Somogyi Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-19 / 246. szám
6 DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ SOMOGYI HÍRLAP - 2006. OKTÓBER 19., CSÜTÖRTÖK A külkapcsolat is gyarapít képviselet Brüsszelben "követsége” működik a Dél-Dunántúlnak Patrick Amblard, az Európai Bizottság Regionális Főigazgatóságának csoportvezetője tart előadást Brüsszelben, az Open Days rendezvényén, többek között a cseh és magyar regionális fejlesztési ügynökségek, illetve kormányzati szervezetek képviselőinek részvételével A Három folyó túraútvonal megpendítheti az Idegenforgalmat Kihelyezték a Három folyó kerékpáros túraútvonal részeként működő, Barcsot és Mohácsot összekötő szakaszának irányjelző és információs tábláit, mely több mint 120 kilométernyi túraútvonalat takar. A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Három folyó kerékpáros túraútvonal kialakítása című, több mint 57 millió forint teljes költségvetésű projektje 2005-ben az INTERREG IIIA alap keretében nyert részben támogatást A projekt közvetlen célja a horvát-ma- gyar határmenti térség bekapcsolása a nemzetközi kerékpáros túraútvonalak hálózatába, ezáltal a turisztikai vendégforgalom minél erőteljesebb növelése. A megvalósítással a terület a nemzetközi kerékpár-túraútvonalak részévé vált: Baranya megyében, azon belül Mohácson az EuroVelo Duna menti vonalához csatlakozva, valamint az Ausztriából induló Három folyó kerékpáros túraútvonal részeként ■ Az európai borutak versenyre kelnek az újvilágiakkal Közös Borúti Kartát írtak alá a borutak elnökei a siófoki borturisztikai konferencián. Bor- kovits Balázs projektmenedzser elmondta: a nemzetközi találkozót az Ügynökség a VinTour - Interreg IIIC típusú - projekt vezető partnereként szervezte. A rendezvényen Spanyolország, Olaszország, Románia és Horvátország mellett tizenhat magyar borút is képviseltette magát. A partnerek a borutak fejlesztése révén együtt igyekeznek javítani térségük turizmusának helyzetén. így, amennyiben a feltételek megteremtődnek, az európai borutak igazi versenytársaivá válhatnak a sikeres chilei, vagy amerikai borutaknak. Ennek érdekében a vendégekhez alkalmazkodó kínálatot, valamint egységes minősítési rendszert állítanak fel. A karta pedig meghatározza a borutak céljait és a boru- takhoz csaüakozó szolgáltatókkal szemben támasztott követelményeket a felszereltség, a képzettség, a választék, a beszélt nyelvek tekintetében. ■ A dél-dunántúli régió kül- kapcsolatai az úgynevezett nemzetközi kapcsolati stratégia mentén szerveződnek. Az erről készített dokumentum 2010 végéig szól. A legújabb lépésként irodát nyitottak Brüsszelben. Szeri Árpád- A stratégia öt együttműködési területet nevesít, ezek mindegyike a gazdaság élénkítését szolgálja, illetve erősíti a non- profit szervezetek közötti kapcsolatokat - adott tájékoztatást Pálmai Zsolt, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség nemzetközi kapcsolati csoportvezetője. Hozzátette, gazdaságfejlesztési együttműködésünk pontosan meghatározott projektek révén ölt testet. Ennek köszönhetően konkrét befektetési lehetőségek érkezhetnek a dél-dunántúli régióba. Ebből az érintetteknek közvetlen ; hasznuk származhat. A dél-dunántúli régió idén szeptember elejétől, kormányzati segítségnyújtással, képviseletet működtet Brüsszelben. Ez praktikusan egy telefonnal, internettel és más technikai felszereléssel ellátott irodát jelent.- Ebben a műhelyben arra törekszünk, hogy európai szinten elérhető kapcsolatok révén projekteket hozzunk a régióba. Olyan tervezeteket, melyekhez az EU jelentős társfinanszírozása járul. Az elmúlt másfél hónapban felvettük a kapcsolatot az európai parlamenti képviselőkkel, a magyar kormányzat Brüsszelben működtetett Állandó Képviseletével. Ami a projekteket illeti: előzetesként hadd emeljem ki az egyetemi bázison működő kutatás-fejlesztést, aminek több jelentős támogatású EU-s programja indul meg a jövő évtől. Most ebben a témakörben igyekszünk megjeleníteni régiónkat. Emellett pedig szeptember végén összeállítottunk egy pályázatot abból a célból is, hogy a brüsszeli képviseleti iroda dél-dunántúli szakembereket, valamint gyakornokokat fogadhasson, a helyi igényekhez illeszkedő projektek kidolgozása és megvalósítása érdekében. A pályázat megvalósítása az előzetes tervek szerint 2007 tavaszán kezdődhet el.- Nagyon szívesen segítünk bárkinek. Az első lépések egyikeként a közelmúltban a szekszárdi kistérségi fejlesztési társulás munkatársai jártak kint Brüsszelben. Velük tartott - szintén a kistérségből - egy faipari vállalkozás, egy neves pálinkafőző üzem és egy országszerte ismert tejipari cég képviselője. Mindannyian bemutatták termékeiket az érdeklődőknek. Ez akkor sem bizo- rtyult feleslegesnek, ha tudjuk: egy alkalmi megjelenés nem kecsegtet azonnali gazdasági áttöréssel. Mégis fontosak az ilyen típusú bemutatkozások, főleg, ha meg is találjuk ezekhez a külföldi célközönséget is. Reméljük, hogy a brüsszeli képviselettel ezúton is hozzájárulhatunk a dél-dunántúli régió fejlődéséhez. Az oldal a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával készült A Nyílt Napok is segítettek abban, hogy megismerjék a Dél-Dunántúlt Harmadszor adott otthont Brüsz- szel a Nyűt Napok - Open Days - rendezvénynek. Ennek keretében az európai régiók, illetve városok mutatkozhatnak be. Azt tárhatják a közönség elé, hogy milyen célokat tűztek ki az elkövetkező évekre, s ezeket a célokat müyen fejlesztésekkel igyekeznek megvalósítani. A nemrég befejeződött Open Days keretében - a német Rajna- Pfalz tartomány vezetésével, együttműködve más német, magyar, szlovák, valamint ír és spanyol régiókkal - a dél-dunántúli régióba nyerhettek bepillantást a látogatók. A szervezők azt mutatták be, hogy 2004 és 2006 között az EU támogatási forrásai miként hasznosultak. A Nyűt Napok vendége volt Patrick Amblard, az Európai Bizottság Regionális Főigazgatóságának Magyar- országért felelős szakembere. A remények szerint érdemi hozadé- ka lehet annak, hogy sikerült felvillantani előtte a Dél-Dunántúl néhány jellegzetességét ■ A V4-ek Pécs után Szekszárdim is közös képet adnak A Visegrádi országokat (V4) Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia alkotja. - A cél az volt, hogy a hasonló gyökerű közép-európai országok egységesen tudják érvényesíteni érdekeiket az EU-ban - mutatott rá Miszler Miklós, az Ügynökség ügyvezető igazgatója. - A Visegrádi Országok Régióinak Fóruma először 2004-ben ülésezett Krakkóban. A 2005-ös rendezvénynek Pozsony adott otthont. Itt szerveztek először kulturális fesztivált, amely fotó- kiállítást is magában foglalt. Ezekből a fotókból állt össze egy vándorkiállítás, mely Pécs után október 24-26. között Szekszár- don, a PTE Illyés Gyula Főiskolai Karán tekinthető meg, hétköznap 10-16 óra között. ■ Dél-dunántúli ré^ió ( www.deldunantul.com ) Érdemes átnézni az információkat nyújtó honlapot A regionális fejlesztési tanács és ügynöksége által létrehozott brüsszeli kép\iselet célja túlmutat az információszolgáltatáson. Koncepciója kialakításában döntő szerepe volt annak az egyeztetésnek, mely a kamarákkal, vállalkozói központokkal, egyetemekkel, Bámnya, Somogy és Tolna megyék, valamint Kaposvár, Pécs és Szekszárd vezető tisztviselőivel, szakembereivel zajlott le. Ez alapján kristályosodott ki az a közös igény, amely alapján az iroda dél-dunántúli munkatársa, az ott dolgozó kollégákkal igyekszik projekteket fejleszteni Pálmai Zsolt ennek érdekében azt kéri, hogy a dél-dunántúli érdeklődők éljenek azokkal az információkkal, melyek a www.deldunantuLcom/brusszel honlapon október végétől folyamatosan olvashatók Az operatív programokat egyeztetések véglegesítik Társadalmi vitára bocsátotta a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervhez kapcsolódó operatív programokat Ezek a dokumentumok már ágazati és regionális szinten fogalmazzák meg azt, hogy a 2007. és 2013. között lehívható, csaknem hét- ezermilliárd forint forrást milyen arányban és mire fordítsuk. Az operatív program végleges változata a szakmai, érdekképviseleti, társadalmi szervezetek, a gazdasági, az önkormányzati, a tudományos és a civil szféra képviselőinek javaslatai, véleményei alapján valósul meg. A 15 operatív program mindegyike letölthető a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapjáról, amelyek közül 14 programnál véleményezési lehetőséget is biztosítanak. A vélemények megküldésére november 6-ig van lehetőség. Ezzel párhuzamosan, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szervezésében megrendezett regionális és ágazati egyeztető fórumokon a legnagyobb magyarországi szakmai, érdekképviseleti, társadalmi szervezetek, a gazdasági, az önkormányzati, a tudományos és a civil szféra képviselői fejthetik ki álláspontjaikat. A Dél-Dunántúlon a partneri egyeztetés október 27-én lesz a kaposvári egyetemen. ■ Új átkelő erősíti a kapcsolatot tanulmányterv A hatvanhetes főút áthalad a magyar-horvát határon A Baranya megyei Révfalu es a túloldal, azaz a horvátországi Sopje között teremtene összeköttetést a 67-es főút meghosz- szabbítása. Az út megépítését egy 2003-as kormányközi egyezmény is előirányozza, csak ezirányú lépések nem történtek eddig. Ez az új szakasz Szigetvártól húzódna - Sellyén át - a határig.- Az INTERREG IIIA program keretében már korábban támogatásban részesült a Baranya Megyei Állami Közútkezelő Kht. pályázata, mely a 67. számú főút Szigetvár-országhatár közötti szakasza megvalósításának előkészítése nevet viseli adott tájékoztatást Pámer Zoltán, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség projektmenedzsere. - Ebben a pályázatban partnerként vesz részt az ügynökség. Az első lépést a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése jelenti. Ha műiden a program szerűit halad, akkor ez a jövő év augusztusában valósul meg. Az erre vonatkozó közbeszerzési pályázat hamarosan megjelenik. A tanulmány egyébként csak a magyar oldalon húzódó nyomvonalat tisztázza: Horvátországban ezt a munkát már elvégezték. A kiviteli terv elkészítése a következő EU- s költségvetés idejére marad. Pámer Zoltán- Régi projektről van szó, olyan tervezetről, mely rendszeresen előkerül a horvát-magyar közös kormányüléseken és a vegyes bizottsági üléseken - folytatta Pámer Zoltán. - Ez az út halad majd át azon a területen, az Ormánságon, melynek zártsága, kedvezőtlen helyzete közismert. Ugyanakkor a magyar-horvát határ átjárhatósága szempontjából is kiemelt projektről van szó. A határon, egészen pontosan Szigetvár és Szlatina között egykoron egy vasúti híd állt, de azt a háború után lerombolták. Azóta sincs itt semmilyen kapcsolat. A 67-es főút révén ez a régről örökölt, túlhaladott állapot is gyökeresen és előnyére változna. ■