Somogyi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-23 / 274. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. NOVEMBER 23., CSÜTÖRTÖK SAJTÓ ÉS TANULÁS Ugye, mi jó barátok vagyunk kapcsolata legjobb barátok félszavakból is megértik egymást Mindannyian emlékszünk még rá, amikor az óvodai homokozóban azzal kerültünk közelebbi kapcsolatba, aki odaadta a lapátját vagy a játszótéren előbb átengedte a hintáját. Akkoriban ez számított. De mi számít most? Mi alapján döntünk ma? Mindenkinek más az értékrendje, de vannak általános rtékek, amelyeket szeretnénk meglelni a másikban. Minden emberi kapcsolatnak az alapja az őszinteség. Tehát az első szempont az őszinte jellem. E nemes erény mellett jól jön egy kis kedvesség, megértés, humor és persze az önzetlenség, ami talán az egyik legnemesebb emberi tulajdonság. De hogy jutunk el a barátsághoz és hogy alakul ki? Mikor megismerkedünk a szerencsés hölggyel avagy úrral, akit barátunkká fogadunk, nem mindig jó az első benyomásunk. De az első adandó alkalommal kialakuló cinkos viszonynak és az első jóízű beszélgetésnek köszönhetően beindul a másik megismerése. Vajon mikor igaz barát egy barát? Fontos, hogy mindig mellettünk álljon jóban- rosszban. Ha ellenvéleményen van, azt is mindenképpen közölje, és a rosszat is mondja meg, Igazi cinkos pillantás. Az igaz barátod mindig tudja, épp miben sántikálsz és elfogad olyannak, amilyen vagy még akkor is, ha bántó. Ezenkívül az sem árt, ha diszkrét, és mindig tartsa tiszteletben a másik érzéseit és legyen tapintatos. Persze azért nekünk is van dolgunk egy barátságban. Nemcsak arról szól, hogy mit kapunk, hanem arról is, hogy mi mit adhatunk. Nekünk is ugyanúgy dolgoznunk kell rajta, érte. Amikor két barát már félszavakból érti egymást, és már egy-egy tekintetből tudják, mire gondol a másik, akkor az egy valódi mély barátság. És ne felejtsük el, hogy egy igaz barát ismer minket, hisz bennünk és elfogad olyannak, amilyenek vagyunk. Csak mellőzünk és esszük a műkaját egészség A mai fiatalok a chips, a cola és a hamburger nemzedéke Újra tombol a Szombat esti láz sztártánc Elbúcsúzott a közönségtől Dukai Regina és párja Lassan negyedéve hódít az amerikai sorozat hazánkban. És hogy miért olyan népszerű? Csupán azért, mert nem kitupírozott, tündérmese szerű, nem egy agyoncsépelt brazil szappanopera, hanem egy olyan sorozat, amelyben tényleg életszerű és élethű a cselekmény. Bár a szereplőkben van valami, amitől kicsivel többek, másabbak az átlagos embereknél, mégpedig, hogy hajlandóak beismerni a hibáikat és megpróbálnak változtatni rajtuk. Dr. Brown felesége halála után költözik fiával, Ephram- mal és lányávdl, Deliával a mesés hegyi kis városba, Everwoodba. Eleinte nehezen megy a beilleszkedés. Ephram azt gondolja, hogy apja csak azért költözött velük az isten háta mögé, hogy távol legyenek New Yorktól és rendbe hozza a kettejük közti feszült kapcsolatot. Körülbelül másfél évvel az édesanyjuk halála után derül csak ki, hogy valójában Andy, az apa megígérte, hogyha egyszer Julié val történik valami, akkor Everwoodba költöznek. Ez a tény nemcsak abban segít, hogy Ephram végre kibéküljön a kisvárosi élettel, hanem abban is, hogy kicsivel nagyobb legyen a családi összhang. Deliával akkor kezdődnek a bonyodalmak, amikor apja megismerkedik egy csinos doktornővel. Lehet, hogy ez így nem hangzik túl érdekesnek, de szerintem mégis érdemes egyik délután odakuporodni a tévé elé és kikapcsolódni. KOVÁCS RITA, TÁNCSICS GIMNÁZIUM, KAPOSVÁR Érdemes körülnézni az óraközi szünetekben és megfigyelni, mit eszik és iszik a diákok többsége. A szénsavas cukrozott üdítők és a hamburger meg az olajos chipsek javára fog eldől ni a verseny. Persze akko ne csodálkozzunk, ha töl bet mutat a mérleg, mint kellene, ha kiszűr a védőnő, hogy baj van a vérnyomásunkkal meg egyáltalán, puhányak vagyunk! Ezt a problémát felis- :rve rendezte meg a erzsenyi Dániel Gimnázium immár második éve az Egészség- nevelési napot a kis gimnazisták részére. A tanulók űőadást hallgattak meg az egészséges táplálkozásról, amelyet Tihanyi Margit iskolaorvos tartott. Egész disputa alakult ki a problémáról. S lám, bebizonyosodott, hallgat az ifjúság a jó szóra! Gubicza András megismertetett bennünket a méltatlanul keveset tott mézzel. Ki gondolná, hogy napi egy kanál fogyasztásával menynyi betegséget előzhetnénk meg, illetve hamarabb leküzd- hetnénk a téli időszakban. A napot vetélkedő zárta, a legérdekesebb feladat a gyümölcstál készítése volt, a végén pedig a műremekeket el is fogyaszthatták a diákok. Ki gondolná, hogy jobban ízlett a műkajáknál! Talán ezek után már nem dőlnek be a programon részt vett fiatalok a reklámoknak és nem „menőzésből” válogatnak az ételek és italok közül. Elindult a tavasszal nagy sikert aratott Szombat esti láz második szériája. A válogatott sztárcsapatban találkozunk színészekkel és énekesekkel is. A show egyik műsorvezetője Stohl András színész, a műsor másik házigazdája pedig Ördög Nó- ^ ra, akit a fiatalabbak a Kölyök klub című műsorból Ismerhetnek. Elsőként lépett a parkettre Farkasházi Réka és Angyal András, előbbi a Barátok Közt című szappanoperában szerepelt, Angyal András pedig az előző szériában Abrahám Edit partnere volt. Másodikként lépett a színpadra Szabó Győző színész, partnere, Papp Veronika 17 éve táncol és többszörös magyar bajnok. Eztán a modell-énekesnő Dukai Regina lépett fel, aki a tánccal nemrégóta ismerkedik, partnere Gebei Bálint volt. Szintén kezdő táncosként lépett föl Gönczi Gábor műsorvezető, párja Práger Kitti országos bajnok és tánctanár volt. A következő produkcióban Ungár Anikó bebizonyította, hogy nem csak bűvészként, de táncával is el tudja varázsolni a közönséget. Az ő partnere Faluvégi András latin- tánc-bajnok, a hétköznapokban egyébként állatorvosként praktizál. Utánuk pedig Csonka András bizonyíthatta be, hogy legalább olyan tehetséges táncos, mint amilyen színész. Vele Keleti Andrea táncolt. Utolsó előttiként világ- és Európa-bajnok úszónőnk, Kovács Ágnes mutatta meg tánctudását, partnere, Markó Róbert latintánc kategóriában országos bajnok. Végül Somló Tamás bizonyíthatta, hogy hiába ő a versenyzők között a legidősebb, még mindig versenyre tud kelni a fiatalokkal. Partnerével, Südi Iringóval igazán fináléhoz illő produkciót mutattak be. Az első adásban a versenyzők szambát táncoltak, a legutóbbi adásban Szabó Győzőtől és Papp Veronikától kellett elbúcsúznunk. A második adásban pedig a tangóé és a jive-é volt a főszerep, az adás végén Dukai Regina és Gebei Bálint esett ki. A jövő héten pedig a még versenyben levő párok cha-cha- chában és angolkeringőben csillogtatják meg a tudásukat Práger Kitti és Gönczi Gábor nagyszerű koreográfiát mutatott be a bat esti lázban Az osztályfőnöki dicséretet még mindig nem íratta alá. Megintem. Jancsika rendszeresen nem issza meg az iskolatejet. „Kivégzéséről gondoskodom. Lacinak két ellenőrzője van. Én mosom kezeimet. Osztályfőnök. Katika nem tud olvasni! „Ha tudna, nem járatnám iskolába. “ A gyerek az órán beszél, és ál- Értesítem a T. szülőket, hogy landóan jelentkezik. fiuk történelemkönyve lapokból áll. Óra alatt kukorékolt! „Ellenőriztük, valóban. “ ELLENŐRZŐ-BEÍRÁSOK: „SZÜLŐI VÁLASZOK": Dán Brown sikerkönyvében játékra hívja az olvasót, belehúz egy másik dimenzióba. Persze ez önmagában más könyvekről is elmondható. Van mégis valami meghatározhatatlan csel, valami megmagyarázhatatlan fortély, amely mégis izgalmasabbá, fűszeresebbé teszi a történetet Ha találnánk megfelelő szavakat Dán Brown e titkára, talán nem is lenne annyira lenyűgöző. Hihetetlen fantáziával, mindig a lég váratlanabb pillanatban tud még egyet csavarni a szálakon. A könyv, címéhez méltóan, tele van megoldatlan rejtéllyel, titokkal, kóddal, csupa kibogozásra váró szállal. A történetben nyomon követhetjük Róbert Langdon híres szimbólumkutatót, akit egy rejtélyes éjszakán ágyából kiriasztva egy gyilkosság helyszínére rendelnek. A párizsi Louvre kurátorát holtan találják a múzeumban. Holttestét különös jelek, I szimbólumok veszik körül. A párizsi rendőrfőkapitány eleinte mindent elkövet, hogy a felzavart professzort kárpótol- f ja az őt ért kellemetlenségekért, ám nemsokára kiderül, nem feltétlenül eltökélt szán- j déka Langdon bilincs nélkül I való kijutása az épületből... Megdöbbentő kutatások, hiteles adatok, megfigyelések támasztják alá a történetet. A regényből kiderül, nem biztos, hogy minden az, aminek valójában látszik. Nemrég a mozivásznon is átélhettük a kalandokat, a könyvből film is készült. Mindez méltán bizonyítja sikerét, sokrétűségét, iga- 1 zolja Dán Brown mesteri titkát, zse- \ nialitását. Nemsokára beköszönt a hideg tél, érdé- I mes egy pokróc alágubózni, kezünkbe venni ezt a könyvet... VILLÁNYI NÓRA, GYAKORLÓ GIMNÁZIUM, KAPOSVÁR tlLJI AJ AüL Ö Everwood - Eletszagú törtéketek koívumíhlo Dán Brown: A Da Vinci-kód _ * Az oldalt szerkesztette: Meiszterics Eszter M KnfjepA Telefon: 82/528-154 1) usJI /íJ\ E-maii: eszter.meiszterics@axelspringer.hu A diákok cikkeit teljes terjedelmükben ______________a ww w.sonline.hu hírportálunkon olvashatják.