Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-23 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 29. szám
2 2006. JÚLIUS 23., VASÁRNAP KÖZÉLET, GAZDASÁG, POLITIKA HÍREK A szavazás elhalasztását kérik a szakszervezetek A FELSŐOKTATÁSBAN érintett szakszervezetek azt kérik a kormánytól, hogy halassza el a felsőoktatási törvény módosításának hétfői szavazását, mert az abban szereplő változásokról a szaktárca nem egyeztetett az illetékes érdekképviseletekkel. A szakszervezetek úgy gondolják, hogy meg kell vizsgálni az alap- és mester- képzés, valamint a PhD- képzés jövőjét és a felsőoktatási kutatás helyzetét is. Újabb magyarellenes kijelentést tett Slota a kormányzó Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Jan Slota egy interjúban azt mondta; irigyli a cseheket, hogy elűzték országuk területéről a németeket, és ezért ma már nincs olyan problémájuk velük, mint a szlovákoknak a magyarokkal. Slota bírálta a cseh politikusokat is, mert azok normális pártnak tartják a szlovákiai Magyar Koalíció pártját. Szerinte ugyanis a magyar kisebbségi politikusok elnyomják a szlovákokat a Felvidéken. Imbolyog az új híd a francia fővárosban REMEG ÉS IMBOLYOG Párizs vadonatúj gyaloghídja. A francia főváros polgármestere elismerte, hogy a szerkezet remeg, és igazításra van szükség, de szerinte a Szajna feletti átkelőnek nincsenek stabilitási problémái. A Simon de Beauvóir francia írónőről, a feminista mozgalom kiemelkedő alakjáról elnevezett hidat július 13-án adták át. Etiópia elfoglalt egy Szomáliái légibázist EGY DÉLNYUGAT-SZOMÁLIAI légibázisról etióp katonák elűzték a helyi hatóságok szolgálatában álló fegyvereseket. Elemzők szerint Etiópia több ezer katonát küldött Szomáliába és még többet vont össze határain, hogy elrettentse a Szomáliái iszlamista egységeket, amelyek június 5-én átvették a főváros, Mogadishu ellenőrzését. Tüntetés a hazugság ellen tusnádfürdő MSZP: Orbán megkezdte őszi választási kampányát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Tusnádfürdőn jelentette be, hogy pártja szeptember 23-ára demonstrációt hirdet a „nyílt politikai hazugság ellen” A „nyílt politikai hazugság” ellen szervez demonstrációt szeptember 23-ára a Fidesz a Hősök terére. Kiáltványuk szerint az MSZP a választási kampányban mondott súlyos hazugságai aláássák az ország jövőjét, elbizonytalanítják a befektetőket és korlátozzák a választások szabadságát. Maros László * A Fidesz a budapesti Hősök terére várja szeptember 23-ra mindazokat, akik tiltakozni szeretnének a „nyílt politikai hazugság” ellen. A párt kezdeményezését Orbán Viktor elnök jelentette be szombaton Tusnádfürdőn, de hasonló tartalmú közleményt adott ki a párt országgyűlési képviselőcsoportja is. A XVII. Bálvá- nyosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor záróprogramján Orbán Viktor elmondta, hogy a rendszerváltás óta most először szervezett és nyílt politikai hazugság történt. A pártelnök ismertette frakciója „Jó reggelt, Magyarország” című kiáltványát, amely szerint a nagyobbik kormánypárt a politikai hazugság hibájába esett: a választások előtt tudatosan egészen más politikát ígért, mint amit újraválasztása óta folytat. Orbán szerint ez már nem csupán kommunikációs túlzás, amellyel általában minden politikus élni próbált a rendszerváltás óta. Ez durva hazugság, amely aláássa az ország jövőjét. Nem csak a befektetőket bizony- talanítja el, tönkreteszi a demokratikus alapokat is. A választás egy szerződés az adott párt és a választók között, s e szerződést az MSZP felrúgta. Ráadásul ez a hazugság korlátozza a választók tájékozódáshoz való jogát, megfosztja őket a választás szabadságától. Éppen ezért a politikus szerint vissza kell térni a rendszerváltás eredeti szándékához, mégpedig az egypárt- rendszer gyakorolta politikai hazugság felszámolásához, és ezért aláírásgyűjtést kezdeményezett a szabad döntés szabadságáért. Orbán a nagygyűlést szimbolikusan a Hősök terére hívja össze, mivel 1989-ben ott bukott meg az egypártrendszer. A pártelnök röviden a választási vereség okait is vázolta. Úgy vélte, a Fidesz azért veszített, mert nem tudta bebizonyítani, hogy valóban bajban van az ország, az emberek pedig inkább a zsebüknek hittek, és azon támogatásoknak, amiket a kormány a választások előtt nyújtott. Az MSZP a tusnádfürdői beszédet úgy kommentálta, hogy Orbán Viktor megkezdte önkormányzati választási kampányát. A kormánypárt szerint a szavakból kitűnik: nem Magyarország számít, hanem a hatalom. Mesterházy Attila szerint pártja az ellenzéki vezető „hosszú szabadság utáni” megszólalásától alternatívára számított Magyar- ország helyzetének javításához, mint ahogy azt egy konstruktív ■ „Az emberek inkább a zsebüknek hittek.” Orbán és Markó Tusnádfürdőn találkozott AZ ÖNKORMÁNYZATI választások után a magyar európai néppárti tagok konzultációs fórumának megalakítására tett javaslatot Orbán Viktor és Markó Béla, romániai miniszterelnök-helyettes. Október közepe táján a tagok egyeztető konferenciát tartanak, ahol körvonalazódhat a további együttműködés. A két politikus konzultált a magyar és a román belpolitikai helyzetről is. Markó Béla elmondta, hogy a kisebbségi törvény helyzete nem megfelelő, másfél év után sem körvonalazódott az elfogadása. Szó esett a mag}'ar nyelvű egyetemi oktatás helyzetéről és az önálló magyar egyetem létrehozásáról is. ellenzéki erőtől elvárható. De ez nem történt meg, csupán kommunikációs sablonokat hallhattunk, amely példázza, hogy Orbán nem akarja a haladást, hanem a maradiságot képviseli. A frakcióvezető-helyettes „furcsának” találja Orbán Viktor szájából kritikaként hallgatni a politikai hazugság és a nemzeti összegfogás fogalmát. Hiszen a szocialisták nem mondtak mást a kampányban, mint most: egy új Magyarország programot ígértek, amelynek alapjait az új egyensúly teremti meg. Mesterházy reagálását Szijjár- tó Péter fideszes pártszóvivő „furcsának” találta, merthogy éppen az a párt beszél hatalmi technikáról, amelynek miniszterelnöke beismerte, hogy hazudtak az embereknek a választási kampányban. Gyurcsány Ferencnek ugyanis a hatalom megtartásáért semmi sem volt drága. Eltitkolta az ország valós állapotát, nagy jólétről és remek gazdaságról beszélt, újbóli kormány- alakítása után pedig radikális adócsökkentést ígért. Mindezzel szemben a választások után már azt magyarázta, hogy milyen nagy a baj, és szöges ellentétben ígéreteivel pénzbehajtási akcióba kezdett. A konstruktív ellenzékiség kapcsán Szijjártó annyit emelt ki, hogy a kormány nem foglalkozik érdemben az ellenzékjavaslataival, sorra leszavazza, vagy napirendre sem veszi azokat. Szmogriadót is elrendelhetnek, ha továbbra is kánikula lesz A rekkenő hőség hatására lehet, hogy Magyarországon először egyes városokban szmogriadót kell elrendelni. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium ezért azt javasolja, hogy aki teheti ne üljön autóba. A huzamos napsütés és a csekély légmozgás miatt az elmúlt időszakban megemelkedett a felszínközeli ózonkoncentráció - nem összetévesztendő a magas légköri ózonnal - a nagyvárosokban. A talajközeli ózon az autók kipufogógázaiból származó nitrogén- oxidokból a napsugárzás hatására keletkezik. A levegőben felhalmozódó vegyület panaszokat okozhat a légúti betegségekben szenvedőknél, például szem-, orr- és toroknyálkahártya-irritá- ciót, köhögést, fejfájást okozhat. Amikor három órán keresztül több levegőtisztaság-mérő állomáson is 240 mikrogramm feletti köbméterenkénti ózont mérnek szmogriadót kell elrendelni, ami akár forgalomkorlátozást is jelenthet. Döglesztő a meleg, de még mindig „csak” a másodfokú hőségriadó van érvényben, mivel országosan 4-5 fokos hőmérséklet-csökkenés várható. A kánikulát szórványos záporok, zivatarok enyhíthetik, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 30 és 35 fok között várható. , A hőség miatt több vasútvonalon is sebességkorlátozást kellett elrendelni, több helyen késések is előfordultak. A MÁV visszatéríti a 390 forintos komfortdíjat az utasok részére, ha nem működik a vasúti kocsiban légjavító vagy klímaberendezés. Szerencsről mentőhelikopterrel szállítottak kórházba egy futballmeccsről egy idős férfit, aki a melegtől lett rosszul. Miskolcon víztakarékosságra hívta fel a helyi vízmű a lakosokat. ■ É. S. Dugó miatt 1500-an lekéstek a rajtról idén 8208-an úszták át Révfülöp és Balatonboglár között a Balatont. A leggyorsabb úszó 1 óra 11 perc alatt teljesítette az 5200 méteres távot. Az M7-es autópályán és a 7-es úton kialakult, mintegy három kilométeres torlódás miatt csaknem 1500-an nem tudtak időben odaérni a rajthoz. Izrael megszállja Dél-Libanont? invázió Egyes lapok szerint a zsidó állam már jó ideje eltervezte az akciót Újabb 19 magyar állampolgár érkezett meg szombat reggel a Ferihegyi repülőtérre Libanonból. A menekülteket buszon szállították Szíria fővárosába, Damaszkuszba. Életük folyamatosan veszélyben forgott, mert az izraeli légierő a közutakat is bombázta. Szombat hajnalban tankok nyomultak be Libanonba, hogy lecsapjanak a Hezbollah síita szervezet bunkeréire. Elfoglaltak egy falut, kommunikációs tornyokat romboltak le, de a megszállás tervét a katonai vezetők cáfolják. Amerikai lapérte- sülések szerint Izrael a múlt hé- J ten nagy pontosságú taviranyita- s sú bombákat kapott az USA-tól, gs.''»íY Amerikai katona segít hajóra szállni egy kisfiúnak a ciprusi Limasszolban így nem kizárt, hogy a zsidó állam már jóval korábban tervezte a katonai akciót. Egy libanoni lap úgy tudja, hogy Izrael már négy nappal katonái elrablása előtt aktivizálta titkos hálózatát, amely segítséget nyújtott a vadászbombázóknak a libanoni célpontok kiválasztásában. A háború sújtotta ország déli részét tömegek kényszerülnek elhagyni, és a segélyszervezetek szerint félő, hogy a kánikulában járványok törhetnek ki a több százezer menekült között. Kofi Annán ENSZ-főtitkár és az európai országok azonnali tűzszünetet sürgettek, ám ezt az amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice és Izrael is elvetette. HIRDETÉS________________________________________________________________________________________________________ I C AR-TOUH I 1 I _ 1 I ■ I I 1 I I I I I I II ri I m M l I j I H I fiül :<.un INGYENES CSATLAKOZÁS 17 VIDÉKI VÁROSBÓU HÉTVÉGE PRÁGÁBAN Vili. 12. 3 nap, busz 31690 Ft/fó BAJORORSZÁG. A KASTÉLY ORSZÁGA Vili. 8„ Vili. 29. 5 nap, busz 67 830 Ft/fő OSZTRÁK MINIKÖRÚT Vili. 15., IX. 4. 5 nap, busz 52 900 Ft/fő ERDÉLYI NAGYKÖRÚT IX. 9. 7 nap, busz 63 500 Ft/fő TOSZKÁNA. ITÁLIA ÉKSZERDOBOZA Vili. 1., IX. 19. 5 nap, busz 69 430 Ft/fő SALZBURGERLAND VARÁZSA Vili. 8., IX. 4. 6 nap. busz 63 500 Ft/fő j AZ ALPOK TÍZ LEGSZEBB CSÚCSA Vili. 22. 8 nap, busz 110 200 Ft/fő RÓMA, AZ ÖRÖK VÁROS Vili. 6., Vili. 27. 8 nap, busz 116 500 Ft/fő A KELTA KERESZT - ÍR KÖRÚT Vili. 24. 7 nap, rep. 296700 Ft/fő LONDON-BRÜSSZEL-AMSZTERDAM Vili. 11. 6 nap, rep 211990 Ft/fő IZLÁND. A GŐZÖLGŐ JÉGSZIGET Vili. 8. 8 nap. rep. 419 650 Ft/fő ZADARI RIVIÉRA 8 nap, 3* villa + FP (klíma) 38 500 Ft/főtől POLA 8 nap, 3* apartman 19300 Ft/főtől JESOLO 8 nap, 2* hotel ♦ FP 64 550 Ft/főtől REPÜLŐS ÜOÜLÉS A COTE D'AZUR-ön 6 nap, 2* hotel * R * rep 69 900 Ft/főtől REPÜLŐS ÜDÜLÉS A COSTA BRAVA-n 8 nap, 2* hotel * FP * rep. 94 900 Ft/főtől KRÉTA/RODOSZ 8 nap, 3* hotel * FP * rep. 119 990 Ft/főtöl ALANYA 10 nap, 3* hotel * FP + rep. 89 900 Ft/főtől TUNÉZIA 8 nap, 3* hotel + FP + rep. 84 900 Ft/főtől BELFÖLDI UTAZÁSOKHOZ ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNKI 1024Bp . Retek u. 12. Tel.: 336-0722 ( 1052 Bp , Sutőu 2. Tel : 317-2620 1067 Bp.. Terézkrt. 21. Tel : 302-5896 • 1088Bp., Flákóczi út 25. Tel : 266-0996 1137 Bp , Katona J. u. 15. Tel.:2694744 ; 3530 Miskolc, Arany J. u. 11 -13 Tel.: 46/506-299 6000 Kecskemét, Csányi u. 1-3. Tel.: 76/508-349 • 6720 Szeged, Kis M. u. 2. Tel : 62/424-709 7400 Kaposvár, Noszlopy u. 10. Tel: 82/512-862 ! 7621 Pécs, Jókai u. 4 Tel : 72/233-914 8000 Sz.fehervar. Rákóczi út 4 Tel.: 22/506-171 • 8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 13. Tel.: 92/599-200 9022 Győr, Kenyér köz 2. Tel : 96/312-732 ! 4024 Debrecen, Batthyány u. 8. Tel.: 52/534-027 www.cartouronline.hu _____ __