Somogyi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-24 / 275. szám

13 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. NOVEMBER 24., PÉNTEK MEZŐGAZDASÁG Tartalékaikat élik fel a gazdaságok tej Évente csaknem 250 millió liternyit exportálnak a hazai vállalkozások Utolsó tartalékait éli fel sok hazai szarvasmarha­tartó gazdaság; ezért nem mindegy, hogy milyen eredménnyel zárulnak a jelenleg is zajló tejfelvá­sárlási szerződések. Harsányi Miklós Az érvényben lévő, literenkénti 62-65 forintról előre láthatóan 68 forintra emelkedik a felvá­sárlási ár. A hazánkban meg­termelt évi mintegy 1,5 milliárd liter tejből egyre többet, közel 250 millió liter nyerstejet ex­portálnak. A szarvasmarha­tenyésztők bányai küldöttgyű­lésén csütörtökön elhangzott: a termelők számára hovatovább a kivitel jelenti az egyetlen alter­natívát a feldolgozók nyomásá­val szemben. Wagenhofjer Zsombor, az állat- tenyésztők szövetségének ügy­vezető igazgatója kérdésünkre elmondta: 2005 augusztusa és 2006 augusztusa között közel négy százalékkal csökkent a ha­zai szarvasmarha-állomány, ám prognózisuk szerint jövőre meg­áll a negatív folyamat. Zajlik az árcsata. A termelők kiszámítható gazdasági körülményeket és növekvő felvásárlási árakat sürgetnek A termelői csoport nem téesz Összefogás Egy helyen tárolták, s el is adták a búzát Jövő csütörtökig pályázhatnak tá­mogatásra a termelői csoportok. Közel kétmilliárd forintnyi uniós forrás áll rendelkezésükre. Nem használták ki a hazai gazdák a termelői csoportok lét­rehozására és működtetésére el­különített 28,4 millió eurós tá­mogatási lehetőséget. Ezért újra megnyitották a „pénzcsapot”; hétmillió euró vár szétosztásra. Egyre több termelő ismeri fel, hogy összefogással nagyobb a támogatásra a zöldség-gyü- mölcs és a dohányágazaton kívül minden növényi és álla­ti terméket (gabonát, rizst, cu­korrépát, szőlőt, bort, fűszert, mézet) előállító, államilag el­ismert termelői csoport pá­lyázhat a vidékfejlesztési hi­gazdálkodási biztonság, javul­nak a piaci esélyek. Igaz, él még azért a rossz emlékű téeszesítés „rémképe”... A Siófok-térségi Gazdakör tagjai azonban már sa­ját bőrükön tapasztalhatták az együttműködés sikerességét. A legutóbbi aratás után valameny- nyi gazda Ádándra szállította a learatott PÍ-búzáját. A gyűjtés, tárolás, tisztítás is így egy he­lyütt történhetett. S így érték el azt is, hogy egy ceglédi malom vatalnál. Tavaly a legnagyobb mértékű támogatást, 21,8 millió forintot elnyerő társu­lás 20 ezer tonna tárolókapa­citású raktárát épített. Össze­fogtak ennek érdekében Vas és Zala megyei gazdák a ka­posvári termelői csoporttal. vevő volt az egész termésre. A termelők további összefogá­sát segítendő ián Zoltán, a gaz­dakör egyik tagja máris újabb egyesülési formát javasolt a kí­sérletező kedvűeknek. Ez pedig a klaszter-rendszer, ahol négy­ezer hektáron mindenféle bio­technológiát alkalmaznának a növény- és állattenyésztésben. Minden megyében ki szeretné ezt próbálni az agrártárca, So­mogybán Siófok térsége járhat­na az élen. Ján Zoltán arról is be­szélt: orosz partnerek olyan kö­zepes méretű gazdaságokat ke­resnek, ahol átállnának a PÍ- vízzel nevelt sertés tenyésztésé­re. Termelői csoport létrehozása ez esetben is kívánatos lenne.- A jó technológia, a jó minő­ségű termény és az összefogás sokkal nagyobb biztonságot és biztosabb piacot jelenthet - véle­kedett Ján Zoltán. ■ Fónai Imre Vas, Zala, Somogy gazdái közösen tervezik a jövőt HÍREK Csökkent a sertés felvásárlási átlagára somogybán a vágóserté­sek felvásárlási átlagára az év első kilenc hónapjában megközelítette a 295 forin­tot. Ez mintegy 18 forinttal volt több, mint amennyit az elmúlt év azonos idő­szakában regisztráltak - közölte a megyei földmű­velésügyi hivatal. Októberban - minőségtől függően - a vételár kilón­ként 275-315 forint volt, novemberben az áremelke­dést csökkenés váltotta fel. Jelenleg 255-295 forint az értékesítési ár. (hm) Megyénkben 87 ezer hektáron vetettek TÖBB MINT 87 EZER HEKTÁ­RON került magágyba az őszi vetésű növények vető­magja megyénkben. A szá­raz időjárás kedvezett a betakarításnak, ugyanak­kor negatívan befolyásolta a minőségi talaj-előkészí­tést és az elvetett növé­nyek fejlődését. A megyé­ben novemberben közel húsz milliméternyi eső hullott; erre igencsak szükség volt, mivel nem elég az átlagosnál enyhébb és hosszú ősz. A csapadék elősegíti a növényállo­mány megerősödését s ez­által javul a fagytűrő ké­pessége. (hm) Kvótára pályázhatnak a somogyi állattartók AZ ORSZÁGOS TEJKVÓTA-TAR­TALÉK terhére 70 millió ki­logramm közvetlen értéke­sítési kvóta kiosztására és igénybevételére hirdettek pályázatot. A kvótaigénylé­seket postán vagy szemé­lyesen, legkésőbb 2007. ja­nuár 15-ig lehet benyújta­ni az Állattenyésztési Tel­jesítményvizsgáló Kft.- nek. A keretből egy pályá­zó maximum 30 ezer kiló­grammnyi kvótát igényel­het térítésmentesen, (hm) Új szereplő az átalakuló cukorpiacon A magyar cukoriparban is je­lentős szerepet játszó osztrák Agrana élelmiszer-ipari cso­port az EU-belépés előtt álló Bulgáriában is megvetette lá­bát. Első lépésként szófiai székhellyel értékesítési leány- vállalatot alapítottak, s egy bol­gár cukoripari vállalat többsé­gi megvásárlását is tervezik tájékoztatta lapunkat a Ma­gyar Cukor Zrt csütörtökön. Közölték: az Agrana ezzel tovább erősítette a közép- és délkelet-európai térségben meglévő cukoripari érdekelt­ségeit. A Magyarországon pi­acvezető Magyar Cukor Zrt.-n kívül a csoport Csehország­ban, Szlovákiában és Románi­ában rendelkezik cukoripari feldolgozó üzemekkel. A bol­gár piac nagyságával kapcso­latban jelezték; ez jelenleg 260 ezer tonna. A szükségletet nyerscukor-finomításból, illet­ve importtal fedezik. Ezért a piac az uniós csatlakozás után felértékelődhet. ■ Harsányi M. MEZŐGAZDASÁGI GUMIABRONCSOK * 7,50 - ZO Mg-i új Orosz V-I03 13.583 FI + áfa |8r. 16.300 FI) 8,3-36 Mg-i üj Galaxy 6PK 34.000 Ft * óla (Br. 40.800 FII 10,0/75-15,3 Mg-i ú| Orosz TVL2 fizm. 14.583 R + óla (Br. 17.500 Ft) 10/7515 Mfri új Orosz FZ01 16.666 FI ♦ óta (Br. 20.000 Ft) 11,2-20 Mg-i új Orosz F 35 22.416 R * élő (Br 26 900 Ft) 13.6 R38 Mgá új Orosz JA 318 46.666 FI * óla (Br. 56.000 FI) 20,534 Mg-i új Titán 8PR 186 666 R ♦ áfa (Br. 224.000 Ft) 23,1-26 Mg-i használt Orosz 80.000 FI ♦ áfa (Br. 96.000 FII 380/70 824 Mg-i új Orosz VL-44 43.333 R * áfa (Br. 52.000 Ft) 360/70 R20 Mg-i új Orosz VL-44 38.250 Ft + áfa (Br. 45.900 Ft) 12,5 R20 Mg i használt Militar? 15.000 R * áfa-tói (Br. 18.000 Ft) 12,5 R20 Mg i új Mílitary 25.000 Ft * ála-tá (Br. 30.000 Ft) KAPOSFLEX KFT. Kaposmérö 82/477- 284, 82/477-317 20/3892-069 Kiszállítás az ország területén! www.kaposflex.hu LÁNCFŰRÉSZEK HÓMARÓK LOMBSZÍVÓK KAPÁLÓGÉPEK-------0% hitellehetőség!---------­ER DEINEK KEZELÉSÉT BÍZZA SZAKEMBERRE! a sefag Erdészeti és Faipari zártkörűen műKödű .. Részvénytársaság SE FAG Zrt. (Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 21.) vállalja magánerdők kezeléséta tervezéstől a kivitelezésig Erdőfelújítás, erdőtelepítés, erdősítés ápolása: Major László erdőművelési ov. 82/505-145 Lábon álló erdőállomány vásárlása: Merczel István fahasználati ov. 30/969-7721 Kitermelt faanyag vétele: Horváth Szilárd kereskedelmi ovh. 30/901-4309 Kedvező fizetési feltételek, indokolt esetben előlegfizetés! Érdeklődhet erdészeteinknél is: Zselici Erdészet, Kaposvár, Tinódi L. S. u. 6. 82/529-720 Kaposvári Erdészet, Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 21. 82/505-187 Lábodi Vadászerdészet, Nagyatád, Szabadság tér 9. 82/553-900 Szántódi Erdészet, Szántód, Római u. 1. 84/545-940 igali Erdészet, Igái, Kaposvári u. 12. 82/573 900 Barcsi Erdészet, Barcs, Bajcsy-Zs. u. 1. 82/565-910 Iharosi Erdészet, Iharos, Kiss u. 1. 82/594-930 Nagybajomi Erdészet, Nagybajom, Zrínyi u. 15. 82/556-930 Marcali Erdészet, Marcali, Kossuth L. u. 60. 85/515-060 vadászai és öHoturizmus szervezése, lebonyolítása sefag-lábod vadászatszervező iroda _________________83/505-105_________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom