható. Ebben az évben széles kö­rű partnerséggel megterveztük, ■ Készenlétben: felvér­tezve az elmúlt nyolc év tapasztalataival. hogy mire használjuk fel az EU- s pénzeket. Ezt a Dél-dunántúli Regionális Operatív Programot idén novemberben fogadta el a Dél-Dunántúli Regionális Fej­lesztési Tanács, méghozzá egy­hangú döntéssel. Erre azóta már a kormány is rábólintott. A ta­nács a december 20-i, dombóvá­ri ülésén már a jövő év eleji pá­lyázati kiírások közvetlen felté­telét, az ideiglenes Dél-dunán­túli Akciótervet is elfogadta. Most arról zajlanak a tárgyalá­sok, hogy a fejlesztési ügynök­ség közreműködő szervezet­ként tevékenykedjen 2007. és 2013. között. Azaz, a Dél-dunán­túli Regionális Operatív Prog­ramhoz kapcsolódó pályázato­kat hozzánk kellene benyújtani, itt történne a formai-szakmai értékelés, a bírálóbizottságok működtetése, a döntés-előkészí­tések végrehajtása. A tervek szerint az elkövetkező kilenc - azaz hét+kettő - évben minden ilyen pályázatkezeléssel kap­csolatos tennivaló a regionális fejlesztési ügynökséghez ke­rülne. Erre az elmúlt nyolc év tapasztalataival felvértezve ké­szen állunk. A pályázókat pe­dig a jövőben is segíti kistérsé­gi tanácsadói hálózatunk is - zárta mondandóját a regionális fejlesztési ügynökség ügyveze­tő igazgatója. ■ D él- J-unántúli ré^ió www.deldunantul.com Az oldal a Déklunántúli Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával jelent meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom