Somogyi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-27 / 277. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. NOVEMBER 27., HÉTFŐ KRIMI&BU LV ÁR&MŰSOR 13 Két kisrepiilőgép kényszerű földet érése a hét végén Orrcsonttörést szenvedett egy Apollo Fox típusú ultrakönnyű kisrepiilőgép pilótája, amikor kényszerleszállást hajtott végre vasárnap. A gép Úrhida és Sár- szentmihály között, mintegy 2 kilométerre Sárszentmihálytól szállt le a szántófóldön, majd fel­borult. A balatonkenesei pilótát - aki egyedül volt a gépen - a Fejér Megyei Szent György Kór­házba szállították, a gép komo­lyan megrongálódott. A baleset körülményeit a székesfehérvári ■ Mindkét pilóta ko­molyabb sérülések nélkül úszta meg a kényszerleszállást. rendőrkapitányság közlekedés- rendészeti osztálya a légügyi ha­tóság bevonásával még vizsgálja. Szombaton valószínűleg mű­szaki hiba miatt Jakabszállás kö­zelében egy szőlőskertben lan­dolt egy ZLIN 142-es sportrepü­lőgép. A 72 éves pilóta elmondá­sa szerint még csak pár perce volt a levegőben, amikor a motor többször kihagyott. A férfi úgy döntött, hogy visszafordul, ám a repülőteret már nem érte el, nem messze a kifutópályától hajtotta végre a kényszerleszállást. A gép orra kissé megrogyott, szárnyai több helyen megrepedeztek, de sem a pilóta, sem az utasa nem sérült meg. ■ Maros L. Szabó Győző Amerikája hobbi Kocsijában esze ágában sincs másnak átadni a volánt *Nehezen, de elmúlt a szombat esti táncláza Szabó Győzőnek, aki pár­jával elsőként esett ki a vetélkedőből. A színészt vigaszdíjként megtalálta Amerika. Csontos Tibor- Azt nyilatkozta, hogy a tör­téntek ellenére sem bánta meg az indulást a Szombat es­ti lázban.- Ha most kérnének fel, ugyan­úgy igent mondanék a megkere­sésre. A tíz kemény próbának kö­szönhetően szemmel láthatóan javult a testtartásom. Táncpart­neremben, Papp Verában pedig igazi barátra leltem.- Közismert a motorok iránti rajongása. Mi lesz önnel télen a motorszerelme nélkül?- A tél közeledtével kénytelen vagyok garázsba tenni a motoro­mat, a hideg idő engem is lepa­rancsol a nyeregből. Régóta kere­sek olyan autót, amely a moto­rozáshoz hasonló élményt nyújt.- Igaz, hogy raliversenyzői vizsgával is rendelkezik?- A versenyeken sokféle autót kipróbálhattam már. Még a Hun- garoringen is tettem egy kört. A rajtkőnél egy csodagép várt. Szabó Győző imád motorozni, autózni, még a Hungaroringen is vezetett- Csak nem ezzel a csodagép­pel mehetett haza?- A Szombat esti láz után tud­tam meg, hogy milyen is az iga­zi tánc. Hívtak, hogy teszteljek egy ugyanolyan kocsit, mint amilyennel a Hungaringen szá­guldozhattam. A helyszínen de­rült ki, hogy szó sincs tesztelés­ről, a kezembe nyomtak egy for­galmit és egy slusszkulcsot.- Szerepelt a Valami Ameriká­ban. Lehet, hogy azt mondta minderre: ez valami Amerika?- Még sohasem jártam az Egyesült Államokban, Amerika eljött hozzám. Mindig szívesen hallgatom a Valami Amerika című film zenéjét, de őszintén szólva egy amerikai kocsiban és amerikai cuccokban mindez még ütősebb. Szabó Győző SZÜLETETT: 1970. július 7. iskola: Képző- és Iparművésze- ti Főiskola (1998) pályafutás: színészként a Hold Színházban kezdett, 1995-ben a Katona József Színházhoz ke­rült. Igazi sikert a Valami Ame­rika hozott számára, legutóbb az Egy bolond százat csinál és a Noé bárkája című filmben szerepelt. Gyakori résztvevője Bozsik Yvette táncszínházi pro­dukcióinak. WKfflíMSWKi Kerékpározó családot gázolt el egy autós elgázolt egy kerékpározó családot egy autós a Hajdú- Bihar megyei Nádudvaron, a leghátul haladó családfő a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az áldozat szin­tén bicikliző feleségét és kiskorú gyermeküket sú­lyos sérülésekkel szállítot­ták a debreceni Kenézy Gyula kórház traumatoló­giai osztályára. Lezuhanó faág ütötte agyon a favágót egy favágó meghalt a Zala megyei Rezi község közelé­ben szombat délután. A fér­fi két társával dolgozott az erdőben, amikor az egyik fa kidöntésekor a lezuhanó ágak agyonütötték. Kötéllel a nyakában ugrott le a ház tetejéről öngyilkossággal fenyegető­zött, majd le is ugrott háza tetejéről nyakára hurkolt kö­téllel egy féri vasárnap Bu­dapesten, azonban csak könnyebb sérüléseket szen­vedett. A kötél ugyanis el­szakadt az öngyilkosjelölt súlyától, a tűzoltók pedig el­kapták, mielőtt a földre zuhant volna. @ további hírek: www.reggel.hu * ....^gr........iijm j., ar—■— | iKiir i H 5.30 WSTeleshop 6.00 Magellán © 5.50 Nap kelte 5.50 Nap kelte 6.00TVShop 6.00 Reggel 6.35 A Balti-tenger iQ 6.00 Reggeli Ébresztőshow 6.25 Tények reggel 9.00 Napló’56 © 9.00 Mindentudás Egyeteme 7.00 A liliomlány (ismétlés) © 8.00 Agora 7.30 Történelmi hősök (7.) J Hírek félóránként 6.55 Mokka 9.05 Pláza © 9.55 Nekem ne lenne 8.00 Baywatch © 8.30 Heti hírmondó 8.05 A 20. század y | 8.35 Reflektor 9.00 Stahl konyhája (olasz sor. -230/213-214.) hazám? 9.00 Halálbiztos diagnózis © 9.25 Magyar elsők nagy pillanatai © j 10.00 Receptklub (ismétlés) 9.10 Szóda Telefonos játék 10.00 Napi mozaik 10.10 Rondó (Ismétlés) 9.40 A tudományfelfedezése 9.00 Mókusmese 10.15 Top Shop 10.10 Teleshop 10.55 Parlamenti napló 11.05 Kárpát expressz 10.00 Gyilkos sorok © 10.15 Charly, majom... © 9.25 Autóálmok és legendák q 11.25 Receptklub 11.30 Hajrá, skacok! 11.45 A sokszínű vallás 11.30 Átjáró 11.05 Vadmacska © 11.00 Négyzetméter (ismétlés) 10.25 Talp alá való városok 11.35 06-91-334-334 12.05 Észbontó 12.00 Híradó délben 12.00 Híradó délben (venezuelai sorozat) 11.30 Kívánságkosár 11.20 Szombat esti konyhaláz .......|............................................................................................................................................................................................|............................................ .......................................................................................... . 13.15 Mozimatiné 13.05 Nicsak, ki mindenki 12.30 A szólás szabadsága 12.30 A szólás szabadsága 12.10 A liliomlány © 14.00 Halld, Izrael! 12.30 Sikkes páros (7-8.) Ahol a bűn lakozik © beszél! Válogatás 13.00 Közvetítés | (amerikai-mexikói sorozat) 14.25 A civilizáció, ahogyan 13.30 Rendhagyó természet © (amerikai film, 2002) (amerikai vígjáték, 1997) 13.05 Napló ’56 © a parlament üléséről í 13.10 Kojak© Kenneth Clark látja 14.25 Kutyaábécé H Fsz.: Diane Ladd Fsz.: Richard Mulligan, 13.10 Roma magazin 16.30 Nap-nyugta (amerikai krimisorozat) 15.25 A világörökség 15.00 Telefortuna M 15.05 Disney-rajzfllm 14.55 Jó barátok 13.35 Domovina 19.00 Esti mese 14.15 Halálbiztos diagnózis © újabb kincsei 16.05 Történelmi hősök © kJ 15.35 Csacska angyal 15.55 Lisa csak egy van© 14.15 Szívek szállodája 19.10 Membrán (amerikai krimisorozat) 15.40 Charly, majom 16.40 A tengeri vidra 'fH 16.30 Aszembesítőshow© 16.25 Az elveszett ereklyék...© 15.00 BBC exkluzív 19.30 Híradó este 15.15 Gyilkos sorok © a családban (107.) © visszatér© Q 17.30 A kibeszélőshow © 17.25 Everwood 16.05 Szívtipró gimi © Sporthírek. Időjárás (amerikai krimisorozat) 16.30 Heuréka! 17.45 A korai Föld halála 18.30 Híradó Esti kiadás 18-30 fények Hírműsor 17.00 Híradók 2Ö.ÍÓ Kultúrház 16.20 Maigret © 17.00 Világunk 18.45 Cook kapitány utolsó 19.00 Te vagy az életem 19.00 Megatánc + 17.20 Bűvölet © 20.40 Filmidő (angol krimisorozat) 17.50 A házigazda ajánlja utazása (argentinsorozat) 19.05 Aktív© (olaszsorozat)51' Scampolo© 17.25 Vészhelyzet© 18.00 Híradó.Sport (angolismerettel).film) M Fsz : Natalia Oreiro, Carios 19.35 Jóban Rosszban 18.10 Jog-alap (magyar dokumentumfilm) (amerikai sorozat) 18.30 Váltó 19.45 Háborúk és módszerek W Belloso. Facundo Arana, (magyar sorozat) 18.20 Szomszédok 21.40 Kultúrház 18.30 A Simpson család © 18.40 Mese (dokumentumsor., 2.) Claudia Fontán, Marcelo 20.15 Áll az alku Vetélkedő (magyar sorozat) 22.10 Nagy könyvek (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Derrick © Lángol a világ - a Nyugaton Cm Mazzarello, Carta Peterson 21.15 NCIS - Tengerészeti 19.00 Híradó este Volpone © 19.00 Benny Hill (német krimisorozat) 20.50 Haditengerészet W 20.00 Fókusz © helyszínelők © Sporthírek. Időjárás (fr.-portugál vígj., 2003) (angol vígjátéksorozat) 20.00 Sportaréna (dokumentumsor., 5.) közszolgálati magazin (amerikai krimisorozat) 19.45 Tv-taxi Ben Jonson színdarabjából 19.35 Vidióták © 21.00 Híradósok © Nagy csatahajók 20.35 Barátok közt © Erőszakos behatolás 20.05 A tv ügyvédje Fsz : Gérard Depardieu, 20.05 Szex és New York light © (kanadai sorozat-30/19.) 21.25 Haditengerészet (magyar sorozat) Fsz.: Mark Hármon A megoldások show-ja Dániel Prévost. Gérard Jugnot (amerikai sorozat) 21.30 Híróra (dokumentumsor., 6.) 21.15 Győzike © 22.20 StarTrek-Nemezis© 21.05 Kék fény © 23.45 Záróra 21.15 A helyszínelők © 22.30 Sevilla peremén 22.00 Katasztrófák évszázada ^j| (realitykomédia) (amerikai sci-fi) 116' 22.00 Hétfő este 0.30 Bartók 125 (amerikai krimisorozat) (spanyol dokumentumfilm) (kanadai sor., 5.) M 22.10 Menekülés Absolomból © 0.50 Tények este 22.30 Bestseller 0.35 Wagner j 22.10 Topmodell © 0.10 Képzelt forradalom, avagy Lángok poklában ti (am. akciófilm, 1994) 109' 1.20 Csillagkapu ® 23.00 Kultúrház (angol-magyar sor. -10/4.) (magyar valóságshow) Osztrák Magyar Románia 22.55 Életben maradni © ^ 0.25 Reflektor © (amerikai sci-fi sorozat) 23.25 Hírek. Időjárás 1.30 TS - Motorsport 23.10 Sírhant Művek © (dokumentumfilm) (am. ismerettel), sor., 3.) 0.40 Bundesliga 2.15 Sebek© 0.10 Brassói pályaudvar © 2.00 Kékfény (ismétlés) © | (amerikai sorozat) 1.30 Duna Sportaréna Veszélyes utakon 1.40 Rali-vb - Összefoglaló (német-szerb-horvát krimi) (magyar dok.-film) 39' 2.55 Membrán (ismétlés) 0.20 Szexbeszéd © (magyar sportműsor, 2006) 23.50 Törvényszéki akták O Ü cn ti O MAGYAR ATV ÍÍÁJLÖMT 1330 Háttér; Közvetlen ajánlat 1430 Napról napra. 15.00 Péntek 8.16.00 Célpont 1630 Európai híradó. 17.00 Híradó. Sport. 1730 Csintalan. 1830 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport 1930 Esti gyors. 20.00 Pénztár. 2030 Lapzárta. 21.00 Híradó21.2130 Pálya. 22.00 Hírvilág 2230 B8C-riíradó. 23.00 Lapzárta. 11.05 Közvetlen ajánlat 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 1630 Tempó. 17.00 Laci bácsi konyhája. 1730 Generációk. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. 1935 Egyenes beszéd. 20.00 Újságíióklub. 21.00 Frideríkusz most. 22.05 Haszon. 23.00 Híradó. 23.15 Többet ésszel! 14.00 Maksavízió. 1430 Irányjelzö. 15.00 Csillagszem. 1530 Nyitott Egyetem. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Szemeszter. 1730 Csacs­ka angyal. 1830AMustangbemutatja:Rap- SzínHáz. 1830 Gyagyás család (am. vígj.). 2030 Jog-alap. 2030 Hírháló. 21.00 Botrá­nyos szerelem 23.00 Mindörökké Júlia! 830Télisport-magazin 9.00 Alpesi síVk, laké Louise 10.00 Síugró Vk, Kuusamo 1130 Sífu­tó Vk 13.30 Síugró Vk 15.00 Golyósport - Bowis 1730 Labdarúgás 1830 Csupa sport 19.00 Golyósport 20.00 Szabadstílusú mo- tokrossz21.00 Küzdősport23O0 Labdarúgás 24.00 Golyósport 1.00 Téksport-magazin 830 NSA Junior Klub. 10.00 MotorShowl. 11.00 Férfi kézilabda MKB Veszprém-Pick Szeged. 1330 Amerikai futball. 17.15 Olasz labdarúgás. 18.15 Holland labdarúgás. 19.15 Mai helyzet. 1930 Angol labdarúgás. 2030 Francia labdarúgás. 2130 Portugál lab­darúgás. 22.15 Spanyol labdarúgás. HBO 630 Avalon 835 A tizedik nyár 10.10 Mi lett a kislányaimmal 11.45 Élettelen élet 1335 A Macskanő 15.10 Porszívók 16.45 Drámai pil­lanatok 1830 Felvétel indul! 19.00 Warm Springs 2 L00 Beépített szépség 2. - Csábí­tunk és védünk 22.55 Focinászút 035 A ku­tyákat lelövik, ugye? 230 Vérfarkas ¥ J&M. X 12.00 Óriásköltöztetók. 13.00 Jéghegyek cowboyai. 14.00 A természet hozzávalói. 15.00 Brainiac. 16.00 Egyszeregy ilyet..! 17.00 Amerikai hot rodok. 18.00 Amcsi mo­torok. 19.00 Állftólag... 20.00 Atíz legjobb... 21.00 Az utolsó 24 óra. 22.00 Valódi tett­helyek. 23.00 Ötödik sebesség. Ü 'H ti KAPÓS TIT 8.00 Képújság 9.00 Korzó - délelőtti magazin a Kapós Televízióban, ism. 10.00 Képújság 17.00 Szemeszter- főiskolások, egyetemisták magazinja 1730 Paks-Kaposvári Rákóczi NB l-es labdarúgó mérk. 18.59 Útravaká 19.00 Ka- pospont - a Kapós Tv hírműsora 1930 Kapós Sport 1930 Pótkerék ism. 19.59 Útravaká 20.00 Kaposport, ism. 2030 Kapós Sport ism. 2030 Hírháló 21.00 Botrányos szerelem - am. vígjáték 23.00 Kapós Krónika, éjszakai magazin: Útravaká, Kapospont Kapós Sport BOGLÁR TV Napközben folyamatosan képújság hírekkel, 'időjárás-jelentéssel 19.00 Híradó 19.15 Mó­zes sírjánál 1930 Mi somogyiak... - megye magazin 20.00 Híradó 2020 BBSC-Mec- seknádasd NB ll-esffi. kézit mérk. felv. 2130 Ismétlések 2330 Képújság sio'tv' ...............UM 16 30 Hírek, időjárás, információk, dokumen­tum- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok 21.00 Esti film MARCALI T¥ Óránként közszolgálati hírek, programaján­lók,felhívások, idöjárásjelentés 16.00-19.00 óránként Hírpercek 19.05 Marcali VSzSE-Ta­mási NB l/B-s női kézit mérk. 2030 Hírháló 21.00 Botrányos szerelem - am. vígj. 23.00 Kalózjárat, németakcióf. CSURGÓ TV 17.00 Szemeszter 18.00 Pannon Krónika 19.00 Csurgói Híradó1.1930jgytörtént.T 2030 Hír­háló 21.00 Botrányos szerelem am. f. HELIKON RÁDIÓ 7.00-9.00 A Helikon rádió reggeli műsora 9.03 Napraforgó 11.03 A Helikon rádió SMS kívánságműsora 13.00 Helikon Krónika 13.08-18.00 Délutáni Randevú 1830 A nap vendége 19.00 Helikon Krónika 19.08 Inte­raktív kívánságműsor BAJLATON RÁDIÓ' Hírek, információk, időjárás, érdekességek. Minden nap 18 ólától a Balaton rádió SMS- kívánságműsora RÉGIÓ RÁDIÓ 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántú- lon - Hírek, információk, érdekességek 14.00­18.00 Dél-után... - Információs műsor, hírek­kel időjárás-jelentéssel, közérdekű informáci­ókkal 1730 Dél-Dunántúli Krónika 18.00 Esti Krónika, Háttér 19.00 Új Estidőben! A Régió rá­dió szórakoztató műsora telefonos játékokkal 2230 Kossuth Rádió - Éjjel. Nemzetiségi mű­sorok: horvát nyelvű: 9.00-1030,20.00-2030, német nyelvű: 1030-12.00, 19.30-20.00, szerb nyelvű: 13.00-14.00,20352130 petofi rádió mm 4.00 Óránként Hírek 4.09 Folk-óra 5.03 Haj­nali dalbmok 6.03 Kívánságreggel845Sport­reggel 9.17 Petöfi-délelőtt 11.10 Életmódma­gazin 12.04JÓ ebédhezszól a nóta 13.00 Idő­járás. sport, közlekedés és vízállásjelentés 13.17 Slágermúzeum 14.04 Kívánságműsor 15.03 Sporthírek 16.04 Csúcsforgalom 1830 Könyv-jelző 19.03 Sportpercek 1930 Új gene­ráció 20.03 Rockhíradó 21.04 Csönd 22.03 56 perc a forradalomtól a szabadságharcig 23.15 Dzsesszmagazin 0.10 Éjszaka KOSSUTH RÁDIÓ IMj Óránként hírek 539 Falurádió 633 Az én ha­zám 9.04 Napközben 1133 Heródes napjai - Sütő András naplójegyzetei 12.00 Krónika 12.50Törvénykönyv 1330 Evangélikus félóra 14.10 Zene-szóval 1615 Magyarországról jö­vök 17.05 Pénz, piac, profit 19.00 Határok nél­kül 1930Sportvilág 1950Mese 20.04Arany- emberek2035 Aczél Géza önéletrajzi poémá­ja 6.21.05 A Szabó család 2135 Ertsünkszót! 2230 Emlékek szárnyain 23.00 Kenó 23.04 Hangzersenymúzeum 0.10 Éjszaka

Next

/
Oldalképek
Tartalom