Somogyi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-18 / 270. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. NOVEMBER 18., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP A dzsúdómester időszámítása HÁT elmentek! Itt hagytak bennünket! Kevesebben lettünk! Felültek a repülő­re, ahová, ha jól értem tá­vozásuk indokait, még so­ha nem ültek fel. Mert nem volt miből. Elmondásuk szerint hihetetlen szegény­ségben éltek, feltételezem akkorában, hogy a telepü­lésük határát se volt miből elhagyniuk. Nemhogy Feri­hegyre utazni, repülőjegyet váltani (még ha fapadosat is), megkóstolni Svédorszá­got Most megteszik. Végre világot látnak. Strassbourg után Malmot. Nekik is jo­guk van hozzá. Meg persze dolgozni akarnak, gondo­lom, mint itthon. Persze, ha kapnak munkát. Szerin­tük már hosszú ideje nem kapnak. Segélyből éltek. • Svédben is beérik azzal, ha ott se dolgozhatnak. Az a segély bizonyára más, mint az itthoni. Nagyobb és euróbán adják. ha nem jön össze se a me­ló, se a segély, a stockhol­mi törvények szerint (állí­tólag) hat hónapot akkor is kihúzhatnak egy motelben — teljes ellátással (reggeli, ebéd, vacsora). Aztán irány vissza. Repülő, autó az itt hagyott otthonig. És mi bol­dogok leszünk, hogy haza­jönnek. A mi kedves csa­vargó romáink. MEGHATÓ A TÖRTÉNET, két dolgot azonban nem értek. Az egyik: miért épp Svédor­szág? Ha a zsidók mennek, Izraelt veszik célba, az óha­zába, az övéikhez. Ha ro­mák mennek, miért nem Indiába tartanak? Ahonnan jöttek. A másik: itt hagyják lakásaikat, házaikat, életük során összehordott értéke­ikkel együtt. Nem adják el, nem számolják fel. Érthető, sose lehet tudni. Rendben, de ki vigyáz a kis vagyon­kára? A mai világban, ahol betörők és tolvajok járnak. Csak tudnám, mitől ilyen nyugodtak? címhalmozó A vendéglátó-ipari tanára a diákokat önvédelemre is oktatja Bazi nagy roma lelépés A könyvtárban találko­zunk, ideális hely, éppen a tornaterem mellett. Nincs sok időnk, az ajtóban már várják az önvédelmi tanfo­lyamra érkező diákok. Vas András ­- Pali bácsi, mikor kezdünk? - hangzik az első kérdés: egy vé­konyka lány előz meg, mielőtt belépünk a bibliotékába.- Negyedórát kérek - vála­szolja neki Berecz Pál, a kapos­vári vendéglátó-ipari szakközép- iskola biológia-testnevelés sza­kos tanára, majd rám pillant: - Elég lesz? Ugyanis órám lesz. Berecz Pál 1953-ban született Budapes­ten. 1982-ben diplomázott Pé­csett biológia-testnevelés szakon. 1986-tól két éven át kísér­letvezető tanár volt Pakson. 1990-ben marketing-szak- üzemgazdász diplomát szerzett. 1994-ben diplomázott a Rendőrtiszti Főiskolán. 2002 óta önkormányzati képviselő Kaposmérőben. A megyei cselgáncsszövet­ség elnöke.- Cselgáncs?- Az alapokat onnan vettem. Megpróbáltam összeállítani egy olyan edzéstervet a diákjaink­nak, melyet ha elsajátítanak, meg tudják védeni magukat.- Ki akarná bántani őket?- Nem feltétlenül a mában kell gondolkozni. A tanulóink nagy része az iskola befejezése után a vendéglátásban helyez­kedik el, ahol könnyű bajba ke­rülni.- Egy belső combdobás való­ban hatásos fegyver egy illumi- nált vendéggel szemben.- A cselgáncs csak az alap, né­hány aikidóelemet is begyakor- lunk.- Népszerű a foglalkozás?- Láthatja, tucatnyian mindig összejönnek.- így válik teljessé a mondás: az iskola az életre nevel...- Azt hiszem, tényleg nem baj, ha felkészülnek a nehézsé­gekre, ha több lábon állnak.- Előttük a példa.- Ha rám céloz, valóban bevál- lalós vagyok. Vagy ahogyan mondani szoktam, az egy négy­zetméterre eső titulusok számá­ban vélhetően világcsúcstartó vagyok.- A megyei cselgáncselnöksé­get értem, végtére is kétdanos, fekete öves mester. De hogyan került az aikidósok közé?- A fiam a „hibás”. Ötödikes korában elkezdett lőni. Először a Dunán evezett, majd bejárta a hullámok hátán a Rábát és a Drávát. Idén az új helyszín a Tisza volt- Azt hiszem, még messze já­runk.- Közelebb, mint gondolná. Egyszer végignéztem egy edzé­sét, s láttam, milyen kifacsaro­dott, egészségtelen pózban áll végig. Mondtam neki, lőhet to­vább, de válasszon egy küzdő­sportot, amitől megmarad a nor- máüs tartása.- Gondolom, a gyerek családi alapon a dzsúdót favorizálta.- Végigjártuk az összes kapos­vári küzdősport-foglalkozást, majd kibökte: aikidózni akar. Le­mentem vele a tréningre, aztán ott ragadtam. Megjegyzem, a fi­am már régen abbahagyta.- A papa viszont konok ember. Amit egyszer elhatároz... Tán ezért is választották képviselő­vé.- Ez is egy véletlennek kö­szönhető. Még a nyolcvanas évek végén alapítottunk egy cé­get, mely kiépítette a kábeltévé­hálózatot Kaposmérőben. Sokat rohangáltam a faluban, egyre többen megismertek, s közülük jó néhányan ajánlották, szálljak ringbe a polgármesteri címért. Kilencvenben meg is mérettem magam.- Mennyi hiányzott?- Az első körben győztem, a másodikban kilenc vokssal ki­kaptam.- Újraszámolás?- Akkoriban nem volt divat Elfogadtam, s hátat fordítottam a politikának.- Négy éve visszafordult.- Felkértek, legyek képviselő- jelölt. Elvállaltam, megválasztot­tak. Legalább sikerült megalakí­tani a helyi polgárőrszervezetet.- Nem is kérdezem, ki az elnök.- Talált...- Sportvezető, tanár, képviselő, civil szervezet vezetője. Más­nak ennyi bőven sok(k) lenne.- Nem tehetek róla, nem bírok egy helyben ülni.- Egy kenuban ez nem éppen előnyös tulajdonság.- A vízi túra teljesen más. Ott ellazul, feltöltődik az ember. Amúgy is, régi szerelem.- Ha most azt mondja, gyerek­kora óta evez...!- Ha nem is kenuztam, de volt kapcsolatom a vízzel: úszóként kezdtem... Vízi túrára amúgy egy régi katonatársam hívott el. A Dunára mentünk, s teljesen megfogott.- Más is szeret kikapcsolódni, sőt, elég sokan járnak evezni is, ám ettől még nem alapíta­nak ilyen vállalkozást.- Eleinte én is csak „vendég­ként” voltam jelen. Mentünk a Rábára, a Drávára. Aztán egy­szer meghallottam valahol, hogy Barcson képeznek vízitúra-veze- tőket Beiratkoztunk az öcsém­mel, Zsolttal, és el is végeztük. Ha viszont már papírunk van, miért ne használjuk? Alakítot­tunk egy családi vállalkozást.- Az idén merre jártak?- Az új helyszín a Tisza volt. Az Öreg-Túrról indultunk, s le Tokajig. Persze vannak állandó helyszínek is. A nagy kedvenc a Cikola-sziget a Mosoni-Dunán, a Szigetközben.- Túl az ötvenen, nem kényel­metlen a nomád élet? A szú­nyogok, a sátor, a hálózsák?- Éppen az benne a jó, hogy az ember kiszakad a mindennapok rohanásából. Nincs munka, szá­mítógép, internet, tévé, rádió. Feltöltődünk. Lassan már az időt sem januártól decemberig szá­moljuk, hanem túrától túráig... ARPASI ZOLTÁN Kukorica János biztosan jóllakna a földvári Kukoricában gasztrotúra Tájjellegű jellemrevü a nagy magyar téli balatoni vendéglátó-valóság népies környezetében Megyei gasztronómiai kör­sétára invitáljuk olvasóin­kat: sorozatunkban megpró­báljuk a vendég szemszögé­ből bemutatni a somogyi ét­termeket Özv. Zimbabwei Kálmánná Ebédidőben vitt az utunk Bala- tonfóldváron át, így hát megáll­tunk egy ismerős ajánlotta étte­remnél. Zárva volt Aztán megáll­tunk a következőnél, de ott is le­húzták a rolót. Hogy miért? Ami­kor megérkeztünk az első, végre nyitva talált földvári étterembe, egyből megértettük: a hatalmas helyiség ugyanis kongott az üres­ségtől. A Kukorica Csárda vezeté­se ugyanis úgy döntött, hogy té­len is fogadja nagyrészt átutazók­ból álló vendégeit. Először éppen ezért a ritka vendégnek járó ked­vességnek tudtuk be, hogy ajtót nyitott, majd egészen az asztalun­kig kísért bennünket a pincér. Később azonban tudatosult ben­nünk, hogy itt kérem a régi, már- már elfeledett idők vendéglátós­hagyományainak felidézésébe csöppentünk, már ami a minősé­gi felszolgálást illeti. Igaz, maga a hely is letűnt korok világát tárta elénk, a hagymafüzérek és a ku­koricafejek között maga Kukorica János is minden tétovázás nélkül törne utat magának a búbos ke­mence oldaláig. Talán csak akkor nézne nagyot, ha a fotocellás konyhaajtó halk szisszenésével szembesülne az első kisüsü után. Alig ocsúdtunk fel a villám­gyors „időutazásból", már aszta­lunkon gőzölgött nagymami burgonyalevese és a húsleves csészényi májgaluskával. A pin­cér - minden túlzás nélkül - meg­köszönte, hogy kihozhatta. Értékelés SZEMÉLYZET(1-10 pont): 10 Hiheteüenül kedves KÖRNYEZET (1-10 pont): Ungarische vircsaft 5# ÉTEL (1-20 pont): Korrekt ízek 1.0 Ebédlőpartnerem meg is jegyez­te, hogy akkor most ez a ked­ves úriember vagy Zimbabwei Kálmánnét sejt bennünk vagy tényleg egy Jókai-regényből lé­pett elő. Ami a menüt illeti: „a krump­lileves legyen krumplileves", ahogy a régi rendszerben mond­ta volt népünk nagy vezére. Ezt ezen a helyen sem cáfolta meg a séf, nagyanyai íz köszönt vissza már az első kanál után. Ám a húsleves ez idáig ismereüen és nem túl vágykeltő ízvilágot ho­zott a kora délutánba. Második fogásként roston sült pulykamell került mangószósz kíséretében a körbedíszes „retro-tányérok" egyikére, s mi­vel gyümölcsnapot tartottunk, fahéjas alma, körte és barack kí­séretében szervírozott csirke- mellfilé a másikra. A látványban nem is volt hiba, még ha egy nagyétkű Kukorica Jancsi keve­sellte is volna az adagot, főként a visszafogott gyümölcskínálat miatt. Ám végső soron a hely erényének tudható be, hogy sok más étterem konyhájával ellen­tétben nem a mennyiséggel akarnak vendégbendőt tömni, hanem a minőségre törekednek. Ezzel mindent összevetve sike­rült is jó hangulatú délutánt okoznia a séfnek, hiszen az ízek harmonikusan simultak egy­máshoz, a hús korrekt módon át volt sütve, és még a köretkrokett is pontosan úgy omlott a száj­ban, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Igaz, az igazi gasztrocsoda még a desszert­somlói kiváló arányban kevert rumos-csokis öntete ellenére is elmaradt. Na persze, ez nem je­lend azt, hogy máskor ne lenne sansz a katarzisra. A vendéglá­tós körítés adott hozzá... A sorozatot támogatja: FORD-TÓTH KAPOSVÁR, Damjanich u. 98. Telefon: 82/421-421

Next

/
Oldalképek
Tartalom