Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-29 / 229. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 29.. PENTEK HIRDETÉS 15 „Elmentél, csak finom mosolyod, ami itt maradt Úgy szólított el az Isten, mint egy fáradt madarat." t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁRTON JÁNOSNÉ Kanizslai Jolán a Földhivatal volt dolgozója 80 éves korában családja körében elhunyt. Temetése októ­ber 2-án, hétfőn, 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló családja t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PETÉNYI ANTAL barcsi lakos 67 éves korában elhunyt, Temetése október 2-án, hétfőn, 16 órakor lesz a Béke utcai temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család MEGEMLEKEZES „Ma is, mint reges-régen, 6 volna végső menedékünk. Fejünk áldott keblére hajtanánk, Ha élne most is drága jó Édesanyánk és Nagymamánk." HERMANN IMRENE Kiss Julianna halálának 1 éves évfordulójára a hetesi templomban megemlékező gyászmise szeptember 30-án 18 órakor. Gyászoló szerettei t Fájó szívvel tudatjuk, hogy KRISZTIN EDIT siófoki lakos 72 éves korában el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatá­sa október 4-én, szerdán, 15 órakor a balatonszabadi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Fia és a gyászoló család INGATLAN KAPOSVÁRON a Kanizsai u. 43. sz. alatt épülő társasházban 57-87 m2- es lakás eladó. Zolna Invest Kft 30/641-9625. •imo®* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4673 *164700' MARCALI központjában 126 m2-es, 3 háló­szobás, összkomfortos, belülről teljesen fel­újított családi ház sürgősen eladó. Telefon: 06-30-367-323. •184722* HETES központjában 4,5 szobás családi ház eladó. Irányár: 10 M FL 06-82/485-001. •184847* SZEGERDŐN, Balatonhoz, Zalakaroshoz kö­zel lakóház nagy telekkel, melléképületekkel eladó. Ár: 4 M Ft. Tel.: 06-30-3841-289. ? „Édesanya nem halt meg, Csak a szíve elfáradt És pihenni tért.” Fájdalommal tudatjuk, hogy PÁSZTI MIHÁLYNÉ hetesi lakos 82 évesen elhunyt. Te­metése szeptember 30-án, szomba­ton, 15 órakor lesz a hetesi temető­ben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára el­kísérik. Szerettei t Hálánkat és köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik HORVÁTH ISTVÁN Kaposvár, Bajcsy-Zs. utcai lakos te­metésén részt vettek és gyászunk­ban osztoztak. A gyászoló család KISKORPÁD, Vörösmarty u. 77. sz. ház beköl­tözhetően eladó. Érd.: naponta 14-17 óráig. *178147* * IKER LAKÓHÁZAK üj kialakítású lakóparkban. Szoc.pol. támo­gatás felvehető. B&K Mérnök Iroda Kft Telefon: 82/414-851,30/9375-002. • 182089* KERESEK KAPOSVÁRON (vagy 10 km-es kör­zetében) 80 m2 feletti, 3 szobásnál nagyobb, cs. házat 10 MFt körül. Tel.: 30/99 48 222. •171840* BÁRDUDVARNOKON, takaros ház, gondozott kerttel eladó! 12,9 MFLTel: 70/454-0656.---;--- *182708* KA P0SFÜREDEN, 94 nm, felújított, sorházi la­kás 17,5 millió Ft. Tel.: 70/454-06-51. ELADÓ Zákány belterületén építési terület 7800 m2. Közmű az utcában. Telefon: 06- 84/314-957. *185148* KAPOSVÁRON, a Füredi csomópontban ját­szótérre néző I. em-i, 1,5 szobás, műanyag nyílászárós, hőszigetelt lakás eladó. Irányár: 7,3 M Ft. Telefon: 70/214-5505. .- *185157* ÁR ON alul eladó Kaposvár, Kölcsey u-ban 2 szobás, nappalis családi ház. 30/320-6607. BALAT0NKERESZTUR0N 15000 m2-es dupla telek, 80 m2 pincével telephely­nek való főútvonal mellett eladó. 30/243-8920. *185054* BALAT0NB0GLAR0N csendes nyugodt kör­nyezetben nyaraló eladó. Tel.: 30/9695809. •185258* KAPOSVÁR, Bartók B. u.-ban felújított, 3 szo­ba, nappalis, 2 fürdős családi ház garázzsal, pincével, riasztóval, rendezett udvarral, be­költözhetően eladó. 70/608-3558. *185124* ELADÓ Hetesen 2780 m2-es területen kis pa­rasztház 4 M Ft Tel.: 30/537-1219. •185276* KAPOSVÁR, Zaranyi Itp.-en 1,5 szobás egyedi gázos lakás eladó 9 M Ft. 30/384-5960. • 185276* PARASZTHÁZ jó állapotban, szép telekkel el­adó a 61-es út mellett 06-20/3355-890. *185281* GARZON-lakás eladó Kaposváron. 20/324-7965 ______________________*185289* ___________JÁRMŰ___________ Ha sznált autóját készpénzért megvásárolom 2000-s évjárattól, lehet hitellel terhelt is. Telefon: 06-20-9448-228. TÖRÖTT, totálkáros autóját megvásárolom 0 éves kortól. Telefon: 06-20/9448-228. *179811* TETŐCSOMAGTARTÓK, TÚRABOXOK Telefon: 82/423-171. *182487* VW GOLF CL 2 totálkáros eladó 30/455-9371.----- *185308* ÁL LÁST KÍNÁL MUNKATÁRSAT keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére Fonyód területé­re. A kézbesítő feladata, ho$ az újsá­got eljuttassa az előfizetőinkhez, be­szedje az előfizetési díjakat és új elő­fizetőt szervezzen. A munkát teljesít­ményarányos díjazással ismerjük el. Megváltozott munkaképességűek je­lentkezését is várjuk. Jelentkezni le­het: Boros Róbert. Telefonszám: 06- 30-237-8057. *169770* BALATONLELLEI munkára gépi vakoló, hideg­burkoló alvállalkozókat keresünk. Jelentkezni lehet a 30/288-4512 telefonszámon vagy a 25/283-542 faxon. •181839* GWH Zrt. keres elektronikai betanított mun­kára, több műszakos munkarendbe, Elcoteq Magyarország Kft. részére munkavállalókat. Jelentkezés: 72/413-113, 70/385-7077 te­lefonokon. *184688* AUTOMATIZÁLÁSI, folyamat-, teszt- és vég­összeszerelési technikusokat keresünk az or­szág minden területéről. Telefon: 06-70/205- 6605, e-mail: toborzas@gwh.hu •184690* MŰSZERÉSZEKET keresünk elektronikai terü­letre pécsi munkavégzésre, kiemelkedő fize­téssel, albérlet-támogatással. Tel.: 06- 70/205-66-05, toborzas@gwh.hu *184889* DELPHI programozó-termék felelőst keresünk Balatonboglárra. www.yami.hu •184900* ÉRTÉKESÍTÉSI tapasztalattal rendelkező mun­katársat keresünk Magyarország legnagyobb turisztikai portálját üzemeltető cége részére, cégregisztrációk végzésére, külsős munka­végzéshez. Számítógépes tapasztalat szüksé­ges. Kereseti lehetőség: 200-300.000 Ft/hó. Telefon: 06/20/526-4943. •184920* TANKÖNYVEKET, taneszközöket forgalmazó cég főállású területi képviselőt keres Somogy megye területére. Feltétel: pedagógus vég­zettség. Saját gépkocsi előny. Fényképes ön­életrajzot kérünk fizetési igény megjelöléssel október 7-ig bezárólag a szerkesztőség címé­re “Referens” 185077. *185077* KAPOSVÁRI önállóan dolgozni tudó központi­fűtés-szerelőt felveszünk. 06/20/962-3460. KAPOSVÁRI építőipari cég ArchiCad-ban jártas műszaki rajzolót keres. Fényképes önéletrajzokat az info@kalmarkft.hu cím­re várunk. *i85m* KALAND ES MUNKA Dolgozz óceánjáró hajókon! Jelentkezés: Telefon: 30/588-1350,30/380-4488. •185142* ANGLIAI munkalehetőségek, jó kereseti lehe­tőség. 06/30/588-1350, 30/380-4488. •185142* MŰANYAG nyílászáró beépítésében jártas munkatársat keresünk Kaposváron. Telefon: 30/421-1101. •185170* AZ A&B StarVit Kft győri székhelyű élelmiszer- ipari nagykereskedő cég dinamikus csapatá­ba gasztronómiai képviselőket keres. Elvárá­sok: gasztronómiai végzettség és / vagy ta­pasztalat, kereskedelmi érzék, B kategóriás jogosítvány, saját gépkocsi. Fényképes ön­életrajzát 2006. október 9-ig várjuk. Cím: 9027 Győr, Hütőház út 4. Fax: 96/523-384, E-mail: kegel@arrabona-frigo.axelero.net *185263* FŐ- és mellékfoglalkozású munkatársakat ke­resek minimum érettségivel. 350.000 Ft át­lagkereset, fix + jutalék. Tel.: 30/9279-606. Higiéniai és vegyiáru márkaképviselet keres területi kapcsolattartó munkatársakat Somogy, Tolna, és Baranya megyékbe. Feladat: meglévő partner­kapcsolatok kezelése, fejlesztése, új partnerhálózat kialakítása. Feltételek: jó kommunikációs készség, saját személygépkocsi. Amit nyújtunk: stabil munkahely, jó kereseti lehetőség. Jelentkezni írásban, fényképes önéletrajzzaL Prezentex Kft 2840 Oroszlány, Rákóczi u. 31. 2/3. prezentex@prezentex.axelero.net /iWPAmomk www.partiYorvjoti.hu mmm A PannonJob székesfehérvári partnercége megbízásából keres Betanított munkásokat folyamatos munkarendbe azonnali munkakezdéssel! Ingyenes szálláslehetőség! Bővebb információén hívja az alábbi telefonszámot: 06-22/533-333 vagy 06-40/343-343 Nyilvántartási szám: 4376-4/2003. A PRO - HUMÁN KFT. multinacionális cég megbízásából (Philips), szórakozató elektronikai termékek összeszerelésére operatorokat targoncavezetőket is műszerészeket keres azonnali munkakezdéssel Versenyképes kereset, utazási költségtérítés, szállás biztosítása. BSMbli felvilágosítás: 06-22/371-877; 30/206-2830: 30/475-2596, 30/415-8090 FÉRFI segédmunkást keresek Kaposvár kör­nyékére. Telefon: 82/458-020. •185204* KÖRZETI ápolónőt keresek OKJ-s végzettség­gel Göllébe. 06-30/267-4481. *185208* HIVATÁSOS jogosítvánnyal rendelkező gépla­katost felveszünk. 06-30/9272-831. •185268* BETANÍTOTT munkára keresünk fiatal munka- vállalókat, kaposvári munkahelyre. Érdeklőd­ni: H-P.: 9.00-16.00-ig a 82/321-570-es te­lefonszámon. •185284* LAKATOSOKAT, hegesztőket Csombárdra fel­veszünk. Telefon: 30/993-9567. •185297* ANGOL-tanárokat keres nyelviskola Marcali­ba. Telefon: 06-30-337-3224.---r--- *185298* FE LNŐTT-oktatássaI foglalkozó cég keres an­gol tanárokat Siófokra hétköznap délutáni el­foglaltsággal. Jelentkezni: 06-70-708-3725, vagy spartan34@freemail.hu OKTATÁS MASSZÁZSTANFOLYAM indul Siófokon okt. 7.- től. Érdeklődni: 70/331-0958,70/330-4694 számon vagy a www.vitalitasiroda.lapok.hu internetes oldalon. •184245* KÉZ-LÁBÁPOLÓ, műkörömépítő OKJ-s képzés indul Kaposváron szeptember 30-án. Jegyzet­tel, anyagokkal, eszközökkel 119000 Ft. Kapós Kft 30/458-2105, www.alfakapos.hu •184320* KERESKEDŐ boltvezető és vendéglátó üzletve­zető OKJ-s képzések indulnak Kaposváron október 13-án. Részletfizetéssel 65000 Ft. Kapós Kft. 30/367-9217. www.alfakapos.hu . •184814* MATEMATIKA-tanítás Kaposváron. Telefon: 30/974-5065 *185020* KEZDD EL! A LITE-NÁL! Kezdő és középhaladó tanfolyamok indulnak oki 9-, 10-én de-du órákkal. Tanulj velünk: könnyen, gyorsan, eredményes - LITE-osan www.lite.hu Telefon: 415-920 Bethlen tér. 14 0156-05. •18 VAGYONŐRI képzés Kaposváron, OKJ 14015205. Telefon: 06-30/9471-755. *18 ECDL-tanfolyam indul Kaposváron, még adó kedvezménnyel. 82/528-190,20/462-1723 •18 ESZPERANTÓ vizsgaelőkészítő a Kopernikusz Nyelviskolá­ban. Telefon: 20/9177-842. *185277* NÉMET középfokú előkészítő a Kopernikusz Nyelvis­kolában. Tel.: 20/9177-842.--------------------- *185277* ES ZPERANTÓ­tanfolyam indul. Kocsis Oktatóközpont: Telefon: 82/529-294. (AL-0144)---—--- *185307* AN GOL középhaladó és nyelvvizsga-előkészítő tanfolyam indul. Kezdés okt. 2. de., okt. 16. du. Kocsis Oktatóközpont: 82/529-294 (AL- 0144). _______________________*185307* SZ OLGÁLTATÁS www.jupiszi.fw.hu *169175* DIGI TV -AKCIÓ! 34 magyar nyelvű csatorna digitális minőség­ben, akár 1 évig ingyen! Meglévő előfizetők­nek második készülék is. Telefon: 85/450- 090. www.digitvsomogy.hu *177046* KÖNYVELÉS, bérszámfejtés, elektronikus adóbevallás, tel­jes körű ügyintézéssel, korrekt áron, több­éves tapasztalattal, naprakészen. Telefon: 30/569-8565,82/422-457. FEHER REDŐNY Legkedvezőbb áron közvetlenül a gyártótól. Reluxa, h.ajtó. 30/947-5672 *181752* HANGSZÓRÓK és tartozékai. SÁL, M.N.C. PIKK Ü.ház Kapos­vár, Honvéd u. 31,82/313-027. *175063* SZEMÜVEGKERETEK 50% kedvezménnyel Cvikker Optika Kaposvár, Tallián u. 7. 82/410-989, *182582* TETŐKLINIKA! Palatetők bontás nélküli felújí­tása mintás bitumenlemezzel! 20% őszi ked­vezmény, 15 év garancia, kedvezményes hi­tellehetőség! Tel.: 06-20/995-9700. •183658* INTERNETES honlapok elkészítését és üze­meltetését vállaljuk! Kis- és középvállalkozá­soknak is! Egyszerű és gyors ügyintézés! 82/460-415,20/5902-140. *184890* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, árnyékolók szeptemberben 60-85%-os áron. Telefon: 82/320-234. *185089* KRISTON INTIMTORNA 2X5 órás tanfolyam nov. 11-12-én. Telefon: 82/526-093. GRÓSZ AUTÓDIAGNOSZTIKA Kaposvár, Mgzó u.-Dombóvári út sarok 82/412-983, 30-9880-984 Hibakód olvasás-törlés, javítás, Klíma töltés, javítás. Zöldkártya, olajcsere azonnal! VEGYES KERÍTÉSDRÓT, vadháló nagykanizsai, zala­egerszegi vásáron. Telefon: 73/485-164, 30/9370-812. •183787* KERÍTÉSDRÓT, vadháló a nagyatádi piacon csütörtök, szombat. Telefon: 73/485-164, 30/9370-812. *183787* BURGONYA-, HAGYMA­vásár Kaposváron az OBI-parkolóban. Házhoz szállítás! 06/70/633-0516----i^t—............ *185065* PI NOT NOIR borszőlő eladó 5 q -40 q 29 szedéssel! Telefon: 06-30-560-8377.- *185237 KEMÉNY tűzifa kugli 1000 Ft-tól éger, aká 70/565-2808, 30/214-0833. —-——*ia SOMOGY- Zala- Veszprém megyékben panz ót éttermet vagy városokban büfé kialakít sára alkalmas helyet bérelnék. Sürgő Telefon: 06-30-3070-770. ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON, belvárosi, gázos, 2 szobá bútorozatlan lakás hosszú távra kiad Telefon: 06-30-252-9951. *17552 FŐ U.-l 2 szobás lakás kiadó. 20/430-4201 •185246 BELVÁROSI egyedi gázos lakások kiadók! Ir dának is! Telefon: 20/217-3498. ________*185305’ TÁ RSKERESÉS Nálunk megtalálhatod az Igazit min­den korban. 30/419-5893. *i84396* INTELLIGENS férfi partnert keres 30 éves ko­rig. Érdeklődni 30/477-2899 telefonon. *184442* SZABADIDŐPARTNERT keresek. Telefon: 30/287-3913. SZABADIDŐPARTNERT keresek. Telefon: 06/70/629-6827. *185028* SZABADIDŐPARTNERT keresek. Telefon: 70/271-6024. •185240* ____________ÁLLAT____________ MA LACOK, süldők eladók. Kaposvár. Telefon: 20/938-1458 •184672* RÁNTANI VALÓ csirke, 2 kg-os eladó Gálosfán, vasárnap 7.00-9.00-ig, 230 Ft/kg áron. Tele­fon: 30/902-6642. *185113* 8 MALACOK eladók. Telefon: 82/489-157. •185299* ALBÉRLETET KERES IGÉNYESEN berendezett 1,5-2 szobás, belvá­rosi kiadó lakást keresek, gk. tárolási lehető­séggel, Ajánlatokat cím megjelöléssel 184670. számra a kiadóba kérek. APRO-CSEPRO GEPKÖLCSÖNZO Kaposvár, Fő u. 50. Telefon: 82/429-693 *172700* BETONOSZLOPOK eladók. Komplett kerítéskivitelezést válla­lunk. Telefon: 06-20/424-4218. *181594* CSERÉPKÁLYHA olcsón eladó. Telefon: 06/30/300-5089.---r--- *183096* KA ZÁNOK, RADIÁTOROK gyári áron, garanciával. Telefon: 06/20/9475-970. •183122* ÖNTÖTTVAS prés, szőlőzúzó, 450 l-es tölgyfa kád, 380 V-os csiszológép filc-rongykoron- gokkal eladó. Telefon: 06-20/3355-890. __________GARAZS__________ AN NA u.-ban garázs kiadó. Telefon: 06/20/9775-952. *185171* _________PÉNZPIAC_________ NE FIZESSEN előre hiteléért! Jelzálogfedezetű hitelek akár terhelt ingatlanra, jövedelemiga­zolás nélkül is. BAR végrehajtás nem akadály. 6850 Ft/hó-tól. Telefon: 30/385-7936. *184983* RENDEZVÉNY MA GYÉKÉNYESEN a Zöld Sasban Gold Bál. *185286* ___________BÚTOR___________ HA SZNÁLT bútorait szétbontom, elszállítom. Telefon: 82/373-143. *185290* KIADÓ ÜZLET HELYISÉGEK KIADÓK a barcsi Shopping Centerben! Információ 82/462-675,20/947-4270 BARCS, ERKEL F.u.l. Somogyi Hírlap Kiadta az Axel Springer-Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő; DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Lapszerkesztő: CZENE ATTILA, GÁLDONYI MAGDOLNA, TAKÁCS ZOLTÁN Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.lui Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Hirdetésfelvétel: Siófok, Fő u. 55. Tel.: 84/310- 861. Fax: 84/510-096 Készült: AS-Nyomda Kft. Déli Üzem Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Sprin­ger-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Telefon: 82/528-120. Fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120 Telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz­besítőinél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés dija: 1 hónapra 1650 Ft, negyed évre 4950 Ft, fél évre 9900 Ft, egy évre 19 600 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző ver­senyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akció­kon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms- ben, interneten, e-mailben megadott személyes ada­tok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat meg­adva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználá­sával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses meg­rendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok he­lyesbítését, (elhasználásuk korlátozását, illetve tör­lését Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és leidolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. •184937* 'W/L. Somogy Temetkezési Kft. "1 \ ' I Kaposvár. Mező u. 2. * Ügyalet: 12/52Í-SI8 • 0M/6S684301 C? “ _ FELIEfŐ 18001’ Kaptár, Fi a. 57. • 82/511*505 ♦ lem0lkez@3xelero.l1uJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom