Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-23 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 29. szám
10 SPORT 2006. JÚLIUS 23., VASÁRNAP tulajdonosváltás George F. Hemingway jókedvvel fizette ki üzletrésze árát, és ezt a pénzt ki akarja termelni Uj Honvéd: álom lesz, vagy valóság? Nagy tervekkel érkezett Kispestre George F. Hemingway: egy önmagát eltartó klubot szertene a Honvédből csinálni. A hangsúly az utánpótláson van, jobb centrumot akar, mint amilyen most az MTK agárdi bázisa. Raffai Ferenc P. U. - azaz Pini után. Alighanem ezzel a rövidítéssel kerül be a Budapest Honvéd FC történelemkönyvébe a 2007. július 6. utáni időszak. Hivatalosan ekkortól lett többségi - 80 százalékos - tulajdonosa a Futball Kft.-nek az amerikai-magyar üzeltember, George F. Hemingway (eredeti magyar nevén Szabó György). Mint ismert, néhány hete az olasz húsipari vállalkozó, Piero Pini még Dunaújvárosba akarta költöztetni a klubot, ám ez a szándék a szurkolói felháborodás miatt odáig fajult, hogy az olasz kénytelen volt kullogva - s meg nem erősített információk szerint kb. 200 millió forinttal a zsebében - elhagyni Kispestet. Persze George Hemingway alaposan feltérképezett mindent, mielőtt szignálta volna az adásvételi szerződést. lárt az MLSZ-ben, ahol érdeklődött a magyar futball pillanatnyi helyzetéről, járt a kispesti és a pestszentlőrinci önkormányzatnál, ahol megtudakolta, hogy miben tudnák segíteni a patinás egyletet. Bár Hemingway úr a szerdai hivatalos bemutatkozó sajtótájékoztatóig nem kívánt nyilatkozni, azért szombaton délután a piros-fekete drukkereknek vázolta az általa elképzelt közeli és távoli jövőt.- Soha ilyen jókedvvel még ennyi pénzt még nem veszítettem el. És, hogy miért tettem? Kovács Zoltán (jobbra) az új időszak első nagy vesztese, egyben első nagy dobása: a fiatal védőért már tetemes pénzt kapott a Győri ETO-tól a Honvéd Még most sem tudom teljesen... - nyitott tréfásan George F. Hemingway. - De félre a viccel. Egy: hosszú távon pénzt csak az utánpótlás, az . onnan kikerülő játékosok értékesítése hozhat. Új utánpótláscentrumot alakítunk ki, összefogva a dél-pesti kerületekkel, és szeretnék ezzel kapcsolatban tárgyalni egy spanyol klubbal is. Nem olyanra gondolok, mint amilyen az MTK-é, hanem sokkal jobbra! Kettő: a Bozsik stadion kihasználatlan területeit pedig muszáj beépíteni, azok ugyanis eltarthatják a klubot. (Információnk szerint a salakos pálya helyére irodaépületek kerülnek majd - a szerk.) Persze máshonnan is remél bejövő pénzt az új tulajdonos, ám ehhez megfelelő marketing - eddig ezzel Kispesten egyáltalán nem törődtek - és megfelelő csapat kell. Mint mondta, nívós teljesítménnyel kell előrukkolni ahhoz, hogy egy szponzort érdekeljen a mai vérszegény és sok ellenséget szerzett mai magyar futball. Megszépítik a Bozsik József stadiont az őszi idényre Csepelre költözik a Bp. Honvéd, ugyanis a Bozsik stadion romokban hever. A jelenlegi négy pálya helyett kettő lesz: a centerpálya és egy füves edzőpálya. Megújul a klubépület, a tribün, az öltözők, a lelátók és az illemhelyek. Szeptemberben szedik fel a játékteret, Hemingway szeretne három-négy céggel is konzultálni, hogy a legjobb minőségű gyepszőnyeg váltsa fel a régit. Hogy mindez mennyibe kerül, azt nem közölte. Azt elárulta, hogy bár még mindig az államé a stadion, ígéretet kapott a kerületi vezetőktől, hogy hamarosan ez változni fog, és vagy a városrész, vagy a klub rendelkezik majd felette.- Ami a csapatot illeti. Ez a mostani 200ó/07-es szezon az áldozat éve lesz. A cél, hogy a középmezőnyben végezzünk, messze a kiesőzónától. Ennek érdekében még három-négy magyar játékossal tárgyal tulajdonostársam, Kiss Zsolt. (Eddig öt focistával bővül Aldo Dolcettf vezetőedző kerete - a szerk.) Hogy kik ők, az nem publikus, hiszen mások is érdeklődnek irántuk, és ez rendesen felverné az árukat. Ha megfelel nekik a klub által kínált fizetés, úgy szerződtetjük őket. Ha nem, akkor megfizethető és minőségi külföldiek után nézünk. Még egysZer: ez átmeneti intézkedés, hosszú távon a saját fiataljainkra építünk. Hemingway kijelentette, egyetlen büntetésfajta jár azért, ha a csapatból valaki év közben nem úgy teljesít, ahogy az a kijelölt célok érdekében elvárható: az illető soha többet nem lesz Honvéd-játékos! Sok ilyen belépőt és nagy tervet hallottunk már - összegeztek a rendkívüli „vizit” után a kispesti szurkolók. Am Hemingway háttere - az általa létrehozott Hemingway Holding AG által birtokolja többek között a magyarországi Pizza Hűt és Kentucky Fried Chiken étteremhálózatokat is - némi garanciát jelent arra, hogy a Pini utáni időszak tényleg a klub múltjához méltó legyen... Egyre kevesebbet érnek a magyarok átigazolások Komolynak számító klubba eddig csak Tőzsér Dániel került Bár a nemzetközi átigazolási piac augusztus 31-ig nyitva tart, és addig még sok minden történhet, azért érdemes lajstromba venni, hogy az igen csak szerény színvonalú magyar NB I-ből kiket tartottak alkalmasnak arra a külföldi klubok, hogy erősítés gyanánt leigazolják őket. ■ Nos, eleddig két játékos kelt el. Az egyik Tőzsér Dánilel, őt a görög bajnokság legutóbbi másodikja, az AEK Athén szerződtette négy évre. Érte egy euro- centet sem kellett a hellén vezetőknek átutalniuk a Ferencváros számlájára. Piaci értéke egyébként a transfermarkt.- de honlap szerint 500 ezer euró. A másik Berdó Balázs, őt a PMFC-ből iga zolta át - szintén ingyen - a ciprusi első , p osztályú Digenisz. ^ | Rajtuk kívül még | négy magyarnak gt van sansza a tovább- ' lépésre. A néhány éve a spanyol Espanyolban is meg Tőzsér már Athénban rúgja a bőrt fordult Molnár Balázst teszteli a Gyepes Gábort és Rósa Dé- nest is soraiban tudó angol második ligás Wólwerhampton. A ZTE közzéppályásért fizetnie kell az Farkasoknak. Ugyancsak pénzt kaphat Vanczák Vilmosért az Újpest, ha a belga első osztályú Sint-Truiden m?/ igényt tart rá. A győri Priskin Tamást a szintén angol második ligás Wat- ford teszteli. A volt kispesti Kovács Norbert pedig a német negyedosztályba tart - éppen az ottani „mesés” anyagiak miatt utasította vissza a Vasas ajánlatát. (Az NB I-ben szerepelt légiósok közül a honvédos Miro német alsóbb osztályokban próbálkozik, míg az eddig a Fradiban játszott Alexandar Bajevszkiért a görög PAOK Szaloniki és a lengyel Wisla Krakow is harcol.) Meglepetésre eddig az előző évad gólkirálya, Rajczi Péter még mindig az Újpesttel tréningezik, bár szerződését nem hosz- szabbította meg a lilákkal. Korábban angol kérői voltak. Ugyancsak itthon „porosodik” még a vasasos Bárányos Zsolt, aki az utóbbi időben minden nyáron hivatalos volt valahova próbajátékra. A bajnok DVSC-t sem szedték még szét, igaz, az ottaniak további sorsát meghatározza a BL-szereplés. ■ F.R. Inkább hazamenekülnek a magyar légiósok A idegenlégiós magyarok is költöznek ide-oda. Lőw Zsolt Rostockból a német harmad- osztályú TSG Hoffenheimhez, Gaál Miklós Funchalból a Hajdúk Splitbe ment. Tököli Attila inkább az FT&be jönne, mintsem újból elköltözzön, és ugyancsak a Fradiba kívánkozik Dragóner Attila annak ellenére, hogy néhány portugál klub is vinné. Ki érti ezt?