Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-01 / 152. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 1, SZOMBAT Tíz év emlékeit gyűjtötték össze a nagyatádi születésnapra Kiállítással és rövid emlékezéssel ünnepelte tizedik születésnapját a Nagyatádi Városi Múzeum. A családias hangulatú ünnepségre múzeumbarátokat, az intézmény támogatóit, tárgyak, emlékek ajándékozóit hívták meg. Hauptman Gyöngyi, a múzeum vezetője köszöntőjében felidézte az intézmény elmúlt egy évtizedének legfontosabb történéseit, melyek között számos kiállítás, helytörténeti emlék bemutatása, könyvek kiadása volt. Az első legfontosabb történeti emlék 1996-ban, a múzeum nyitásakor került a kulturális létesítmény birtokába, ekkor kapták meg ugyanis a 17. századi, késő reneszánsz stílusú kelengyeládát, amely a két világháború között a Hohenlohe hercegi család kaszói vadászházát díszítette. A ritkaságnak számító, ötszáz éves láda az évek során restaurálásra került, s ma már eredeti pompájában tekinthető meg a múzeumban, ahol az ünnepi alkalomból a műtárgy történetét, a restaurálás folyamatát, a rekonstrukciós munkákat bemutató kiállítás nyüt, mely a nyár végéig tekinthető meg. ■ Csikós Magdolna 10 _________ Néptá ncfesztivál erdélyi vendéggel a karádi téren A hetedik alkalommal rendezték meg Karódon a Kossuth parkban a hagyományos néptáncfesztivált. Erre a Karádért-Somogyért Egyesület, illetve a Horváth János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kezdeményezésére a helyi egyesületek és civil szervezetek összefogásával került sor. Lisziák Lajosáétól, a Karádért- Somogyért Egyesület elnökétől megtudtuk: erdélyi, győri, bala- tonszárszói és balassagyarmati együttesek is színpadra léptek. Hozzátette: a karádi „Rom- Szám”, a Karád Táncegyüttes, a karádi cigánytáncegyüttes mellett gyermekcsoportok is fergeteges műsort adtak elő. Több mint 4 órán át szólt a zene, toppant a csizma a színpadon, amelyet több mint ötszázan kísértek figyelemmel. A felnőtteket hegyközségi vetélkedő és borkóstoló is várta. ■ Krutek József Pedikűr somogyi lovaknak mobil műhely A szerencsekovácsok házhoz viszik a patkolást HÉTVÉGE Reneszánszát éli a ló- patkolás. Bár egyre kevesebb az igás lovak száma, teret hódítanak a lovardák, verseny- és hobbilovak, a megjelenő lovasturizmus. Vigmond Erika Melles Zoltán patkolókovács mozgóműhelyével a hedrehelyl lovardába is rendszeresen jár patkolni Korábban minden faluban volt egy lópatkoló, akihez a gazdák elvitték a lovaikat. A szakma átalakulásával megfordult a helyzet: a szerencsekovácsok odamennek, ahol a ló van. Somogybán hivatalosan csupán négy ipari engedéllyel rendelkező patkolókovács van. Az országban három helyen oktatnak ló- patkolást. Középiskolai szinten Mezőhegyesen és Szőcsény- pusztán, felnőttképzésként pedig a Nemzeti Lovardában. A szőcsényi Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskolában a mezőgazdaságikovács-képzés részeként tanítják a mesterséget. Évente hat-nyolcan végeznek. Kevesen maradnak a patkó mellett, általában a fémiparban vagy a díszkovácsolásnál kötnek ki - tudtuk meg Káplár János igazgatóhelyettestől. A boronkai lovardába például a keszthelyi Szabó Zoltán jár, aki a Nemzeti Lovardában végzett. Lángi Marianna, a lovasudvar vezetője elmondta: 13 lovuk van, és 6-8 hetente esedékes a patkócsere. Gondot okozott korábban, ha patkolókovácsra volt szükségük, főképpen azért, mert nekik kellett hozni-vinni, és bizony messzire utaztak a szakemberért. Most már hívásra házhoz jön a patkoló, felszerelt mobil műhellyel. Szabó Zoltán arról beszélt, hogy már modernebbek a lovak, lassan mind kiszorulnak a mezőgazdaságból. Ezért változott a patkolási technika is. Például figyelembe kell venni, mire használják a lovat, milyen terepen, talajon jár, vagy éppen gyógypatkolással kell valamilyen lábbetegségét orvosolni.- Ahogy az élsportolóknak speciális edzőcipő kell, a lovaknak is a célnak megfelelő patkóra van szükségük - élt a hasonlattal Ormándi Zsolt, a Magyar Lópatkoló Kovácsok Egyesületének elnöke. - A lóláb bonyolultabb, mint a ló maga, ezért minden egyes patkolás' szerintem gyógypatkolás is egyben. A jó patkolókovács sokat téhet azért, hogy az állat jól érezze magát a patájában. Ezért mintha háziorvosról lenne szó, a patkolókovács is egy bizalmi szakma. Drága új technika A NÉGYLÁBAS sima, hagyományos patkolás hat- és tizenkétezer forint között mozog. Somogybán tízezer forint az elterjedt ár. A modernebb eljárások, technikák többe kerülnek a lótulajdonosoknak. A legdrágább például a pataragasztás műpatapótló ragasztóval, amiért patánként tizenötezer forintot kell fizetni. A budapesti székhelyű országos egyesület tavasszal alakult, hogy összefogja a patkolókovácsokat és újra rangjára emelje a szakmát. Ormándi Zsolt elmondta: a generációs szakadás után ismét fellendülőben van a lópatkolás, párosulva a technoA szerencsepatkó A NÉPI HITVILÁG mágikus tárgya a szerencsét hozó, különösen a talált patkó. Újévi szimbólumként pedig holdsarlót jelentve termékenységet hoz. A szerencsepatkó varázserejét a kézi kovácsoláskor nyeri. Melles Zoltán például legutóbb az Áll az alku című televíziós szerencsejátékba kovácsolt 22 darab patkót. lógiai fejlődéssel. Az egyesületnek több mint negyven tagja van. Köztük Somogyból a nagyatádi Melles Zoltán is, aki Ausztriában tanulta ki a szakmát. A megyében a legtöbb lótulajdo- nosban például az ő neve merül fel először, ha a beteg lólábra gyógypatkolás kell.- Somogybán ritka a beteg lábú ló, elsősorban a jó talajviszonyok miatt - mondta. - A leggyakrabban egyébként a hagyományos, klasszikus patkolást kérik. A patkókat készen veszem, de magam is kovácsolok. Teljesen mobil vagyok, az autóba bepakolom a műhelyt és indulok. Sajnos, a tapasztalatom szerint egyre csökken a lovak száma, az elmúlt évhez képest több mint ötven állattal kevesebb tartozik a kezem alá. Kemény munka helyett sör és focimeccs folyt A kemény tölgyek pártján Csokonai Hetvenéves a szántódi csárdán az emléktábla A zuhogó eső és a nagy szél sem tudta kedvét szegni azoknak, akik pénteken a kaposvári Ma- tula tanyán múlatták a napot. Nyolc éve ugyanis július 1-jét piros betűvel jegyzik a naptárak, mivel ezt nevezték ki a köztisztviselők napjának, s ez alkalomból lazítottak pénteken a megye köztisztviselői. Bár a délelőtt folyamán lezúduló eső nem sok jót ígért a programoknak, a tanyán összegyűltek mégis kitűnően szórakoztak. Különböző játékos és sportversenyeken mérték össze ügyességüket, majd délutánra a várva várt nap is kisütött. A meleg időben végül a vállalkozó kedvűek a futballpályán rúgták a bőrt. Akik pedig nem vágytak az efféle szórakozási lehetőségre, a sörsátrak árnyékában kellemes zeneszó mellett iszogathatták korsójukból a hideg sörüket. Mosolyogva élvezték a hűs nedűt, miközben egész éves munkájuk fáradalmát pihenték ki. A korgó gyomrú vendégek pedig ízletes pörkölttel csillapíthatták éhségüket. A jeles nap alkalmából több köztisztviselő elnöki elismerést vehetett át. ■ S. K. Rajta nemes lelkek, álljunk ki a gátra! Csokonai szavait idézte Szabó Sándor, a csurgói református gimnázium igazgatója pénteken Szántódon, mert szerinte a ma emberének is ez a feladata. Arra emlékeztek tegnap a kompkikötő közelében, hogy a Balatoni Szövetség éppen hetven éve állíttatott márvány emléktáblát a költőnek a Rév Csárda falán, mert a korabeli kutatások szerint ott írta A Tihanyi ekhóhoz című költeményét. Méghozzá tölgyek árnyékában; helyükbe az utókor nyárfákat ültetett. - A kemény tölgyek pártján legyünk, ezt is üzeni nekünk Csokonai - tette hozzá Szabó Sándor gimnáziumigazgató. - Évszázadokig ad árnyékot meg termést, a nyár viszont a legkisebb szélben is hajlik, törik...- Mit szólna bennünket látva Csokonai, aki egy emberibb 20. századot vizionált verseiben? - tette fel a kérdést Kor- zenszky Richárd tihanyi perjel. - Mit a pénzpalotákhoz, a bevásárlóközpontokhoz? Ahhoz, hogy keressük az igaz szavakat. Azokat, akikben meg lehet bízni, akiknek a szavait igazolják a tetteik. Van emléktábla, tankönyv, tanterv, de vajon akad-e, aki fejből el tudja szavalni a tihanyi ekhónak akár csak két versszakát? Csokonai Vitéz Mihály azt írta: ember és polgár akar lenni. Ma már sokkal könnyebb eljutni Csurgóról Szántódra, mint akkor, de emberibb lett-e az ember, s a múltját és közösségét vállaló polgár lett-e a polgár? Bóka István, a Balatoni Szövetség mai elnöke szerint az utókor tartozik Csokonainak. Az elnök úgy vélte, hogy a költő halálának tavalyi, kétszázadik évfordulója is méltatlanul feledésbe merült. ■ Fónai Imre ■ A kezdeti rossz idő jóra fordult, így kellemes, vidám napot tölthettek el a köz- tisztviselők ■ Szántódon pártfogójánál, a pusztát bérlő Pálóczi Horváth Ádámnál pihent meg néha a költő. A BALATONTÓL,,, VAS ANDRÁS y Érettségi után A GÖRCS BENNÜK VOLT, mint akkor, a vizsgákon, csak éppen most leplezni akarták. Viháncoltak hát, igazgatták a ruha ujját, az óraszíjat, a karkötőt, a gyűrűt, már akin volt, a nyakláncot, s közben nevetgéltek, sugdolóztak. Nézték a katedrán ülő tanárt, akit a négy év alatt annyit átkoztak, kritizáltak, figuráztak- el is nevezték a kiállha- tatlan banyát Őszi Boszi- nak... -, s aki most legalább olyan zavarban volt, mint ők. persze motoszkált bennük, mondani kellene valamit: magasztosát, pátosszal telit, az életről, a küzdésről, a munkáról, a felelősségről, a sors kiszámíthatatlanságáról. Valami ideil- lőt, amitől a pillanat tényleg felejthetetlen marad. Ám inkább hallgattak, nevetgéltek, nézelődtek, rakosgatták a lábukat egyik térdükről a másikra - kínos pillanatok voltak, üresek, felejthetőek, zavaróak. Tiszta időpocsékolás.- Képzeljétek, Jucika pénteken megszült - törte meg végre a nagy hallgatást egy hang. - Nagymama lettem... - Nekem már kétéves az unokám - repliká- zott rögtön valaki a terém másik végéből. témánál voltak, mesélni kezdtek, előbb a piciről, aki már a bilibe is tud, majd a gyerekekről, akik felnőttek. Á férjről, aki túl van a második infarktuson, a válásról, a költözésről, a munka- nélküliség megalázó és lélekromboló pillanatairól. Katiról, aki több mint tíz éve nem tudta bevenni azt a nagy kanyart Bőszénfa után...- AZ UNOKÁM KEDDEN érettségizett - csatlakozott az egyre erősödő, szétáradó, lassan követhetetlen hangzavarhoz Boszi a katedráról. - Szegény, úgy izgult! Mint ti, harminc évvel ezelőtt... Kegyeleti park épül a dombon Somogysárdon Kegyeleti parkot létesítenek Somogysárdon, melynek közel tíz méter magas dombján helyeznek majd el egy ugyancsak tízméteres corpust - mondta Csikós-Nagy Márton, a település polgármestere. A parkban kap helyet Somogy- sárd régi, 1600-as években épült templomának vaskeresztje is, amelyet restauráltak. A beruházás mintegy félmillió forintos önkormányzati önerőből valósulhat meg, valamint a település közmunkásai is oroszlánrészt vállalnak a munkálatokban. - A vizesárok fölé egy hidat építünk, melyet én készítek majd el, s amelyen a népi építészet jellegzetes motívumai is láthatók lesznek - mondta a polgármester. ■ Gungel M.