Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-30 / 230. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 30., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 HÜ88' mmsMMmm Balatonszabadi bartók bé­LA-emlékdíjat vehetett át Lovász Irén énekes, előadó- művész a Magyar Tudomá­nyos Akadémia koncertter­mében. Balatonszabadiban töltötte gyermekkorát és a siófoki gimnázium elvégzé­se után a szegedi egyete­men tanult. Néprajztudo­mányból doktorált. Előadó­ként ma már világszerte is­merik. Augusztusban je­lent meg kilencedik leme­ze, az Égi hang. (fi) Fonyód-Siófok október s-ig járnak még a menetrend szerinti hajók a Balatonon; Siófokról és Fonyódról is naponta négy fut ki a túlsó part irányába. A kitűnő időjárásnak köszönhetően, főleg hétvégén az ilyenkor szokásosnál több utas vált jegyet. A komp fagyásig közlekedik Szántód és Ti­hany között, (fi) Csurgó polgárőrök is vi­gyáznak a megújult játszó­térre a Millenniumi park­ban. A játszótér alapjait 1994-ben rakták le, majd 2002-ben került ide né­hány új elem. Ezúttal öt­venszázalékos pályázati tá­mogatás segítette az újabb gyarapodást. A tetszetős já­tékok felállítását önkénte­sek vállalták társadalmi munkában, (va) A gyerekek örömmel vették birtokukba az új játszóteret Kaposvár AZ egykori me­gyei tűzoltóság és a polgá­ri védelmi szervezet nyug­díjasait látta vendégül pénteken a somogyi ka­tasztrófavédelmi igazgató­ság. A találkozón Heizler György ezredes elevenítet­te fel az elmúlt két év na­gyobb somogyi tűzeseteit, káreseményeit, (hm) Külföldön béget a hazai juh bemutató Kaposvárra jött a magyarországi juhágazat színe-java Bemutatták a legszebb hazai juhfajtákat. Nemcsak a szakemberek, hanem a látogatók is szívesen szemlélték a karámokban pihenő jószágokat Elfogadható ára van a bá­ránynak, ám a külföldi pi­ac könnyen kiszolgáltatott helyzetbe sodorhatja az ál­lattenyésztőket. Kaposvá­ron megnyílt a 13. Szent Mihály-napi juhtenyészté- si konferencia. Harsányi Miklós Bégetéstől volt hangos a lovas­akadémia. Szabadhídvégi német húsmerinó, dormándi magyar merinó jerke és a Kaposvári Egye­tem suffolk anyajuhain kívül jászkíséri, valamint mezőfalvai juhokat is bemutattak a gazdál­kodók. A kétnapos találkozóra 46 hazai tenyésztő 13-fajta juhot hozott a somogyi megyeszékhely­re. A szakértők körében osztat­lan sikert arattak az állatok. A lá­togatók is hosszasan elidőztek a karámoknál.- Évente 38-42 millió euró, át­számítva tízmilliárd forintnál nagyobb a hazai juhágazat éves bevétele - közölte Hajdúk Péter, a Magyar luhtenyésztők Szövet­ségének ügyvezetője. Hazánkban 23-fajta juhot te­nyésztenek, döntően merinót tartanak a gazdaságok. A szövet­ség ügyvezetője hozzátette: az értékesítés hosszú ideje hasonló menetrend szerint zajlik. Tíz bá­rányból kilencet külföldön ad­nak el. Az évente kiszállított mintegy 850-900 ezer állat nagy részét olasz és görög kereskedők rendelik meg.- Hihetetlenül leleményesek a hazai vállalkozók, a talpon maradás érdekében az utolsó erőtartalékaikat mozgósítják - ezt már Juhász Pál, a szövetség tenyésztési alelnöke mondta. Ahhoz, hogy az ágazat a ma­gyar állattenyésztés büszkesége maradjon, sok feladat vár a te­nyésztőkre és a szakterület irá­nyítóira. luhász Pál úgy vélte: az egyik súlyos gond, hogy az álla­tok döntő része élve, nem feldol­gozva hagyja el hazánkat. Az egy-két országra korlátozódó ér­tékesítésnek megvannak a há­tulütői; ha a külföldi partner ext­A változó árak miatt növekszik a feszültség az Év első felében tapasztalt nyomott árak felborzolták a kedélyeket -fogalmazott Ju­hász Pál. Jelenleg a tizen­három-tizenhat kilogramm tejesbárány átvételi ára - ki­logrammonként - kilenc- százhúsz forint, a választási bárány nyolcszázötven forint, a közepes súlyú pecsenyebá­rány nyolcszázhúsz forint. ra bevétel miatt trükközik vagy a befogadó ország rejtélyes okokból szigorító rendelkezésről dönt, máris súlyos veszteség zú­dulhat a tenyésztők nyakába. A szakember példaként említette: az olasz hatóságok még 2003- ban három hétig nem engedték be a bárányhúst. Húsvét előtt két héttel oldották fel a tilalmat.- Nem kívánom senkinek azt, amit átéltünk. Napok alatt 30 százalékkal törték le az árakat. Hazánkban közel 1 millió 82 ezer anyajuhot tartanak. A kö­vetkező, 2007-2013-ig tartó uni­ós költségvetési időszak a ko­rábbinál is nagyobb lehetőséget teremt az állattenyésztés szá­mára. Hajdúk Péter szerint itt az ideje, hogy átgondolják a tá­mogatási rendszert. A juhte- nyésztők zokon vették, hogy a kombinált támogatási rendszer számukra nem kedvező. Azt szeretnék elérni, hogy idővel növeljék az anyajuh utáni forrá­sokat. Ez az unióban - állaton­ként, évente - 21 euró, idehaza 1500 forint, vagyis alig 5,2 euró. VARGA ANDREA Szarv helyett távkapcsoló HA SZIGORÚAN VENNÉNK a kezdeményezéseket, akkor mindennap ünnepelhet­nénk valamit, vagy éppen üdvözölhetnénk a hiányát. Régebben nagyjából csak a nőnapot meg az anyák nap­ját tartották számon - igaz, CSURGÓNAGYMARTONBAN az apáknak is kineveztek egy napot -, de mára a takaré­kosságnak, a zenének, a gasztronómiának, a más­ságnak, a dohányzás- vagy az autómentességnek és megannyi dolognak is van napja. Kivéve a televízió­nak. Csekély kompromisz- szumkészségünket ismerve nem is tudnánk eldönteni, hogy tévé napja legyen vagy tévémentes nap. TÉVÉ NÉLKÜL LEHET ÉLNI, de nem érdemes - nagyjából ez lett az eredménye az is­merősi körömben rögtön­zött közvélemény-kutatás­nak, amibe azért kezdtem, mert idegesítően nagy fi­gyelmet kap otthonunkban a „bőségdoboz”. Éppen 130 éve, hogy mai függőségünk - tisztelet a kivételnek - alapjait lerakták, ekkor mu­tatta be Bell zseniális talál­mányát, a telefont Harminc év elteltével a televízió szó, mint a képek közvetítésé­nek egyik meghatározása, bekerült a szakmai tudatba. A mindenkori poütikai ha­talom is hamar felismerte az új médiumban rejlő lehe­tőségeket, s a tévé beleszól a világtörténelem alakításá­ba is. Az átlagember sem­mit nem tudott volna a Watergate-botrányról. Vitat­kozhatunk azon: melyik ha­zai csatorna milyen pártpo­litikai érdeket szolgál vagy nem szolgál, de tény: a tör­ténelmet és az információ­kat az ölünkbe pottyantják. A MITOLÓGIA SZERINT Amaltheia kecskeistennő szarva kiapadhatatlan kin­csek forrása volt. Ma szarv helyett a távkapcsolót mar- kolásszuk. Nyílt nap a Táncsics Gimnáziumban A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium Igazgatósága 2006. október 7-én, 9 órakor rendezi meg nyílt napját amelyre meghívják és várják mindazokat a nyolcadik osztályos tanulókat, valamint szüleiket, akik érdeklődnek a Táncsics Gimnázium továbbtanulási lehetőségei iránt, illetve akik tanulmányaikat a 200 éves, patinás gimnáziumban szeretnék folytatni. A nyílt napon indítjuk az önköltséges középiskolai tanulmányokra előkészítő tanfolyamokat matematikából, angolból, németből, biológiából, történelemből és magyarból. Cím: Táncsics Mihály Gimnázium 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 17. Tel.: 82/512-128 HIRDETÉS Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata az önkormányzat beszerzési szabályzata alapján hirdetmény útján történő ajánlattételi felhívást tesz közzé a Kaposvári Virágfürdő (élményfürdő) területén vendéglátóipari egység építési koncesszió keretében történő megvalósítására és üzemeltetésére. Az ajánlattételi dokumentáció megvásárolható Kaposvár Megyei jogú Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Igazgatóságán 2006. október 19. napján, 12 óráig. A dokumentáció ára 50 000 Ft+ÁFA. A dokumentáció megvásárlása a pályázat benyújtásának a feltétele. A dokumentáció megvásárolható: Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóság 7400 Kaposvár, Kossuth tér 1. (új épület IV. emelet 411. sz. iroda) Az AGROGRAIN Zrt AGROGRAIN Zrt. Taszáron, Szabadiban. Nagyatádon lévő szárítóval „ . rendelkező telephelyein versenyk^ies szolgáltatási diai eladja 3Z alabbl gépjármüveit (szárítás, tisztítás, manipulálás! 2006. évi termésű takarmánykukoricát 1 db IVECO MAGIRUS 440E38 vásárol fel napi piaci áron. típusú nyerges vontatót Barcsi tstephelyünkön tehetőséget biztosítunk napi piaci áron történő ?0Q6. évi termésű nyers i hcti/ onm Itiiológiailag erettj lakarmánflukorica felvásárlására is. 1 db DETK 2019 ^ llS2t éS takarmány szállító tartály pótkocsit Korrekt elszámolást, pontos fizetést garantákmkl db Hyndaj m00 Qrace Standar1 Érdeklődje™!; kollégáinknál a alábbi tefetasúmota , . , , Szobai lelep: 06-30/56M748: 82/57M38 (|P' hSteher gépkOCSlt Taszár-í telep: 06-30/565-4748; 82/575-006 .. in Kanaláéitelep; 0&3D/&65-35S% 06/8Z/553-400 Erdekl<^m. Kaposvár, Malom u;1°- Barcs! lelop: 0640/5653584, 06/82/565-400 tel.: 82/528-825, 30/9278-780

Next

/
Oldalképek
Tartalom