Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-26 / 200. szám
10 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2006. AUGUSZTUS 26.. SZÓMBA Csak perceken múlott a bravúr labdarúgó nb i Andruskó Attila parádés gólja is kevés volt a pontszerzéshez Oláh Lóránt (középen fehérben) ezúttal nem tudta góllal segíteni a csapatát. A Rákóczi jobb második félideji játékával rászolgált volna a döntetlenre Újabb két érmet nyertek a magyarok a gyékényesi nyílt búvár Eb-n Igazán remek sorozatot produkálnak a magyar búvárúszók Gyékényesen a 20. nyílt tájékozódási búvárúszó Európa-bajnok- ságon. Mint arról beszámoltunk a nyitónapon a MONK, azaz páros gyakorlatban a Gurisatti Róbert, Balázs Péter duó szerzett ezüstérmet. Az eredménysort aztán Balázs Péter a csillaggyakorlatban elért bronzérmével folytatta. Pénteken áz ötbójás gyakorlat küzdelmeit rendezték a gyékényesi Európa-bajnokságon. A magyar válogatott újabb két éremmel gazdagodott: a férfiak mezőnyében a budapesti Balázs Péter a második, a dunaújvárosi László Dezső pedig a harmadik helyet szerezte meg. Érdekesség, hogy László holtversenyben lett bronzérmes orosz vetélytársával, az azonos pontszám ritkaságnak számít ebben a szakágban. A 30 esztendős Balázs Péter pedig már harmadik érmét szerezte a somogyi településen. m Valamennyi ver* senynapon dobogós helyezéseknek örülhettek a magyarok. A hölgyek között Farkas Eszter teljesített a legjobban, aki a hatodik helyen zárt. A magyar együttes három nap alatt két ezüst- és két bronzérmet gyűjtött, folytatás szombaton 10 órától az M-gyakorlattal. EREDMÉNYIEK: 20. nyílt tájé- kozódási búvárúszó Európa- bajnokság, Gyékényes, ötbójás gyakorlat. Férfiak. Európa-baj- nok: Alekszandr Zolotov (Ukrajna) 2525 pont, 2. Balázs Péter (Magyarország, Budapesti Amphora BK, edzője Kosztin Tibor) 2470 pont, 3. László Dezső (Magyarország, DVCSH- UBSE, edzője Gurisatti Gyula) és Iván Sarhov (Oroszország) 2440-2440 pont, ...13. Gurisatti Róbert (Magyarország) 2292 pont. Nők. Európa-bajnok: lelena Ilina (Oroszország) 2304 pont, 2. Linkov Domnyikova (Oroszország) 2288 pont, 3. Katye- rina Sjenicskina (Ukrajna) 2268 pont, ...6. Farkas Eszter (Magyarország) 2212 pont, ...11. Bognár Bernadett (Magyarország) 2046 pont, ...20. Hatházi Katalin (Magyarország) 1533 pont. Újabb vereséget szenvedett hazai pályán a labdarúgó NB I Borsodi Liga negyedik fordulójának első, péntek este rendezett mérkőzésén a Kaposvári Rákóczi FC csapata. Temesvári Iván Kaposvári Rákóczi FC- Debreceni VSC1-2 (0-1) Tíz percnyi tapogatózó játék után pillanatok alatt megélénkült a mérkőzés. Formás jobboldali Rá- kóczi-támadás végén Kovácsevics lövését blokkolták, majd a debreceni ellenakciót Halmosi lövése után Milinte lövése zárta le. A12. percben Andruskó 16-oson belül lefejelt labdáját kézzel sodorta el az egyik vendég védő, de a jogosnak tűnő 11-es elmaradt. Három perccel később megszerezte a vezetést a DVSC. Sándor Tamás átadása után Bogdanovics 12 méterről lőtt a bal alsó sarokba. 0-1. Előnye tudatában is a Debrecen birtokolta többet a labdát, a Rákóczinak kellett jó negyed óra, amikor már több veszélyes akciót is vezetett. Ezt Oláh és Kovácsevics helyzete is jelezte. A félidő vége egyértelműen a zöld-fehéreké volt. A 43. percben egy szabadrúgás kombináció végén Alves került óriási gólhelyzetbe, de nyolc méteres, léc alá tartó lövését Csernyánszki bravúrral védte. A második félidőt ugyanolyan lendületesen kezdte Prukner László együttese, mint ahogy az első játékrészt befejezte. A játék hosszú percekre áttevődött a Debrecen térfelére, a Rákóczi és a csapat szurkolótábora is ráérzett, hogy lehet egyenlíteni. Az 53. percben egy remek hazai akciót követően Alves tört be a 16-oson belülre, hétméteres, gólba tartó lövésébe azonban Csernyánszki reflexszel belekapott és hárítani tudott. A feljavuló egyéni teljesítményeknek köszönhetően egyre bátrabbak lettek a hazai játékosai. Az 56. percben aztán hang- robbanás rázta meg a Rákóczi stadiont. Andruskó Attila balról, az oldalvonal mellől, a kaputól 28 méterre lövésre szánta el magát, a labda pedig Csernyánszki fölött a léc alá vágódott. 1-1. Az egyenlítő gól újabb lendületet adott a hazaiaknak, akik a remekül játszó Vasziljevics és Szakály Péter vezérletével tovább rohamozták a bajnoki címvédő kapuját. A 67. percben egy debreceni ellenakció végén mégis Milintének volt dolga, JEGYZŐKÖNYV Kaposvári Rákóczi-DVSC 1-2 (0-1) Kaposvári Rákóczi: DVSC: Milinte Csernyánszki Kovácsevics Bemáth (VargaZ., 61.) (Hegedűs 56.) Petrák Virágh Kozmér Komlósi Zahorecz Leandro Szakály P. Dzsundzsák Grúz KissZ. Vasziljevics Sándort (Huzmi, 85.) Halmosi Andruskó (Madar, a 36.) (Szakály D., 73.) Bogdanovics Oláh (Brnovics, 73.) Alves Sidibe Vezetőedző: Vezetőedző: Prukner László Miroslav Beránek Kaposvár, 2500 néző Játékvezető: Vad II. István (★*★) Gólszerző: Andruskó (55.), illetve Bogdanovics (15.), KissZ. (87.). Sárga lap: Kovácsevics (57.), illetve Bemáth (47.), Virágh (51.), Sidibe (55.), Hegedűs (86.). aki Leandró közeli lövését védte bravúrral. A 70. percen Alves cselezte le magát az alapvonalig, éles szögből leadott lövését azonban Csernyánszki szögletre mentette. Prukner László cseréivel tovább erősítette a támadó szekciót, hiszen a két szélre behozta Varga Zoltánt, illetve Szakály Dénest. A mérkőzés utolsó tíz percében a Debrecen birtokolta többet a labdát, ekkor a hazai védelemre nagy nyomás nehezedett, de Petrák és Zahorecz több jó ütemű megelőző szerelést is bemutatott. A 88. percben aztán kiderült, hogy a futball nemcsak szép, de igazságtalan játék is tud lenni. Dzsudzsák beadását Milinte a felső lécre tenyerelte, a kipattanót pedig Kiss Zoltán közvetlen közelről a kapuba továbbította. 1-2. A mérkőzés folyamán minden egyes Rákóczi-játékoson érezni lehetett, hogy óriási kedvvel, és ahogy a találkozó előtt Prukner László fogalmazott, hittel játszik. De a kaposvári győzelem és a látottak alapján a minimálisan megérdemelt döntetlen elmaradt. Ennek ellenére a kaposvári szurkolók a lefújást követően taps- * sál jutalmazták a remekül teljesítő Rákóczi-játékosokat. PRUKNER LÁSZLÓ: - A SOrS kísért bennünket, az elmúlt kél évben negyedszer kaptunk ki 2-1-re a Debrecentől. Úgy érzem, a játék összképe alapján az egyik pontot megérdemeltük volna. miroslav beránek: - Nehéz mérkőzésre számítottunk és tulajdonképpen az is volt. Rúgtunk egy gólt, de Halmosi sérülése megzavart bennünket. A második félidőben az ellenfél jobban támadott és ránk kényszerítette akaratát, de helyzeteinkből egyet értékesítettünk. A bajnokság állása: 1. DVSC-TEVA 4 3 1 0 7-2 10 2. ZTE FC 3 3 0 0 8-3 9 3. FC Tatabánya 3 2 1 0 8-3 7 4. MTK Budapest 3 2 0 1 8-2 6 5. Diósgyőri VTK 3 2 0 1 4-4 6 6. Újpest FC 3 1 1 1 3-2 4 7. Győri ETO FC 3 1 1 1 4-4 4 8. K. Rákóczi FC 4 1 1 2 4-5 4 9. Paksi SE 3 1 1 1 2-3 4 10. Vasas 3 1 1 1 3-5 4 11. FC Sopron 3 1 0 2 3-7 3 12. PMFC-Pécs Plaza 3 0 2 1 6-7 2 13. Budapest Honvéd 3 0 2 1 3-5 2 14. FC Fehérvár 3 0 1 2 5--7 1 15. Vác 3 0 1 2 2-5 1 16. Rákospalotai EAC 3 0 1 2 2-8 1 Címvédésre készül Harsányi és Major triatlon Az embertelen távokat egy fogyatékkal élő sportoló is teljesíti Minden fronton beindul a megyei labdarúgó élet Szombaton rajtol a 16. Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokság rekordmezőnye (253 egyéni indulóval), hogy teljesítse a klasszikus - 3,8 km úszás, 180 km kerékpár, 42,195 km futás - Ironman távot. A tavalyi esztendő magyar bajnokai dr. Harsányi Zsuzsanna és Major József címvédésre készülnek. Ismét az indulók között lesz Katona Ottó, aki immár negyedik alkalommal amputált lábbal vág neki az embert próbáló táv teljesítésének. A váltók versenyében feltűnik a 800 méteres síkfutás magyar csúcstartója, Európa-bajnoki érmese Korányi Balázs is, aki ezúttal a maratoni táv teljesítésével erősíti csapatát. Már hazánk egyetlen Ironman távú versenyének helyszínén tartózkodik a 2001 óta veretlen és az idén zsinórban hatodik győzelmére készülő dr. Harsányi Zsuzsanna. A férfi címvédő Major József azonban csak pénteken este érkezett. A szakemberek véleménye szerint a nőknél csakúgy, mint tavaly, Harsányi Zsuzsanna, Kovács Fatima párharc várható. A férfiaknál Major József legfőbb ellenfele Fazekas Attila lehet, miután sérülés, illetve betegség miatt az utolsó pillanatban lemondta részvételét a tisza- újvárosi Benőcs Zoltán és a szombathelyi Zsódér Zsolt is.- A célom kicsit előrébb lépni, mint tavaly, amikor be kellett érnem a második hellyel - nyilatkozta a verseny előtt a trón- követelő Fazekas Attila. - Úgy érzem az idén jobban sikerült a felkészülésem, bár tény munka mellett nincsenek csodák. Folyamatosan tudtam edzeni, ami jó előjel. Azt gondolom a kerékpáron fog eldőlni a verseny, így arra, valamint a frissítésre fogok fokozottabban figyelni.- Nagyon vártam és készültem a nagyatádi Ironman-re - mondta Benőcs Zoltán. - A júliusi fonyódi középtávú országos bajnokság megnyerése után két héttel jelentkezett először a fájNagyatádot egyre több tri- atlonista lepte el a héten. dalom a térdemben, amely egyre rosszabbodott. Augusztus közepén egy hetet töltöttem a budapesti Sportkórházban, ahol megállapították, hogy ínhüvelygyulladásom van. A kezeléseknek köszönhetően csak pár napja kezdhettem el újra könnyedén edzeni, ezért életem első Ironman versenyére még várnom kell... ' Az abszolút sorrend kialakításában szerephez juthatnak a külföldiek is. A férfiaknál kettő, 9 óra alatti egyéni csúccsal bíró versenyző - a cseh Dávid Vydra és a spanyol Gorka Blasco - áll rajthoz. A labdarúgó megyei III. és a megyei IV. osztályban is megkezdődik vasárnap a pontvadászat. A harmadik vonalban négy csoportban küzdenek a csapatok a minél jobb helyezésekért. Teljes fordulókat csak a Koppány és a Zselic csoportban tudnak tartani, mivel a Nagyberekben és a Rinyában csak 9-9 együttes indul. Az elöl álló csapatok a pálya- választók, valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik. Megyei III. osztály/Koppány csoport - 1. forduló: Igal-Adánd; Somogy- meggyes-Nagyberény; Kisbár- apáti-Balatoni Vasas; Bálvá- nyos-Balatonendréd; Kapoly- Nak. Nagyberek csoport: Ga- más-Somogyaszaló; Balatonfenyves-Horvátkút; Balatonúj- iak-Mesztegnyő; Kereki-Szőlős- györök; a Balatonlelle II. So- mogybabod csapata szabadnapos. Rinya csoport: Potony- Szulok; Gyékényes-Somogy- szob; Háromfa-Kutas; Berzen- ce-Görgeteg; a Homokszent- györgy csapata szabadnapos. Zselic csoport: Orci-Patalom; Baté-Somogyszil; Gölle-Szent- gáloskér; Zimány-Somodor; Ka- zsok-Simonfa. Megyei IV. osztály - 1. forduló: Alsóbogát-So- mogyfajsz; Csököly-Mike; Sán- tos-Kadarkút II., Osztopán- Somogysárd; Bodrog-Kapos- újlak; Szabás-Somogygeszti; a Bárdudvarnok csapata szabadnapos. ■ Temesvári I. IRAM _______________jm Eg y átlagos magyar bajnoki mérkőzésnél nagyobb volt SZÍNVONAL Soha ne legyen rosszabb mérkőzés a ■* Rákóczi-stadionban HANGULAT jsm A kaposvári szurkolótábor is alaposan kitett magáért JÁTÉKVEZETŐ , j. Talán túlzottan tisztelte a bajnokcsapatot. * I -wF