Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-28 / 228. szám

SOMOGYSIMONYI 19 3 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 28., CSÜTÖRTÖK I HÍREK~™1 Összefogással újult meg az egyetlen buszmegálló a somogysimonyiak összefo­gásával szépült meg a telepü­lés egyetlen buszmegállójá­nak várója, amit az építés óta még egyszer sem újítottak fel. Új lécezést, cserepezést kapott a tető, valamint vakol­ták és festették is a téglaépü­letet. Tavaly óta két járattal kevesebb érinti a falut. Jelen­leg reggel, délben, délután és este közlekedik busz. Már éreztetés alatt áll a fürdő rendezési terve elkészült és jelenleg már egyeztetés alatt áll a leendő gyógyfürdő rendezési terve. A faluban egy svéd házaspár magánkezdeményezésből és magánerőből tavaly kutat fú- ratott. A fúrás során 50,ó Cel- sius-fokos meleg víz tört fel a mélyből. A Budapestre kül­dött minta alapján gyógyvíz van a föld alatt, erről várják a hivatalos minősítést. Aranyérmes lett az olasz vadász szarvastrófeája tizenegy És fél kilogrammos volt az a rekorder szarvasbika- trófea, amit az idei szeptembe­ri vadászszezonban Copetti Brúnó tudhat a magáénak. Az olasz vadász már tíz éve visz- szajár a somogysimonyi er­dőkbe, kifejezetten nagyvadat űzve. A tizenkét éves szarvas trófeája aranyérmet kapott. A vadászterületen tíz-üzenöt évente esik ilyen bika. Copetti Brúnó büszke az aranyérmes bikatrófeára Az oldal cikkeit Vigmond Erika írta Fotók: Kovács Tibor Az oldal elkészítését az önkormányzat támogatta Nem cserélnék a falusi életet városira. Ress János és Horváth Ildikó három gyermekükkel, Mátéval, Rebekával és Renátával él boldogan Házra cserélték a földet természetszeretet Ragaszkodnak a nyugodt, tiszta környezethez A késő délutáni csepergős, bo­rús idő a szabadból a házba űz­te a Ress család legifjabb tagja­it is. Ami talán nem is olyan nagy baj, hiszen készülni kel­lett másnapra óvodába, iskolá­ba. Házi feladat, táskarendezés várta őket. Az ötéves Máténak van a legkönnyebb dolga, őt még leginkább a játszadozás foglalja le. - Szeretek traktoroz- ni, rajzolni - mondta a kisfiú. - Az apának is segítek ám, ha au­tógumit kell cserélni, de néha mosogatni is beállók. Én trakto­ros leszek, ha nagy leszek - je­lentette ki az ötévesek öntuda­tosságával. A nyolcéves Rebeka a söpréssel csatlakozott a felso­roláshoz, hogy ki miben segít a szülőknek. A tantárgyak közül a magyar áll közel hozzá, főleg a versek. Most például az egyik kedvence Petőfi Sándor: Szep­tember végén című költeménye. A 14 éves Renáta már azt is tud­ja, milyen szakmát képzel el magának. A cukrászat mellett döntött, Marcaliban tanul majd tovább. - Tetszik ez a szakma - mosolyodott el Renáta. - Ráadá­sul szeretem is az édességet.- Máté, Rebeka és Renáta Zalakomárba jár óvodába, isko­lába - vette át a szót édesany­juk, Horváth Ildikó. - A negye­dik, legidősebb gyermekem, a 17 éves Roland pedig Nagyba­jomban tanul. Igazából még nem választott, de a pékszak­ma iránt érdeklődik. Még sze­rencse, hogy kollégista, mert bi­zony bajban lennénk az utazás­sal. így is kész hercehurca, ami­kor vasárnap délután el akar jutni Nagybajomba. A Ress család igazából a leg­nagyobb problémának azt tart­ja, hogy ritkán közlekedik a busz. Hiába vannak közel a vá­rosok, ha nincs járat, ami elvi­gye őket.- így is ragaszkodunk So­négy éve, hogy Inke, Pat, So­mogysimonyi és Varászló út­nak indította a halászléfőző­versenyt, amire a környező tele­püléseket is meghívják. A négy szervező közül minden évben más-más falu vállalja fel a ren­mogysimonyihoz - állította Ress János. - Én itt születtem, nevel­kedtem és alakítottam ki az éle­temet. Úgy döntöttem: itt mara­dok. Nem is lehetne elvinni vá­rosba, ahol az emberek idege­nek egymásnak. Ezt a gyönyö­rű természetet, ami körülvesz bennünket, a nyugalmat, csen­det és tiszta szépséget nem ad­hatja vissza semmi. A termé­szetszeretethez az is hozzájá­rulhat, hogy mindig a szabad­ban, mezőgazdaságban dolgoz­tam. 1978-95 között a zalako- mári termelőszövetkezetben dolgoztam. Majd megpróbál­tam magam gazdálkodni; első­sorban kukoricát termesztet­tem. A számításaim nem jöttek be. A házat bővíteni akartuk, dezést. Idén Somogysimonyi ke­rült sorra. A falunappal össze­kötött gasztronómiai versengé­sen nyolc település csapata in­dult és az inkeiek halászléje győzött Jövőre Varászló veszi át a rendezés stafétabotját ezért két éve már, hogy eladtam a főidet és máshoz álltam mun­kába traktorosként. A ház nagyon szép és tágas lett. A bővítés során plusz egy szoba, nappali és vizesblokk épült, valamint teljesen lecse­rélték a tetőt. Tavaly bevezet­ték a gázt, és már befizettek a szennyvízcsatornára is. Havi 2600 forintnyi részletet tör- lesztenek. Horváth Ildikó főállású anya­ként viszi a háztartást. - Tar­tunk apróállatokat, disznót is, csak saját részre - mondta. A kertünk talaja túl homokos. A nagybevásárlást általában Nagykanizsán ejtjük meg. Azt firtató kérdésemre, hogy mi az, ami feltétlenül kellene a faluba, Ress János rögtön rávág­ta: fiatalok. - A tíz ujjamon meg tudnám számolni, hány gyerek él a településen - tette hozzá. - Teljesen elöregedett Somogy­simonyi. Amúgy szorgalmasak, összetartóak az emberek, segí­tenek, ha a szükség úgy hozza. Én is részt vettem már útjavítá­soknál, a kultúrház építésénél, a temető rendbetételénél. Négyévenként kerül sor Somogysimonyira Hároméves a legfiatalabb somogysimonyinak nyolcvan- hét lakosa van. Ebben az év­ben sem született baba, a leg­fiatalabb a már hároméves Matakovics Rebeka. A telepü­lésen két óvodást, három álta­lános, három közép- és szin­tén három főiskolást számol­tak. Idén egy somogysimonyi halt meg, kilencvennégy évé­vel ő volt a legidősebb lakója a falunak. Most az 1925-ben szü­letett Kovács Lászlóé ez a cím. A falu ötvenhárom házából húsz külföldieké, közülük hat család állandó lakos. Nincs pénz pályázatokra az önkormányzat tizenötmil- lió-hatszázötvenezer forintból gazdálkodik. Ennek az összeg­nek a kilencvennyolc százalé­kát a működés viszi el. A fent maradt két százalékot fejlesz­tésekre fordítják, mint példá­ul a teleház felújítása, amit három évre ütemeztek be. A költségvetés szűkössége mi­att másra nem jutnak forin­tok, még a pályázati önrészek­re sem tudnak félretenni. Az idei évet ötmillió forintos for­ráshiánnyal kezdték. RECEPT Krumplis túrós szelet A tésztához 10 deka vajat, 14 deka lisztet, 3 deka cukrot, ke­vés sót, 1 tojást, fél csomag sü­tőport, 1 kanál tejfölt jól össze­gyúrnak és 2 cipóra osztják. A töltelékhez összekevernek 40 deka áttört túrót, 17 deka cuk­rot, 4 tojás sárgáját, 5 deka va­jat, 3 deka lisztet, 1 csomag vaníliás cukrot és fél citrom reszelt héját. Végül hozzáad­nak 3 darab áttört főtt burgo­nyát. A tészta egyik cipóját ki­nyújtva kivajazott tepsibe te­szik, rárakják a tölteléket, majd a másik kinyújtott cipót. Lassú tűzön sütik. A gyógyvízzel alapoznák meg a turizmust fejlődés Munkahelyeket és sűrűbb buszközlekedést szeretnének a faluban Tízezer hektáron űzik a nagyvadakat a vadászok Nyugodt kerékvágásban gördül' a somogysimonyiak mindenna­pi élete. Értékelik a csendet, a falu tisztaságát, a természet öle­lését. - Bár kis település a mi­enk, nincs még száz lakosa sem, azért a magunk módján boldogulunk - mondta Kovács lmréné polgármester. - Nem minden csupán pénz kérdése, az összefogás nagyon sokat szá­mít, amiből nálunk nincs hiány. Bármikor mozgósítható a csa­pat, akár festésről vagy rendez­vényszervezésről legyen szó. A falu első asszonya arról be­szélt: az elmúlt évek alatt be­vezették a gázt, most a szenny­vízcsatorna-hálózat kiépítésére várnak. Erre a beruházásra Nemesvid, Somogysimonyi és Zalakomár közösen nyert pá­lyázattal pénzt. A munka össze­sen kilencszázmillió forintba kerül, és 2007 tavaszán készül el. A településen minden ingat­lan csatlakozik majd a rend­szerre. - A fejlesztés hozzájárul a falu megtartó erejéhez - foly­tatta a polgármester. - Több munkahely sokat lendítene a vonzóerőn. Sajnos, akárcsak más kis településeknél, mi sem bővelkedünk a lehetőségekben, aminek oka a leginkább az, hogy a mezőgazdaság vissza­szorult. Nincsenek különleges Igényeink, bármilyen munkára vevők vagyunk. A legnagyobb bánatom, hogy gyérek a buszjá­Kovács lmréné: vevők vagyunk bármilyen munkalehetőségre rátok, tavaly például kettő meg is szűnt. Próbáltuk visszaállít­tatni, de azt a választ kaptuk: ha kifizetjük a benzinköltséget, amibe a település érintése ke­rül, akkor újra közlekednek a járatok. Az a három somogysi­monyi, aki a megszüntetett busszal járt dolgozni, most úgy oldja meg a helyzetet, hogy ke­rékpárral elmegy Nemesvidig és ott száll buszra. A falu a turizmusban is to­vábblépési lehetőséget lát. Eh­hez nagyban hozzájárulhat a te­lepülés alatt rejlő meleg víz. Ma­gántőke indítaná az erre épülő beruházást, amely vendégeket hoz, munkát ad és ez által fejlő­dést jelent Somogysimonyinak. Tízezer hektár területet tudhat magáénak a somogysimonyi vadásztársaság. Egyesületi ke­retek között vadásztatnak és gazdálkodnak. A nagyvadas te­rületen a hírnevet is hozó szar­vasállományra a legbüszkéb­bek, tizenhárom kilogramm fe­letti trófeáról szól a fáma, de népszerűek a vaddisznóhajtó­vadászatok is.- Kicsit korábban kezdődött, s lassan véget ér a szarvasbika- szezon - mondta makai lajos, a vadásztársaság elnöke. - Van­nak állandó visszajáró vendége­ink is, például az olaszok már több mint tíz éve vadásznak ná­lunk. A németek és osztrákok ritkábban jönnek, mint a koráb­bi években. Jönnek viszont újak, többek között Dániából. Makai Lajos az egyik legna­gyobb ered­ménynek tart­ja, hogy jól gaz­dálkodnak és több évtizeden át sikerült megtartani a vadász- társaságot. Jó a kapcsolatuk a területen lévő településekkel, földtulajdonosokkal. Évi bérleti díjként mintegy kétmillió forin­tot, a vadkárok miatt pedig évenként átlagosan ötmillió fo­rintnál többet fizetnek. A va­dászterületek újraosztásánál a következő tíz évben is szeret­nék megőrizni a határaikat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom