Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-07 / 286. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 3 Marcali körzeti kommunikációs németversenyt szervezett a Mikszáth általános iskola. Tizenegy intézmény harmincegy hetedik és nyolcadik osztályos diákja mérte össze tudását három kategóriában. Első helyezést ért el a sávolyi Szalai Nikoletta, a marcali mikszáthos Mádi Julianna és a szintén marcali nosz- lopys Ősz Dániel, (ve) Memye szakmai délutánt tartottak a mernyei általános iskolában. Az Apáczai kiadó alsós anyanyelvi tankönyvcsaládjának szerzői újszerű módszerekkel ismertették meg az érdeklődőket. Előadás hangzott el többek közt arról, hogy milyen módszerekkel lehet a fogalmazási és kommunikációs képességet fejleszteni az alsó tagozaton, (szá) SzÓlád LOVASSZÁN HELYETT hintóval járta a szóládi utcákat a falu Mikulása. Minden tizennégy év alatti gyermekhez bekopogtatott. Az önkormányzat ajándékait a helyi ifjúsági klub nagyszakállúja és krampuszai vitték házhoz, (fi) Tab KEDD ESTE KIGYÚLTAK a karácsonyi ünnepi fények Tabon is, a városközpontban. Elsőként a Kossuth Lajos utcában, a Nagy Ferenc Galéria előtti parkban levő fákra húzták ki a fényfüzéreket a városi gamesz dolgozói, de kerül a polgármesteri hivatallal szemben levő fákra is. A Kossuth és a Munkás utcák felett pedig hat helyen lesz kihúzott fényfüzér. Az önkormányzat korábban 250 ezer forintot költött a karácsonyi dekorációs világítás beszerzésére. (kJ) Zamárdí elkészült a település Zamárdi szállásajánlatok 2007 kiadványa. A települést évről évre bemutató füzet immár hatodik alkalommal jelent meg, melyből ezúttal tízezer példány készült. A magyar mellett angol, német és lengyel nyelven is olvasható. A tervek szerint a hazai Tourinform-irodák mellett a nagyobb vásárokon találkozhatnak vele az érdeklődők, (kz) Ötszáz halat megjelöltek balaton Egymillió süllőt és ugyanennyi pontyot telepítettek idén ,Ó, mely sok hal terem az nagy Balatonba...” Idén egymillió két- és háromnyaras pontyot, egymillió süllőt és tízezer kétnyaras comtót telepítenek Ötezer forint értékű, horgászjegyre váltható bonuszt fizetnek annak a pecásnak, aki kifogja a szerdán megjelölt ötszáz sülló' valamelyikét és visz- szaküldi az azonosító jelet. Fónai Imre A halak mozgását, növekedését, életben maradási esélyeit tudják megfigyelni a jelölésből a Balatoni Halászati Zrt. szakemberei. A társaság tegnap 42 mázsányi, 2700 darab pontyot, valamint 620 kilónyi, tízezer darab süllőt telepített a Balatonba. Utóbbiból ötszáz példányt jelöltek meg az irmapusztai nevelőtónál.- Idén is egymillió két-, illetve háromnyaras pontyot, s egymillió süllőt telepítettünk ezzel a Balatonba; compóból tízezer kétnyarast - összegzett Kiss György Károly, a Balatoni Halászati Zrt. vezérigazgatója. - Halastavaink hozamának negyven százalékát fordítjuk évről évre erre a célra. Előnevelt csuka is kerül bőven a magyar tengerbe, mégpedig 250 ezer példány. Ezt egyébként nejlonzsákokban átadjuk a horgászegyesületek képviselőinek, hogy saját kezűleg engedjék a Balatonba. Újdonság a háromnyaras, vagyis azonnal fogható ponty telepítése; ezzel jogos horgá§zigényt elégítünk ki. A jó időt is kihasználva gőzerővel folyik még eközben a halászat a Balatonon, s teljes' kapacitással dolgozik a halfeldolgozó is. A vezérigazgatótól tudjuk: a karácsony előtti három hét nagyon fontos időszak számukra; ekkor fogy az üzletekből a hazai haltermék egyhar- mada, az élőhal negyven százaléka. Úgy tervezik: kétszáz-kétszáznegyven tonna pontyot adnak el ezekben a hetekben, a siófoki halboltjuk pedig 8-10 millió forintos forgalmat bonyolít le. Feldolgozott, fagyasztott termékeikből még 50-80 tonna értékesítésével számolnak. A karácsonyig várt kétszázmillió forintos forgalom nagyban befolyásolja a társaság éves ösz- szeredményét is. Kiss György Károly szerint hosszú évek óta először zárhatják pozitív mérleggel az esztendőt. Ezt a gazdálkodás ésszerűsítése, huszonöt százalékos létszámleépítés és az árbevétel három év alatti ötvenszázalékos növelése előzte meg. Haltelepítés a Balatonba (2006 év/ darab) Ponty 1000.000 Süllő 1000.000 Csuka 250.000 Compó 10.000 FORRÁS: BALATONI HALÁSZATI ZRT. Karácsonyi ajándékká lett az éves horgászbérlet karácsonyi ajándékkal kedveskedik a pecásoknak a Balatoni Halászati Zrt. Decemberben ugyanis még az idei árakon adják a 2007-re érvéHa sok a hal a Balatonban, akkor örül a halász és a pecás nyes horgászjegyeket. A 2006-oshoz képest az áfaváltozásból fakadó ötszázalékos áremelést érvényesítenek, viszont ugyanazok lesznek a bérletárak, mint 2005-ben voltak - pontosította Kiss György Károly vezérigazgató a sajtóban elterjedt rémhíreket az áremelésről. Újdonság a balatoni kombinált területi engedély, mellyel a Balatonon kívül a Dunán, a Tiszán és a Körösök 85-90 százalékán is lehet pecázni. Ezt is kedvezménnyel adják még idén, mégpedig 27 ezer forintért; januártól már háromezer fo- rinttal többet kell 1 fizetni érte. JEGYZET KERCZA IMRE Ami nem kerül az asztalra CSAK tudnánk, Hogy mit eszünk! Most kezd kiderülni, most, hogy szüret van, hamisításszüret. Tarolnak az ellenőrök, mert vagy jó az információjuk vagy a szimatuk, de az is lehet, hogy egyszerűen csak szerencséjük van, és nagy tételekben találnak lejárt szavatosságú vagy romlott árut. De még az is lehet, hogy ahova nyúlnak, szinte mindenütt hibára lelnek. Az ember a hírek hallatán már-már azt gondolja: Európa szemétlerakata lett az ország. Már ami az élelmiszereket illeti. KARÁCSONY KÖZELEDTÉVEL nő a vásárlási kedv. Rossz szokásunk, hogy veszünk, viszünk mindent, ami a polcokra, pultokra kerül: giccset, veszélyes játékot, és kapunk rossz csokoládét, romlott vagy lejárt szavatosságú, átcímkézett vagy átcsomagolt élelmiszert. Ez utóbbi lassan már iparággá válik. a szomorú az, hogy nagy tételben nagy cégek csinálják. Mert mindennél előbb- revaló a profit. Egy élelmiszer-higiéniával foglalkozó szakember azt mondta: aki jóízűen akarja elfogyasztani kedvenc felvágottját, jobb, ha soha nem látja, miként és milyen körülmények között készül. Ezekhez az esetekhez képest kismiska, ami ott történik. Az egyik nagyáruház hentespultjánál azt kérdezte a háziasszony a sertéshúsra mutatva: friss? A felelet: ma kaptuk. Hétfő volt, s mint tudjuk, szombaton, vasárnap nincs vágás. Nem kért a húsból. AZ ellenőrök azért látványos akciókkal a raktárakat járják, bírságolnak, ígérik, karácsonyig. Egyetértek velük meg a háziasz- szonnyal is. A hamisításszüretnek csak így lehet elejét venni. Jut pénz a somogyi utak fejlesztésére, Siófok újra a listán koncepció Kiemelt figyelmet kapnak a leszakadt régiók, megvalósulhat a dél-balatoni szennyvízprogram Ütötték a vasat a siófoki MSZP* képviselők Magyarországon először dönthettek a régiók vezetői arról, hogy milyen fejlesztésekre jusson pénz. A kormány csütörtöki ülésén elfogadta a regionális operatív programokat (ROP), így azok a brüsszeli döntéshozók elé terjeszthetők.- Kétéves munka eredménye ez - idézte föl Kolber István, a fejlesztéspolitikai irányítótestület ezen területért felelős tagja, aki még miniszterként indította el a tervezést - A turizmus nagyon markánsan jelenik meg a programokban. A városok és környékük fejlesztésére tolódik a hangsúly. Kiemelt figyelemmel fordulunk az elmaradott térségek felzárkóztatására; Somogy megyében ilyen a barcsi, a nagyatádi, a csurgói és a lengyeltóti is. Kolber István rámutatott: a régiók, megyék számára lehetőséget nem csupán a ROP jelent, mert vannak ágazati programok is, például az iskolák, kórházak fejlesztésére, a környezetvédelemre. Külön program készül a Balatonra.- Azért tűztük ki célul a decentralizációt, hogy lehetőleg helyben dőljenek el a dolgok - tette hozzá. - Sok somogyi programot sikerült nevesíteni; a legelső a dél-balatoni szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése volt. Az M7-es autópálya elkészültével pedig Somogy tőkevonzó képessége is erősödik. A kormányülést követően Lamperth Mónika miniszter azt tartotta fontosnak, hogy a Dél- Dunántúlra vonatkozó regionális operatív programban jóváhagyták mindazokat a változtatásokat, amelyeket a regionális tanács javasolt. Emlékeztetett arra: ő kezdeményezte, hogy a tervben kapjon nagyobb hangsúlyt a balatoni turizmus és a közlekedés fejlesztése. - A KaposvárBalatonlelle közötti 67-es út fejlesztése abban a formában valósul meg, ahogyan Kóka János miniszterrel és Bajnai Gordonnal, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetőjével megbeszéltem. Ebben az ügyben közösen léptek fel a somogyi ország- gyűlési képviselők, így ez közös siker. Meggyőződésem, előnyös Kaposvárnak, hogy a 67-es út fejlesztésével nem kell 2013-ig várni. További jó hír, hogy a parlament egészségügyi bizottságának ülésén az öt fővárosi mellett három vidéki kórházzal, a sopronival, a karcagival és a siófokival bővült a kiemelt fontosságú kórházak száma. ■ Czene A. KÉT HETE ÜTJÜK A VASAT, hogy valamilyen megoldást találjunk - mondta Kelemen Péter, az MSZP siófoki ön- kormányzati képviselője. - Képviselő-társam, Házas József készített egy anyagot, amiben szakmailag indokolta, miért van szüksége arra a régiónak, hogy a siófoki is kiemelt kórház legyen. SUCHMAN TAMÁS ÍS Segített, magam pedig szinte naponta tárgyaltam Lamperth Mónika miniszterrel és Kökény Mihállyal, a parlament egészségügyi bizottságának a vezetőjével, így születhetett most a siófoki kórházra nézve kedvező, a kormány által is támogatott előterjesztés. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy csak a súlyponti kórházak fejlődése biztosított hosszú távon. Amit furcsállottam: a fideszes bizottsági tagok egyike sem szavazta meg, s emiatt bár a kormány- oldalon egyetértés volt, így is borotvaélen táncolt a kedvező döntés. F. i. ■ „Előnyös Kaposvárnak, hogy a 67-es út fejlesztésével nem kell 2013-ig várni.” LAMPERTH MÓNIKA