Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-13 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 32. szám
2006. AUGUSZTUS 13., VASÁRNAP REJTVÉNY, JÁTÉK 19 HMMMNMNMMMMMi sztárok koncertviseletei A kabukiarcúra sminkelt Boy George harmadik neműként mutatkozott a publikum előtt rJfTJByjpril I rflTT n nrrfTT^l rí I blaj A hatvanas években a zenészek és énekesek még maguk döntötték el, hogyan lépnek fel koncertjeiken. Nem használtak jelmezt, illetve ha beöltöztek, azt az utcán is viselték. A divat és a fiatalok zenéje kölcsönösen hatott egymásra. A Who együttes tagja, Pete Townshend 1963- ban Nagy-Britannia zászlajából csináltatott kabátot magának, s az ennek nyomán támadt botrány hozzájárult ahhoz, hogy a Who a szigetország egyik vezető együttesévé avanzsált. A Beatles uniformis jellegű zakóvázlatterveit Pierre Cardin készítette el. „Önök azt gondolják, mi nem akartunk rendes öltönyt, pedig csak nem volt rá pénzünk” - nyilatkozta John Lennon. 1968-ban a Sony és Cher énekesduó gyakorta uniszex ruhadarabokban énekelt a színpadon. Az év diákmozgalmainak egyik jelképe a kék farmer lett. Ebben az esztendőben mutatták be a hippivilág illúzióit és értékeit tükröző Szelíd motorosok című filmet, de Andy War- hol nem hitt ebben a világban. Már 1966-os műsorában kialakította a beat önálló elképzelését, amelynek torzított zene szolgált aláfestésül, az énekesek fekete szemüvegben, a kö■ A Beatlesnek nem volt pénze drága öltönyre. zönségnek háttal állva heroinról, szado-mazochizmusról énekeltek, és korbáccsal csapkodták, inzultálták a nézőket. Az intellektuális zenei divatot Janis Joplin bluesénekesnő diktálta Amerikában. Joplin bő, színes ingeket, csipkéket, sálakat és sokféle ezüstgyűrűt viselt. Jimi Hendrix ugyancsak változatos öltözékben jelent meg fellépésein. Afrofrizuráját fejpánttal rögzítette, és szívesen hordott színes, mintás inget, élénksárga és vörös nadrágokat. A hetvenes évek elején kezdődött el a divat és a pop-rock zene tudatos összefonódása. Elsősorban az üzleti arculatra és a külsőségekre helyeződött a hangsúly. 1971-től a glitter-flitter-rock, a glam egyszerű külsőségekre helyezett változata terjedt el (Gary Glit- ter, Sweet, Műd együttes), amit John Lennon „bájrock and rú- zsos szájú roll”-nak nevezett el. A glam rock előhírnöke, a T. Rex együttes énekese, Marc Bolan nőiesen festett babaarccal, nagy, göndör hajjal, fekete boában és karcsú testét hangsúlyozó ruhadarabokban jelent meg. 1977 decemberében mutatták be John Badham Szombat A rocknagymama, Tina Turner sokáig ragaszkodott a tépett parókához esti láz című, amerikai zenés filmjét. Mindenki az akkor huszonhárom éves John Travol- tára, az új diszkókirályra akart hasonlítani, aki kihajtott nyakú, sötét inget, hófehér, vállbán széles, derékban szűk öltönyt viselt magas sarkú, kissé hegyes cipővel. Az évtized második felében a nyers púnk frissítőleg hatott a rockzenére. A Sex Pistols punk- együttes megjelenését Mal- colm McLaren alakította ki. John- ny Rotten és Sid Vicious, az együttes frontemberei rongyos, koptatott ruhákkal, biztosítótűkkel teleszurkált gallérjukkal, fülükkel és orrukkal személyesítették meg a punkot a nagyközönség számára. A nyolcvanas évek elején induló new wave-mozgalom a rikító színekben pompázó ruhákat és sminkeket kedvelte. Fő képviselője Boy George és a Culture Club együttes. Az újromantikus Boy George nőnek maszkírozva, „harmadik neműként” mutatkozott a publikum előtt. Arcfestése japán kabuki- maszkra emlékeztetett, vezető angol extravagáns divattervezők rendkívül színes, változatos ruháit hordta. Biztosítótűket szúrtak a fülükbe és az orrukba. Tina Turner új nemzetközi sikerét George Miller Mad Max című, 1985-ös kultuszfilmjének köszönhette. A filmben viselt tépett parókától nem vált meg, koncertjein is csak abban volt hajlandó fellépni. A nyolcvanas évek végén Turner koncertjein Gianni Versace könnyű, szexis ruháit részesítette előnyben. Köztudott, hogy Versace imádta a pop-rock zenét. Talán ez inspirálta arra, hogy sok sztárnak (Prince, Bruce Springsteen, El- ton John, Eric Clapton, Bonjovi) tervezzen ruhákat. Eric Clapton Versace vásárlója volt, míg Giorgio Armani ruhái el nem csábították. 1997-es tavasz-nyári bemutatójának végén Armani és Clapton együtt jelent meg a kifutón. Versace válaszként bemutatója végén Elton Johnnal lépett színpadra. Madonna volt az első, aki külső ruhaként viselte a fűzőt. Levette a mutatós, színes ruhákat. 1990-es koncertjein többnyire Gaultier bőrszíjakból készült öltözetében lépett fel. Az évtized közepén már nemcsak Madonna volt a csodálat tárgya, hanem az általa viselt ruhák is. *Részlet Csípés Antal Divattükör című könyvéből (Osiris Kiadó) NAP-KELTE# 2006. augusztus 14-én, hétfőn reggel is Nap-kelte 5.50 és 9.00 óra között a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján, valamint délután 15.30 és 18.00 óra között ismétlés az m2-n. A Nap-kelta tervezett témái:- Aki Nagy Gábor Tamás felfüggesztését kezdeményezte... Vaskor László, az I. kerület MDF-es alpolgármestere. - Vendégünk lesz Kovács László uniós adóügyi biztos. - Az SZDSZ kedden hallgatja meg a miniszterelnököt... Kereszttűzben Kuncze Gábor elnök. - Támogatás a Ferencvárosnak - szigorú feltételekkel... A Sport Pluszban Gyárfás Tamás vendége Winkler János, a főszponzor mobilszolgáltató vezetője. - Perel az ügynöközé- sérta polgármesterjelölt... Bőhm András és Pető György párbaja. Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Orosz József Telefon adás idején: 251-0519 Úgy látom, uram, hogy nagyon meszesek az erogén zónái. Móri József - Mlhályháza, Tahy József - Felsőgogy, Antal Lázár - Bonyhád Heti rejtvényünk megfejtését hétfő éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. MEGFEJTÉSÉT BEKÜLDHETI SMS-BEN IS SZERDA DÉLIG az alábbi telefonszámra: 069063-1141 Kérjük, hogy először írja be a VR szót majd a megfejtést (Az SMS díja 76 Ft + áfa) E heti skandináv rejtvényünk helyes megfejtésének beküldői közül három olvasónk Kiskegyed-előflzetést nyer. „A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást' Fejtsen kedvére az ügyes, Terefere, KÓPÉ, KÁPÉ rejtvénylapokban Isi Pótfelvételis teendők A pótfelvételi eljárás során a diákoknak arról kell döntést hozniuk, hogy vállalják-e a költség- térítéssel járó anyagi terheket. A nyári felvételik során költség- térítéses képzésekre lehet pályázni. Ez évente közel 200-400 ezer forintos anyagi terhet is jelenthet. A Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) megvizsgálta, anyagilag mikor jár jobban a diák: ha jelentkezik a fizetős képzésre, vagy ha egy évet tanul, hogy érettségi érdemjegyein javítson, esetleg emelt szintű érettségit tegyen. Az államilag finanszírozott képzéseken ugyanis általában magasabbak a ponthatárok, a bejutáshoz jó érettségi érdemjegyek és többletpontok is szükségesek. Átlagos tandíjú felsőoktatási intézményt nézve (120 ezer forint félévente) tíz féléves képzési időre a minimálisan fizetendő összeg 1 millió 200 ezer forint. Ekkora összeget kell legkevesebb kifizetni ahhoz, hogy a hallgató kézhez vehesse diplomáját. A Kétszintű Érettségi Egyeteme országos szervezetének képzéseit vizsgálva, egy éves előkészítő képzés díja 85 000 forint. A Kétszintű Érettségi Egyeteme a Meló- Diákkal közösen lehetővé tette, hogy a diákok, ledolgozhassák az előkészítő képzés költségeit.