Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-12 / 214. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 12., KEDD mrnmmm Barcs BARCS városért el­nevezéssel horgászver­senyt rendeztek, amelyen 84-en próbáltak szeren­csét. Stujber János - 5702 ponttal - szerezte meg a győzelmet, második Stuj­ber László, a harmadik helyezett Kovács László lett - közölte hétfőn Fodor György, a horgászegyesü­letek megyei szövetségé­nek elnöke, (hm) KapOSfŐ MEGKEZDTÉK a tánc-, illetve a zenei okta­tást az alapfokú művészeti iskolában, ahol csaknem 150 gyermek folytatja ta­nulmányait - mondta Hor­váth Zoltán, a település polgármestere. Térítési dí­jukat az önkormányzat vál­lalta át; szeptember elején, a tanévkezdéskor hasonló segítséget nyújtottak a tan­könyv vásárlásakor, (hm) KapOSfŐ FELÚJÍTJÁK és szi­getelik a sportcsarnokot. A munkálathoz 1,5 millió fo­rintot nyert pályázaton az önkormányzat, s ezt egé­szítik ki a 600 ezer forin­tos önerővel. A tervek sze­rint szeptember végéig be­fejezik az építkezést, (hm) Kaposfüred megyeszerte szedik a korai érésű bur­gonyákat. Varga Gábor, az FM-hivatal vezetője hétfőn elmondta: az 592 hektár­ról szeptember végéig több mint 16 ezer tonna étkezé­si és vetőgumót szállíta­nak a tárolókba. Megyénk­ben az éves burgonya-át­lagfogyasztás fejenként 50-55 kiló. (hm) Kaposmérő jó ütemben ha­lad a szabadidőpark építé­se a Kapós folyó partján lé­vő Dobogó hídnál. Többek közt a terület füvesítése és körbekerítése is megtör­tént, s két héten belül saját készítésű bútorokat és mérleghintát is kihelyez­nek. A munkálatok nagy részét az önkormányzat munkatársai végzik. Jelen­leg a terület egy részét az ősszel és tavasszal a villa­mosításhoz szükséges osz­lopok foglalják el - mondta Harangozó Csaba alpol­gármester. A beruházás ön- kormányzati önerőből és vállalkozói felajánlásokból valósulhat meg. (mg) Tiltakozásból éjszakáznak orvosolnak A siófoki kórház egyelőre túléli a megszorításokat Termel-e zöldséget? Nem kérnek pénzt az ügyeletért a siófoki bel­gyógyászok. Ezzel de­monstrálják, hogy nem értenek egyet az orvostár­sadalmat sújtó kormány­zati intézkedésekkel. Fónai Imre magyar zsoltné mosdósi csecsemő- és gyermekgon­dozó: - A családommal a lehetőségeinkhez mérten minden zöldséget és gyü­mölcsöt igyekszünk meg­termelni. Ebben nagyon sokat segítenek nekünk édesanyámék. Természete­sen nemcsak a pénztár­cánk szab határt a piaci vásárlásnak. így legalább pontosan tudjuk, hogy mit eszünk, hiszen mi ma­gunk permetezünk. m NAGY RÓBERT kaposvári nyugdíjas: - Korábban gazdálkodtam, most szoci­ális bérlakásban lakom, ahol nem tudok termelni. Ezért kénytelen vagyok a boltokban megvásárolni a zöldségeket. Szívem sze­rint, ha lenne rá lehetősé­gem, akkor falura költöz­nék, ahol állatokat tarta­nék és megtermelném a kertben mindazt, amire szükségem lehet.- Ekkora a baj? Fizetés nélkül ügyelnek az orvosok Siófo­kon? - kérdeztük Varga Fe- renctől, a siófoki kórház fő­igazgatójától.- Csak a belgyógyászok, és ők is figyelemfelkeltőnek szánták ezt. A nyári szezonra szólt az egyezség, hogy mindenki zok­szó nélkül vállalja a többletfel­adatokat. Éppen a minap jelen­tettem be főorvosi értekezleten: az egyes osztályoknak ma­guknak kell eldönteni, mit vál­lalnak és mit nem a rendelke­zésre álló kevesebb pénz tudatá­ban. Ha nem tudják az ellátást a korábbi színvonalon biztosítani, akkor azt bejelentjük az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvo­si Szolgálatnak. Ilyen jelzés még nem érkezett. Elvégre az orvosnak is érdeke, hogy dol­gozzon, s ne pedig otthon szá­molja a pihenőóráit. No és lehe­tőség van arra is, hogy felülről belenyúljak a rendszerbe, pél­dául éjszakai műszak szervezé­sével, ami nem számít ügyelet­nek. Nappalra persze így keve­sebb orvos jutna, de nálunk ez még megoldható lenne. A siófo­ki kórház áll még úgy anyagilag, szakmai felkészültség és szer­vezettség terén, hogy a július 1- ji finanszírozáscsökkenés és a szeptember 1-ji megszorító cso­mag ellenére sem kell draszti­kus lépéseket tennünk. Tény azonban, hogy még egy „csoma­got” már mi sem bírnánk ki...- Melyek a nem drasztikus lé­pések?- Elsejétől csak egy műtő mű­ködik éjszaka, ha mégis egy­szerre lenne szükség kettőre, készenléti stáb vár a bevetésre. Megszüntettünk ideiglenesen egy belgyógyászati részleget, de ez az ellátást nem veszélyez­teti, mert csökkent az ágyki­használtság. Átszervezzük a ta­karítói és műszaki szolgálatot, ahol lehet, technikával váltjuk fel az emberi erőt. VERES ENDRÉNÉ bodrogi bolti eladó: - Elsősorban termelem a zöldséget és a gyümölcsöket is, de van olyan, amelyiket kénytelen vagyok megvásárolni. Úgy gondolom, a különböző multinacionális cégek tönkretették a somogyi gazdaságot is, mert sok­szor ár alatt adják a termé­keket. Az emberek többsé­ge pedig elsősorban ezeket a pénztárcakímélő megol­dásokat helyezi előtérbe. Varga Ferenc: a siófoki kórház jól áll anyagilag, szakmai felkészültség és szervezettség terén egyaránt- A kórházi dolgozók azonban leépítésről beszélnek, s hogy januártól közhasznú társaság­gá alakul az intézmény.- Én is hallom a szóbeszédet. Kétségtelen, hogy a bér a legna­gyobb költség, de ha lesz is lét­számcsökkentés, az a betegágy mellett dolgozókat nem érinti. A működtetési formát csak a fenntartó képviselő-testület vál­toztathatja meg. Nincs ilyen ja­vaslat, s nem is látnám annyi előnyét, hogy belevágjunk egy ilyen átalakításba. Tény azon­ban, hogy a politika a gazdasági társasági forma felé irányítaná a kórházakat. Kijózanító nyaralás Nyáron előfordult, hogy rend­őrt kellett hívni az ambulanci­ára, ahol a sürgősségi ellátás nagyobb része bonyolódik le. Lerészegedett, gyakorta vere­kedésben megsérült fiatalo­kat vagy „csak” bekábítósze- rezett, kijózanításra szoruló­kat hoztak be tömegével, akiknek egy része dühöngő, agresszív. Gyakran kevés volt a két fektetőágy. Ellátásuk a figyelmet és az energiát is el­veszi a komolyabb esetektől- A politika azt sem titkolja, sokallja a kórházak számát. Nyilván Somogybán is. Meg- maradhat-e Siófok jelenlegi, viszonylag kiemelt szerepe?- Nem számítok ennek az el­lenkezőjére. Azt nem vitatjuk Siófokon sem, hogy változások­ra szükség van. Mi azzal szá­molunk, hogy feltehetően a se­bészeten, gégészeten vagy ideg- gyógyászaton - mivel egyre in­kább előtérbe kerül a járóbe­teg-ellátás erősítése és az egy­napos sebészet - ágyfelesleg le­het, ugyanakkor például növe­kedhet a krónikus-osztályon el­látott betegek száma. Ártatlanul hurcolták meg a Babócsán élő diáklányt Morzsák az önkormányzatnak vélemény A polgármester öröme és boldogtalansága Pénz és mobiltelefonok tűntek el rendszeresen a kollégiumban, s egy levél vezetett a babócsai lányhoz. - Ezt a levelet a nevelők szerint a lányom írta, s benne elismerte, hogy lopott. Amikor megmutatták nekem, rögtön lát­tam, hogy nem az ő kézírása - mondja Ivusza Zsoltné. - Kértem, hogy írásszakértővel vizsgáltassák meg, de meg sem hallgattak. Nekik elég volt a fel­tevés is, hogy megszégyenítsék a gyerekemet, s elvegyék tőle a félretett pénzét. A jegyzőkönyvet úgy íratták alá vele, hogy el sem olvashatta. Ma már nyilvánvaló, hogy ártatlan, de a kollégiumi nevelőktől még egy bocsánatké­rést sem kaptunk. A gyerek ár­tatlansága a nevelők számára is könnyen kiderülhetett volna, ha alaposabban vizsgálják meg a történteket. Ehelyett azonban csak az volt a fontos nekik, hogy gyorsan bűnbakot találjanak. Erika ma már nem kollégista. Haj­nali öt órakor kel, busszal jár a nagyatádi iskolába, de végre ismét jókedvű. Dán József kollégiumigazgató elmondta: ők azt követően dön­tenek majd az üggyel kapcso­latos teendőikről, amikor hiva­talos tájékoztatást kapnak a rendőrségtől. ■ Nagy Iiszló Egyhangú szavazással döntött az Andocsi Közoktatási Intézmény­fenntartó Társuláshoz való csatla­kozásról a karádi képviselő-tes­tület. Wiesner Sándor polgármes­ter számára a vita nélküli, egy­hangú döntés meglepetés volt. Azt mondta: a pénzügyi bizottság elnöke is megszavazta a csatla­kozást, aki előtte 15 alkalommal ellene szavazott a Koppány-völ- gye Többcélú Kistérségi Társulás­hoz való csatlakozásnak. Hozzá­tette: az a furcsa helyzet alakult ki, hogy Karád lett tagintézmé­nye az andocsi közoktatási társu­lásnak, mikrocentrumnak, pedig fordítva is történhetett volna.- Egyrészt örülök a csatlako­zásnak, mert az elvesztegetett több tízmillió forint után a csat­lakozással a „morzsákból” jut a falunknak, az idén 5,7 millió fo­rint támogatásra számíthatunk - mondta. - Másrészt boldogta­lan vagyok. Tavaly ugyanis An­Más volt az a történet simor Péter, a karádi kép- visel&testület pénzügyi bi­zottságának elnöke megkere­sésünkre azt mondta: most azért szavazta meg a csatla­kozást, mert ez volt logikus, így kapott az önkormányzat anyagi támogatást. - A ko­rábbi eset más történet, nem erről volt szó - mondta. docs felajánlotta, hogy oktatás terén csatlakozna Karádhoz, de a megbeszélésen a pénzügyi bi­zottságunk elnöke elvetette a ja­vaslatot, hogy lépjünk be a több­célú társulásba és Karád legyen oktatási mikrocentrum. Ehe­lyett azt javasolta, hogy Andocs lépjen ki a kistérségi társulás­ból és Karóddal közösen hozza­nak létre társulást.- Andocs ekkora „szamárság­ba” nem ment bele - tette hozzá Wiesner Sándor. - Azt mond­ták, így nincs értelme miről be­szélni. A közelmúltban pedig mi mentünk Andocshoz könyörög­ni, hogy vegyenek be bennün­ket az intézményfenntartó tár­sulásba... ■ Krutek József Sokallták a hozzájárulást a települések Egyenlőtlenül alakultak a be­járó tanulók után fizetendő hozzájárulások Csurgón a kü­lönböző városi intézmények­ben. AII. Rákóczi Ferenc Álta­lános és Alapfokú Művészetok­tatási Iskolában a tavalyi 90,4 ezer forintról 191,1 ezer forint­ra, az Eötvös József Általános Iskolában óó,2 ezerről 81,2 ezerre, az óvodákban pedig 68,7 ezerről 151,4 ezerre nőtt az összeg. A társult települé­sek polgármesterei nehezmé­nyezték a jelentős emelést. Ezért a csurgói testület egysé­gesen 100 ezer forintban hatá­rozta meg a fizetendő hozzájá­rulás mértékét minden intéz­ményében. ■ Varga A. ■ Erika már nem kollégista. De végre jókedvű.

Next

/
Oldalképek
Tartalom