Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-28 / 175. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 28., PÉNTEK 5 AKTUÁLIS felvételi Emelkedtek a ponthatárok az állattudományi karon. Még mindig a kommunikáció szak az egyik legnépszerűbb. A pécsi slágerszakok közül az orvosin a legmagasabb a ponthatár TÖBB MIKT EZER GÓLYA KAPOSVÁRON Véget ért a hetek óta tartó bizonytalanság: az oktatá­si tárca és az országos felvételi iroda szerda ké­só' estére közzétette a fel­vételi ponthatárokat. Vas András A Kaposvári Egyetemre felvéte­lizők közül a legtöbb pontot az állattudományi karra, azon be­lül is a levelező állattenyésztő mérnök-képzésre jelentkezők­nek kellett elérniük, hiszen 127 pont volt az alsó határ. Az álla­milag finanszírozott nappali képzések közül a kommuniká­ció és médiatörténet, illetve a gyógypedagógus szakra lehe­tett a legnehezebben bekerülni: mindkét esetben 121 pontra volt szüksége a felvételizőknek. A somogyi megyeszékhely felsőoktatási intézményeibe egyébként közel három és fél ezren adták be felvételi papírja- * ikat, közülük 1578-an első he- | lyen jelölték meg az universi- | tast és 2493-an alapszintű nap- J pali képzésre jelentkeztek. Tér- Ü mészetesen nem kísérte mind­egyikük próbálkozását szeren­cse: 1150-en nyertek felvételt, akik közül 780-an államilag fi­nanszírozott keretek között foly­tathatják tanulmányaikat. A tavalyival összehasonlítva nehezebb dolguk volt azoknak, akik az állattudományi karra akartak bejutni. Az államilag fi­nanszírozott, nappali állatte­nyésztő mérnöki szakon 92 pontról 105-re ugrott a határ, még ennél is többet, 108 pontot kellett összegyűjteniük a ter­mészetvédelmi mérnök-jelöl­teknek. Némileg könnyebb dol­ga volt a mezőgazdasági mér­nök szakon próbálkozóknak, hiszen ide 88 pont is elegendő­nek bizonyult - ugyanezen szak levelező tagozatához vi­szont 18 egységgel többet kel­lett gyűjteni. A pedagógiai karon is emel­kedtek a pontszámok. Az óvo­dapedagógusnak készülők az egy esztendővel ezelőtti 95 he­lyett csak 104 ponttól fértek be, míg az informatikus könyvtá­ros szakra 92-ről 112-re nőtt a pontszám. Még ennél is többet kellett összeszednie az andra­Leveleznek az egyetemek. Schneider Aliz és Matucza Henrietta a pedagógiai főiskolai kar tanulmányi osztályának munkatársai értesíti a hallgatókat FEIVÉTEU PONTHATÁROK A KAPOSVÁRI EGYETEMEN Szak Képzés Nappali Nappali Levelező Levelező államilag költség- államilag költség­finanszírozott térítéses finanszírozott térítéses ÁLLATTUDOMÁNYI KAR Állattenyésztő mérnök _________BSc 105_______92_______127 . 90 Me zőgazdasági mérnök________BSc_____88________84_______106_______80 Termész etvédelmi mérnök BSc 108_______100________-_________90 Ag rármérnök____________Egyetemi kiég -__________-_________-________120 Ag rár-mérnöktanár__________Egyetemi kiég. -_______-_________-________120 GA ZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc 100_______90________-_________­Pénzügyi-számviteli ________BA______96________90________-________90 PE DAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR_________________ ________________ And ragógla___________________BA 115 78 116 78 Gyógypeda gógus BA 121_______78_______111_______78 Inf ormatikus könyvtáros BA_____112_______78_______112_______78 Óv odapedagógus____________BA_____104_______78_______104_______78 Ta nító________________________BA 89________78 104 78 Idegenforga lmi szakmenedzser F_______72________72________76_______72 Ifj úságsegítő _____________F_______72________72________74_______84 MŰ VÉSZETI FŐISKOLAI KAR_______________.______________________■ ■ Fo tóriporter és képszerkesztő Főiskolai 105________2_________-_________­Ko mmunikáció és médiatud. BA_____121_______78________-________78 Lá tványtervező______________Főiskolai 100________-_________-_________­Ra jz-vizuális komm. tanár Főiksolai 78________78________-________78 Szín ész____________________Főiskolai 106________-_________-_________­In tézményi kommunikátor________F______72________72________72_______72 Ra jz__________________________D_______-_________-_________-________78 Sz ak Képzés Nappali Nappali Levelező Levelező államilag költség- államilag költség­finanszírozott térítéses finanszírozott térítéses Jogász Osztatlan 126 109 -________­Fo gorvos _____________Osztatlan 133_______110________-_________­Gyógys zerész_______________Osztatlan 125 101________-_________­Or vos_____________________Osztatlan 134_______110______________ ­Alkalm azott közgazdaságtan BA 128 88 - _____­Ga zdálkodási és menedzsment BA 129_______106________-_________ Gazdaság lnformatikus BSc 122 92 Kereskedelem és marketing BA _127_______107________-_______ Pénü gyl és számviteli BA 124 91 84 Anglisztika BA 122 95 ~ ~ 121 94 Germanisztika BA 117__ 134 _ 98 Ko mmunikáció és médiatud. BA 138_______111_______141_ 108 Ma gyar BA " 123 ~~ 84 130 108 Pedagógia____________________BA 122 88________-_________­Politológ ia___________________BA 129 96 Pszichológia___________________B A 138 124________-_________­Tö rténelem BA 128 94 127 96 Építész Egyetemi 102 80 -_____-___ Épí tészmérnök BSc 99 78 - 78 Építőmérnök________________BSc___102_________78_______ - 92 Gépészmér nök . , . BSc 95 -.78 • t;- 78; Mérnök-Informatikus BSc 99________78____________ 78 Villamosmérnök BSc 93 78 78 Biológia " BSc____ 123 88 ~ 99' __83__ Fi zika________________ BSc" 100 80 : > 78 , Fö ldrajz ___________ _BSc 120 84_ 107 _ 84 Ké mia_______________________BSc 112 96________:________78 Matematik a__________________BSc 115_______91________-________78 Prog ramtervező informatikus BSc 102 80 98 78 gógia - felnőttnevelés - és a gyógypedagógiai szakra pályá­zóknak: előbbihez 115, utóbbi­hoz 121 pont szükségeltetett. A diplomázás utáni nehéz elhe­lyezkedés miatt a tanító szak­nak egyre csökken a presztízse: az idén már 89 ponttal is felvé­telt nyertek a jelentkezők. A művészeti főiskolai karon még mindig a kommunikáció számít a slágerszaknak: ebben az esztendőben is 120 pont fe­letti eredménnyel lehetett be­kerülni. Jelentősen csökkent viszont a ponthatár a rajz- és vizuális kommunikációtanár szakra: a tavalyi 110-ről 78-ra. Hasonlóképpen kevesebb egy­séget kellett összegyűjteniük a leendő fotóriportereknek, hi­szen öt ponttal kevesebb, 105 pont is elég volt a felvételihez. Ennél eggyel többre volt szük­sége az idén negyedszer induló színészosztályba pályázóknak. A gazdasági karon érezhető leginkább a bolognai folyamat­tal játó átalakulás. Tavaly a közgazdász-gazdálkodási kép­zésre jelentkezőknek 121 pon­tot kellett elérniük, az idén a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnököknek 100, míg a pénzügyi számviteli vonalra vágyóknak 96 pont is elég volt, hogy máris gólyának tekint­hessék magukat. A Pécsi Tűdományegyetemen tovább emelkedett az általános orvosi ponthatár: az idén a tava­lyi 129-cel szemben már 134 pontra volt szüksége a leendő medikusoknak. Csak egy pont­tal veszíthetett többet, aki fogor­vosnak akart bekerülni, viszont a jogászoknak elég volt 126 pont, s a közgazdasági szakok­ra is be lehetett kerülni 130 alatti eredményekkel. A böl­csészszakok közül Pécsen is ve­zet a kommunikáció, ahová 138 pontra volt szükség a bekerü­léshez, s ugyanennyi kellett a pszichológiához is. Bár a felsőoktatás átalakítása miatt az idén tizedével csök­kent a felvett hallgatók száma, a legtöbb intézmény tart pótfelvé­telit: a jelentkezési határidő ál­talában augusztus közepe. In­formációink szerint a Kaposvá­ri Egyetemen 26 szakon próbál­kozhatnak, akiknek a nyár ele­jén nem sikerült a felvételiük. Indul a pótfelvételi szerdán éjszaka minden diá­kot értesítettek felvételije ered­ményéről, aki az „A" lapon kérte, hogy mobiltelefonjára küldjenek üzenetet Az üzene­tek finanszírozásával kapcso­latban lapunknak az Orszá­gos Felsőoktatási Információs Központ munkatársa elmond­ta: a lap háromezer forintos díja ezt a szolgáltatást is ma­gában foglalja. CSÜTÖRTÖK DÉLUTÁN Viszont újabb sms-eket indítottak út­nak, pontosan 28138-at. Ennyi embernek nem sikerült a beju­tás egyik intézménybe sem. Ne­kik sem kell csüggedniük, mert lehetőségük van pótfelvé­telt tenni a nyár folyamán. A kitöltött „A" és „B” lapokat au­gusztus 11-ig kell elküldeni az Csak egy helyre lehet jelentkezni iskoláknak. Ám most csupán egy szakon próbálkozhatnak. Több helyet nem jelölhetnek be, így nagyon meg kell fontol­niuk a döntést. A leendő hallgatók még így is több mint 740 szak közül vá­laszthatnak, melyek többsége természetesen költségtérítéses. Általában a családi hagyományok és a divat vezérlik a felvételizőket „amikor egy családból öt gene­rációra visszamenőleg kerül­nek ki orvosok, mérnökök ügy­védek, általában nem kérdés, hogy a fiatalok hová adják je­lentkezési lapjukat" - mondta Bakos Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főta­nácsosa. Az orvos- vagy ügy­védcsaládba született fiatalo­kon kívül kevés 18 évesnek van határozott elképzelése arról, milyen szakterületen szeretne diplomát szerezni. Ezért a diá­kok igyekeznek olyan szakra jelent-kezni, amelyről úgy gon­dolják, sokféle lehetőséget nyújt számukra. „Ilyen a pszi­chológia, a kommunikáció és média, a szabad bölcsészet, a nemzetközi gazdálkodás. Gaz­dasági elemző persze szívesen lenne mindenki, de a gazdaság tudományi képzésen belül a pénzügyi és a számviteli terület már kevésbé csábító" - mondta Bakos Károly. A kormány szíve­sebben látna több hallgatót a természettudományi, műszaki, informatikai képzést nyújtó in­tézményekben, ezért ezeken az egyetemeken és főiskolákon idén alacsonyabbak voltak a ponthatárok. Bakos Károly hozzátette: „ha valaki reálisan felméri a lehető­ségeit ráébred: érdemes nemc­sak egy slágerszakra, ha­nem több helyre is jelent­keznie; gyakran a má­sodik vagy a harma­dik szakterület bi­zonyul végül jó döntésnek. ” A műszaki tanulmányok helyett nálunk még mindig a gazdasági vagy a médiaszakok Magyar üzletemberképp) Akadémia Érettségire épülő, nappali és esti tagozatos iskolai rendszerű, akkreditált, zömében RISŐPÜKÚ SZAKK/iF/J~SEK a belvárosban szívében: Kedvezmények: emelt óraszámú idegen nyelv és számítástechnika iiktatás, tanulói jogvisztmy. diáklútel, diákigazolvány, nappali tagozaton kollégiumi elhelyezés. Idegenforgalmi szakmenedzser Kereskedelmi szakmenedzser Banki szakügyintéző Adóigazgatási szakügyintéző (új) Kis- és középvállalkozási menedzser Rendszerinformatikus 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 12/A. Tel.: 82/320-160, e-maii: orban.agí<$ mmL.sulinet.hu www.mua.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom