Somogyi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-02 / 256. szám

A cigarettafüggőség veszélyei dohányzás Néhány éven belül tízmillió áldozatot szedhet a nikotin a világon Sem a nikotinpótlók, sem a gyógyszerek, sem a bio­fizikai módszerek nem váltják be igazán a hoz­zájuk fűzött reményeket. Dreissiger Ágnes Gábornak másodszor sem sike­rült önállóan leszoknia, így ezt a módszert abbahagyta. Ezután háromszor próbált - sikertele­nül - nikotintapasszal felhagyni káros szenvedélyével. Közben A porrá tört gyógyszer végzetes lehet Egy brit szakértői csoport arra fi­gyelmeztet, hogy súlyos mellék­hatásokkal járhat, ha a tablettá­kat a könnyebb lenyelés érdeké­ben porrá törve veszik be a bete­gek. Dávid Wright, a csoport ve­zetője elmondta: a tablettákat különleges bevonattal látják el, amely a hatóanyagok kibocsátá­sát szabályozza. Az ilyen készít­ményeket porrá zúzás helyett ajánlatos inkább tapasz, folya­dék vagy belélegezhető formá­ban a szervezetbe juttatni. Becslések szerint az idős em­berek mintegy 60 százalékának nehézséget okoz a gyógyszer le­■ Tabletták helyett felírhat az orvos folyadékot, tapaszt, belélegezhető szert. nyelése. Korábbi kutatásokból az is kiderült, hogy az öregek otthonában és a kórházakban a nővérek 80 százaléka porrá töri a tablettát az idős betegek szá­mára. Szintén becsült adat, hogy évente 25 millió felírt gyógyszer­rel kapcsolatban jelentkeznek káros mellékhatások, sok eset­ben az említett ok miatt. Az össze nem törendő ható­anyagok közé tartozik például a morfin vagy az emlőrák ellen adott tamoxifen. Utóbbi por állapotban könnyen belélegez­hető, s így elsősorban a terhes nőkre jelent veszélyt. A morfin összetört állapotban végzetesen gyorsan szívódhat fel. Az angina és magas vérnyomás ellen adott nifedipin összetörve szédüléssel, fejfájással, valamint agyvérzés vagy szívroham fokozott kocká­zatával járhat. A különleges bevonatok azt jelzik, hogy a gyógyszer hosszú időtartam alatt oldódik fel. így a betegnek napi többszöri alkalom helyett csak egyszer kell beven­nie a tablettát. Amennyiben szét­törik a pirulát, a hatóanyagok sokkal gyorsabban szívódnak fel, s másképp hatnak. Bár a kutatók szerint a végze­tes balesetek száma nem túl ma­gas, a vényt felíró orvosnak még­is minden esetben ellenőriznie kell, be tudja-e venni a beteg egy­ben a tablettát. Ha nem, akkor a hatóanyagot más formában kell a szervezetébe juttatni. ■ D. Á. egyszer mágneses rezonancia­teszten is átesett. A kezelés során egy berendezés értelmezi a test belső elektromágneses rezgéseit. A műszer a szervezet­nek közvetíti a nikotin biohullá­mait, majd az ezekre adott vá­laszt értelmezve generál egy olyan hullámcsoportot, amely­nek hatására a nikotinéhség nyolcvan százalékkal csökken. A dohányzás éppen emiatt a vágy miatt veszélyes. A nikotin néhány másodperc alatt éri el az agy „jutalmazó” központját, ahol dopamintermelődést vált ki, amely örömérzést okoz. Ez erős dohányzási késztetéshez és fizi­kai függőséghez vezet. Akik abba­hagyják a dohány­zást, gyakran ta­pasztalnak megvo­nási tüneteket: depressziót, ál­matlanságot, ingerlékenységet. De leszokni sosem késő. Már húsz perccel az utolsó cigaretta után javul a vérnyomás. Fél nap elteltével helyreáll a vér szén- monoxid-szintje, 48 órával ké­sőbb a nikotin kiürül a szerve­zetből. Egy év elteltével a koszo­rúér-megbetegedés kockázata a felére csökken. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai sze­rint a segítség nél­kül leszokni vágyók alig 5 száza­léka marad nem dohányzó 1 év eltelte után. Nem szabad akara­tukból folytatják, hanem mert nikotinfüggőségben szenved­nek. A nikotinfüggőség pedig krónikus állapot. A világon 1,3 millárd ember cigarettázik. Évente ötmillióan halnak meg dohányzással össze­függő betegségben. A WHO sze­rint 2020-ra a cigaretta miatt évente 10 millióan halnak majd meg. Ma hat másodpercenként meghal valaki a dohányzás miatt, és ugyanilyen ütemben szívja el valaki első cigarettáját. Magyarországon a 15 éven fe­lüliek 34, a férfiak 40, a nők 17 százaléka dohányzik. Itthon évente 28 ezer ember hal meg dohányzás következtében. ■ A nikotin két nap alatt kiürül a szervezetből. uioncTÍe Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG & DIVAT SZERDA AUTÓ & MOTOR ►CSÜTÖRTÖK EOÉtttlö PÉNTEK ______ÍNYENCSÉGEK SZO MBAT CSAIÁD&NEVELÉS Legyen derűs, még ha borúlátó is! A VÉDEKEZŐ pesszimizmus valószínűleg tartósabban le­het az öröm forrása, mint az örök optimizmus. Aki folya­matosan erőlteti a jókedvet, könnyebben összeomlik, ha valami rossz történik vele. A kiskegyed e heti számá­ban bővebben olvashat ar­ról, hogy melyik a jobb: az erőltetett optimizmus vagy a védekező pesszimizmus. Elhízott gyerekeknek magas a vérnyomása AZ ELHÍZOTT gyerekeknél már korán jelentkezhet ma­gas vérnyomás - közölték a szakemberek a nemrég vé­get ért Hipertónia hét méré­seit összegezve. A korai vér­nyomászavar komolyabb betegségek forrása lehet. Pollenjelentés: vége a szezonnak FELLÉLEOEZHETNEK az aller­giás betegek. Vége a pollen­szezonnak - jelentette az ÁNTSZ Aerobiológiai Háló­zata. Az üröm, a libatop- félék, a pázsitfüvek és a csalánfélék pollenszemeiből is már csak itt-ott száll néhány a levegőben. A gyakori mobilhasználat terméketlenséget okoz? KAPCSOLAT lehet a gyakori, napi négy órát meghaladó mobiltelefon-használat és a férfiak termékenysége kö­zött - állítják a clevelandi klinika kutatói. Az eredmé­nyek egyelőre nem bizonyí­tó erejűek, ezért további vizsgálatokra van szükség. Még idén szétválhat a mentés és a szállítás VÁRHATÓAN még idén meg­történik a mentés és a be­tegszállítás szétválasztása - jelentette be az Egészség- ügyi Minisztérium. Jövőre új fölállásban, új feladatsor­ral kell a magán mentősök­nek és az Országos Men­tőszolgálatnak működnie. @ további érdekességek: www.reggel.hu f*t FTMmTHHH JLbJI JUJi Jmm JLwMtoMtJrMJr SZÉPSÉG, AUTÓ, EGÉSZSÉG, család

Next

/
Oldalképek
Tartalom