Somogyi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-19 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 45. szám

3 2006. NOVEMBER 19., VASÁRNAP ÉLETMÓD, KULTÚRA ;:í: m Szépségverseny szülői kísérettel a Szivárvány zeneházban- Csak nőkkel ne kezdjen az em­ber! - sóhajtott fel fáradt mo­sollyal az arcán Kalmár Péter, az Alpok-Adria szépségverseny so- mogy-tolnai területi elődöntőjé­nek egyik szervezője szomba­ton délelőtt néhány perccel fél ti­zenegy után, amikor a mezőny utolsó tagja is lekászálódott a buszról és eltűnt a kaposvári Csalogány panzió egyik öltöző­nek kinevezett szobájában. A kompánia ugyanis jó félórás csúszással érkezett meg a fotó­zásra, s a lányoknak az is meg­lehetős időbe telt, amíg átöltöz­tek a szponzor cég farmerjába és pólójába. ■ Értő szemek és vágyakozó pillantások kereszttüzében vonultak a lányok A ruhacsere után aztán felpö­rögtek az események, a mezőny tagjai némi smink és hajszobrá­szat után végre az optika elé áll­tak. Az addig zavartan nevetgé­lő hölgykoszorú a fényképező láttán egyből profi társulattá lé­nyegült át, látszott rajtuk, hogy otthonosan mozognak a villogó vakuk világában.- Tizenhármán vannak - folytatta Kalmár Péter -, a ti­zennegyedik társuk reggel gyo­morpanaszokkal elutazott a pé­csi kórházba, ám estére, a fellé­pésre már ismét itt lesz velünk. Addig is persze még rengeteg munka várt a lányokra. A fotó­zást követően előbb színpadi próbán vettek részt, majd smin­kesek és fodrászok vették őket kezelésbe, hogy valóban csúcs­formába kerüljenek az esti meg­mérettetésre.- A 18 év alattiak csak szülői engedéllyel indulhattak - állí­totta Kalmár Péter -, sőt, akadt olyan lány is, akit édesanyja kí­sért el mindenhova. így természetesen a mama árgus szemei előtt zajlott a fotó­zás, ami után a társaság átvo­nult a Szivárvány zeneházba, hogy a mezőny megismerked­hessen a helyszínnel. A lányok kipróbálhatták magukat a kifu­tón, ahol lapzártánk után dőlt el, hogy kik jutottak tovább a középdöntőbe, ahonnét az első három jut a horvát tengerpar­ton, Abbáziában sorra kerülő fináléba. ■ Vas András Nagyon várt Nagy lemez nagyon nagy Edmondtól Nagyon várták már a rajongói a megasztáros Nagy Edmond új dalait. Nagy lemez, ez lett a cí­me a második szólóalbumának. A „nagy mackó” a Megasztár el­ső szériájában debütált, azóta igazi zenésszé, a közönség nagy kedvencévé érett. A Nagy leme­zen profi előadóként énekel olyan nagy sikereket, mint Tóm Jonestól az If I only you vagy az Elton John-féle Sorry seems to be. De énekli Szécsi Pál és Máté Péter egy-egy nagy slágerét is. Nagy Tibor zeneszerző is írt egy dalt neki nagy szeretettel. Ki ne tudná, hogy Balatonsza- badiból indult nagy magassá­gokba a karrierje, méghozzá cir­kuszos családból. Nagy szív, nagy hang - első lemezének ez volt a címe. Először egyébként éppen neki ajánlottak lemez­szerződést a megasztárosok kö­zül. Nagy Edmond immár kétle- mezes énekes. ■ Fonal Imre Séta az Öregerdőben: új tanösvény Kaszón A három nagyatádi általános is­kola egy-egy osztálya ismerhet­te meg először a héten átadott tanösvényt Kaszón. Az erdőgaz­daság által létrehozott, a kaszói erdő élővilágát részletesen be­mutató, másfél kilométeres sza­kaszon gyerekek és felnőttek egyaránt érdekes információkat szerezhetnek. - Az Öregerdő névre keresztelt tanösvényt két hónap alatt hoztuk létre - mond­ta Tamás János, a HM Kaszó Er­dőgazdaság Rt. vezérigazgatója. - A kisvasút mellett kiépített ös­vényen nyolc állomást alakítot­tunk ki. Minden állomáson ta­nulhatnak valamit az erdőjárók a madárfajokról, a nálunk honos vadakról, a védett állatokról, nö­vényekről, a rovarokról, a talaj­szerkezetről. Mindezekről infor­mációs táblákon tájékozódhat­nak, de akinek szerencséje van, az élőben is megleshet egy szép madarat, esetleg vadat. ■ Cs. M. Mankóval járt a színpadon megszállottság Kifordult bokával játszotta végig az előadást százados nem véletlenül sántít végig a színen. A szerepet meg­formáló Tóth Richárd ugyanis a meghajláshoz is egy mankóra tá­maszkodva bicegett oda. Mint megtudtuk: az egyik főpróbán rosszul lépett és az első orvosi diagnózis alapján színpadra sem állhatott volna pénteken és szombaton este. A színész el­árulta, hogy a rendezői koncep­ció jegyében a darab egyik jele­netében megbotlik és elesik a lépcsőn, s ez az egyik próbán annyira élethűen sikerült, hogy fel sem bírt állni. Az orvosi vizs­gálat során kiderült, hogy a szí­nésznek kifordult az egyik bo­kája. így saját felelősségére be­injekciózva vállalta a közel négy­órás előadást, amelyben bottal és mankó segítségével járt a színpadon. A sérülés gyógyulása várható­an két hetet vesz igénybe, így a színész felpócolt lábbal készül a következő előadásokra. A Rusz- nyák Gábor rendezte darabot leg­közelebb másfél hét múlva tűzi műsorra a színház. ■ Takács Z. Kifordult bokával, fájdalomcsil­lapító injekcióval játszotta végig a Három nővér című előadás premierjét Tóth Richárd, a Ka­posvári Csiky Gergely Színház színésze. Csak a meghajláskor derült ki a teátrum közönsége előtt, hogy a Három Nővér című előadásban Vaszilij Vasziljevics Szoljonij Tóth Richárd a fotosprobán a darab egyik izgalmas jele­netében. Itt még meg sem fordulhatott a fejében, hogy egy balul sikerült mozdulat miatt botra támaszkodva kell végigjátszania az előadást. A közönség mindenesetre semmit sem vett észre abból, hogy a véletlen keltette életre a bicegős százados karakterét HÍREK Szászfalvi László lett a KDNP somogyi elnöke szombaton délelőtt tartot­ta választmányi ülését a Kereszténydemokrata Néppárt somogyi szerve­zete, ahol többek között új elnököt, elnökséget és tisztségviselőket választot­tak a képviselők. A párt új elnöke Szászfalvi László csurgói polgármester és országgyűlési képviselő lett, míg az eddigi elnök, a tisztségéről lemondó Rumszauer János a jövő­ben a titkári feladatokat látja el. Háromszázan a 30 éves Boróka-születésnapon TÁNCOS SZÜLETÉSNAPOT tartott Barcson a harminc­éves Boróka Táncegyüt­tes szombaton este. Fel­lépett számos formáció, táncra perdültek a régi és a legújabb tagok is a mintegy háromórás gála­műsor keretében. Össze­sen csaknem 300 tag találkozott egymással a több aranyminősítést és értékes díjat nyert együt­tes ünnepén. Kiállítással egybekötött bemutató az SMK-ban FAKÉREGBŐL készített tá­rolóedények, dobozok, használati tárgyak elkészí­tésének fortélyaival ismer­kedhettek meg azok, akik szombaton ellátogattak Kaposváron a megyei mű­velődési központba. Kékedi Lászíó, Király Zsi- ga-díjas népi iparművész faragó ugyanis kiállítása keretében rögtönzött be­mutatót is tartott az érdek­lődőknek. Kékedi László iparművész faragásai nagy sikert arattak Kézigránátokat rejtett a tabi ház padlástere Három kézigránátot találtak Tabon egy évek óta üresen álló elhanyagolt, romos állagú épü­let padlásán. A tűzoltólaktanya melletti házat a város önkor­mányzata lebontásra ítélte, amelyre egy helyi vállalkozóval kötöttek szerződést. A munkát a napokban kezdték.- A ház tetőszerkezetén éppen a cserepek bontását végeztük, amikor a padláson az eresz alatt megláttam a három darab fanye­lű kézigránátot - mondta a hely­színen munkatársunknak Né­meth István, az épület bontását végző vállalkozó. - Az első pilla­natban meglepődtem, bár nem vagyok ijedős típus. Bár por bo­rította mindegyiket, még a két piros csík is jól látszott. Nem nyúltunk hozzájuk, azonnal je­lentettem a tabi rendőrőrsön. Szerencsére a kézigránátok nem voltak kibiztosítva, ám gyújtószerkezetük mozgatásra bármikor működésbe léphetett volna. A tabi rendőrök kétszáz méteres körzetben felszólították a közeli bank és üzletek alkal­mazottait, a társasházak lakóit az épületek elhagyására. Mint­egy félórára lezárták a környé­ket a gyalogos- és gépkocsiforga­lom elől is. A Tabra érkezett hon­védségi tűzszerészek a gránáto­kat az egykori gyurgyóka- pusztai szovjet katonai lőtérre szállították, ahol azokat fölrob­bantották. ■ Krutek J. 1^^^ DRÁVA MENTI BETÉTAKCIOJA mini áron ^té^"dő^bhóÍ^1 2 Barcs, Bajcsy-Zs. &5?, W82/565-440; Csurig, Csokonai it 18. &82/571-834: Kaposvár. Pei u. 5. trfE/512-334 állb December 15-ig soha nem látott kedvezmény , NAÜYmenö 8 VidaNet Zrl kábeltelevíziós hálózatához csatlakozóknak! |BV kisautó Emelt programcsomag előfizetése esetén 3210 Ft-ért extra csomag eseten mindössze 1230 Ft-ert köthet szerződést * HBO mozicsatorna előfizetés esetén a csatlakozási díj nulla forint* Feel the drfference — „ ...... -utovitodc^vÉinÉ^ Ne keslekedien. Autóház Barcs Kft. [ keresse ügyfélszolgálatunkat! Barcs, Erkel F. u. 5. Tel.. 82/565-355_________ Mtemaiaiisszolgáltató«i.

Next

/
Oldalképek
Tartalom