Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-26 / 200. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2006. AUGUSZTUS 26., SZOMBAT Mire költött feleslegesen? ORBÁN ISTVÁNNÉ zimányi varrónő: - Általában csak olyan dolgokat vásárolok, amire szükség van otthon. Nemrég vettünk például szobabútort a régi helyett, de sajnos előfordult olyan is, hogy feleslegesen dobtuk ki a pénzt az ablakon. Ilyen volt a rollervásárlás. A kisfiam nagyon szeretett volna egyet, ezért vettünk neki. Persze nem volt olcsó. Csak három napig használta. KOVÁCS KRISZTINA jutái hirdetésszervező: - Nemigen fordul velem elő, hogy feleslegesen vásárolnék. Mindig jól meggondolom, hogy mire van igazán szükségem és csak azokat a dolgokat veszem meg. Legutóbb épp konyhabútort vettem, mert már nagyon kellett. Bár fiatalabb koromban ez nem így volt. Vettem szobabiciklit és walkmant is, aztán mégsem használtam. nuló: - Nincs olyan dolog, amit ne használnék. Mindig alaposan megfontolom, hogy mire költsem a pénzem, semmilyen vásárlást sem bántam még meg. Legutóbb vettem például egy basszusgitárt. Zenélek, ezért nagy szükségem volt rá. Ha jól belegondolok, életemben még egyszer sem fordult elő, hogy valamit feleslegesen vásároltam volna. kresnyei VINCE attalai taMunkát, utat, otthont ígér kampány Szita Károly bemutatta szövetségeseit és programját Szita Károly programot ad. Szigetvári György (balra), Rumszauer János és Jágerné Katona Zsuzsa támogatják a polgármester kaposvári jövőképét Jágerné Katona Zsuzsa, a Szeretem Kaposvárt Egyesület alapító tagja. Szita Károly a következő négyéves ciklus programjának ismertetése előtt megköszöni a civilek és pártok támogatását, mint ahogy a kaposváriakét is.- Soha ennyien még nem dolgoztunk azért, hogy megtudjuk, mit szeretnének a városlakók - mondja a polgármester. - Az elmúlt évben 50 helyen több ezer embert kérdeztünk meg arról, hogy mit tart fontosnak Kaposvár jövőjével kapcsolatban. Ennek eredménye az „Új munkahelyek, új utak, új otthonok” című program. Az immár harmadik ciklus óta polgármesterként szolgáló városvezető hat pontba foglalja a koncepció lényegét. A következő etapra teljes foglalkoztatást, 5000 új munkahelyet ígér. Ezeknek egy része az új ipari parkban létesül, amelynek a . 67-es főút kaposfüredi kivezető szakaszán, a Füredi laktanyával szemben lesz helye 32 hektáron. Elhangzik az is, hogy a következő négy év alatt a városban legalább 20 százalékkal emelkednek a bérek a városvezetés támogatásával. Az egyik legfontosabb cél azonban az, hogy Kaposvár a régió logisztikai központja legyen. Ezért gyorsforgalmi út épül az M7-esre balatonlellei rácsatlakozással, folytatódik az M9-es gyorsforgalmi út építése a Ka- posvár-Szekszárd szakasszal, s kiépítik a Pécs-Kaposvár közötti M65-ÖS utat is. Szita Károly ígérete szerint 2008 végéEgymilliárd forint a büdzséből Taszámak A jövő százoldalas programfüzetei, póló és cédé, és hét szövetséges a Kapós Kávézó különtermében. Szita Károly, Kaposvár polgármestere pénteken délután bemutatta programját. Takács Zoltán „Esti mese” feliratú pólóban érkeztem és egy „Szeretem Kaposvárt” nyomatossal a kezemben távoztam Szita Károly polgár- mester pénteki sajtótájékoztatójáról. Az asztalon sajtóközlemény, díszes kiadású programfüzet és Auguszt Bárió legújabb cédéje. Rajta idézet: „ez a város nekem az egész világ, ismerem minden mozdulatát, itt a fák, a virágok azt suttogják, szeretem Kaposvárt”. Á polgármester középen ül, körötte kétoldalt Vargáné Friss Judit, a Kaposvári Lakótelepen Élők Egyesületének elnöke, Csonka Béla, a Kaposvári Polgári Nyugdíjas Klub, Kollár Szilvia, a Kaposvári Kismamák Egyesületének, Szigetvári György, a Kaposvár Polgáraiért Egyesület, Jakó Gergely, a Fidelitas és Rumszauer János, a KDNP helyi elnöke, valamint szíta károly elmondta, hogy jól haladnak a kormány tárgyalásai a taszári reptér hasznosításával kapcsolatban. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy a város egymilliárd forintot biztosít a cargo kiépítéséhez, amennyiben megkapja annak és a laktanyának a tulajdonjogát és visszakapja azt, amit az elmúlt fél évben elvittek onnan. Elhangzott: 2003-ban kiépült a polgári terminál és a közművek, csak a cargo bázis építése van hátra. A repülőtérrel 3000 új munkahely létesül és a Dél-Dunántúl logisztikai központja lesz Kaposvár. re minden rossz állapotban lévő belterületi út új aszfaltburkolatot kap. A polgármester szerint 2009-ig minden panelházat felújítanak és 2010-ig ötszáz bérlakás épül a városban. Fontosnak tartja azt is, hogy az eddigi tizennyolc posztos rendőr helyett harminchat teljesítsen szolgálatot a város tizennyolc körzetében. Szita Károly végül arról beszélt, hogy hatalmasak a polgárok terhei, így a szociális jellegű kiadásokat nem csökkentik, sőt. Tizennyolc százalékkal csökken a kommunális adó, marad az ingyenes szemétszállítás, valamint a kismamák és idősek ingyenes közlekedési lehetősége is. A sajtótájékoztató végére már csak egy újságírói kérdés marad, miszerint nem nagy hátrány-e az, hogy a nem „polgári” nyugdíjasok szervezete a baloldali jelöltet támogatja. A válaszból kiderül, hogy a polgármester jó kapcsolatot ápol a nyugdíjasokkal, akiknek nem a szervezetek és pártok a fontosak, hanem hogy ki mit tesz értük. Ezzel egyetért Csonka Béla, a polgári nyugdíjasok elnöke is, aki dübörgő tapsot indítványoz a polgármesteri programbeszédnek... Kétezer esztendő AZ ÚJSÁGOKBAN OLVASTAM: A 2004 éves átlagbér... A város 2006 éves költségvetése... a 2005 éves adat növekedést mutat 2004 évihez képest. Hivatalos helyen, bíróságon hallottam: A Büntető Törvénykönyv nyolcvankét paragrafus nyolc bekezdését idézem. Iskolai értekezleten: ...a KJT ötvenkét paragrafus hat bekezdés cé pontja rögzíti stb. „Híres” televízióban hangzott el: A köz- társasági elnök a 2006 évi helyhatósági választásokat október 1 (egy) napjára tűzte ki. a csúcs a legutóbbi állami ünnep után született: Kétezer év óta vagyok plébános. ugye borzalmas? Hiszen az előbbi idézetekben óriási terhet vesz az a nyakába, aki 20Q.4 év növekedését akarja összevetni 2005 évével. Pedig - sejtem - csak egy-egy, mégpedig a 2004. (kétezer-negyedik) és a 2005. évről van szó. A város Krisztus utáni valamennyi (2006) évének költség- vetését sincs ember, aki össze tudná állítani. Ugyanígy kár lenne nyolcvankét paragrafus nyolc bekezdését idézni a nyolcvankettedik paragrafus nyolcadik bekezdése helyett. A köz- társasági elnök pedig a 2006. (a kétezer-hatodik) évi választásokat tűzte ki október 1. (első) és nem 1 (egy) napjára. Satöbbi. az meg külön megérne egy misét, hogyan lehet valaki kétezer év óta plébános. Az már a matuzsálemi kornál is több! (Ne feledkezzünk el sorszámneveinkről!) Feketén szedik a gyümölcsöt bírság Sok alkalmi munkást dolgoztatnak szabálytalanul Gyógyvíz segített a gólyának csoda Három gyerek anyja a meddőnek tartott asszony- Úgy tűnik, hogy a foglalkoztatók nem veszik komolyan a munkaügyi jogszabályokat és a bírságok nagyságát, mert még mindig magas a jogsértések száma - tájékoztatott Papp Gábor igazgató. Elmondta: a nagyobb létszámú cégeknél nincs feketemunka, és kialakulóban van az európai munkakultúra. A kisebb cégeknél viszont bőven találtak fekete munkást és munkaügyi szabálytalanságokat.- Sok szabálytalanságot találtunk az alkalmi munkavállalók körében is, mert a munkakönyvüket nem töltötték ki. Ez nagyon gyakran fordult elő a gyümölcsszedőknél - mondta az igazgató. Somogybán 672 alkalmi munkavállaló közül 522-t szabálytalanul foglalkoztattak. A régió szinte minden munkaügyi területén találtak szabálytalanságokat, meglepő, hogy a diákmunka törvényesen zajlik mindhárom - Somogy, Tolna és Baranya - megyében.- Ezen a területen nem találtunk szabálytalanságot. A déldunántúli régióban közel harminc munkaügyi felügyelő egész nap végezte, és végzi továbbra is az ellenőrzéseket, sokszor hét végén és éjszaka is. Mindezt azoknak az érdekében tesszük, akik tisztességesen foglalkoztatnak munkavállalókat és rendesen betartják a jogszabályokat - mondta az igazgató. Hozzátette: az egyik legfőbb feladatuk továbbra is a feketemunka visszaszorítása és az európai munkakultúra kialakítása. ■ Sasvári Katinka A korábban meddő fiatal nőnek a csokonyavisontai fürdőzést követően mindjárt az első terhességi tesztje pozitív lett. Az orvosai nem akarták elhinni. A terhesség első három hónapjában még rendszeresen itta a csokonyai vizet, remélve, hogy a baba megtartásában is segít. - Egészséges fiam született, s rá egy évre egészséges kislányom is - idézte fel. Eddig akár csak szerencsés véletlennek is tarthatnánk az egészet. Néhány évvel később azonban úgy döntött a házaspár: szeretne egy harmadik gyereket is. - Hiába próbálkoztunk. A végén ismét azt mondtam: irány Csokonyavisonta. Júliusban végig csináltam a három hetes kúrát, és áprilisban - óramű pontossággal - megszületett a harmadik gyermekem. Nem tudok másra gondolni, műit hogy kellően feltöltődtem ásványi anyagokból, s ez segített teherbe esni. Nem érdekel, hogy mi a magyarázata, s a rokonok ugratásával sem törődöm. Csak az a fontos, hogy anya lettem. Nőgyógyászok szerint valóban segíthet a gyógyvíz, a leginkább azoknál az eseteknél, ahol szervi oka van a meddőségnek. A melegvíz vérbőséget okoz, a benn lévő ásványi anyagok pedig javíthatják a fogamzó- képességet. Az orvosok hozzáteszik: hinni kell a teherbeesésben. ■ Nagy László Hat a potenciára A csokonyavisontai víz bizonyítottan jó hatású különböző nőgyógyászati panaszokra, és a meddőségnél is eredményes lehet egy-egy kúra - mondta Angyal Zoltán fürdőorvos. Évek óta beszédtéma emellett az itteni víz vágyfokozó, potencia növelő hatása. A fürdőorvosnak többen beszámoltak már erről, amit a meleg víz okozta vérbőséggel és a stresszmentes állapottal magyaráz. Egy pécsi fiatal- asszony néhány éve az orgazmuskészségét nyerte vissza ebben a vízben. Blenőizött Szabálytalan- Ellenőrzött Szabálytalanul Me$e munkáltatók Sággal érintett munkavállalók foglalkoztatott száma munkáltatók száma munkavállalók Baranya 781 ___ __ 706 14 715 8 527 So mogy 646________ 545______ 9 632 4 528 To lna 522 428 4 310 2 065