Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-01 / 205. szám

2006. SZEPTEMBER 1., PÉNTEK PANORÁMA :-----------------------------­[M AGYARORSZÁG Akarata ellenére meddővé tették az ensz nőkkel szembeni hátrányos megkülönbözte­tés elleni bizottsága szerint akarata ellenére tettek meddővé egy magyar kór­házban egy roma asszonyt - tudta meg a Hírszerző. A nőt 2001 januárjában sterilizálták, miután eltávo­lították méhéből kilenc hó­napos halott magzatát. A nő azt állítja, nem tudta, mit tesznek vele, az orvo­sok viszont azt mondják, maga kérte sterilizálását. Állami kiadásokra ment el a reptéri bevétel A BUDAPEST AIRPORT priva­tizációs bevételéből csupán mintegy 200 milliárd forin­tot fordítottak hosszú távú fejlesztésekre, beruházá­sokra. A bevétel döntő ré­szét folyó állami kiadások­ra költötték el, az állam- adósságot csökkentése helyett - jelentette ki teg­nap Kovács Árpád, az Álla­mi Számvevőszék elnöke. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint a kor­mány még saját szervezeté­ben, saját minisztériumai­nál sem tud rendet tartani a gazdasági ügyekben. Szijjártó: nincs rend a tárcáknál írásban figyelmeztették a főmeteorológust persányi Miklós környezet- védelmi és vízügyi minisz­ter írásbeli figyelmeztetés­ben részesítette Dunkel Zol­tánt, az Országos Meteoroló­giai Szolgálat elnökét. Az in­doklás szerint a vezetőség nem kezdeményezte az al­kalmazottak fokozottan gon­dos eljárását az augusztus 20-i budapesti tűzijáték ide­jén kitört vihar előtt. Az állam kifizeti a traumatológusokat? a Veszprém megyei Cholnoky Ferenc Kórház egyik szakszervezetének tagjai szeptemberben nem végeznek a heti 40 órás kö­telező munkaidőn felül munkát, mivel elfogyott a kórház túlmunkára szánt pénze. Eközben az egész­ségügyi tárca azt közölte: „a traumatológiai ellátás problémáinak megoldásá­ról, a finanszírozás növelé­séről szeptember végére születik javaslat”. A tárca szerint kompenzálják a gyógyítók munkáját. A bal­eseti sebészek úgy döntöt­tek: ha nem teljesítik köve­teléseiket, nem dolgoznak többet a törvényben előírt­nál. Ez pedig a sürgősségi ellátás végzetes lelassulá­sát eredményezheti. @ további hírek: www.reggel.hu ____________ . Me het Brüsszelbe a csomag konvergencia Marad a 13. havi nyugdíj. Szakszervezeti tüntetésre készülnek. Ha csak néhány részleté­ben, de még a jegybank is hitelesnek minősítette a tegnap véglegesített konvergenciaprogramot. A kormány küldheti a csomagot Brüsszelbe. A Ligát és a munkásta­nácsokat mindez nem hatja meg: tüntetésre készülnek. Europress-összeállítás Véglegesítette és elfogadta az euróbevezetéshez és a felzárkó­záshoz benyújtandó konvergen­ciaprogramot a kormány tegnap kezdődött kétnapos balaton- őszödi ülésén. A kabinet érdem­ben nem változtatott az iraton, a szövegben azonban végeztek ap­róbb módosításokat - szám sze­rint több mint húsz helyen. Veres János pénzügyminisz­ter minderről annyit mondott: a változtatások a program lénye- J gét nem érintik. A kabinet a do- I kumentum elfogadása után az egészségügyi reformcsomagot, az ezt tartalmazó úgynevezett Zöld könyvet tárgyalta meg. A pénzügyminiszter az ülésről kijövet optimistán nyilatkozott a történtekről: azt mondta: „nem hangzott el olyan vélemény, ami a programpálya ívét, számszerű megállapításait kétségbe vonta volna”. Veres kijelentette: Magyaror­szág számíthat arra, hogy 2009- re eléri a programban megfogal­mazott makrogazdasági mutató­kat. A miniszter ezenkívül a kor­mányzati munkával kapcsolatosan közöl­te, cáfolja a sajtóérte­sülést, amely szerint a kabinet megszűn­témé a 13. havi nyug­díjat. Az MSZP ké­sőbb „biztos, ami biztos” alapon további közleményben tagadta, hogy megvonnák a juttatást. A kormányülésen lárai Zsig- mond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szólt a konver­genciaprogramról. A jegybank vezetője az ellentmondásokra rámutatva értékelte a dokumen­tumot. A kabinet ülésén pozití­vumokról beszélt, így arról, hogy valóságos és hiteles képet fest a költségvetés és a magyar gazdaság helyzetéről. lárai úgy vélte, a hitelességet tovább nö­Veres János a balatonőszödi kormányüdülő előtt: a pénzügyminiszter biztos abban, hogy az ország teljesíti a Brüsszelnek ígérteket ■ Járai Zsigmondi „döbbenetes­nek tartom, mit összehazud­tunk”. véli, hogy nem szerepel az irat­ban az euró bevezetésének pon­tos ideje. Hozzátette: az inflációs előrejelzést illetően vita van az MNB és a kormány között. Más­felől azonban a jegybank tegnap közzétett állásfoglalása úgy fo­galmaz: a hiánycsökkentés szükségtelen áldozatokkal is jár, a kiadási oldalt érintő reformo­kat pedig nem készítették elő megfelelően. Járai tegnap megle­pően nyíltan fogalmazott. Köz­gazdász szakemberek előtt a ko­rábbi konvergen­ciaprogramokra utalva azt mondta: „döbbenetesnek tartom, mit össze­hazudtunk az el­múlt években”. A konvergenciatanács nevé­ben Simor András szintén hite­lesnek nevezte a programot. A szakember hozzátette: a ver­senyképesség szempontjából fontos az államháztartás belső rendszereinek átalakítása. „Összességében elfogadható” - ez a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara véleménye. A kama­ra elvárja a kormánytól, hogy a költségvetés rendbetételével egy időben megkezdődjön az állam- háztartás .és az elosztórendsze­rek reformja. A program nemzetközi ismer­tetésében szerepet vállal Med- gyessy Péter utazó nagykövet is. A volt kormányfő a hét végén Romano Prodi olasz kormányfő­vel, majd Peter Sutherlanddel, a Goldman Sachs International pénzügyi szolgáltató csoport ve­zetőjével találkozik. A kormány- szóvivői iroda tájékoztatása sze­rint Medgyessy azért állt sorom­póba, hogy az EU politikai dön­téshozói megismerhessék a do­kumentumot, továbbá tudatosul­jon: a kormány elkötelezett an­nak végrehajtásában. A megszorítások és reformok hírét azonban nem mindenki fo­gadta egyetértőén: országos de­monstrációs bizottságot hozott létre a Független Szakszerveze­tek Demokratikus Ligája (Liga) és a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ). „A szakszer­vezeteknek az a céljuk, hogy a kormány visszavonja a munka- vállalókat sújtó megszorító intéz­kedéseket, és más, tervezett in­tézkedéseket a szakszervezetek­kel létrehozott megállapodásokig ne valósítson meg” - jelentette ki tegnap Gaskó István, a Liga el­nöke. „Á bizottság hamarosan határoz a közeljövő szakszerve­zeti fellépéseiről” - mondta Pal- kovics Imre, az MOSZ elnöke. A zsebünkön is megérezzük a változásokat ADÓK, KEDVEZMÉNYEK ■ A 15 százalékos áfakulcs 20 százalékra emelkedik. (2006. szeptember 1.) m Kamatadó bevezetése: 20 százalék fizetendő a kamat után. (2006. szeptember 1.) u Gyógyszerártámogatásra fordított kiadások csökken­tése. (2007) m Szigorítják az utazási kedvezményeket (2007) m Kevesebben kapnak gázártámogatást. (2007) NYUGDÍJASOK ■ A nyugdíj kiszámításánál a jelenleginél hosszabb időt vesznek figyelembe. Ezzel gya­korlatilag mindenki rosszul jár, hiszen pályája elején a munkavállalók többsége kevesebbet keres. (2007) m A nyugdíjas foglalkoztatott is köteles négyszázalékos egészségbiztosítási járulékot fizetni. (2007) m A nyugdíj melletti jövede­lem esetén a nyugdíjat is bele­számolják az adóalapba. Ez­zel sokaknak nem éri meg dolgozni, mivel könnyen ma­gasabb adósávba kerülhet­nek. (2007) m Az előrehozott öregségi nyugdíj korhatárát egy évvel emelik fel. (2007) ■ A korhatár alatti nyugdíj mellett kereső tevékenység nem folytatható. (2007) m A részleges munaképesség- csökkenést szenvedettek átmeneti időre kapnak jára­dékot. (2007) OKTATÁS ■ A pedagógusok kötelező óraszámemelése 2007-tőL Idéntől a munkáltató már elrendelheti a túl­munkát. m 2007-től bevezetik a tandí­jat a felsőoktatásban, m Csökken az állami finanszírozású hallgatók száma. KÖZSZFÉRA ■ Kétéves bérbefagyasztás a közszférában. m Húszezer fő leépítése két év alatt. m Létszámcsökkentés az önkormányzatoknál. Gyurcsány „lázasan” dolgozik a kormányülésen A miniszterelnök betegen ülésezik GYURCSÁNY Ferenc internetes naplójának csütörtöki bejegyzé­seiből kiderült, már betegen ér­kezett a kormányülés helyszíné­re. „Megjártam Luxemburgot, a délutáni siófoki előadáson már fájt a fejem is, kezdődött a szo­kásos hátfájás - nálam ez mu­tatja, hogy hamarosan lázas le­szek. Mire Siófokról Őszödre ér­tem, már 38 Gfok volt a lázam” - írta a miniszterelnök. „Tegnap reggel orvos járt nálam, és bru­tális kúrába kezdek, egyből an­tibiotikummal” - írta Gyur­csány. A kormányfő szerint erre azért volt különösen szükség, hogy végig tudja csinálni az általa „reform” kétnapos kor­mányülésnek nevezett kétnapos programot, a szombati MSZP kampánynyitót, és a vasárnapi félmaratoni futást sem szeretné kihagyni Budapesten. Mikola: az egészségügy reformja merénylet a társadalom ellen MIVEL a KONVERGENCIAPROG­RAM a költségvetési hiány csök­kentése érdekében született, el­kerülhetetlen volt, hogy annak egészségügyi fejezete is a spóro­lás irányelvét betartva készül­jön el. így lett kormányzati cél az Egészségbiztosítási Alap GDP arányos kiadásainak 0,9 százalékos csökkentése 2006 és 2009 között, ez pedig közel 100 milliárd forint kivonását je­lenti az egészségügyből Ezzel párhuzamosan bevezetik a vi­zitdíjat, amellyel a beteg közvet­lenül is hozzájárul gyógyításá­nak költségeihez, közvetve pe­dig a béréből vonnak le 2 szá­zalékkal több tb-járulékot. Meg­szűnik a térítésmentesen felír ható gyógyszerek köre, s még a közgyógyellátottaknak is ki kell majd fizetniük a vények után a receptdíjat, igaz, annak össze­gét a rászorultaknak a szociá­lis rendszeren keresztül vissza­utalják. Szintén cél a kihaszná­latlan vagy ésszerűtlenül hasz­nosított fekvőbeteg-kapacitások megszüntetése, illetve átalakítá­sa. (A várható díjakról hivata­losan ma adnak tájékoztatót, az előzetes adatokról lásd táb­lázatunkat.) „A konvergenciaprogram me­rénylet a társadalom ellen, ha a benne foglalt megszorítások megvalósulnak az egészségügy terén. Ennyi pénzből csak a la­kosságfelét lehet ellátni” - mondta tegnap Mikola István. Ennyit kell majd fizetni az orvosnál? Receptdíj 200 Ft Vizitdíj 300 Ft Vlzltdí] nem saját orvosnál 600 Ft Vizitdíj házhoz hívott orvosnál 1000 Ft Ágydíj maximum 10 000 Ft A Fidesz szakpolitikusa szerint a program hatásaként bezárás fenyegeti a kisvárosi kórháza­kat, és megszűnik a szabad or­vos- és intézményválasztás. A NEMZETI EGÉSZSÉGÜGY! Kerekasztal nem támogatja a Zöld könyvet, ezzel a konvergen­ciaprogram egészségügyi fejeze­tét sem - derült ki tegnap a tes­tület ülésén. Balogh Zoltán szakszervezeti vezető beszámolt arról, hogy az ülésen a gyógy­szerészeket, orvosokat, betege­ket képviselő szervezetek több határozatban is kritikát fogal­maztak meg a Zöld könyvről. Állásfoglalásukban tiltakoznak az ellen, hogy a Zöld könyv bur­koltan tartalmazza a több-bizto­sítós rendszer bevezetését, az OEP privatizációját - mindez szerintük ellentétes a társada­lom érdekeivel 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom