Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-26 / 226. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 26., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 5 Néhány hét alatt jelentősen nőtt Balatonszemes lakóinak száma Százharminc nyaralótulajdonos jelentkezett be a balatonszemesi polgármesteri hivatalban ideigle­nes lakosnak néhány hét alatt. Az volt a céljuk ezzel, hogy így a Ba- laton-parti községben szavazhas­sanak október elsején, azaz befo­lyásolhassák a polgármester- és képviselő-választás eredményét ■ A fürdőegye­sület hívta a lakókat. A fürdőegyesület tette közzé a felhívást: jelentkezzenek be mi­nél többen, mert szerintük Sze­mesen rossz irányban mennek a dolgok. Helytelenítik többek közt, hogy a faluvezetés az ön- kormányzat katasztrofális anya­gi helyzetére való tekintettel a község még megmaradt ingat­lanvagyonát áruba bocsátotta.- Javaslatainkat rendre lesö­pörték az asztalról. Azt szeret­nénk, ha Szemes virágzó üdülő­falu lenne, de megmaradna csa­ládias jellege - mondta Czirják Mariann, a fürdőegyesület elnö­ke. Hozzátette: eredetileg több átjelentkező üdülőtulajdonosra számítottak, de a jelek szerint sokan a saját lakóhelyükön is fontosnak tartják a szavazást. Az elnök szerint azonban a mér­leg nyelve még mindig az „új szemesiek” lehetnek. Egyik pol­gármesterjelöltet sem nevezték meg támogatottjukként; hatan pályáznak Balatonszemesen a tisztségre. ■ F. I. Egy bolond százat csinál szerepcsere A kirúgott anyakönywezető esete a gengszterekkel A főszereplők tegnap Kaposváron látták először a filmet; Gáspár Sándor (balról), Oroszlán Szonja, Ullmann Mónika és Bezerédi Zoltán Elfuserált James Bondok a kirúgott anyakönywezető nyomában. Új vígjáték. Czene Attila László Dömötört, az elvált és munkahelyéről kirúgott anya­könyvvezetőt összetévesztik Lá­zár Norberttel, az Afrikában va­dászó gengszterrel, aki a kínai maffiával üzletel; most éppen né­gy konténer esőkabátot vett át tő­lük, amikért még nem fizetett. Hálás szerepek jutnak Gáspár Sándornak, mégha két elfuserált James Bond; egy merev mozgású halott nő (Ullmann Mónika) és egy szökött elmebetegből lett pszichiáter (Bezerédi Zoltán) is megkeserítik az életét. A vígjáték hozzávalói; szerep­csere, összekuszált szerelmek, lecsupaszított karakterek unalo­mig ismertek. Gyöngyössy Ben­ce rendező és Kabay Barna pro­ducer Egy bolond százat csinál című új magyar filmjét nézve azonban lehet nevetni eleget, mivel a poénok jelentős része ül, s Szabó Győzőre (jégkrém­Keserií az utóíz a már kirúgott anyakönyv- vezető szavai az ifjú párhoz az utolsó ceremóniája alkal­mával: a házasság olyan, mint a sör. Először szédítő érzés, aztán csak a keserű utóíz marad. árus), Gesztesi Károlyra (a gengszter jobbkeze) és Orosz­lán Szonjára (szerető) is jól szabták a szerepét. Egyébként egy bolond százat már sokszor csinált. 1942-ben Latabár Kálmán főszereplésével mutattak be ezen a néven fil­met. Ezekben a napokban pedig elég megnézni a tévéhíradót; vannak, akik nem százakból, ha­nem legalább ezrekből csinál­nak bolondot. Bár ez nem olyan nagyon vicces... Osztrák polgárok is szavaznak Magyarországon Az osztrák kormány október elsejére kiírta a parlamenti vá­lasztásokat Ausztriában. A Ma­gyarországon tartózkodó oszt­rák állampolgárok szavazatai­kat az Osztrák Köztársaság Tisz­teletbeli Konzulátusán is lead­hatják. E célból a konzulátus Pécsen, a Megye utca 21-ben szeptember 25-e (hétfő) és 30-a (szombat) között 9 órától 11 órá­ig, október 1-jén (vasárnap) 9 órától 12 óráig. A konzulátus te­lefonszáma napközben: 72/511- 834; munkaidőn túl: 72/332- 764 vagy 20/9293-143. A száguldás szorgalmas szerelmese kitartás Hónapokat őszült járgányokért A Pásztor családban mindenki gépész. Kézenfekvő volt, hogy Pásztor Róbert is gépésznek áll. Ha már így tett, meg sem állt, amíg közlekedési mérnök nem lett. Ha közlekedés, autók, ha au­tók, akkor sebesség. A mernyei műhelyben az országban a leg­gyorsabb járgányok készülnek. Pásztor Róbert a 3,5 köbcentisek között kétszeres magyar bajnok sebességi autómodellezésben.- Ez a modell a felhasznált anyagokat tekintve csúcstechno­lógia: carbon, kerámia, rozsda- mentes acél és titán van benne, Csúcstechnológia modellben. Pásztor Róbert hónapokig dolgozott rajta és körülbelül félmillió forint az értéke - mondta Pásztor Róbert. - Persze semmi pénzért nem ad­nám el, négy hónapig szinte mindennap dolgoztam rajta. A különleges hobbi több mint szabadidős elfoglaltság. A csoda­járgány és kreátora nem csak itt­hon, de nemzetközi pályákon is rendszeresen versenyez. Leg­utóbb Ukrajnában voltak, ahol erős mezőnyben az ötödikek let­tek. A 195 km/órás hazai csúcs ugyanis a nemzetközi élvonaltól még úgy 50 km/órával elmarad. Egyelőre... ■ Fábos Erika SEGÍTÜNK... Vacsora csekkel olvasónk azt panaszolta, hogy az egyik kaposvári vendéglátóhelyen nem fo­gadták el az üdülési csek­ket, holott az interneten is így hirdetik magukat, és az előzetes telefonos érdeklő­désre is igent mondtak. Fi­zetéskor derült ki, hogy a étterem vezetője étkezési és nem utazási csekkre gondolt. Halas Ernőné, a fogyasztóvédelmi felügyelő­ség vezetője elmondta, hogy nem követett el szabályta­lanságot az étterem. Utazási csekket csak étkezésre nem lehet felhasználni, erre szol­gál az étkezési csekk. Azon­kívül csak azokon a helye­ken lehet fizetni velük, ahol szálláslehetőség is van, és a vendéglátó egység szerző­dést kötött. Olvasóink írták nyimből írt levelet egy volt üzletvezető. Fájlalta: né­hány írásunkban a nyilat­kozók arról beszéltek, hogy Nyimben minden drága, nem lehet semmit kapni, Ságváron olcsóbb a ke­nyér... Mint volt kereskedő így írt: „...Nyimben mind­össze 300 ember él, többsé­gük nyugdíjas vagy mun­kanélküli. A tranzitforga­lom elhanyagolható. Ekko­ra településre a beszállítók nagyobb része nem vállalja az áru kiszállítását a kis mennyiség miatt. Egy ke­reskedő nehezen tudja meghatározni, hogy adott napon mennyi kenyeret, zsemlét fog eladni. így ha délelőtt elfogy, a délutáni nyitásig van ideje bevásá­rolni. Mindezek mellett még hitelt is adtunk vásár­lóinknak, amit aztán vagy visszakaptunk, vagy sem. A leendő befektetőnek fo­rintban és euróbán gazdag vásárlókat kívánok, hogy ne szűnjön meg az üzlet.” Kulturális díjat kapott a megyei bíróság elnöke Oktatási és közművelődési dí­jat adományozott a szigetvári önkormányzat Ujkéry Csaba írónak, a Somogy Megyei Bíró­ság elnökének Zrínyi-napok keretében. A rendezvényen Umur Apadyni török nagykö­vet és Hikmet Öksüz, a trab- zoni egyetem professzora is részt vett. Az alkotó kilenc meg­jelent könyve közül öt Szigetvár­hoz kötődik. A művek többnyire a város ostromáról, visszafogla­lásáról és a háborúról szólnak. Ujkéry Csaba elmondta: művei török fordításban is megjelen­nek és meghívást kapott a Szu- lejmán szultán születésének év­fordulójára rendezendő ünnep­ségsorozatra Trabzonba. ■ Gungel Mónika Ujkéry Csaba több kötetében is foglalkozik Szigetvár múltjával segély. Szociális segélyt kap­tam júniusig. Most semmit, mert a párom 54 ezer 545 fo­rint fizetést kap, plusz 11 ezer forint családit. Hogy van ez? Van, aki kap, aki megissza, én meg semmit. tüntetés. Miért van mindenki a tüntetők ellen? Az országot nem a nép sodorta katasztrófába. Azok fizessenek, akik elkú.ták, és az nem csak az MSZP volt! Alea iacta est. * A tüntetőket ete­tik, a rend őreit, akik vigyáznak ránk, senkinek nem jut eszébe. Ők is emberek. P. T. életbiztosítás. Augusztus 24- én a férjem felmondta az élet- biztosítását. Azóta sem kaptuk meg az összeget, ami járna. Nem veszem észre, hogy a biz­tosító garantálja a gyors ügyin­tézést, csak a pénzbeszedésnél, pedig belőlünk élnek. Nem ja­vaslom a szolgáltatásaikat töb­bé senkinek, sőt. Juci mtv. Szeretem a Magyar Televí­zió csatornáit nézni, de nem azért fizetem a kábeldíjat, hogy minden csatornán a tüntetése­ket lássam. Egy békés munkabí­ró agilis. Szinonima nyeremény. Azt mondják, vásá­roljak havonta ötször egy bizo­nyos terméket és küldjem visz- sza az öt különböző nyeremény- szelvényt, csak épp a cím nincs megadva. Hivatalosan egy web- oldalon is feltüntették a részle­teket. Megnéztem és szó nem esik erről a nyereményjátékról, így hogy fogok nyerni?! gyerekkor. Emlékszem. Ha gye­rekkoromban rákérdeztem este, hogy miért nem gyújtjuk meg a petrót, az volt a válasz, hogy majd ha apád hazajön. De szép gyerekkorom volt. Szinonima* munka. Jól értem? Azok a nők, akik nem keresnek kétszázez­ret, azok mind ki vannak szol­gáltatva? Hmm, érdekes. Továb­bá: le az új frizurával, a rendsze­res esti fejfájással, le a rossz aj­tókkal, ami miatt meghallja a gyerek... Cédás üzenet. Ha a fehér álmok feke­tére válnak, ha majd eljön az ősz és vége a nyárnak. Ne kese­regj rajta, nyugodj bele szépen. Ne bánd meg azt, mi volt, ne nézd, hogy az álom hova lett, s mivé lett az élet. Ne a múltba nézz, élj a mának, s a fekete ál­mok újra fehérré válnak. ÁLLATVÉDELEM. Az A. Plánét té­vén most vittek el megbilincsel­ve egy ún. embert, mert éheztet- te a kutyáját. Ezt kellene tenni itt is. X. i Továbbra is várjuk üzenetei­ket a 20/968-9444-ES normáldíjas számra. Ha véle­ményük van valamiről, hoz­zászólnának valamelyik cik­künkhöz vagy feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, nyomják a mobilt! f SMS: 20/968-9444 I OLVASÓI ÜZENETEK^!

Next

/
Oldalképek
Tartalom