Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-01 / 281. szám
13 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 1., PÉNTEK NYUGDÍJASOK NYOK-tanulmány: a nyugdíjrendszer reformjának időszerű kérdései Ádándiak közel egymáshoz közösség Szeretet, derű, egymást támogató összefogás a klubban A Nyugdíjasok Országos Képviseletének (NYOK) szakbizottsága tanulmányt készített a nyugdíjrendszer reformjának időszerű kérdéseiről. Az országgyűlés a múlt héten elfogadott ugyan néhány idősekkel kapcsolatos törvényt, ezek azonban a nyugdíj mellett munkát vállalókat, az előre hozott nyugdíjban részesülőket és a 2008 után nyugalomba vonulókat sújtják drasztikusan. Az intézkedések a költségvetés hiányát csökkentik, a rendszer egészének hiányosságaira nem kínálnak megoldást. A NYOK október végi tanulmánya ma időszerűbb, mint valaha. ■ Folyamatos leszakadás a keresetektől. A nyugdíjalap hiányának csökkentését jelöli meg elsőként a szakmai anyag. Jelentős hiányt okoznak a magánnyugdíj-pénztárakba folyó befizetések, évi 240 milliárd forinttal kevesebb kerül így az alapba. A jelenlegi rendszert egyszerűsíteni kell, hatékonyabbá és átláthatóbbá kell tenni. Javasolja a tanulmány a hiány mérséklésére a járulékok mértékének emelését, a fizetők számának növelését is, hangsúlyozva, legfontosabb a megállapított járulékok maradéktalan befizetésének megkövetelése. Az új törvények ennek megfelelnek. Az öregségi nyugdíj megállapítási szabályait tekintve a biztosítási elv fokozottabb érvényesítését tartja szükségesnek a szakmai anyag. Gátat kell vetni a korai nyugdíjazásnak és meg kell szüntetni a kivételezéseket. A nyugdíj összegét csak a járulékfizetéssel fedezett szolgálati idő és a tényleges jövedelem alapján álló számítás képezheti. A rokkantnyugdíjazás rendszere is változtatásra vár, hovatartozásukat illetően is (munkaügyi vagy egészségügyi minisztérium) összhangot kellene teremteni. A nyugdíjemelések módszerének kérdését említi még a tanulmány. A svájci indexálás idejétmúlt, a nyugdíjak jelentős értékvesztését okozza. JJelyette a munkabérek növekedését követő nyugdíjemelést tartják szükségesnek a képviselet szakértői. A lelkesen végzett önzetlen munka jutalma a sopron-bécsi kétnapos kirándulás. Az ádándi szépkorúak a bécsi Homburg kertjében fényképezkedtek Csendben, csinnadratta, hírverés nélkül teszik a dolgukat. Áldozatos munkájuk eredménye, hogy Soprontól Tiszaligetig megismerték Ádándot. Katona Csongor A korábbi több sikertelen próbálkozás után nem jósoltak tartós együttlétet, fényes jövőt az ádándiak a Közelebb Egymáshoz Nyugdíjasklubnak sem - ismeri be szépítés nélkül az előítéletek, irigység szülte kezdeti gondokat Gégényi Antalné, aki kilenc éve vezeti sikerrel a negyvenöt tagú lelkes közösséget. Nevüket igazolva, valóban közel kerültek egymáshoz. Szép, hosszú lista, ahol vendégszerepeitek. Balatonföldvár, Balatonszabadi, Siójut, Nagy- berény, Kőröshegy, Szólád, Enying, Balatonaliga, Mezőko- márom közönsége tapsolt színpadi produkcióiknak, Tiszali- geten és Sopronban országos, sőt nemzetközi nyugdíjas színházi találkozóra kaptak meghívást. Hévízen önálló esten mutatkoztak be, a helyi lap „Az megvalósítása következik, hosz- szú hetek, hónapok rengeteg munkájával, fáradságával. Ám nemcsak a színpad körül forog a Közelebb Egymáshoz világa. A téli hónapokban ismereteiket gyarapítják. Egyebek között a háziorvos tanácsait hallgatják arról, hogyan kerüljék el a meghűlést, az influenzajárványt. Az izmok, ízületek karbantartását gyógytornász segíti. A művelődési ház felújítását téglajegyek vásárlásával segítették, tavaly karácsony előtt közel kétszáz nyugdíjasnak otthonába vitték az önkormányzat ajándékát. A klub évente egy kirándulással köszöni meg a tagság közösségért hozott áldozatát. A kilenc évvel korábbi borúlátó jóslatok szertefoszlottak, a klub sikeres, tagjai jól érzik magukat a közösségben.- „Az élet szépség - csináld meg! Az élet szomorúság - győzd le! Az élet játék - játszd!” Teréz Anya intelmei szerint sze- retetben, örömben, támaszt nyújtó összefogásban, derűben szeretnénk megöregedni - Gégényi Antalné szerint mindösz- sze ennyi a Közelebb Egymáshoz közösségének titka. ádándiak színt hoztak Hévíz életébe” címmel méltató cikket közölt az eseményről. Minden alkalommal részt vettek és eredményesen szerepeltek a kistérségi kulturális bemutatón, négy alkalommal a megyei gálára is meghívást kaptak. Idén először csak nézőként vettek részt a falunapi ünnepségen, betegségek miatt és a 36 fokos hőségben nem merték vállalni a komoly fizikai erőnlétet igénylő táncot.- Gyanítom, ennek az augusztusi esetnek a következménye, hogy a Somogyi Hírlap Ádándot bemutató Almanach- oldalán szó sem esik rólunk, a klub nevét sem említik. Méltánytalannak tartom, mert sokat vállalunk, teszünk a közösségért. A falu nyugdíjasai több tiszteletet, nagyobb megbecsülést érdemebiének - háborog az elnök asszony. Több évtizedes elhanyagoltság után az elsők között élesztették újjá a falusi színjátszás egykor virágzó hagyományát. Kecskés András elnökhelyettes, a Fekete István szakiskola nyugalmazott igazgatója nyújt ehhez nélkülözhetetlen segítséget. A jelenetek, paródiák többségét maguk írják, a táncok koreográfiáját maguk találják ki, zenét választanak hozzá, a díszletet, jelmezeket maguk készítik. A sikert nem adják ingyen, a szellemi erőfeszítés után az ötletek A fél falu zsűrizte a böllérnapi töltött káposztát sokan még MA is emlegetik Ádándon annak az ízes, illatos töltött káposztának a zamatát, amelyet tavaly decemberben főztek a Közelebb Egymáshoz asszonyai. A helyi böllérnapok hivatalos főzőversenyén ugyan nem vettek részt, de készítményüket a fél falu zsűrizhette: némi füstölt csülök társaságában ötszáz töltelék rotyogott a jókora bográcsokban. HHKíiSESSIIiHIH Elnököt váltottak a kőröshegyi szépkorúak lemondott elnöki megbízatásáról - családi kötelezettségei megnövekedésének indokával - Bánffy Lőrincné, a kőröshegyi egyesület vezetője. A nemrég tartott közgyűlésen Gombainé Szabó Etelkát választották utódául. Erzsébetet, Katalint köszöntő obsitosok a kaposvári Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállomá- nyúak Klubjában szombaton az Erzsébeteket és Katalinokat köszöntötte ékes szavakkal és virággal Pásztor István nyugállományú ezredes, klubelnök, majd a Vadrózsa együttes szórakoztatta a közönséget. A rendezvényen vették fel pártoló tagjaik sorába Szabó Oszkár őrnagyot, római katolikus tábori lelkészt A névnapi megemlékezés vacsorával, bállal zárult. Az utolsó találkozó Kaposfüreden szerdán már békés karácsonyt, boldog új évet kívánt egymásnak a kapós- füredi kistérség tizenöt klubvezetője, utolsó idei találkozójukat tartották. Nóta- és népdalénekesek, valamint vers- és prózamondók vetélkedőjének tervét beszélték meg. A januári összejövetelen a BM- nyugdíjasok egyesülete lesz a házigazda. Mától emelkedik több gyógyszerára Kilencvennégy recept nélkül kapható gyógyszer drágul mától. A listán szereplő fájdalom- és lázcsillapítókért, vitaminokért átlagosan 50-60 forinttal többet kell fizetni. Mikulás-bált rendez a Kaposi Őszi Napfény December 6-án, szerdán, Mikulás napján délután 4 órakor a kaposvári Együd Árpád művelődési házban tartja nyilvános nyugdíjasbálját a Kaposi Őszi Napfény Klub. Mindenkit szeretettel várnak. «*»bös* psp9 International PSP Siklóssy és Partner Vezetői Tanácsadó Kft. TERMELÉSI IGAZGATÓT (fémipar, Somogy megye) keresünk megbízónk, igen komoly, erőteljesen bővülő FÉMIPARI (szerszámgyártó) termelő társaság részére. Székhelye Somogy megye nyugati részében található. Ideális pályázónk a GÉPI FORGÁCSOLÁS területén jó technológiai ismeretekkel, a korszerű termelésirányításban, iniormatikában gyakorlott, kommunikációképes angol- vagy németnyelv-tudású gépészmérnök, aki ambiciózus, jól kommunikál. Önéletrajzát várjuk (póz. sz.: 15859): 1051 Budapest, József nádor tér 8., I. em. 2., telefon: 266-5235 www.psp-siklossy.hu • psp@psp-slklossy.hu Auckland • Barcelona • Belfast • Becs • Bonn • Brüsszel • Crartford • Dublin • Hongkong • Houston • Johannesburg London • Melbourne • New York • Párizs • Port öizabeth • Prága • Sydney ■ Szingapúr • Tokió • Új-delhi ■ Varsó • Zürich Budapesti székhelyű, az ingatlan-hasznosításban komoly múlttal rendelkező cégcsoport keres kaposvári munkahelyre, fiatal, agilis, nagy munkabírású, megbízható munkatársat Vezérigazgatói Asszisztens munkakörbe, aki közvetlenül a vezérigazgató mellett tevékenykedve, ellátja mindazokat a személyi titkári feladatokat, melyek megkönnyítik annak munkáját. Az ideális jelölt lehetőleg felsőfokú (elsősorban közgazdasági) végzettségű, felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel (Word, Excel, Outlook stb.) és számviteli gyakorlattal rendelkezik. A pályázat elbírálása során az angol és német nyelvismeret előnyt jelent. A szakmai önéletrajzot, a végzettséget igazoló iratok másolatát, fényképet és fizetési igényt is tartalmazó pályázatokat 2006. december 15-ig kérjük a kiadóba „Asszisztens" jeligére. Mezőgazdasági főtevékenységet folytató társaság keres főkönyvelőt (gazdasági vezetőt). Fő feladatai: a társaság számviteli, pénzügyi, adózással kapcsolatos és egyéb adminisztratív tevékenységének irányítása, külső kapcsolattartás. Minimum követelmény: felsőfokú iskolai végzettség és mérlegképes könyvelői képesítés. Jelentkezni, a szakmai előéletet részletesen bemutató önéletrajznak, a társasághoz való eljuttatásával lehet. Cím: Dél-Balaton Zrt. 8710 Balatonszentgyörgy, Battyán utca 24. j||S^ "IDE VELE" I u r SUZUKI AKCIÓ A SUZUKI ÖSSZES MODELLJÉRE Most akár 360 000 - 575 000 Ft kedvezmény alacsonyabbra cserélheti ^ Készleten lévő ^ I 7. - vagy egyéb testreszabott hitelek ignís 1.3 glx 4WD, u Ignis 1.3 GC klimás 5 Bővebbet a kanizsai Swilt Sport 1.6 GTI Suzuki Márkakereskedésben AKCIÓS ÁRON ELADÓ! g