Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-24 / 171. szám
14 Pályázat a modern környezetvédelemért november 15-iG adhatják be pályázataikat a kis-, és középvállalkozások a Környezetvédelmi és Vízügyi minisztérium és a Magyar Fejlesztési Bank felhívására. Olyan cégek jelentkezhetnek, amelyek a környezetvédelemhez kapcsolódó fejlesztéseket kívánnak elvégezni. Ilyenek például a korszerű hulladékgazdálkodási módszerek bevezetése, valamint a megújuló energiaforrások használatát elősegítő beruházások. Légszennyezettségfigyelő az interneten az európai Környezetvédelmi Ügynökség (EAA) Koppenhágában bemutatta legújabb internetes eszközét, az Ózon Honlapot, amelynek segítségével bárki figyelemmel kísérheti a talajszinti ózonnal kapcsolatos események alakulását. A talajközeli ózon jelenléte az egyik legjelentősebb légszeny- nyezettségi probléma Európában. A több mint 500 levegőminőség-mérő állomás óránként küldi el adatait az EEA-hoz. Zajvédő fal termeli a hőt a bécsieknek A TERVEK SZERINT jÖVŐ tavasszal készül el az osztrák főváros legnagyobb zajvédő fala, amelynek napelemei nyolc háztartás számára elegendő áramot termelnek. A háztömböket összekötő, százötven méter hosszú és tizennyolc méter magas, ötelemes üvegfal felső részét kísérletképpen napelemekre cserélik, amelyek az aránylag kicsi felület ellenére nyolc bécsi háztartás áramfogyasztásának megfelelő villamosenergiát termelnek majd. KÖRNYEZETVÉDELEM i MMMffE ✓ a kp'#- * MM!i IIíIMIM gg v #v', m paawPSBffifi SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 24., HÉTF Az e-szemét sem megy kárba eu szigor Büntetik a cégeket, ha nem tartják be a rendeletet A Kaposvári TRRAN és Társa ártalmatlanítja a felhalmozódott e-szemetet. Harsányi Zoltán, a cég munkatársa kiszereli a hasznosítható alkatrészeket Tavaly augusztus óta a gyártók kötelesek gondoskodni a visszavitt elektronikai hulladékokról, azok elszállításáról és újrahasznosításáról. Idén júliustól a gyártás során felhasznált anyagokra is uniós rendelet született. Bartos László Magyarországon évente csaknem 150 ezer tonna elektronikus hulladék keletkezik. A tavaly augusztustól életbe lépett uniós jogszabály szerint a gyártó köteles gondoskodni az ilyen jellegű hulladékról: az elromlott, s már nem használt készüléket a kereskedő díjmentesen visszaveszi. Az EU lépései annak köszönhetőek, hogy az elektronikai termékek népszerűségének és használatának robbanásszerű növekedésével megnőtt az azokból származó környezetterhelés is. A termékek előállításához ugyanis rengeteg mérgező anyagot, köztük nehézfémeket, mérgesgázokat, és különféle szintetikus vegyületeket alkalmaznak.- A nagyobb cégek többnyire tudják teljesítem az előírásokat, azonban a kisebb vállalkozások szakember hiányában már kevésbé. Bár az elmúlt egy évről jók a tapasztalatok, még mindig sokan vannak, akik nem gondoskodtak termékeik visszagyűjtéséről, illetve elszállításáról - mondta Erdős Endre, az Ökomat kht. ügyvezető igazgatója. Több kisebb mellett öt elektronikai hulladék visszagyűjtésére szakosodott szervezet működik az országban, közülük a legnagyobb az Electro-Coord Magyarország kht., amelyhez eddig több mint kétszáz gyártó csatlakozott. Az elektromos keringtető szivattyúkat gyártó böhönyei Halm Elektrotechnikai Bt. is visszaveszi a visszahozott berendezéseket.- A visszavett szivattyúkat először szétszereljük, ezt követően pedig a cégen belül oldjuk meg azok újrahasznosítását - mondta Zsombó László cégvezető. Az ólommentes elektronika rontja a terméket amerikai És német tanulmányok szerint az elektronikai szemét újrahasznosítása által ugyan kétségtelenül csökken az egyes termékek jelentette környezeti kockázat, ám az újabb előírások olyan minő ségbeli romlásokhoz vezetnek, például az ólom leváltása miatt, amelyek megrövidítik a termékek élettartamát. így a gyorsabb csereciklusnak köszönhetően még nagyobb veszélyes hulladék felhalmozódással kell számolni a jövőben. A vállalatok számára ugyanakkor nincs választási lehetőség: teljesíteniük kell az előírásokat, ha az EU piacán továbbra is jelen akarnak lenni Az elektronikai hulladékok újrahasznosításáról szóló rendelethez kapcsolódóan július elsejétől újabb uniós jogszabálynak kell eleget tenniük a gyártóknak. Az unióban, így Magyarországon sem lehet olyan terméket forgalomba hozni, amely az előírtnál nagyobb koncentrációban tartalmaz bizonyos mérgező nehézfémeket. A szigorítástól azt remélik, hogy csökkenti a felhalmozott elektronikai hulladék környezeti kockázatát. A veszélyes anyagok korlátozásáról szóló rendelet az ólmon kívül tiltja a kadmium, a higany, króm, valamint egyes égésgátló vegyüle- tek a megengedettnél nagyobb mértékű felhasználását a gyártás során. Az egészséges környezetről tanácskoznak a szakemberek A Gépipari Tudományos Egyesi let Békés Megyei Szervezete és Körös- Vidéki Környezetvédelm Természetvédelmi és Vízügyi Fe ügyelőség közös szervezésébe szeptember 21-2 2-ig rendezi meg a nyolcadik országos hull; dékgazdálkodási konferenciát.. konferencia célja hogy megviz: gálja a tervek végrehajtásának 1< hetőségét, elemezve azokat a t< nyezőket, amelyek a hulladél gazdálkodás eredményességi elősegítik. Emellett cél az is, hog a szakemberek elemezzék azokc az akadályokat, nehézségeke azok okait, amelyek hátráltatja a korszerű hulladékgazdálkt dást. A tanácskozáson meg ke fogalmazni azokat a tényezőke forrásokat, intézkedéseket, me lyek az egészséges környezet bú tosításában szerepet játszanak. Díjat kapnak a környezetüket kímélő cégek A Környezettudatos Vállalatira nyitási Egyesület 2006-ban i: meghirdette a Környezeti Megta karítás Díjait. A pályázaton bár mely szervezet részt vehet olya: megvalósult intézkedésekkel amelyek egyszerre hoztak kör nyezeü és gazdasági hasznot. A; Ablakon bedobott pénz címí program keretében három kate góriában adnak át díjat az októ bér 19-én megrendezendő nem zetközi konferencián. A díjazottak továbbjuthatnál az Európai Unió Európai Üzlet Díj a Környezetért című verse nyére. A pályázatok helyet kap nak az Ablakon bedobott pénz V című esettanulmány-kötetben és egy hamarosan induló nemzet közi honlapon is. A legjobb ese tek bekerülnek a nemzetközi kő tetbe, melyben Csehország Szlovákia, Lengyelország és Ro mánia legszínvonalasabb esetta nulmányai is szerepelnek. Kevesebb autó, több biciklitároló kell zöld szem Környezetvédelmi találkozót A kaposvári Zöld Szem környezetvédelmi egyesület már az őszi programjainak szervezésen munkálkodik. A közelmúltban több olyan sikeres pályázatuk is volt, amelyek lehetővé teszik. Legutóbb tavasszal rendeztek bringás felvonulást, hasonló akcióra készülnek szeptemberben is.- Egy tervezetet adtunk be a városnak, amiben részletesen leírjuk, milyen programokat szeretnénk rendezni azon a héten. Mindegyik olyan intézkedés lenne, amely ha időleges is, felhívná a figyelmet a környezettudatos élet fontosságára. A célunk egy fenntarthatóbb városi közlekedés megvalósítása. Ennek érdekében például biciklitárolókat biztosítanánk - nemcsak a Mobilitás héten - a nagyobb cégek számára - mondta Mészáros Attila, az egyesület elnöke. Szintén szeptemberben, a tanévkezdést követően egy oktató CD-n keresztül tájékoztatják majd a kaposvári diákokat a szerveznek Kaposváron^ fez' környezetük óvásának lehetőségeiről. A CD-ket díjmentesen biztosítják az iskolák számára. Pályázati forrásból táplálkozik a Környezeti Tanácsadó Iroda létrehozásának ötlete is.- A Környezetvédelmi Felügyelőségekkel való kapcsolat- tartás a helyi cégek életét köny- nyítené meg, emellett a lakosságot is folyamatosan tájékoztatnák az aktuális programokról, a környezetvédelem fontosságáról - mondta az elnök. ■ Bartos L. Környezetkímélő közlekedés f Rovatunk a Környezetvédelmi és Vízügyi „„ . . . , . Minisztérium Környezetvédelmi . ... és Vízügyi tamogatasaval Minisztérium készült