Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-07 / 286. szám
12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK HÍREK A fővárosban próbálnak szerencsét Mézgáék teremlabdarúgás Negyedik alkalommal rendezik meg Budapesten a Ferencváros Népligeti csarnokában a Karácsony Kupa gyermek (13 évesek) kispályás teremlabdarúgó-tornát. A nyolc ország 16 csapatát felvonultató rangos mezőnyben ott lesz a kaposvári Mézga Peugeot- Kampf Wolf System FC is, amely az Újpesti TE, az osztrák Austria Wien, valamint a lengyel Bielsko Biala társaságában kezdi meg pénteken a csoportküzdelmeket. A háromnapos torna díszvendége szombaton a Puskás Ferenc temetésére érkező Reál Madrid lesz. (fg) Kispályán bizonyítanak az önkormányzatok szabadidősport Az önkormányzati dolgozók lesznek a főszereplők szombaton Barcson a VII. Mecsek-Drá- va Kupa kispályás teremlabdarúgó-tornán. A 8.30 órakor kezdődő mérkőzéssorozaton kilenc somogyi és baranyai csapat lép majd pályára, (ga) Tóth-parádé a diák országos bajnokságon JUDO A Kaposvári Nehézatlétikai SE reménysége, a 30 kg-os Tóth Krisztián - bár először indult ob-n - volt az egyik főszereplő Budapesten az Újpesti TE csarnokában rendezett diák „C” korcsoportos országos judo-bajnokságon. Kéki Márton tanítványa előbb szombathelyi, majd doma- széki, aztán honvédos, a döntőben pedig budaörsi ellenfelét verte úgy, hogy egyik meccsén sem töltött fél percnél többet a tatamin. Klubtársa, a 45 kg-os Buzsáki Bálint bronzéremmel térhetett haza. (fg) Tóth Krisztián mindjárt az első országos bajnokságán aranyérmes lett Betonvédekezés Bonyhádon kosárlabda mk Káprázatos mezőnymunkát végeztek a somogyiak Kiütéses győzelemmel jutott a legjobb tizenhat közé a férfi kosárlabda Magyar Kupában a Kaposvári KK együttese. Kun Zoltán Bonyhádi KSE- KaposváriKK 69-115 (12-29,12-41,21-24,24-21) Bonyhád, 300 néző. V.: Márton, Gelencsér. BONYHÁDI KSE: Lukács (22/15), Kovács B. (-), Barta (12), Turóczi (8/6), Rutkai (8/3). csere: Geyer (2), Verli (15/3), Juhász (-), Végh (-), Kaltenecker (-), Lepsényi (2). vezetőedző: Mészáros András. kaposvári KK: Csirke (5/3), Phillips (20/3), Szőke (13/3), Hendlein (15/3), Dávid (10). csere: Kiss K. (3/3), Filipovics (19), Vojvoda (17/9), Kasza (13/3). vezetőedző: Dzunics Braniszlav. EDZŐ: Fekete Ádám. KIPONTOZÓDOTT: Dávid (a 33. percben). Két kezdőjátékosát is nélkülözte a tolnaiak ellen szereplő Kaposvári KK csapata. A talpsérüléssel bajlódó, ám átöltöző Orosz László mellett az edzésen orrcsonttörést szenvedett Henry Uhegwura sem számíthatott Dzunics Braniszlav vezetőedző. A kaposváriak csakúgy, mint tavaly, ezúttal is az NB VB Nyugati-csoportjában érdekelt Bonyhád ellen léptek pályára a Magyar Kupa harmaPhillips kerek húsz pontot vállalt a bonyhádi kupamérkőzésen dik fordulójában. Phillips öt ponttal nyitotta a kaposvári kosarak sorát, 1-13-nál pedig már időt kértek a hazaiak. A letámadásos védekezés láthatólag nem ízlett a tolnaiaknak, akik az első két negyedben csak a különbséget próbálták kozmetikázni. A találkozót nagyon komolyan vevő kaposváriak sportszerűen, végig teljes erőbedobással küzdöttek, így a félidő 24-70-es eredményt hozott. A folytatásban sem adta alább a vendégcsapat, amelyben hatalmas mezőnymunkát végeztek a játékosok. A szerzett labdák után Phillips és Szőke talált be, s bár a végére kissé elfáradtak a vendég somogyiak, így is nagyarányú, 46 pont különbségű győzelmet arattak. JÓK: Lukács, Verli, Barta, illetve Filipovics, Vojvoda, Phillips, Hendlein, Szőke, Dávid. MÉSZÁROS ANDRÁS: - A Csiga és a gepárd harcát láthattuk... Amit a kaposváriak műveltek a pályán, az igazi kosárlabda volt! DZUNICS BRANISZLAV: - A jó első félidei produkciónkkal eldöntöttünk minden kérdést.-20-30% ÍEIHNP1) MÁRKABOLT KAPOSVÁR, SOMSSICH P. U. 2. A listavezető lesz a Kométa vendége röplabda A bajnokság legerősebb csapata ellen játszanak a kaposváriak A férfi röplabda Közép-európai Liga tizenharmadik fordulójában a Kométa-Kaposvár pénteken 18 órakor a listavezető OK Autocom- merce Bled együttesét fogadja. A szlovének kiválóan teljesítenek az Interligában, hiszen veretlenül, tizenegy győzelemmel állnak a bajnokság élén. Keretüket több kiváló, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező játékos alkotja. A hatvanszoros szlovén válogatott Jasmin Cuturic megfordult a francia és az olasz bajnokságban is, valamint 2004-ben megnyert Horvátországban egy kiemelt pénzdíjazású strandröplabdatornát. Marcelo Barreto bekerült az olimpiai és világbajnok brazil válogatott bő keretébe. A legtehetségesebb szlovén röplabdá- zónak tartott Tine Umaut is a Bledet erősíti. A fiatal játékos meghatározó tagja volt az idei junior Európa-bajnokságon 4. helyezett csapatnak, valamint - 17 évesen - 2005-ben megnyerte az U18-19-es strandröplabdavilágbajnokságot.- A blediek erősségéről sokat elárul, hogy legutóbb simán, 3-0-ra verték az osztrák sztárgárdát, a Hypo Tirol Innsbruckot, a bajnokságot pedig hibátlanul vezetik - felelte lapunk kérdésére Gelencsér László, a Kométa-Kaposvár szakmai igazgatója. - Ennek ellenére természetesen nem feltartott kézzel lépünk pályára, hiszen egy diadallal nagy lépést tennénk a Final Four felé. Arról nem is beszélve, hogy a játékosaink önbizalmának is jót tenne, ha ők törnék meg a Bled szlovének remek sorozatát. A kezdőcsapat KOMÉTA-KAPOSVÁR: Marko Galesev (szerb), Mózer Zoltán, Németh Szabolcs, Kántor Sándor, Kovács Zoltán, Nagy József; Molnár Dávid (liberó). Három partit nyert a Kalocsa elleni mérkőzésen a három Miovecz SAKK, NB II, ASZTALOS CSOPORT, 3. FORDULÓ: Nagyatád-Tamási 8-4 Végig a hazaiak irányították a játékot. Három gyors döntetlent követően több táblán is látszott az atádi előny. Az eredmény teljesen megérdemelt, sőt még a vendégek örülhettek ennek az eredménynek. A győztesek: Percze János (1. L), Bocska János (6. L), Koppány Tamás (9. t), Szíjártó Attila (10. L), Vass Péter (11. L), Percze Rajmond (12. t.). döntetlen: Gyugyi Péter (2. t.), Ferencz Miklós (4. L), Szíjártó András (5. L), Percze Gábor (7. t.). MÁV Előre-Balatonberény- Balatonszentgyörgy 10-2 A székesfehérvári ifjúsági játékosok most érnek be és nagyon szép eredményeket érnek el már ifjúsági világversenyeken is. Ez meg is látszott a mérkőzésen, a vendégek mindösz- sze négy döntetlent játszottak. DÖNTETLENT ÉRT EL: KÓta István (1. t), Mike János (5. t.), Horváth József (7. t.), Pál Róbert (9. t.). Szenna Pack SC n. Kaposvár- O.K. Travel SE Kalocsa 8-4 A kaposváriaknál Miovecz J. a középjátékban került pozíciós fölénybe, Horváth J. nyugodt manőverekkel győzött. Mar- csingó a királya által támogatott középgyalogjaival nyert, míg Csíki a megnyitásban megbontotta az állás egyensúlyát. Hein- rich egységes játékvezetéssel, Miovecz B. bravúrral győzött. Miovecz Á. gyalogelőnyös helyzet után tudott nyerni. A kaposvári pontszerzők: Miovecz János (3. t.), Horváth János (6. L), Marcsingó József (7. L), Csíki István (8. t.), Heinrich Ferenc (9. t.), Miovecz Bálint (10. L), Miovecz Ádám (12. t.). döntetlent ért EL: Szoták László (1. t.), Erdélyi Sándor (11. t.). további eredmények: Kalocsa-Varga M. SE-Komló 5,5-6,5; Pécs-Dom- bóvár 5-7; Szekszárd-Decs- Pannonpower II. 9-3. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. MÁV Előre 28 pont 2. Szenna Pack II. 24 pont 3. Szekszárd/Decs 22,5 pont 4-5. Nagyatád 22 pont 4-5. Fehérvár SE 22 pont 6-7. Kármin Pécs 19 pont 6-7. Komló 19 pont 8. Kalocsa 13 pont 9. Tamási 12,5 pont 10. Dombóvár 12,5 pont 11. Erőmű Pécs 12 pont 12. B.berény-B.szentgyörgy 9,5 pont Pamuki Dávid csúcsot döntött úszás Két versenyen remekeltek az adorjános reménységek Gyenesei Leila az Ev sportolója sífutás Duplázott az Építők AC Kaposvár versenyzője Hat arany-, három ezüst- és hat egyéni bonzéremmel tértek haza a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE úszói a Kecskeméten rendezett Mikulás Kupáról. Kovács László és Hajdú Sándor tanítványai váltóban is remekeltek, itt két arany és egy ezüst volt a mérleg. Pamuki Dávid versenyen kívül a 400 m uszo- nyosúszó-szám döntött csúcsot. Korosztályában valamennyi versenyszámban ő tartja az országos csúcsot. Junior-felnőttek, 50 m u- szonyosúszás: l.Gréczi Attila; 100 m krall gyorsúszás:...3. Gréczi Attila. Ifi (fiú): 50 m uszonyosúszás: 1. Nagy Márk; 200 m uszonyosúszás:.. 3. Nagy Márk; 4x100 m uszonyos váltó: 1. KKASE (Nagy Márk, Németh Dávid, Kárpáti Zoltán, Gréczi Martin), (leány): 50 m uszonyosúszás:...3. Francsics Vivien; 200 m uszonyosúszás: 1. Lelovics Nikolett, 2. Francsics Vivien; 4x100 m uszonyos váltó: 1. KKASE (Lelovics Nikolett, Francsics Vivien, Bencs Barbara, Szabó Melinda). Serdülő (fiú): 50 m uszonyos- úszás:..^. Németh Dávid; 200 m uszonyosúszás:...3. Németh Dávid. (leány): 50 m uszonyosúszás: 1. Bencs Barbara; 200 m uszonyosúszás:...2. Bencs Barbara. Gyermek (fiú): 50 m uszonyosúszás:...3. Tóth Ákos; 200 m uszonyosúszás:...2. Tóth Ákos. 4x100 m leány váltó:...2. KKASE (Varga Krisztina, Csatlós Gréta, Sólyom Beatrix, Kárpáti Emese). Delfin, 50 m uszonyosúszás: 1. Pamuki Dávid (új országos csúcs); 100 m uszonyosúszás: 1. Pamuki Dávid. A KKASE négy versenyzővel vett részt a dunaújvárosi évzáró viadalon. A legeredményesebb adorjános a 400 m gyorson és 200 m háton is aranyérmet nyerő Gosztonyi Ákos volt. Kurdi Márk két ezüstéremmel tért haza, míg Stier Lilla egy első és egy 4., Vigh Dóra egy 3. és egy 5. helyezést szerzett. ■ Temesvári Iván Év végéhez közeledve hagyományosan megválasztják a sportágak legjobbjait A somogyi sportolók közül is rendre akad, aki bekerül az elitnek számító névsorba. A Magyar Síszövetség a közelmúltban tartott elnökségi ülésén döntött arról, hogy 2006-ban kik érdemelték ki az „Év sportolója” címet sífutásban, lesiklásban és biatlonban. Női sífutásban 2005 után immár másodízben a kaposvári Gyenesei Leilának, az Építők AC versenyzőjének szavazták meg egyhangú döntéssel az „Év sportolója” elismerő címet. Gyenesei Leüa 2006-ban megnyerte a junior és felnőtt magyar bajnokságot, hazai ve- télytársait valamennyi verseGyenesei Leila Torinóban is indult nyen legyőzte. Eredményesen szerepelt több világ- és Európa- kupán, a junior világbajnokságon és egyetlen magyar női versenyzőként kivívta a Torinói Téli Olimpián való indulás jogát. Ő volt az első somogyi sportoló, aki téli olimpián részt vett. Gyenesei Leüa ezzel a sikerével két sportágban, aquatlonban (2003. és 2004. évben), valamint sífutásban (2005. és 2006. évben) negyedik alkalommal lett a felnőtteknél az év sportolója. Az idén Székesfehérváron már öttusa-versenyekre készülő Gyenesei a közelmúltban futóedzésén bokasérülést szenvedett, ezért néhány hétig pihennie kell. ■ K. Z. ■ Pamuki minden versenyszámban országos csúcstartó.