Somogyi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-17 / 269. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. NOVEMBER 17., PENTEK SAJTÓ ÉS TANULÁS Vidámság a stressz ellen terhelés Napi kilenc tanóra, vizsgadrukk és szorongás a suliban Szól az ébresztő, megint hétfő van. Elvégzem a szokásos reggeli teendőket, elpakolom a táskám és halálsápadtan az órarendemre nézek. Pár másodpercig csak állok, majd felsóhajtok: - Istenem, hogy bírom ki ezt a hét órát? Lassan telik az idő, de eljön a várva várt három . Egy gyors éd és jöhet a anulás. Ismét az órarendemre nézek és felteszem a szokásos kérdésemet magamnak: mi értelme ennek a magolásnak? Napi 7-9 tanóra, délután tanulás, este átismétlés, egész nap csak szorongunk. És persze a válasz minderre: légy türelmes, majd meglesz a gyümölcse, majd később nagy hasznát veszed. Bizony nem könnyű végigülni ezt a sok tantárgyat, koncentrálni és mellette persze jól szerepelni, órákra, érettségire, versenyekre készülni. Nem utolsó szempont a szóbeli felelet és a vizsgadrukk sem. Az állandó fáradtság miatt legyengül az immunrendszerünk, veszítünk a koncentrálóképességünkből, kimerültek leszünk és még soEgy kis optimizmussal és a megfelelő tanulási módszerrel könnyebben veszed az akadályokat Tolhatnám. Szóval joggal mondhatom azt: bizony stresszes a tanulás. Persze sok mindentől függ, hogy kire mennyire hat. A gyógyír: vidámság, optimizmus és a megfelelő tanulási módszerek kialakítása. Igazolt, hogy a vidám, optimista, ember minden akadályt könnyebben vesz, mint a pesszimista. Ráadásul a megszokott életritmusban jobban boldogul az ember. Nem szabad, hogy a tanulás elvegye a kedvünket, hiszen meghatározó része az életünknek. Ami megnyugtathat minket és amitől jókedvűek lehetünk, a barátok, apró „merényletek” a tanárok ellen és nem utolsó szempont az sem, hogy egyszer majd csak okosak leszünk. Ki ne került volna már olyan szituációba, amikor többet szeretett volna „csak barátságnál”, ám a másik oldalon süket fülekre és néma szívekre talált? A film ezt a témát dolgozza fel, ahol a főszereplő (Ryan Reynolds) nagy átváltozása (lefogy, vagánnyá és sikeressé válik) után sem biztos, hogy egykori barátja (Amy Smart) meglátja benne a férfit és hagyja, hogy az átlépje a barátság zónáját Létezik-e őszinte barátság fiú és lány között? Mihez kezdjen a szerelmes férfi, ha a kiszemelt lánynál a „barát-zónába” került? Ezeket és ehhez hasonló kérdéseket feszeget a csak barátok című alkotásában RogerKumble direktor (Kegyetlen játékok rendezője), de nem kell megijedni, hiszen habkönnyű, mondhatni enyhén lőve story jellegű vígjáték formájában teszi mindezt. Könnyen fogyasztható és hasonlóan könnyedén felejthető történet, egyszeri szórakozásnak azonban teljesen megteszi. A végkifejlet az első másodperctől borítékolható és az alpáribbfajta humortól sem riad vissza a film időnként, ám hogy mégis szerethető alkotás kerekedik belőle, az leginkább a női szereplők érdeme. Amy Smart bűbájos, Anna Faris pedig lubickol az ostoba cicababa-popsztár szerepében, a célközönség abszolút a tizennyolc év alatti korosztály. Rendhagyó törióra íjjal és nyíllal tanulás Hidán Csaba László életre keltette a tankönyv-illus Rendhagyó történelemórával kápráztatta el Hidán Csaba László egyetemi tanár a Perczel Mór Gimnázi um diákjait. A szaktanár a honfoglalás korának harcmodoráról, öltözködési kultúrájáról számolt be. Maga a téma is lebilincselő volt, a hallgatóságot mégsem csupán ez vonzotta. A tanár úr sikere a rendhagyó előadásmódjában és megjelenésében rejlett, ugyanis teljesen korhű öltözetben „vette be” az iskolát. Egy korabeli magyar lovas harcost személyesített meg. Felszerelése teljesen autentikus volt, íjjal, nyíllal, szablyával és tarsollyal. Sőt, egyikünk felölthetett egy akkori női viseletét is, így váltak élővé a tankönyvek illusztrációi. Az előadásból megtudhattuk, hogy őseink az íjászat mellett a puszta kézzel való küzdelemnek is mesterei voltak és a korabeli divat terjesztésében is fontos szerepet játszottak, hiszen Európában ők hordtak először T-ujjú inget és hozzá nadrágot, ami nem akadályozta őket a lovas harcban sem. A tanár úr bizonyította azt is, hogy a honfoglalást megelőző ötven évben a magyarok többször jártak a Kárpát-medencében mintegy felderítést végezve az elkövetkező honszerzéshez. A lelkes, kellemes hangulatú előadás meggyőzött bennünket a tanár úr állításáról, amely szerint: „Nem vagyunk a legjobbak, de kevesebbek sem senkinél.” Münchenbe kirándultak a , gimisek cserediákok Megkóstoltuk a bajor sósperecet és a Októberben egy cserediákprog- ram keretén belül Bajorországba utaztunk. Elsős korunk óta vártunk erre a kirándulásra, így némi kétséggel, de izgatottan indultunk útnak. Tízórányi zötykölődés után az első estén az ismerkedésé volt a főszerep, majd rész ben kulturális programokkal, részben szórakozással teltek a következő napok. A Michaeli Gymnasi- um szervezésében az első délelőttöt városlátogatással töltöttük, másnap barangolhattunk a Deutsches Museumban, ahol természettudományi kísérleteket mutattak be. Megcsodálhattuk a neuschwansteini és a Linderhof-kastélyt is. A hétvégén az ideiglenes családunk gondoskodott arról, hogy százszázalékosan kihasználjuk ottlétünket. Ez kinek az Olimpia Parkot, kinek az Englischer Gartent, másoknak a dachau-i koncentrációs tábor élményét jelentette. Az Erdinger Brauerei-ban, a sörgyártási folyamatok megismerése után elfogyaszthattunk egy tipikus bajor Brotzeitot, azaz Brezelt (bajor sósperec) WeiB- wursttal, és mindez egy korsó Erdinger alkoholmentes búzasör legurításával vált teljessé. így bár nem mámorosán, de jókedvvel vágtunk neki a szokásos éjszakai túránknak egy caféba. Ám ez akkor sajnos már a búcsút jelentette a lassan megszokott új életformánktól, a német szavak állandó keresésétől és új barátainktól. búzasört Ne szólj semmit, fel vagy szedve! Tudnál adni egy húszast? Megígértem anyunak, hogy felhívom, ha szerelmes leszek! Relax béby, relax! Merrelax? Szia! Anyáék kizártak, aludhatok nálad? Úgy nézel ki, mint a harmadik barátnőm. Eddig két barátnőm volt! Sokat gondolkoztam és úgy döntöttem, hogy jobb lenne, ha nem lenne köztünk semmi! ... se ruha, se levegő! Ha hazakísérlek, megtartasz? PLETYKÁK Turkálóból is öltöznek Aki azt hinné, hogy egyes sztárok már csak Náray k Tamás vagy Zoób Kati divattervezők kreációit hajlandóak magukra ölteni, az téved. A Barátok közt sty- listja, ALMÁSY MARIANNE ugyanis rendszeres vendége egy fővárosi használtruhaboltnak. A szakember ugyanis innen szerzi be azokat a márkás és egyedi darabokat, amelyek egy részét nem is lehet kapni Magyarországon, vagy ha mégis, akkor nagyon drágán.- Az elsődleges szempont az exkluzivitás. Mindig egyedi dolgok után nézel& döm. Az a lényeg, hogy különleges legyen, hogy ne jöjjön szembe. Bizonyos alkalmakra tökéletesen be lehet vásárolni egy egyedi angol vagy amerikai használt ruhákat árusító boltban - árulta el a stylist.- Sok neves, márkás darabra lehet bukkanni az ilyen helyeken. Kiss Ramóna egyik koktélruhája például egy Amerikában nagyon ismert tervező, Wang munkája - mondta Almásy Marianne. A budai bolt tulajdonosa, Péli Ágnes szívesen látja el a Barátok közt szereplőit, de még eggyel sem találkozott élőben. - Marianne elviszi, amiket kiválogatok, aztán ami nem kell, visszahozza. A képernyőn rendszeresen látom a dolgaimat. A Noémit alakító Dorinán például sokszor fedezek fel az üzletemből származó egyedi darabokat - vallotta be büszkén a bolt tulajdonosa. MMqMMNNNNMNNMNMMMNNMMNM.TY.V.Vn^^ ..................I.....TI TT “'"""'"jl p^ IAjAlILÖ 4^ ' I Legyünk csak barátok? / w _ , * Az oldalt szerkesztette: Meiszterics Eszter § racpA Telefon: 82/528-154 HB j) E-mail: eszter.meiszterics@axelspringer.hu totí^tniivUs A diákok cikkeit teljes terjedelmükben __________________ a ww w.sonline.hu hírportálunkon olvashatják.