Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-13 / 215. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 13., SZERDA 3 Kaposvár százharminckettő kaposvári újszülött nevét és születési idejét tartalmazó, levél alakú bronztáblát helyeztek föl kedden a városligeti életfára. A fát ez év májusában avatták föl, s eddig már több mint 350 levél került föl rá. Kedden Szita Károly polgármester a 2005. április 29. és július 26. közt született gyerekek születnek adott át emléklapot, majd fólhelyezték a kicsik neveit tartalmazó leveleket az életfára, (mk) Kaposvár-Szombathety tíztánc Magyar Bajnokságot rendeztek a hét végén Szombathelyen. A versenyen tizenkét pár közül az előkelő hatodik helyet szerezte meg a kaposvári Fi- lotás Márk-Valler Dominika páros, (mk) Marcali a SOMOGY Megyei Vállalkozói Központ szervezésében az APEH Somogy megyei szakemberei tájékoztató előadásokat tartanak a megye nyolc városában szeptember 14. és október 9. között az adójog- szabályok változásairól, valamint az elektronikus bevallások és a regisztráció tudnivalóiról. Az előadásokon a részvétel ingyenes. Az első előadás Marcaliban a Művelődési Központban lesz szeptember 14-én délelőtt kilenc órakor, (fe) \ Kánya ötszázhatvanezer forint beiskolázási támogatást biztosított a kányái önkormányzat az új tanévben az iskolás gyermekek szülei részére. Az általános iskola alsó tagozatára járók ötezer, a felsősök és a középiskolások pedig nyolcezer forintot kaptak. Összesen 85 diák tanévkezdését könnyítette meg az önkormányzat, tájékoztatott Schmuck Ferenc polgármester, (kj) Tapsony a vörösberényi káposztaünnepen arattak babérokat a tapsonyi asz- szonyok. Harminc kilogramm liszt felhasználásával négyféle rétessel érkeztek. Kora délutánra mind elfogyott, ezért újra megvásárolták a hozzávalókat és este fél nyolcig sütötték tovább a réteseket, (ve) Eletet a szellemkönyvtárba modell Sok faluban a teleház az alternatíva a kocsmával szemben MEGYEI KORKÉP Hozzáférhető kultúra. Leginkább a szerencsés helyre születettek és a városba költözők részesedhetnek igazán a jól felszerelt könyvtár szolgáltatásaiból Egy felmérés szerint 5140 lakos él tényleges könyvtári szolgáltatás nélkül a csurgói kistérségben. Varga Andrea A teleházak együttműködését, a magasabb színvonalú könyvtári ellátást segíti az a program, amelynek kidolgozására 450 ezer forintot nyert a csurgói városi könyvtár. Ebből dolgoztak ki Csurgón egy projektet, amely alapjául szolgál egy kistérségi közszolgáltató hálózat megteremtésének. Hasonlóra másutt nincs példa. Az alapelgondolás az volt - mint azt Füstös János igazgatótól megtudtuk -, hogy önállóan se a könyvtár, se a teleház nem tud megbirkózni a naprakész információ- és dokumentumszolgáltatással, az elektronikus ügyintézéssel, s nem öleli fel a közszolgáltatások skáláját. Ugyanakkor az elérhető anyagi források szétforgácsolódnak köztük. A csurgói könyvtár a kistérség 18 településéből tizenötön vizsgálódott. - Van, ahol évek óta az alagsorban nedvesednek a megmaradt könyvek, s nincs megbízott könyvtáros - mondta az igazgató. Az állománygyarapodást a polgármesteri hivatalba szállított évi két csomag könyv jelenti. A „szellemkönyvtáraknak” mindössze a statisztikai adatai élők, talán a leigényelhető normatíva érdekében. A teleházakban viszont pezsgő Részlet a Csurgó kistérségi felmérésből A kiskönyvtárak közül négy egyáltalán nincs nyitva, öt 2-4 órát üzemel hetente. Felmerül a kétely, hogy az 1140 kötet kölcsönzése 2005-ben valós lehetett-e a mindössze heti két órát nyitva tartó, 600 lelkes faluban, ahol 58 kötettel gyarapodott a 3300 kötetes állomány. A legtöbb könyvtár nem tud lépést tartani az informatikai fejlődéssel élet folyik, gyakori, hogy a faluban ez az egyetlen alternatíva a kocsmával szemben. Ám ne legyenek illúzióink, a számítógép és az internet itt általában a ki- kapcsolódás eszköze és nem az ismeretek bővítéséé.- Szeretnénk létrehozni egy közszolgáltatási modellt, amely más kistérségekre is kiterjeszthető országszerte - tette hozzá. - Minden településen javuljon a hozzáférés a könyvekhez és az információkhoz. Teleház-bá- zisú könyvtári szolgáltató helyek jöjjenek létre, az elvben működő könyvtárak pedig legyenek teleházak is. Nem elég a segítőkészség, az itt dolgozóknak szakembereknek kell lenniük. Bőgőzhetnek is már Karádon és miklósi diákok utaznak a tudásért művészet A marcali Néptánc mellett már népzenét is oktatnak a Karádi Horváth János Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Pajor János, a vezető elmondta azt is, hogy a mostani tanévtől népi hegedű, brácsa, bőgő, furulya és klarinét hangszereken tanulhatnak a diákok.- Somogybán az alapfokú művészetoktatás keretén belül népzenei képzés csak Karádon van- hangsúlyozta Pajor János. - Még Marcaliból is jár hozzánk tizenegy növendék. Karádon 1999-ben egy szakképzett főállású pedagógussal kezdte működését a Művészeti Alapiskola, ahol 145 növendéket tanítottak népi játékra, néptáncra. Az intézménynek jelenleg 310 növendéke van: kétszázhatvanán vesznek részt a néptánc, ötvenen pedig a népzene tanulásában. A képzést három főállású és három részmunkaidős pedagógussal látják el. Mindegyikük rendelkezik a szükséges szakképesítéssel. A karádi központi iskola mellett két éve Kisbárapá- tiban létesült telephely, s tavaly óta' Törökkoppányban, Miklósiban és Somogyacsán lakó gyerekeket is oktatnak. ■ Krutek J. Átépítik Biissiiben a faluközpontot és díszpark készül A büssüiek régi vágya valósulhat meg azzal, hogy a faluközpontban színvonalas parkot építenek 2008-ig. Ehhez évente 700 ezer forintos támogatást ad a megyei területfejlesztési tanács. A faluközpont is átalakul. Mivel az egykori posta épületébe költöztetik majd át a polgármesteri hivatalt, az ifjúsági klubot és a gyermek- jóléti szolgálatot is. ■ G. M. Játékvezetők kampányban NEHÉZ IDŐK jönnek a játékvezetőkre. Nem elég, hogy hétről hétre a legsúlyosabb sértések közepette kell eligazgatniuk az emberi mivoltukból időnként kivetkező sportolókat, hogy dagadó izmokkal és nyakl ütőerekkel rendelkező szurkolók kergetik őket végig a fél országon, ezentúl mindezért még többet is kell fizetniük. OKTÓBERBEN döntenek a tömegközlekedési kedvezmények megreformálásáról. A fáma szerint a nyugdíjasoknak jegyet ugyan kell váltaniuk, hogy mérni lehessen, melyik vonalon hányán utaznak, ám ez nem terheli meg pénztárcájukat. Nem kell rettegniük a fogyatékosoknak és a nagy- családosoknak sem. Rosz- szabbul járnak a diákok, akik mostani tarifával a tervek szerint csak lakhelyük és iskolájuk között utazhatnak, s vélhetően a közszolgák, egyházi intézmények vagy alapítványok tagjai számára is marad némi kedvezmény. Ám a parlamenti és EU-képvise- lők, sportolók, versenybírók és játékvezetők fizethetnek. A hon- és uniós atyák, ha keserves mosoly- lyal is, de könnyen kicsengetik majd a különbséget, míg a sportolók túráit eddig is az egyesületek és szövetségek finanszírozták. Szegény sporikon csattan az ostor megint. NEM lenne tehát meglepő, ha Gyurcsány Ferenc „zenei aláfestéssel” kísért országjárása során hirtelen egyenszerelésbe öltözött sereg tűnne fel: adott jelre zsebükhöz kapnának, s felmutatnák a piros lapot. Aztán észbe kapnának, s a szabálykönyvnek megfelelően a sípoló, kereplő, ordítozó tömeg láttán félbeszakítanák a rendezvényt. Azaz a kampányt. Mindenki jól járna... Etetési Lakóparkban Lakótelek 2960 Ft/m^+Áfa 76 mz lakás sorházban kulcsrakész kivitelben 10,34 M Ft 80 mz lakás könnyűszerkezetű kulcsrakész kivitelben 12 M Ft 80 mz lakás téglából kulcsrakész kivitelben 14 M Ft Érdeklődni: 82/585-020 ^ Hetes.hu/lakopark honlapon jj /\ Grafológus és írásszakértő képzés indul Kaposváron a Katona Ágnes igazságügyi és szakképzési grafológus szakértő által vezetett Országos írásszakértő Intézet Kft. szervezésében. Tájékoztatás és jelentkezés: tel.: (36) 516-570 és (36) 413-/65 Honlapunkról jelentkezési lap is letölthető! www.irasszak.hu A tandíj 30%-a visszaigényelhető! Okév: 10-0177-04 FAT: 0978 M Épületgépészeti Áruház Kaposvár, Kond vezér u. 5. TeL: 82/410-070 Gázkazánok, radiátorok és komplett fűtési rendszerek akár m THM-mel!* *Az akció 2006.07.28-tól 0S.22-ig tart és 9 hónapos futamidőre történő hitelfelvételre vonatkozik. Szerelők és viszonteladók áruházai A Kisgyaláni "Petőfi" Szolgáltató Szövetkezet Igazgatósága értesíti tagjait és kívülálló üzletrész tulajdonosait, hogy Napirend: 1. Döntés az üzletrészek megszűnéséről, illetve átalakításáról a 2006. évi X. törvény rendelkezései szerint. 2. Egyéb bejelentések Határozatképtelenség esetén a meghirdetett napirenddel a második közgyűlés időpontja 2006. szeptember 28., 9 órakor a megadott helyen. Igazgatóság