Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-12 / 214. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 12„ KEDD MEGYEI KÖRKÉP 5 Egyetlen lövéssel a másvilágra küldte kutyáját a kaposvári férfi Egyetlen lövéssel végeztek egy kutyával Kaposváron. A rendőr­ség bűncselekmény hiányában nem indított nyomozást, de a Philip természet- és állatvédő egyesület eljárást kezdeményez az ügyben.- Telefonon kaptuk a riasz­tást, miszerint egy Ballakúti ut­cában lakó férfi le akarja lőni a kutyáját - mondta lapunknak Szántó Ildikó, a Philip Termé­szet- és Állatvédő Egyesület el­nöke hétfőn. - Ismertük a feke­te keverék, közepes testalkatú ebet, ugyanis korábban sokat kóborolt az utcán, jó párszor az ott élők gondozták és etették. Az elnök elmondása szerint a puskás férfi dróton vezette a kutyát. Egyértelmű volt a szán­déka. - Időközben szóltunk az egyik önkéntes állatvédőnk­nek, Bodonyi Balázsnak, aki azonnal a helyszínre sietett - mondta. - Munkatársam be­mutatkozott az illetőnek, s azonnal a kutya sorsa felől ér­deklődött. Először csupán any- nyit mondott, hogy eltűnt az ál­lat. Majd mégis megmutatta, hogy hol lőtte le. Egy bokor alatt feküdt a kutyus. ■ Nem adhat okot az állat kiirtására, hogy a gazdája megunta. A rendőrség is kiment a helyszínre - közölte Bíró Gá­bor hadnagy, a megyei rendőr­főkapitányság szóvivője. Kifej­tette: az illető engedéllyel tar­tott puskájával lőtte agyon a kutyát, egyetlen lövéssel. A rendőrök kérdésére elmondta: szerinte az állat közveszélyes volt. Mivel a hatóság emberei nem észleltek bűncselekmény­re utaló jelet, ezért nem indítot­tak eljárást. A kutya-ügy viszont borzolja a kedélyeket. Szántó Ildikó azt mondta: nem jelenthet okot egyeüen állat kiirtására sem, hogy valaki megunta a házi kedvencét. Az 1998-as állatvé­delmi törvényre utalva hangsú­lyozta: ok nélkül tilos kioltani az állatok életét. Közölte: az ügyben rövidesen folytatás vár­ható. Az állatvédő egyesület is­meretlen tettes ellen állatkín­zás címén kíván eljárást indí­tani. ■ Harsányi Miklós Főzőverseny és táncbemutató a falunapon Közel nyolcszázan ünnepeltek az osztopáni falunapon. A délelőtti kispályás focit követően rajzver­seny és kézműves-foglalkozás várta a gyerekeket, majd a főző­versenyen pörkölt, halászlé és le­csó is került az asztalra. Délután Volford Ildikó dalait hallhatta a közönség, majd bemutatkozott a helyi, a somogyvári és a belegi asszonykórus. Idén először rendez­tek íjászversenyt és megválasz­tották a falu legerősebb csapatát. Este a helyi általános iskola tanu­lói léptek fel és bemutatkozott a helyi kisebbség, a GAMMA Egye­sület. Az egész napos rendezvé­nyen vérnyomás-, testsúly- és vércukorszintmérésre is nyílt le­hetőség. ■ Meiszterics Eszter Önálló listát állít az MDF listaállítás Nyolc év után újult erővel várják a választásokat Bizakodó hangulatban a sajtótájékoztatón Rózsahegyi Péter (balról), Almássy Kornél, valamint Bállá György. Kérlelhetetlenek a korrupció elleni harcban Nyolc év után ismét önál­ló Somogy megyei és ka­posvári listát állít az MDF. Márkus Kata Ezt hétfőn Almássy Kornél, a párt alelnöke jelentette be Ka­posváron. - Ez bizonyítja, hogy a Magyar Demokrata Fórum meg­újult somogyi csapata új elképze­lésekkel bír - mondta az alelnök -, és képes Somogynak és Ka­posvárnak is alternatívákat mu­tatni. Az MDF mind támogatott­ságában, mind pedig jelöltállítás­ban a harmadik erő ma Magyar- országon. Az MDF kérlelhetetlen lesz a korrupció elleni harcban, s az önkormányzati pénzek el­herdálását minden esetben kí­méletlenül szóvá teszi. Megadja a tiszteletet a Tisztelet Társasága A TISZTELET TÁRSASÁGA és ÓZ MDF képviselői szépkorúakat hívtak Aradszky László, vala­mint Korda György és Balázs Klári koncertjére. Céljuk, hogy ne csupán a választások előtt legyenek fontosak azok, akik 30-40 évet ledolgoztak. Sze­rintük ennél jóval többet érde­mel az idős korosztály. A kaposvári listát Rózsahegyi Péter, a párt megyei alelnöke ve­zeti, aki azt mondta: a nyolc ka­posvári jelölt új irányt ad az MDF-nek. A 10 ezer fő alatti la­kosú települések listájának első helyén Herényi Károly, a párt parlamenti frakciójának vezető­je áll. A 10 ezer fő feletti telepü­léseken pedig Szabó Gyula mar­cali képviselő a listavezető. Most a kaposvári és a megyei közgyű­lésnek sincs MDF-es tagja. Almássy Kornél arra számít, hogy a megyei közgyűlésbe két képviselőjük is bejut, s Kaposvá­ron is sikeresen veszik az aka­dályokat jelöltjeik. Bállá György megyei elnök azt mondta: So­mogybán polgármesterjelölt nem indul a fórum színeiben, öt jelöltet azonban támogat a párt. Rózsahegyi már nem polgármesterjelölt RÓZSAHEGYI PÉTER, az MDF kaposvári listájának vezetője bejelentette: lemond a polgár­mesterjelöltségről. Döntését azzal indokolta, hogy Somogy­bán az MDF újjászerveződött, s nem az egymás elleni hábo­rúskodásra kell az időt és energiát pazarolni. - Harcol­nunk kell, de Kaposvárért. F. SZARKA ÁGNES Bezár a bazár A kaposvári piaccal kap­csolatban kapott szerkesz­tőségünk levelet Kaponya Ottó nyugdíjas kereskedő­től. Olvasónk azt nehezmé­nyezi, hogy bezár a népsze­rű, aprócikket árusító pavi­lon. Szerinte erre a boltra szükség van, s a piacveze­tőt teszi felelőssé a kiala­kult helyzet miatt. Börczi Miklós elmondta, hogy sem az említett üzlet, sem más, a bezárás sorsára jutó bolt gazdasági tevékenysé­gébe nem szólhat bele, így a felelősség nem őt terheli. Cikkünk nyomán Kiss istván balatonszemesi olvasónk a településükről megjelent almanach-oldal- lal kapcsolatban küldte el véleményét. Szerinte a pol­gármester sikertörténetként éh meg a település pusztu­lását. Többek közt ezt írta: „... nem derült fény arra, hogy a termálfürdő eddig kétszázmillió forintot nyelt el, csak az idén harminc- milliót. Erre futja, de hat­órás munkaidejű könyvtá­rosra nem. Építettek egy ke­rékpárutat is a községben, de azt hagyták tönkremen­ni. Hat osztállyal épült meg az iskola a magyarországi 8 osztályos iskolarendszer­ben, s nem készült el a kor­szerű konyha, így üzemel tovább a régi kastélyiskola is súlyos milliókért. A sport- csarnok nem alkalmas kézi­labdameccsek lejátszására, mert kicsi. A Bajcsy-Zsi- linszky utcát eddig három­szor bontották fel, és ismét felújításra szorul. Az elmúlt 16 évben minden beruhá­zás perrel és a tervezettnél magasabb költséggel fejező­dött be.” Olvasónk szerint egyetlen dolog változott, a falu külső képe, rendje, tisz­tasága. Erről azonban nem szólt a polgármester. Tornacsarnokra pályázik Holdfogyatkozást lestek Csurgó önkormányzata a kaposvári kisiskolások Tornacsarnokot szeretne Csur­gó. A város képviselő-testülete szándéknyilatkozatot adott be a Nemzeti Sporthivatal „Korsze­rű tornatermet mindenhol” cí­mű létesítményfejlesztési prog­ramjához. A sportlétesítmény megépítése régi elképzelés, a város új rende­zési tervében a közösségi ház mellett jelöltek ki számára he­lyet. A projekt megvalósítására a köz- és magánszféra együttmű­ködésén alapuló PPP-konstrukci- óban kerül sor; az állam vállalja, hogy a 15 éves időtartamot felöle­lő szolgáltatás vásárláshoz hozzá­járulást biztosít ■ V. A. Holdleső elnevezéssel szerve­zett nagy sikerű esti programot a részleges holdfogyatkozás megfigyelésére diákoknak és szüleiknek a gyakorló iskola két pedagógusa. Molnár Anna és Takács Anett azt mondja: alsós és felsős gye­rekek, valamint felnőttek együtt nézték végig a százperces égi jelenséget, közben a nevezetes őszi csillagképeket is megfi­gyelték. A szabad szemmel és kisebb távcsövekkel is jól látha­tó holdfogyatkozás jó alkalom volt a gyerekek természettudo­mányos szemléletének bővítésé­re, alakítására. ■ Márkus K. vakond. A Simson-kipufogógázt bevezettem a túrásba. Körülbe­lül két perc közepes fordulaton, és a „vendég” kábultan feljött. Ne nevess ki, én is mástól kap­tam a tippet. * Kérj a fodrászod­tól levágott hajat, majd szórd a vakondtúrásokra! Nagyon fél az embertől, s csak a szaglására támaszkodik, mivel vak. így fo­lyamatosan érzi az emberi sza­got, majd elinal. Papa * Hívd Győzikét! * Petróleumos ron­gyot kell tenni a vakond járatá­ba, földdel letakarni és a földet jól letaposni. Elmenekül a va­kond. * Lehet kapni a kereske­delemben elektromos vakondri­asztót. Keveset fogyaszt, és hatá­sos. Béci * Üres üveget kell a tú­rás mellé tenni, a szél süvítő hangjától irtózik, pár nap és el­megy. Van valami fűszer is, amit nem bír, interneten nézd meg! lapszerkezet. Miért szüntették meg az Egyházak oldalát? Ha nem lesz, lemondom az újságot! (Az egyházi oldal valóban meg szűnt, de egyházakról szóló írá­sok továbbra is megjelennek a lapban. - A szerk.) nyugdíjasok. Ne dolgozhassa­nak a nyugdíjasok. Dolgozza­nak a fiatalok, ők majd fizetnek járulékot és adót is. * Ne legyen „vérlázító”, hogy a nyugdíjas a nyugdíj mellett dolgozik (ha tud). Nem munkamániából te­szi, hanem mert nem tud meg­élni a nem EU-s nyugdíjából. Egy 42 évet ledolgozott mérnök nyugdíjas vállalkozások. ADÓ-nak vá­lasz! Mindenkinek áll a zászló. Tessék megpróbálni vállalkoz­ni! Ha a küzdelemből siker szü­letik, akkor ne a családjára költ­sön, hanem a hasonló gondol­kodású beosztottjaira. Valóban vannak a munkaadókat lejára­tó vállalkozók, de nem szabad általánosítani. Fan * A vállal­kozók nagy része minimálbér­re jelenti be magát. Sokuk ki­használja azokat a szociális kedvezményeket, amelyek a legszegényebbeket illeti meg. Eközben luxuskörülmények kö­zött élnek (minden igényt ki­elégítő nagy ház, többmilliós autók stb.). Ezeket miért nem derítik fel, miért nem ellenőr­zik az életkörülményeiket, mi­ért hagyják, hogy kijátsszák a törvényeket és ne fizessék meg a valós jövedelmük után járó adót?! Miért csak a bérből és fi­zetésből élők terheit növelik aránytalanul? (Nem kellene ál­talánosítani! - A szerk.) kereskedelem. Mit keresnek a kaposvári vásárban kereske­delmi áruval dugig megrakott, román rendszámú mikrobu­szok? VPOP, APEH, fogyasztó- védők ébresztő! A Lajtán túl ez nem fordulhat elő, pedig az is az unió! vizitdű. Nagyon sokan vagyunk, akik súlyos betegség után 23 ez­er forintot kapunk havi járadék­ként. Sokat kell járni az orvos­hoz. Számunkra megszűnt az életben maradás esélye is. Gon­dolom, a tisztelt kormánynak ez a szándéka. R. J. -né. diákhitel. 65, majd 70(!?) évre akarják emelni a nyugdíjkorha­tárt. Közben 40(?!) éves korig ve­hető fel a diákhitel. Aki negyven­évesen még nappali tagozaton tanul, az sose fog dolgozni, már nyugdíjas szeretne lenni. Negy­venévesen diákhitel, tiszta „re­form” és pótcselekvés. Z. Továbbra is várjuk üzenetei­ket a 20/968-9444-ES normáldíjas számra. Ha véle­ményük van valamiről, hoz­zászólnának valamelyik cik­künkhöz vagy feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, nyomják a mobilt! : M OLVASÓI ÜZENETEK |

Next

/
Oldalképek
Tartalom