Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-24 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 37. szám
2006. SZEPTEMBER 24., VASÁRNAP SPORT 13 Két egyéni megmozdulás döntött labdarúgó nb i A mezőnyben a Rákóczi, a kapu előtt az MTK volt határozottabb Nem sikerült megszakítani az MTK jó sorozatát a labdarúgó NB I Borsodi Liga hetedik fordulójában; a Kaposvári Rákóczi FC 2-0-ás vereséget szenvedett a fővárosban. Temesvári Iván MTK FC-Kaposvári Rákóczi FC 2-0 (1-0) Prukner László bátor, támadó felfogású csapatot küldött pályára a fővárosban, s ezzel alaposan sikerült meglepnie a jó formában lévő MTK-t. Sőt, bő negyedóra elteltével akár meg is szerezhette volna a vezetést a rendkívül fegyelmezetten, a középpályán sok labdát szerző, azokat pedig általában jól meg is játszó vendég zöld-fehér együttes. Andruskó, Oláh, Varga Z. volt a labda útja, utóbbi pedig mintegy 13 méterről a bal kapufát találta el. Az MTK a 31. percben veszélyeztetett először: ekkor Zsidai 16 méteres kísérletét hárította Milinte. Két perccel később Zahorecz 22 méteres bombája zúgott el kevéssel a jobb kapufa mellett. A 40. percben Suljics jobb oldali beadásáról centiméterekkel maradt le a berobbanó Varga Z. A 42. percben a semmiből megszerezte a vezetést az MTK: Horváth L. passzolt Kantához, aki ló méterről a bal alsó sarokba lőtt (1-0). A második játékrészt Bori 24 méteres lövése vezette be; a játékszer a bal felső sarok mellett hagyta el a játékteret. Pár perccel később viszont már nem hibázott az MTK játékosa. Két csel után betört a 16-oson belülre, majd 10 méterről a rövid alsó sarokba továbbított (2-0). Kétgólos hátránya miatt kénytelen volt a Rákóczi még több kockázatot vállalni, s ez egyben azt is jelentette, hogy az MTK kedvére kontrázhatott. Az egyik ilyen akció végén Hrepka tévedett néhány centit, majd Milinte mentett nagyot Németh Krisztián elől. Az időközben Szakály Péterrel megerősített támadó szekcióval játszó Rákóczinak is voltak lehetőségei, ezek azonban kimaradtak. garami József: - Az első félidőben pontatlanok voltunk, a Rákóczi pedig nagyszerűen küzdött és játszott. A második játékrészben aztán már több helyzetünk volt, s végül megérdemelten nyertünk. prukner László: - Nem vallottunk szégyent a Hungária körúton. Két egyéni villanás eldöntötte a mérkőzést, s utána már nem volt hitünk. Újabb tornát nyertek a házigazda kaposváriak kosárlabda Veretlenek maradtak Oroszék a Memphis Casino Kupa felkészülési tornán A második nap eredményei: Kaposvári KK- Soproni sördögök 91-86 (17-31,23-25,25-14,26-16) kaposvári KK: Csirke (5/3), Sz& ke (18), Sullivan (14), Hendlein (17/6), Orosz (20). Csere: Uheg- wu (13/9), Filipovics (-), Dávid G. (4), Kasza (-). Vezetőedző: Dzunics Braniszlav. Edző: Fekete Ádám. soproni sördögök: Sírnád (15/12), Körtélyesi (4/3), Car- berry (22/6), Freeman (14), Krstanovic(19). Csere: Vesztergom (3/3), Henrik (-), Boldizsár (2), Palotai (6/6), Csaplár-NagyA (1). Vezetőedző: Sterbenz László. Az első percekben a korábban Kaposváron is megfordult Strnad, valamint Krstanovic találataival lépett el a Sopron. Precízebben kosárlabdáztak a vendégek, s megérdemelten vezettek a negyed végén. Továbbra is gyenge volt a védekezés a somogyi oldalon, ráadásul a támadások is ritkán fejeződtek be úgy, hogy az ellenfél gyűrűjében landolt volna a labda. A hazaiak álmosan, ritmustalanul játszottak, míg a sokkal frissebbnek tűnő soproniaknak szinte minden bejött. A nagyszünet után sebességet váltott a kaposvári alakulat, amely a 27. percben Csirke triplájával került tízen belülre. A Sullivan, Orosz, Szőke trió vezetésével 73-72-re fordítottak a házigazdák, s jól hajrázva a győzelmet is megszerezték. Falco KC Szombathely- E.S.O. Lucenec (szlovák) 86-68 (28-19,26-14,23-15,9-20) A LEGJOBB DOBÓK: Winsome (24/3), Fischer (16), Kálmán (15), illetve Sykora (14/6), Za- vodny (12/3), Tarabus (10). Soproni sÖrdögök- E.S.O. Lucenec (szlovák) 66-47 (13-14,23-13,23-11,7-9) a legjobb dobók: Krstanovic (14), Carberry (14), Freeman (12), illetve Sykora (13). lapzártakor érkezett: A Kaposvári KK nyerte a Memphis Casino Kupa felkészülési tornát, miután az utolsó meccsen 93-65 arányban legyőzte a Falco KC Szombathelyt. ■ Kun Zoltán Pontot raboltak a kaposvári pólósok a bajnok KSI otthonában Bp. KSI SE-Kaposvári VK 9-9 (1-1,3-2,3-3,2-3) kaposvári VK: Krizsán - Eged, Dodog (5/2), Pallagi, Tóth F., Viczián, Hirbek (4). Csere: Ács, Piltner, Horváth D., Mezriczky, Domokos. Edző: Fekete Szilveszter. emberelőnyös helyzetből SZÜLETETT GÓLOK: 9/1, illetve 5/3. BÜNTETŐK: 1/1, illetve 2/2. Bravúros pontszerzéssel kezdte az új bajnoki szezont a Kaposvári VK OBI/B csoportos férfi vízilabdacsapata a fővárosban a bajnoki címvédő KSI ellen. A találkozón - amelyet az Európa-baj- nokságnak otthont adó margitszigeti Nemzeti Sportuszodában rendeztek - végig fej fej mellett haladt a két csapat, egyik sem tudott nagyobb előnyt kicsikarni. Az új játékosok közül a Pécsről igazolt Krizsán Attila jól védett, az Egerből érkezett két fiatal pólós, Eged Dániel és Viczián Gábor sem okozott csalódást, az egykori több százszoros válogatott Tóth Frank pedig nevéhez méltóan játszott. A vendég kaposvári alakulat két legjobbja Dodog Szabolcs és Hirbek Sándor volt; ők ketten szerezték mind a kilenc gólt. A Kaposvári VK a jövő hétvégén, szombaton a szintén megerősödött újonc szombathelyi Vasi Aligátorok vendége lesz; a hazai premiert október 7-én tartják majd a Bp. MAFC-Win- ner ellen. ■ Fenyő Gábor Ladóczki volt a siófoki derbi főszereplője A labdarúgó NB Il-ben: BFC-Siófok- GyirmótSE 1-0 (0-0) Siófok, 400 néző. V.: Herbály (Kovács Z., Szalai). bfc-siöfok: Hegedűs L. - Miklósvári (Homonyik), Sütő, Forgács, Köntös - Tusori, Eugene - Tereánszki-Tóth, Disztl M. (Mel- czer), Ladóczki - Kozmor (Horváth B.). Edző: Botos Antal. gyirmót SE: Sánta - Földes K, Pék, Radics, Kun A. - Horváth R., Pólyák, Szabó Cs. (Németh L.) ~ NagyL. (Púder) - Weitner, Oross (Tóth N). Edző: Hannich Péter. gólszerző: Ladóczki (68. p.). JÓK: Túsori, Eugene, Ladóczki, illetve Pólyák. ■ Keszthelyi Z. Egy gól döntött Somogjrtarnócán és Zamárdiban megyei ii. osztály a DÉLI CSOPORTBAN: Satelit FC Somogytamóca- Juta 1-2 (1-1) Somogytarnóca, 80 néző. V.: Zarka. gólszerzők: Juhász D., illetve Majoros, Simon, kiállítva: Plajbász (Juta) a 85. percben. JÓK: Juhász D., Fábián, Pintér J., illetve Kéri, Parrag Zs., Szántó. AZ ifi- MECCSEN: Satelit FC Somogytar- nóca-Juta 1 -0. juhász László AZ ÉSZAKI CSOPORTBAN: Zamárdi-Ságvár 2-1 (0-0) Zamárdi, 100 néző. V.: Barna. gólszerzők: Horváth T., Pisztl, illetve Hosszú. JÓK: Szabadi, Szu- kován, illetve Bodó, Feri, Hosszú. az ifimeccsen: Zamárdi-Ság- vár 11 -1. SZILÁGYI CSABA IRAM _______jm_ Al aposan kihajtották f magukat a végére a játékosok. SZÍNVONAL Élvezhető meccset vívott egymással a két csapat. HANGULAT Lelkes volt a maroknyi hazai kék-fehér tábor. JÁTÉKVEZETŐ ;/g Hiba nélkül vezette a végig sportszerű találkozót. tondach %BNV AKCIÓ! CSEREPEK nagy kedvezménnyel! “ A készlet erejeig. /v ...ÉS MINDEN, AMI A TETŐHÖZ SZÜKSÉGES! xiflMctjK 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 21. | építőanyag f Tel./fax: 87/341-349; 87/341-459 ■ VASÁRNAPI . -T/ , I Somogyi Hírlap ■»