Somogyi Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-04 / 233. szám
3 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. OKTÓBER 4., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Balatonszemes a hagyományok szerint bort, szőlőt és almát is szenteltek a szentesi szüreti fesztiválon. A Berbence együttes tagjai ezúttal tizenkét helyen táncoltak a településen, illetve a szomszédos Ba- látonoszödön. Az egész napos program este bállal zárult, melyen több mint százan mulattak hajnalig a Latinovits Zoltán Művelődési Házban, (kz) Barcs kápolnáé mihály és zenekara már reggel hétkor rázendített az ébresztőre a szociális központ előtt, ez volt a szépkorúak hónapjának megnyitója. A hivatalos városi ünnepségen Feigli Ferenc polgármester és Varga Ilona, a szociális központ vezetője köszöntötte a nyugdíjasokat. A berzencei színjátszó kör operettdalai és Fekete Ottó zenés nosztalgiautazása nyújtott kellemes szórakozást, a gyermekrajz-kiállí- tás gazdag látnivalót a megjelenteknek, (kcs) Kaposszerdahely a tokaji PARKERDŐBEN lévő hor- gásztavon kilencedik alkalommal rendezték meg a Sefag horgász-nagydíjat. Dávid Lajos főszervező kedden közölte: a profiknál ifj. Bácsfalvi Gyula (Marcali) nyert, az amatőr indulók közül a nagyatádi Pápa Zsolt bizonyult a legügyesebbnek. A két győztes mintegy 38,5, illetve 17,6 kiló halat zsákmányolt. (hm) Somogyaszaló elkezdődtek a sportpálya felújítási munkálatai, melynek során új korlátokat is kihelyeznek a területre. Fajcsi János polgármester elmondta: a beruházás mintegy egymillió forintból valósulhat meg. (mg) Siófok. szezonzáró családi napot rendeztek a Tóth Lovascentrumban az Állatok Világnapja alkalmából a Siófoki Állatvédő Alapítvány megsegítésére. Az eladott tombolák után 26 e- zer forinthoz jutott a szervezet, amit az állatok ellátására fordítanak. A programok közt szerepelt kutyaszépségverseny. (kz) Gyermeki gondoskodás világnap A kaposvári állatvédők kutyáit megszerették az ovisok Simogató kezek és vidám kacajok. Az állatok világnapján óvodások dédelgették a Philip Természet- és Állatvédő Egyesület menhelyének ebeit Kaposváron. Sasvári Katinka- Én nagyon szeretem az állatokat, főleg a kutyusokat és a cicákat - mondta Horváth Gábor Viktor. A hat és fél éves kisfiú már sokféle állatot tartott otthon.- Volt cicám, de gyomorcsavarodásban vagy miben meghalt - emlékezett. - Aztán volt tengerimalacom, meg cicám is. Ja és papagájom, de aztán mindegyik meghalt. Nem értem, miért.- Nekem a cica a kedvencem, de nincs otthon. Most költöztünk a Nádor utcába egy nagy házba és még nem kaptam az apuéktől - szólt közbe Vértes Boglárka. Az ötéves kislány a többi óvodással együtt lelkesen simogatta a menhely kutyáit és közben mesélt.- Különben igazából nem is kell kutya meg cica otthonra, mert van homokozóm és abba ne menjen bele - mondta mérgesen. Horváth Ákos annál lelkesebben beszélt kedvenceiről.- A nyuszi a legjobb és kész - mondta. - Nekem nincs, de majd akarok egyet Az apuval meg a nagypapával egyébként méhecskéket tartunk. A hatéves kisfiúnak a nagyapja méhekkel foglalkozik, amiket ő rendszeresen be szokott vinni a Tallián Gyula utcai óvodába. - Ezek csinálják ám a méAz állatok legmegbízhatóbb barátai a kisgyermekek. Ennek tanúbizonyságát adták tegnap a kaposvári apróságok zet és én azt is nagyon szeretem - mondta vidáman. Az óvoda állatvédelmi hetet tart, ennek keretében találkoztak a menhely lakóival és dolgozóival. Wirtné Dániel Erika óvónő szervezte a programokat, köztük állatbábszínházat is.- Bár az állatok világnapja október 4-e, vasárnap tartunk felSzent Ferenc ünnepe AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA jeles környezetvédelmi nap, amit október 4-én tartanak, Assissi Szent Ferenc halálának évfordulóján. Az olasz katolikusrend-alapító 1181 és 1226 között élt. vonulást a Fő utcán - mondta Szántó Ildikó, az állatvédők vezetője. Állatszépségversenyt, valamint totót és rajzversenyt is szervezünk a résztvevőknek.- A menhely kutyáival sétálunk majd végig a Fő utcán, de csatlakozhat hozzánk minden állatbarát a saját kis kedvencével - mondta. A reform helyett csődveszélyt látnak tárgyalás A kaposvári kórház a hatályos törvények betartásában érdekelt A Kaposi Mór Oktató Kórház huszonnégy orvosa jelezte az orvosi kamarának, hogy az ügyeleti beosztásuk és díjazásuk nem felel meg a hatályos törvényeknek. Ezt Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) főtitkára mondta kedden a Répa Imre főigazgató főorvossal folytatott egyeztetésük után.- A felvetést jogosnak tartjuk - mondta Gyenes Géza -, s a kórház vezetése ígéretet tett arra, hogy megvizsgálják a helyzetet. Ha kiderül, hogy valóban törvénytelen az orvosok ügyeleti beosztása, díjazása, úgy megpróbálnak az érintettek kompromisszumos megoldást találni. Répa Imre kifejtette - tette hozzá a főtitkár -, hogy a kórház a hatályos törvények betartásában érdekelt. Éger István, a MOK elnöke szerint nem lehet az ár a meghatározó egy gyógyszer fölírásakor. - Egy hatóanyag mögé 10- 12 féle gyógyszer sorakozik föl átlagosan - fejtette ki. - Jelenleg 12 ezer patikaszer van forgalomban Magyarországon, amelyeket nem mi fogadtattunk el. Elegünk van abból, hogy a tárca alapvetésekben sem tárgyal az orvosokkal, hanem a médián keresztül üzenget Minden körülmény dacára működünk, de tudni kell, hogy a helyzet válságosra fordult. Sajnos a reformok részleteit nem látjuk, csak azt, hogy a csőd felé megyünk.* M. K. A pénzünkön veszekednek SOKAN AZT HISZIK, hogy Ők nem kaphatnak szívinfarktust, a szerettüket nem ütheti el az autó, a lakásukat nem rabolhatják ki. Sokan mint érdekességet bámulták a tévé korábbi híradásait, amelyek tüntetést mutattak, valahol Délke- let-Ázsiában. Most meg azt mondta Orbán Viktor: ha nem mond le a kormány, akkor találkozzunk pénteken a Kossuth téren. De nem a parlamentben, hanem előtte. TÉNY: ÓRIÁSI HIBÁT KÖVETETT el Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követően, mert minimum bocsánatot kellett volna kérnie. Amúgy meg mit gondolunk, hogyan beszélnek a baloldali meg jobboldali települési és parlamenti képviselők, polgármesterek és miniszterek maguk között, akár vadpörkölt és fröccs mellett, ahol eldőlnek a város és az ország dolgai? AZ ESEMÉNYEKKEL LÉRÉST tartani már alig lehet. A semleges, szakértői kormány ellenzéki blöffje szerintem ugyanúgy idejét múlt, mint a miniszterelnök önmagával szembeni bizalmatlansági indítványa. A megegyezésre egyelőre semmi esély, az egymás mellett elröpködő gondolatok, mondatok a végtelenben sem találkoznak. Már csak azért sem, mert a tét nem akármi. Legalább nyolc-tízezer milliárd forintról szól a játszma, ami az Európai Unióból érkezhet 2007-2013 között. A politikusok tudják a legjobban: nem mindegy, hogy ezt a hatalmas összeget, az ország pénzét ki oszthatja el, milyen célra és kinek. AZ INDULATOS VESZEKEDÉS miatt romlik a forint értéke, ami már a zsebünkbe került. S amiért nekünk sokat kellett dolgoznunk. HIRDETÉS BÁV BIZOMÁNYI KERESKEDŐHÁZ ÉS ZÁLOGHITEL ZRT. l<l>l> mint év tapasztalata jg[p**^^ ...............""eBi He tesi Lakóparkban Lakótelek 2960 Ft/m2+Áfa 76 mi lakás sorházban kulcsrakész kivitelben 10,34 M Ft 80 mi lakás könnyűszerkezetű kulcsrakész kivitelben 12 M Ft 80 mi lakás téglából kulcsrakész kivitelben 14 M Ft Érdeklődni: 82/585-020 iJletes.hu/lakopark honlapon J| W*1 Suzuki Gcncrá[ /<il.u'm'is/K(, Babiloni n. >/B A \ : : 92/399 3 l 9, 92/599-3 20 |Mi s|KÍlíh « »»; S/ V: 9 13 Az AGROORAIN Zrt Taszaron, Szabadiban. Nagyatádon lévő szárítóval rendelkező telephelyein versenyképes szolgáltatási díjjal (szántás, tiszlstós, manipulálást 2006. évi termésé takarmánykukoricát vásárai fel napi piaci áron. Barcsi tatephelyünkün fehetósépt biztositunk napi piaci áron történő 2006. éti termésű nyers {biológiailag érett! takarmánykukorica (lívásáriására is. Korrekt elszámolást, pontos fizetést garantálunk! Érdeklődjenek kollégáinknál az alábbi ieletaámekon: Szabadi telep: 06-30/565-4748: 82/579-038 Tsszár-f lelep: 06-30/56 5-4748; 82/575-006 Nagyatád i telep; 06-30/565-3584; 06/82/553-400 Barcs-i lelep; 06-30/5653584, 06/82/565-406 I ÚJRA AKCIÓZIK A DÁVID FÉRFIDIVAT! ■ * ' IfíifíOíBt ÁTMENETI KABÁTOK: L ftS íSr* ^30 H 3«3 R ÖLTÖNYÖK: VW"W Iléiv ” UclyHll 8898f! 6283Ft 1658Srí H55QFI klJlÉte*. 12880 Ft 9093 Ft 25988 fi 11000 FI Akciónk: október 4-31-lg vagy a készlet erejalgi