Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-02 / 282. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 2., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Erős várnak, a nyelv" Tegyük ki a jeleket! az írásjeleket nemcsak a mondatok, hanem a köny­vek, folyóiratok, költői mű­vek, cikkek, értekezések, még a dolgozatok címének a végén is ki kell tenni! Saj­nos egyre többen vétenek e szabály ellen; és takarékos- kodnak - helytelenül - a felkiáltó- vagy kérdőjellel. Pont viszont a felsorolt ese­tekben nem kell, sőt tilos: Aranykoporsó - Népszabad­ság - Nemzeti dal - Kelet népe - így jók! A FELKIÁLTÓ- ÉS KÉRDŐJELET viszont - nem győzöm hangsúlyozni - a címek vé­gére mindig ki kell tenni! Például: Szabadság, szere­lem! (Petőfi) Én nem va­gyok magyar? (Ady) Ele­mezze Kölcsey Himnuszát! Mit üzen nekünk Az em­ber tragédiája? (Dolgozatok címei.) Vegye észre! (Rovat címe az újságban.) Él a ma­gyar virtus! Hivatalos? (Új­ságcikkek címei.) AZ EGYSZERŰ MONDAT Végét általában megtiszteljük a megfelelő írásjellel: Beszél a csönd. Ki tudja? Ezt szé­pen elintézted! Bárcsak jönne már a tavasz! „Sze­retsz, rózsaszálam?” mi a helyzet az összetett mondatokkal? A melléren­delő összetett mondatok vé­gére az utolsó tagmondat­nak megfelelő írásjel kerül: Vegye észre a hibákat, hi­szen a hibákból tanulni le­het. (Az utolsó tagmondat kijelentő.) A hibákból lehet tanulni, tehát vegye észre őket! (Az utolsó íagmondat felszólító.) Sokat késik, vár­junk még rá? (Az utolsó tagmondat kérdő.) az alárendelő összetett mondatok esetében viszont a főmondat dönt: Sokszor kértem, hogy tanuljon. Hol­nap mehet haza, mondd meg neki! Érzed-e, mennyi­re szeretlek? (Az első mon­datban kijelentő, a máso­dikban felszólító, a harma­dikban kérdő a főmondat.) Örökéletű falragaszok plakátház Mindennél élethűbben tudósítanak elmúlt korokról Magyarországon Nagykanizsán nyílt meg az első plakátház. A szavak és a kép mögött minden időkben megbújt a reklám, a befolyásolás reménye Új szag van még minde­nütt. Mégis, ha az ember becsukott szemmel na­gyot szippant a levegőből, szinte érzi a több mint kétszáz éves épület illatát. Varga Andrea A XVIII. század elején barokk stílusban építették a magtárt, amely hosszas elhagyatottság után most újra élettel telik meg Nagykanizsán. Látogatók jön- nek-mennek, szervezetek adják egymásnak a kilincset konferen­cia, hangverseny, karácsonyi ké­szülődés apropóján. Mert az el­ső magyar plakátházzá avan­zsált öreg raktár nemcsak arra hivatott, hogy a mostohagyer­mekként kezelt falragaszokat - amelyek utcára készültek u- gyan, de egy-egy kor lenyomatai - megőrizze az utánunk jövők­nek, hanem hogy mindenféle kultúrának helyet adjon. Néhány éve Halász Gyula ön- kormányzati képviselő rukkolt elő az ötlettel, hogy a lepusztult magtárból plakátházat alakít­sanak ki. 190 millió forintból újjávarázsolták, s idővel szeret­nék múzeummá minősíttetni.- Bár több hazai közgyűjte­mény őriz plakátokat, ám mind­egyik mással is foglalkozik - tudtuk meg Kőfalvi Csilla veze­tőtől. - Legyen a plakátoknak egy háza, gyűjtsük fel a törté­nelmi Magyarországon megje­lent falragaszokat, fogadjunk be kallódó kollekciókat - sorol­ta az elsődleges célkitűzése­ket. Sajnos, ez idáig renge­teg plakát megsemmisült. A művészek hagyatékai elkallód­tak, a restaurálásnak pedig bor­sos az ára. Mi is a plakát? Falragasz, fali hirdetmény, a közfigyelem fel­keltésének hatékony eszköze. Két világháború közt mosolygó kislány hirdeti a nemzetközi gyermeknapot 1956-ban. Fejkendőjét szá­mos ország zászlaja díszíti. Ez és a többi plakát az idei év végéig láthatók, aztán nem kevésbé izgalmas témá­nak - a két világháború kö­zötti kereskedelmi plakátok­nak - adják át helyüket. 1956-ban ez a plakát készült a nemzetközi gyermeknapra A szavak és a kép mögött min­dig megbújik a reklám, az üz­let, az eladás igénye. A plakát képes történelem, az utca mű­vészeti képeskönyve, hírmon­dója. A plakátművészet fénykora az 1870-es években kezdődött. A magyar plakát története pe­dig igazán Benczúr Gyulának az 1885-ös országos kiállításra készített falragaszával, ami in­kább képzőművészeti keretbe foglalt nyomtatott hirdetmény, és csak ezután figyelemfelkeltő reklám. Az egyre több gyár és üzem, a kereskedelmi hálózat megerősödése, majd a mozi, a ummázi GYERMEKNAP színház, a kiállítás és az újság fokozódó jelenléte, továbbá a pártküzdelmek, és a választá­sok nyomán nem egyszerűen egy műfaj érése zajlott le, ha­nem egyszersmind életművet alkotó nagy egyéniségek is színre léptek. A művészek ele­inte alkalmi grafikusok voltak, de az 1900-as évek elején már a hivatásos plakátgrafikusok is megjelentek. A folyamatról tudósít a Törté­nelmi plakátok Magyarorszá­gon 1896-2000 című kiállítás a magtár emeletén. Minden da­rab önmagáért beszél. A testet felüdítő Brázay sósborszesz reklámja, a Délvidéki Liga gyűj­tési akciója a vagonlakók és me­nekültek megsegítésére, a vö­röskereszt sorsjegy jegyzése meg a Bakfisnapra szóló meg­hívó, ahol - biztosan sokak örö­mére - nem rendeztek gyűjtést. A n. világháború megdöbbentő plakátja: egy síró kislány, aki­nek levágott ujjaiból csöpög a vér: én is hadicél vagyok... Az­tán az 1950-es évek, amikor a mozi, a színház és a plakát is a népnevelés eszköze volt: Vigyá­zat, kém. Kihallgatnak. Fecse­géssel az ellenséget támogatod - hirdeti a ragasz. Húsz éve alakult meg a somogyi tudósok klubja Kanyar vezetésével Alapításának huszadik évfordu­lóját ünnepelte pénteken dél­után a Somogyi Tudósklub Ka­posváron. Az összejövetelen megemlékeztek Kanyar lózsef- ről, a klub alapító elnökéről, a Somogy Megyei Levéltár egyko­ri igazgatójáról, akinek sírját délelőtt megkoszorúzták a bu­dapesti Farkasréti temetőben. Kanyar József két évtizede, amikor még a bizalmatlanság légköre lengte körül a civil kez­deményezéseket, vállalta, hogy megalakítja a tudósklubot - hangsúlyozta Rosta István je­lenlegi elnök az ünnepségen. - Vállalkozását azért is koronáz­ta siker, mert a város vezetői tá­mogatták az ötletet. Az évek alatt aztán akár egy jó hajókor­mányos, Kanyar bölcsen és fele­lőséggel kormányozta a hajóját nyugalmasabb vizekre, lehető­leg sérülések nélkül. Rozsos István sebész főorvos, a tudósklub 1990 és 1995 közöt­ti elnöke A történelem kulcsa címmel tartott emlékelőadást Kanyar Józsefről. Szólt az em­ber alapvető létkérdéseiről, me­lyekre a tudomány nem tud vá­laszt adni, illetve az életminő­ségről, amely lelki egészség nélkül elképzelhetetlen. ■ M. K. A felnőtteket is örülni tanították a sérült gyerekek Decemberbe fordulva egyre több az ünnepinek szánt pillanat, ugyanakkor egyre nehezebben képes átélni ezeket a perceket az ember. A barcsiak ebből a szempont­ból könnyű helyzetben vannak, mert itt hagyományosan a Szi­várvány Gyógypedagógiai Köz­pont programjával, a sérült gye­rekek műsorával kezdődik el az ünnepvárás. A pénteki ünnep­ségen is olyan fiatalok léptek színpadra, akik egész életük­ben a többiek segítségére lesz­nek utalva. Lelkes készülődésü­ket, őszinte mosolyaikat látva minden néző fejében és lelké­ben helyükre kerülhettek a dol­gok. Mindennapos problémá­ink mennyire jelentéktelenek az övékhez képest. Mégsem tu­dunk úgy örülni az életünk­nek, mint ők. ■ Nagy László A szerencse kerülő úton vezetett a kaposfői Fortunáig étlapozó A teríték jópofa, a pincér nem tegezett le, az ételekért nem kérnek több pénzt, mint amennyit érnek Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olva­sóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná lókedvében lehetett a Teremtő, amikor Kaposvár hasa alá pár­naként zöld-barna halmokat szórt. A szelíden egymásra si­muló dombokat alig győzi kike­rülgetni a betonút. Zselickisfalud felé indul­tunk, ebédelni. Éttermet azon­ban sokáig nem találtunk (vagy éppen nem főzött, hanem takarított a szakács), így egy idő után benzinkutat is keresni kellett. Az sincs azonban e gyö­nyörű vidéken, de miért is csú­fítaná a büdös hajtóanyagot adagoló mesterséges szerke­zet? Végül átkacskaringóztunk a könnycseppként csillogó bárdudvarnoki tavak mellett a 61-es főúttá, s Kaposfőn végre rábukkantunk a Fortunára. A zárt verandát később épít­hették a házhoz, de beljebb vonz egy másik ajtó, s azon túl hirtelen azt érzem: mégiscsak cserbenhagyott a szerencse. Nagy pult terpeszkedik ugyan­is a belépő vendéggel szemben; hát itt csak inni lehet? De aztán balra újabb ajtó, s mögötte újabb zárt veranda. Fából. A lambéria fölött elegáns tapéta, azon meg olajfestmények. Na­gyok az ablakok, s a tulaj még azt is elintézte, hogy süssön a nap. S akkor jő a pincér, aki ott kinn a csapos, s nem tegez le. Megérkeztünk. A teríték egyszerű, de jópofa. Az étlapot elég sokat lehet for­gatni, a kínálat változatos, s a pincér pontosan el tudja ma­gyarázni, hogy egy-egy fantá­zianév milyen, az ételt alkotó alapanyagokat és ízesítést ta­kar. De a hosszú út alatt rette­netesen megéheztünk, s nem voltunk hajlandóak reszkírozni egy morzsányit sem. Nem csípte a szemünket a hagymakrémleves, mert elég sű­rűre sikerült, s az ízével sincs semmi baj. Igaz, az állaga egy kicsit furcsa. (Vagy tán bizony éppen ilyennek kell lennie a hagymakrémlevesnek?) A tárko­nyos csirkeraguleves pedig ki­csit hígnak tűnik, ugyanakkor el kell ismerni, hogy bizony ala­Értékelés személyzet(1-10 pont): 3 Egyszemélyes dzsolidzsóker környezet (1-10 pont): m Tiszta és barátságos ÉTEL (1-20 pont): _ „ Ide érdemes betérni ItI posan telepakolták főttkukorica- szemekkel. De jutott bele jól át­főtt csirkehús is, s forró volt, ahogy kell. Finomra sikerült, esetleg egy kicsit bátrabban bánhattak volna a fűszerekkel. A babgulyás sűrű, mintha passzírozták volna a levét, a bab puha, a hús szálkás. Már ezzel jóllaktam. S akkor jött, no nem a Tenkes kapitánya, hanem jött a velős pacal. A belsőségcsíkok agyon­főttek, de csak az enyhén csí­pős almapaprika ropogott, a főtt krumpli nem. Azért a fiam lako­dalmára ezt nem innen rendel­ném, mert átlagos teljesítmény, igaz, az utolsó villahegyig min­dent befaltam. (Mert nagyon szeretem a pacalt.) Velőből jutott elég a rántott húsba is, igaz, az első falat levágásakor ez a tölte­lék ki is folyt mind. De nem volt nagy kunszt felitatni a remekül átsütött hússal. Nagyon laktató­nak bizonyult a betyársült is, az ízek összeértek a~ lecsóval és a kolbásszal. Ha nem késsel és villával eszünk, ezután meg­nyalhattuk volna mind a har­minc ujjúnkat. S akkor arról: mindez négy üveg minőségi sörrel (csapolt nem volt, s ez jelezheti, hogy nem tapasztalható itt állandóan nagy forgalom) és egy kólával együtt 7650 forintba került. Nem sok. Csak a köretek drágák. De mond­hatom: Fortuna velünk volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom